Bejelentkezés Regisztráció

A Magyar Zenekarok helyzetéről


117 Búbánat 2023-12-18 21:31:14
Nyolcvanéves a rádiózenekar

MNO.Hu - TUKÁCS ORSOLYA, 2023. 12. 23.

 Nyolc évtizede varázsolja el a hallgatóságot szebbnél szebb zeneművek virtuóz előadásaival a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara. A jeles évfordulót december 19-én este egy nagyszabású gálakoncerttel ünnepli az együttes. A közelgő esemény kapcsán Devich Mártont, a Bartók rádió csatornaigazgatóját, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezető igazgatóját kérdeztük egyebek mellett az általuk végzett szerteágazó és sokszínű művészi tevékenységekről.

"– László Ferenc kultúrtörténészt kértük fel, hogy írja meg a zenekar nyolcvanéves történetét. Így született meg A muzsika hullámhosszán című kötet, amelynek a szerkesztője jómagam vagyok, illetve az utolsó tíz év történetét is én foglaltam össze. Egy fotókkal, dokumentumokkal gazdagon illusztrált könyv született, amely az MTVA webshopjában megvásárolható, és bemutatja azt a fantasztikus teljesítményt mind minőségben, mind mennyiségben, amelyet a rádiózenekar a nyolcvanéves működése eredményeként fel tud mutatni. Ez egyebek között a turnék és a koncertek számában, a vendégkarmesterek és szólisták névsorában, és a felvételek számában is megmutatkozik."


116 Búbánat 2023-11-26 10:59:52 [Válasz erre: 115 Edmond Dantes 2023-11-22 14:15:57]
Kesselyák Gergely követi Bogányi Tibort a Pannon Filharmonikusok vezető karmestereként

/pfz.hu/

A közös munkában a közönség megértését kereső XX. századi szimfonikus és opera műveket keresem majd. A közép-európai mondanivalót szeretném megszólaltatni: a szép huszadik századot mintha elhallgatták volna előttünk, és ezért kialakult a közönségnek az a képe, hogy nem szereti. Ennek az áttörésére találtam szakmai partnerre a Pannon Filharmonikusokban a hangversenyek és az operajátszás területén is. Pécsett minden adott: a Kodály Központ kiváló teret nyújt ahhoz, hogy páratlanul szólaljon meg a munkánk gyümölcse. A zenekar nyugati típusú szervezettségét és a terem színvonalát kihasználva bemutatjuk a világnak az említett közép-kelet európai művészeti tartalmat, az egy új minőséghez vezethet. Mindezt természetesen a közönség és a művészek egyidejű megelégedésére.” – fogalmazott Kesselyák Gergely.


115 Edmond Dantes 2023-11-22 14:15:57
Egy szerencsés zenekar ... becsüljék őt meg!
"Januártól Kesselyák Gergely lesz a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere 
A Pannon Filharmonikusok vezető karmestere, Bogányi Tibor jövő januárban leköszön a posztjáról, amelyen Kesselyák Gergely követi őt – hangzott el a zenekar budapesti évadnyitó sajtótájékoztatóján." Forrás: magyarnemzet.hu

114 perempe 2022-08-15 10:06:00

Megnéztem a Concerto Budapest műsorát, ami jó példa lehet: októberben 5 koncert, novemberben 5 koncert, decemberben 7 koncert, sok a csalás (pl. kamara).

 


113 perempe 2022-08-14 17:01:47

Shoot the Conductor: Too Close to Monteux, Szell, and Ormandy c. könyben olvastam, hogy régen jóval több koncertet adtak a zenekarok, évi 200-250 felett. Ez megoldás lehetne a vidéki zenei életre is.


112 Edmond Dantes 2022-08-14 15:12:24

A szimfonikus zenekarokról szóló pár sort -jellemző módon- egy egy héttel korábbi, másik újságíró által készített, szokásosan alákérdezős és tucatnyi más témába belekapó salátainterjúba rejtették el. Fölösleges a miniszteri biztost szidni: tőle, a legmagasabb helyre bekötött személytől, előzetes legfelső engedély, minimum egyeztetés nélkül, nem kétséges, egyetlen szó sem hangozhat el, nem íródhat le. Szimplán és ismét a nevét adta egy kisérleti léggömbhöz. Erről ennyit.

