Bejelentkezés Regisztráció

Lisztről emelkedetten


797 Búbánat 2017-07-08 20:15:12
2017. július 08. (szombat) 21:35 - Duna World [url] http://youtube-filmek.info/film/2676/szerelmi-almok-1935 „Szerelmi álmok” [/url] magyar romantikus film, 92 perc, 1935, FF Duday Mária grófnő báró Eötvös Péter menyasszonya. De amikor találkozik Liszt Ferenccel, házasság helyett inkább Weimarba megy, hogy tanítványa lehessen. Ott hamarosan beleszeret Liszt kedvenc tanítványába, Franz Wendlandba. A féltékeny báró nem képes elviselni menyasszonya elvesztését, és párbajra hívja ki az ifjú zongoristát. Szereplők: Táray Ferenc (Liszt Ferenc) Z. Molnár László (gróf Duday Imre) Báthory Iza (Madelaine) Sulyok Mária (Mária, Duday lánya) Földessy Géza (Eötvös Kálmán báró) Dénes György (Usla kapitány) Kürthy József (Pekry báró) Halmay Tibor (Péter, Liszt tanítványa) Gózon Gyula (Kovács János) Pethes Sándor (Spiridon, Liszt mindenese) Závodszky Zoltán operaénekes (mint Závodszky Zoltán) Rethy Eszter Operaénekesnö (mint Réthy Eszter) Csatho Gitta (mint Csathó Gitta) Zala Karola (Duday Mária nagymamája) Lili Berky (mint Berky Lili Bókay Ferenc (Pali, tisztiszolga ) Harsányi Rezső (Ezredes) Ráthonyi Ákos (Tanítvány) Berczy Géza (Liszt Ferenc egyik tanítványa) Harry Csáktornyai (Eötvös báró barátja) RENDEZŐ: Heinz Hille FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Heinz Hille, Lándor Tivadar OPERATŐR: Eiben István ZENE:Liszt Ferenc, Richard Wagner VÁGÓ: Bánky Viktor

796 Búbánat 2017-07-08 11:19:32 [Válasz erre: 793 Búbánat 2017-06-13 12:20:58]
Bartók Rádió – ma délután 17.47 – 19.00 Fiatal művészek pódiuma Ránki Fülöp zongorázik Liszt: Tizenkét transzcendens etűd (Márványterem, 2017. június 13.)

795 Búbánat 2017-06-22 11:16:13
Újragondolt értékeink címmel interjút olvashatunk Bogányi Gergellyel az Új Ember Hetilapban (a cikk szerzője: Pallós Tamás) „- A Liszt- és az annál beláthatóbb, áttekinthetőbb Chopin-életmű továbbra is pályafutásának alappillérei. „Liszt-képe” mennyiben változott az elmúlt években? – Liszt olyannyira kimeríthetetlen, hogy évről évre friss meglepetéseket szerez számomra. Ilyen volt például, amikor a két legendát tanultam, vagy amikor a késői műveivel foglalkoztam. Minden Liszt-darab, amelyet felveszek a repertoáromba meghatározó élmény; valamennyi újat mond, stílus szempontjából is. Rengeteg zeneszerzés-technikai újdonságot fedezek fel nála, ami például Chopinnél nem jellemző. - Liszt tehát változatlanul elsőséget élvez… – Abszolút vezető helyen áll nálam. Az említetteken túl azért is, mert olyan bőséges az általa alkotott zongorairodalom, hogy egy élet is kevés az elmélyült megismeréséhez. A művészi élményen túl folyamatos feladatot ad a műveivel való foglalkozás."

794 Búbánat 2017-06-17 11:20:39
Bartók Rádió, 17.49 – 18.55 Hlavacsek Tihamér Liszt-műveket zongorázik 1. Angelus 2. A Villa d´Este szökőkútjai 3. Sunt lacrymae rerum 4. Gyászinduló 5. Sursum corda 6. Bölcsődal (Rádió, Márványterem, 2007. március 21.) Megjegyzem, az RTV Részletes 18.15 órai kezdést jelöl meg.

793 Búbánat 2017-06-13 12:20:58
Magyar Rádió Márványterme, ma este: 2017. június 13. kedd, 19.00: Fiatal művészek pódiuma Ránki Fülöp zongoraestje Liszt: 12 transzcendens etűd, S. 139

792 Búbánat 2017-06-