A pesti zenekarok mennyisége azaz hogy túl sok van, nem új téma. Úgy hallottam, hogy már a rendszerváltás idején, Lehel György halála után felmerült az (akkori) ÁHZ és a Rádiózenekar összevonása, amiből azután, eddig legalábbis, nem lett semmi. Megjegyzem, Európa szinte valamennyi jelentős (köz)rádiójának tudtommal mindmáig saját szimfonikus zenekara -soknak saját énekkara is- van. A zenekarokat finanszírozásuk forrása szerint, noha Herboly Domonkos másként vélekedik, szintén fölösleges szortírozni: így vagy úgy, "alapítvány" ide, "egyesület" oda, mindegyikük végső soron nagymértékben vagy teljesen állami finanszírozású. Bizony-bizony, még a hallgatásba burkolózó BFZ is komoly állami és önkormányzati támogatást kap. Az NFZ "tiszta lapokkal" játszik: állami zenekar, a Rádiózenekar az őt fenntartó, 100% állami tulajdonban lévő MTVA-n keresztül szintén, ahogyan a MÁO zenekara és természetesen a vele nagyjából azonos összetételű BFTZ sem létezhetne MÁO (és zenekara) nélkül, miként a MÁV Szimfonikus Zenekar sem a MÁV nélkül. A sok névváltozást és viszontagságot meg- és túlélt Concerto Budapest az állami fenntartású LFZE udvari zenekarává nőtte ki magát. A budafoki, óbudai és zuglói zenekarok nevükben viselik mai vagy egykori fenntartójukat (bár utóbbi állami fenntartású, a budafoki pedig "alapítványi" lett, ahogy az a cikkből kiderül), csakúgy mint a vidéki együttesek. Valószínűsíthető, hogy Vashegyi György Orfeo Zenekara is nem csekély közvetlen (és talán közvetett) állami támogatásban részesül. Az augusztus 11-ei cikkben megszólaló karmesterek, zenei vezetők megszólalásait pedig inkább félelem, mellébeszélés, a művészet fontosságáról szóló papolás és hasonlók jellemzik. Senki ne gondolja, hogy összefognak. Egy a torta egy lehel(l)et és ez a torta, ahogy, mint a minap kiderült: MÁO-nál is, most zsugorodni kezdhet, nem először és nyilván nem utoljára. Zenekari muzsikusok pedig bizonyára nem azért játszanak alkalmasint több zenekarban, mert ennyi sok zenekarhoz nincsenek elegen, hanem mert több pénzt szeretnének hazavinni és mert a "vérükben" van. Egy jó "hakni" mindig elkél.


111 Hangyász 2022-08-13 10:48:26 [Válasz erre: 109 lujza 2022-08-13 02:59:13]

Ez a húgyagyú barom, akinek a magyar kultúrából való kiakolbólítása a területen megvalósítandó legelső szükséges intézkedés LENNE, az uborkafára és a pénzes ládikóra felkapaszkodva elérkezettnek látja az időt arra, amit nyilvánvalóan hosszú ideje érlel primitív lelkének bosszúra szomjazó bugyraiban. (Dr. Sigmund Freud, Wien, Berggasse 19 nyilván remekül diagnosztizálná). Sértettségében és a tudatalatti munkálkodásának köszönhetően azt képzeli, helyesebben szólva tudja, eljött az ő órája, azaz ő, a zenei szemét elkötelezett művelője megbosszulhatja percember voltát a valóban tehetségeseken, akiket nyilvánvalóan zsigerből gyűlöl, hiszen akár tudat alatt, akár nem, érzi a rock- és popszemét Mozarthoz, Beethovenhez stb.  viszonyított alsóbbrendű voltát. Demeter egy személyben testesíti meg azt, amit józan gondolkodású ember utál a hozzá hasonlító, hivatásos határon túli magyarokban: A pökhendi önteltséget, a születési hely nemesi kutyabőrhöz hasonlóan privilégiumot követelő és sajnos nyújtó  hangsúlyozását, és a vele hasonszőrüekkel együtt a zseni és a mártír valami egyedülálló keverékében történő pózolást.


110 Hangyász 2022-08-13 10:30:28 [Válasz erre: 107 Búbánat 2022-08-11 19:36:20]

A szemét bosszúja a minőség felett.


109 lujza 2022-08-13 02:59:13 [Válasz erre: 107 Búbánat 2022-08-11 19:36:20]

https://papageno.hu/intermezzo/2022/08/valasz-demeter-szilardnak-nem-a-muveszet-az-amin-valsaghelyzetben-sporolni-kellene/?fbclid=IwAR2gV78YgG5m9FKtm3gWtp4PT6sxl8Lqas1YYQVjoV1r6jb-XpcMPXwdGXo



107 Búbánat 2022-08-11 19:36:20

Demeter Szilárd elhúzná a szimfonikusok nótáját, aggódnak a karmesterek

Index.hu – Sümegi Noémi – 2022.08.11.

"Valószínűleg sejtette Demeter Szilárd, hogy szavai nagy hullámokat vetnek majd, nem véletlenül kezdte úgy a komolyzenei együttesekről vett példáját, hogy erre 'nyilván felhördülnek néhányan'. A magyar zenei élet általunk megkérdezett prominens képviselői nem hördültek fel, de elmondták a szakmájukat érintő kérdésekről a véleményüket."

"Nem véletlenül kavart nagy port Demeter Szilárd Indexnek adott interjúja, amelyben többek között a magyar kulturális életben meglévő párhuzamosságokról beszélt, és arról, hogy racionális szervezéssel felére lehetne csökkenteni a költségeket és hatékonyabbá tenni a munkát. A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriumi elnöke példaként a komolyzenei együtteseket hozta fel, és könnyen lehet, hogy ezekkel a mondatokkal 'megszondázta' a zenei élet képviselőinek véleményét:

Tucatnyi komolyzenei együttest tartunk el közvetlenül vagy közvetett módon állami forrásból – mondta az interjúban. – Rengeteg pénzbe kerülnek. Nélkülözhetetlen, presztízsműfaj, nem is ellene beszélek, nem a rockzenész horgad fel bennem a komolyzenészek ellen. De állítólag amikor összehívták a karmestereket, és megkérdezték, hogy ha egyszerre kellene színpadra állítani az összes zenészt, hány együttest állíthatnának össze, azt mondták, hogy négy teljes zenekart. Ha van tizenkét komolyzenei együttes, amiből egyszerre, egy időben négyet lehetne színpadra állítani, akkor miért ne lehetne összesen négy államilag finanszírozott együttes, ahol minden zenész akkora fizetést kap, hogy ne kelljen öt-hat helyről összekaparnia a pénzét? Ez a fajta menedzsmentlogika hiányzik a kultúrából."

[...]

"A megszólalók értik, hogy gazdasági válság van, ám úgy látják, hogy ebben a helyzetben még nagyobb szükség van a művészetekre, és remélik, hogy folytatódhat az az építkezés, amellyel sikerült itthon tartani a legtehetségesebb muzsikusainkat. 

A BÉR JELENTI A LEGNAGYOBB KÖLTSÉGET, ÉS AZ ELVONÁS CSAK ÁLLÁSHELYEK MEGSZÜNTETÉSÉVEL LEHETSÉGES,

ez viszont szerintük profilvesztéshez, működési nehézségekhez és akár teljes összeomláshoz is vezethet. A komolyzene közönsége öregszik, ezen viszont csak hosszú távon lehetne változtatni, és semmiképen sem a zenei élet szűkítésével. Az alábbiakban olvashatják a zenei élet képviselőinek véleményét: kerestük a világhírű, jelenleg a legnagyobb állami támogatással rendelkező, Fischer Iván vezette   Budapesti Fesztiválzenekart (BFZ) is, ők azonban nem kívántak élni a megszólalás lehetőségével."

Akik a témában elmondták véleményüket:

Herboly Domonkos. A Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója, a Magyar Szimfonikusok Szövetségének elnöke

Keller András, a nemrég az Egyesült Királyságban rendkívüli nemzetközi sikert arató, állami fenntartású Concerto Budapest Kossuth- és Liszt-díjas zeneigazgatója, első karmestere, a világhírű Keller Kvartett alapítója

Vashegyi György karmester, a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Kulturális Tanács elnöke, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar alapítója és művészeti vezetője

Hollerung Gábor, karmester, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, jelenleg az egyetlen önkormányzati fenntartású budapesti komolyzenei együttes, ügyvezető zeneigazgatója

Kovács János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, a Magyar Állami Operaház mesterművésze

Zsoldos Dávid, a Papageno igazgatója, az Európai Zenei Tanács elnökségének tagja, a Magyar Zenei Tanács elnöke


106 Edmond Dantes 2022-05-12 17:48:19

Miután a minap elhangzott José Cura állítólag enyhén szólva sem kimagasló Requiemje, vélhetően kifutott a Magyar Rádió zenei együtteseinek annak idején nagy csinnadrattával beharangozott "hosszú távú együttműködése" az argentin maestroval, aminek már a kezdet kezdetén itt a fórumon nem jósoltam túl sok jót. Úgy hírlik, most egy másik vezető magyar együttes körül (és együttesen belül) várható hamarosan jelentős esemény: a ténta állítólag szárad vagy már meg is száradt egy bizonyos kinevezési okmányon ...


105 Búbánat 2021-07-18 14:57:08 [Válasz erre: 102 Búbánat 2020-12-25 14:45:55]

Búcsúkoncert

https://www.atempo.sk/esemenyek/29450-a-zene-arcai-a-duna-szimfonikus-zenekar-online-koncertje.html

2021. június 15-én, kedden 20.00 órakor a Duna Szimfonikus Zenekar adott online kamarakoncertet a budapesti Duna Palotából A zene arcai – Búcsú a Duna Palotától címmel.

Online visszanézhető

Műsor

G. F. Händel: Vizizene - 1. (Fdúr) szvit, HWV 348 - 8. bourré
J. S. Bach: h-moll szvit, BWV 1067 - 6. Menüett, 7. Badinerie
Bartók Béla: Magyar képek - 1. Este a székelyeknél, 5. Ürögi kanásztánc
P. I. Csajkovszkij: A Diótörő, op. 71- Trepak
A. Dvořák: 9. (e-moll) szimfónia ‘Az Újvilágból’ - Allegro con fuoco
L. Bernstein: West Side Story - America
A. Piazzolla: Libertango
G. Verdi: Aida - Bevonulási induló
P. Mascagni: Parasztbecsület - Intermezzo
J. Offenbach: Orfeusz az alvilágban - Kán-Kán

Közreműködők

Duna Szimfonikus Zenekar
Műsorvezető - Zelinka Tamás
Vezényel: Deák András


104 Edmond Dantes 2021-01-24 17:09:22

A járványban az államé lett a Zuglói Filharmónia

A kormányzati megszorítások miatt szorult anyagi helyzetbe került önkormányzat nem is küzdött a zenekarért

A koronavírus-járványra hivatkozva tavaly tavasszal az állam visszafizettette a 170 millió forintos támogatást a Zuglói Filharmónia Nonprofit Kft.-vel, majd értesítette az önkormányzatot, hogy átvenné a zenekart. Ez az év végére meg is történt. Immár a Filharmónia Magyarország Koncert- és Fesztiválszervező Nonprofit Kft. a tulajdonosa a Zuglói Filharmóniának, vagyis az állam a fenntartója a csaknem 70 éves együttesnek.

A 2018 elején kötött megállapodás alapján az önkormányzatnak évi 50 millió forintjába került volna a zenekar. A válság és a kormány által megvont adóbevételek miatt az önkormányzat 2020-ban több mint egymilliárd forint bevételtől esett el, így nem is küzdött a kulturális intézményért. 

Amikor a képviselő-testület az ősszel elfogadta a nonprofit kft éves beszámolóját, a Civilzugló Egyesület képviselője, Várnai László megkérdezte, hogy történt-e előrelépés az állami szerepvállalásban. Horváth Csaba szocialista polgármester válaszként mindössze annyit mondott: az Emberi Erőforrások Minisztériuma többször is jelezte, hogy fenntartja szándékát, ami alapján Horváth bízott benne, hogy az ügyet még 2020-ban le tudják zárni, és ez így is történt. Forrás: hvg360


103 -zéta- 2021-01-15 21:29:54

Megszűnik a Duna Szimfonikus Zenekar...


102 Búbánat 2020-12-25 14:45:55

A Duna Szimfonikus Zenekar ­- belső köréből származó értesülésem szerint  -  2021. május 31-ével megszűnik!  Szomorúan fogadtam ezt a hírközlést, hiszen mostanság ünnepli a zenekar megalakulásának 60. évfordulóját.

http://dunaszimfonikusok.hu/rolunk/rolunk

Azért rmég reménykedem, hátha a fenntartó időközben talál valami megnyugtató megoldást, és nem kell „szélnek eresztenie” a szép múlttal bíró patinás zenekar egyénileg is képzett, művész-muzsikus tagjait!

http://www.parlando.hu/2020/2020-5/DUNA-SZIMFONKUSOK.pdf


101 macskás 2020-09-30 09:03:03

101


100 macskás 2020-09-30 09:02:51 [Válasz erre: 99 macskás 2020-09-29 22:20:25]

100


99 macskás 2020-09-29 22:20:25

99


98 Edmond Dantes 2020-09-29 18:23:51

Magyar koncertfilm nyerte a velencei televíziós fesztivál Arany Oroszlánját

A Concerto Budapest koncertfilmje nyerte a velencei televíziós fesztivál Arany Oroszlán díját az előadóművészeti filmek kategóriájában.

Az előadóművészeti filmek kategóriájában kapta meg a a velencei televíziós fesztivál (Venice TV Awards) Arany Oroszlán díját a Concerto Budapest koncertfilmje, amely Kremerata Baltica és a Concerto Budapest együttműködésében jött létre. A felvételt a 2019. december 4-én a Müpában rendezett koncertjükből készítették. A két zenekar, valamint Keller András és Gidon Kremer főszereplésével készült nagyjából 2 órás film elkészítésében a hagyományos koncertfelvételeknél szokásos televíziós felvételi technika mellett külön filmes stáb is részt vett. Teljes cikk origo.hu-n itt.


97 macskás 2020-08-01 09:16:27 [Válasz erre: 95 -zéta- 2020-07-29 12:13:20]

Vidnyánszkyhoz képest egyelőre  kispályás...

Mindig kíváncsi voltam, hogy vajon hány irodában dolgoznak az álláshalmozók?


96 Edmond Dantes 2020-07-29 19:37:32 [Válasz erre: 95 -zéta- 2020-07-29 12:13:20]

Úgy tudom, nem az első eset és tartok tőle, hogy nem is az utolsó, hogy a Rádió zenei együtteseit a Bartók Rádió illetve az azt felügyelő főszerkesztő vagy igazgató irányítása alá helyezik ... aztán átszervezés jön, máshová kerülnek majd ismét egybe és így tovább. Mindeközben az együttesek, azon belül jelesül a zenekar valódi = művészi, zenei irányítása, vezetése hosszabb ideje enyhén szólva billeg. Magyarán: nincs valódi (fő)zeneigazgatója. Tapasztalatok alapján nem tesz jót egy(ik) zenekarnak (sem), ha nincsen hosszabb távra berendezkedő, folyamatosan rendelkezésre álló, köz- vagy inkább nemzetközi ismertségnek, elismertségnek örvendő igazi (igazi!) zenei vezetője, (fő)zeneigazgatója. Márpedig nekik hosszabb ideje nincs. Nem jelölnék meg évszámot, mióta nincs..



94 Hangyász 2020-07-22 19:07:46 [Válasz erre: 92 macskás 2019-11-26 21:48:02]

Utólag könnyű okosnak lenni. :O)))


93 Búbánat 2020-07-21 22:46:58

Herboly Domonkost, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatóját választotta új elnökévé a Magyar Szimfonikusok Szövetsége 2020. július 13-i tisztújító közgyűlésén.

Kovács Géza, aki 2008-tól töltötte be az elnöki pozíciót, korábban már jelezte, hogy nem kívánja magát újra jelöltetni a tisztségre. A főtitkári teendőket továbbra is Popa Péter látja el. A következő hároméves ciklus elnökségi tagjai Gyüdi Sándor, Lendvai György és Horváth Zsolt maradtak.

A közgyűlésen részt vett Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia, valamint a Nemzeti Kulturális Tanács elnöke, aki tájékoztatta a szimfonikus zenekarok képviselőit a szférát érintő, idei és jövő évi változásokról, valamint a kormányzati támogatások emelésére irányuló szándékról is.

/MTI/


92 macskás 2019-11-26 21:48:02 [Válasz erre: 91 Hangyász 2019-11-26 21:33:07]

Persze, hogy zakkant!

A nej-ügyben én biztos másképp gondolkodtam volna, de majd elolvasod :)


91 Hangyász 2019-11-26 21:33:07 [Válasz erre: 90 macskás 2019-11-26 14:01:45]

Tudom, még nem vettem meg. A Liszt-életrajz 3. kötete alapján totál zakkant lehetett. Igaz, b. neje rútul kicseszett vele. (Debike jól van?) ;o)


90 macskás 2019-11-26 14:01:45 [Válasz erre: 89 Hangyász 2019-11-25 16:21:38]

Van egy vaskos könyv róla (Alan Walker, a nagy Liszt-kutató írta), nemrég jelent meg, szóval tavaly, nagyon érdekes. E szerint annyira nem borzalmas. Iszonyat nagy tudása volt.

Csak Debike, eufemisztikusan:)


89 Hangyász 2019-11-25 16:21:38 [Válasz erre: 88 macskás 2019-11-24 11:23:09]

Kösz, ezt nem tudtam! (Bülow borzalmas alak lehetett.) Üdvözletem Debilkének!!!


88 macskás 2019-11-24 11:23:09 [Válasz erre: 86 Hangyász 2019-11-21 19:47:53]

Annak idején Hans von Bülow követelte meg a kotta nélküli játékot a zenekarától.


87 Edmond Dantes 2019-11-21 21:01:25 [Válasz erre: 86 Hangyász 2019-11-21 19:47:53]

A Jaervi-csalad masik tagja is jon abban a berletben, ahogyan a Petrenko-klan a Zenekari paholyt uralja. A show-elemek nem most jelentek meg a koncertpodiumon, de valoban nem jo, ha tultengenek.


86 Hangyász 2019-11-21 19:47:53 [Válasz erre: 85 Edmond Dantes 2019-11-21 15:07:38]

Mondjuk ilyen őserővel én sem Grieg hegyi manóinak táncát, sem a Tűzmadarat, sem a Hattyúk tava fő motívumát sem hallottam, ráadásul most nem tudom, Fischer Iván dalárdává átalakított zenekar ötlete volt-e előbb, vagy csak másoktól vette-e át (l. még "éneklő forradalom").  A kotta nélkül játszó zenekar ötlete viszont teljes újdonság volt. A tételek sorrendjének Fáy által jogosan kifogásolt önkényes megváltoztatása és a zongoraversenynek a Peer Gynt-szvitbe beletolásán, valamint az állandó fényjátékon ugyanakkor bosszankodtam. A bosszúságom csak a koncert végére párolgott el, de egy fajta rossz szájíz megmaradt. Világéletemben nem mentem volna el erre a koncertre, de bérletet vettem, mert nem akartam lemaradni Thielemann jövő júniusi fellépéséről.


85 Edmond Dantes 2019-11-21 15:07:38 [Válasz erre: 84 Hangyász 2019-11-21 11:59:22]

Köszönöm. Korábban eljátszottam a gondolattal, hogy meghallgatom a koncertet, végül elengedtem. Az cikk után ítélve talán nem tettem rosszul...jut eszembe arról, amit Fáy írt: a napokban valahol kb. azt a hasonlatot olvastam valamivel kapcsolatban, hogy a tökfőzelék és a somlói galuska (vagy ehhez hasonlók) is jó étel, de külön-külön. Összeöntve nem annyira.


84 Hangyász 2019-11-21 11:59:22 [Válasz erre: 83 Edmond Dantes 2019-11-20 15:58:11]

Kristjan Järvi vezényelte a Baltic Sea Philharmonic elnevezésű multinacionális zenekart, Balogh József zongorázott. L. még itt: www.faymiklos.hu


83 Edmond Dantes 2019-11-20 15:58:11 [Válasz erre: 82 Hangyász 2019-11-20 15:19:17]

Megírhatnád, milyen koncert volt, milyen volt?! Ha netán játszottál (nem ismerlek), az felment :-)


82 Hangyász 2019-11-20 15:19:17 [Válasz erre: 81 Edmond Dantes 2019-11-20 10:12:41]

Koncerten voltam, de még ha nem is ott lettem volna, akkor sem bosszantom fel magamat soha (sz)aranylábú fiaink diadalmenetén csúfos kudarcain.


81 Edmond Dantes 2019-11-20 10:12:41 [Válasz erre: 78 Hangyász 2019-11-20 09:58:40]

off Könnyű neked ... én még tegnap délelőtt, az esti újabb nagy zakó előtt írtam a focis hasonlatot :-)


80 Hangyász 2019-11-20 10:09:09 [Válasz erre: 74 Klára 2019-11-19 10:53:41]

Teccenek még emlékezni (az egyébként műszaki szakbarbár, zeneileg rockrajongó) Tarlós megjegyzésére, amikor FI a fővárosi támogatás  csökkentésén kesergett? Miután Tarlós közölte, hogy a BFZ 1 milliárd Ft államkötvényen ül (akár Fafner a Nibelungok kincsén, ezt én teszem hozzá) , Rettenetes Iván nagyon gyorsan visszavett a nagy arcából.


79 Hangyász 2019-11-20 10:04:42 [Válasz erre: 70 Heiner Lajos 2019-11-19 10:31:31]

L. még FI hírhedt interjúját 2004-ből a New York Timesben, amikor a BFZ és az NFZ véletlenül kb. egyszerre turnézott Ámerikában. A BFZ sokkal több pénzből gazdálkodik, mint a többi magyar zenekar, így próbapénzt is fizet - igaz, a tagok egyéni vállalkozóként vagy bt-ként számlázzák a közreműködésüket. FI igen bölcsen megújította a hangszerállományt, létrehozta a barokk instrumentumok tárát is. Kérdem szeretettel: Az lehet, hogy a BFZ-nek nincsenek állami hangszerei, de mely más zenekarnak jobbak a nyenyeréi stb.???


78 Hangyász 2019-11-20 09:58:40 [Válasz erre: 75 Edmond Dantes 2019-11-19 10:56:53]

KI

A jelenlegi magyar szégyentömegnél maradva: Nagy pénz - kis foci. :O(((

Hajrá San Marino/Andorra/Liechtenstein/Málta/Ciprus/Feröer-szigetek stb.!!!

BE

 


77 joska141 2019-11-19 15:40:14 [Válasz erre: 74 Klára 2019-11-19 10:53:41]

Több hozzászóló felvetette, hogy jó lenne megismerni, hogy a BFZ tulajdonképpen mennyi pénzzel gazdálkodik. Ehhez a jogos felvetéshez szeretnék egy-két információt megosztani fórumtársaimmal.

A BFZ 2018.évről – a jogszabályokkal ellentétesen – nem tette nyilvánossá az éves beszámolóját. Az erre szolgáló internet hely - https://www.bfz.hu/uploads/2019/22/bfz-2018-kozhasznu-egyszerusitett-eves-beszamolo.pdf - jelenleg elérhetetlen.

A BFZ Alapítvány, amelyet 1992-ben hoztak létre külön szervezet, amely természetesen minden információt nyilvánosságra hozott. Akinek kedve van, letöltheti és böngészheti a következő internet helyről az egyes évek számait: https://bfz.esolr.me/hu/kozerdeku-informaciok/

Itt megtalálhatók és elemezhetők azok a milliárdos nagyságrendű összegek, amelyekre egyes fórumtársaim korábbi hozzászólásaikban utaltak.

Az Állami Számvevőszék, ellenőrzési tervének megfelelően, 2017.évben ellenőrizte a BFZ Alapítvány gazdálkodását. Az erre vonatkozó teljes jegyzőkönyv letölthető az ÁSZ internetes oldaláról. Az ellenőrzés ténye és fontosabb megállapításai kivonatosan olvashatók a következő honlapon:

https://www.aszhirportal.hu/hu/jelentesek/lezarult-a-budapesti-fesztivalzenekar-alapitvany-ellenorzese

Itt szerepelnek a következők: Az ÁSZ feltárta, hogy

  • az alapítvány gazdálkodása nem volt szabályszerű.
  • Költségvetési tervei nem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak,
  • a beruházások, felújítások elszámolása 2013ban és 2015-ben nem volt megfelelő,
  • az igénybe vett és egyéb szolgáltatások elszámolása nem volt megfelelő,
  • a személyi jellegű ráfordítások elszámolása 2013ban és 2014-ben nem volt megfelelő.
  • A számviteli beszámolók összeállítása során a jogszabályi előírásokat nem tartották be,
  • a mérlegtételek besorolása, értékelése, leltározása nem volt megfelelő,
  • az eredménykimutatás egyes sorainak értékét nem szabályszerűen állapították meg.
  • Az alapítvány 2014ben és 2015-ben befektetési tevékenységet végzett, ami nem volt szabályszerű, mivel az alapító okirata erre nem biztosított lehetőséget.

Nem ismerem a konkrét körülményeket, de ezek a megállapítások is szerepet játszhattak abban, hogy a BFZ Alapítvány 2018.évi beszámolóját ügyvezető igazgatóhelyettes írta alá és 2019.január 1-jétől nevezték ki a most lemondott, új igazgatót.


76 perempe 2019-11-19 12:52:33 [Válasz erre: 61 Heiner Lajos 2019-11-18 19:44:28]

a legnagyobb probléma az, hogy a kis eredmény - EL-csoportkör - miatt nem látják be, hogy rossz az irány. idehívnak B-kategóriás ukrán játékosokat, akik kiszorítják a magyarokat a csapatból. a finanszírozás is teljesen mesterséges (ld. TV-közvetítések).

 

beszéltem a szezon egyik első BFZ koncertje után az egyik zenekari művésszel: ott is "játszanak légiósok", de nem olyan mértékben.


75 Edmond Dantes 2019-11-19 10:56:53 [Válasz erre: 68 Hangyász 2019-11-19 09:50:28]

"Hangyász" csak szójáték volt "hangászra" :-) Valóban nem öszehasonlítható a két halmaz. Sajnos szintén nehéz összehasonlítani két amúgy összehasonlítható halmazt, pl. X zenekart Y zenekarral, figyelem, most jön a lényeg: ha az egyiknek olyanok az anyagi lehetőségei, hogy -teszem azt- szinte tetszés szerint átcsábíthat(tta) más zenekarokból a legjobb muzsikusokat, folyamatosan frissítheti hangszerállományát, rangos külföldi szólisták sokaságát hívhatja meg, -karmestert kevésbé...de nem pénzhiány miatt!- finanszírozni képes a turnék esetleg hiányzó forrásait etc. Focihasonlattal, kis pénz: kis foci, nagy pénz: nagy koncertek, nagy turnék, nagy fizetések, fény, pompa, ragyogás.


74 Klára 2019-11-19 10:53:41 [Válasz erre: 73 oberon 2019-11-19 10:46:21]

Aki ráér. és tudja, hol kell keresni, keresse vissza:

- a BFZ mikor alakult, miért, és kik voltak azok az elsőrangú zenészek, muzsikusok, akiket igen kedvező fizetésért elcsábítottak!

- mi a helyzet az Alapítvánnyal, honnan vannak a bevételei, miből gazdálkodik, nem mellesleg, hoba folynak be a BFZ részére utalt támogatások, hova futnak be a koncertek bevételei, stb.

 


73 oberon 2019-11-19 10:46:21 [Válasz erre: 70 Heiner Lajos 2019-11-19 10:31:31]

Mivel más zenekarok nem tudnak utazni, mert ahhoz valakinek meg kellene őket hívni: útiköltség, szállás, gázsi, stb., így kb. csak a Fesztiválzenekar utazik, hiszen ők "saját pénzből" teszik ezt.

Egyéb kapcsolatrendszerekről nem is beszélve...


72 oberon 2019-11-19 10:43:28

Ha jól tudom, az állami támogatásuk (nem ez a TAO-helyetti, hanem az éves) 2 milliárd. Ehhez jön még a többi bevételük, ami kb. fél milliárd összesen. És ez az összeg, ami most 400 millió helyett 200, tehát kb az összköltségvetés 6-7%-a. Hogy ezért mit mondanak le, azt nem kommentálnám.

Más zenekarok ennek a töredékét kapják, úgy 300 millió körül évente, és ehhez jön még ez a TAO pénz, ami átlag 160-170 millió.

 


71 zöldszemű 2019-11-19 10:41:40 [Válasz erre: 70 Heiner Lajos 2019-11-19 10:31:31]

Aki ráér, megkereshetné, kik és milyen anyagi erővel támogatják a BFZ Alapítványát. 

Egyébként az megvan, hogy a zenekarok - a közhiedelemmel ellentétben - a koncertet nem adják, hanem KAPJÁK? 

A fellépési lehetőségekért folytatott küzdelemben az erősebb kutyáé lesz a menyasszony. 


70 Heiner Lajos 2019-11-19 10:31:31 [Válasz erre: 69 Hangyász 2019-11-19 10:03:38]

Aki raer, megkereshetne, mi a Fesztvalzenekar nemzetközi reputacioja es mi mas magyar zenekaroke.


69 Hangyász 2019-11-19 10:03:38

Aki ráér, megkereshetné, mennyi pénzből gazdálkodik a Fesztiválzehnekar, és mennyiből a többi.


68 Hangyász 2019-11-19 09:50:28 [Válasz erre: 67 Edmond Dantes 2019-11-19 09:31:25]

NEM! Maradjanak csak a kiváló zenészek, akikre büszkék lehetünk. A mértéktelenül agyonfizetett focistákra legyen büszke, aki örül Liechtensteint és San Marinót megszégyenítő teljesítményüknek. Megjegyzem, a 2 halmaznak aligha vannak közös pontjaik.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.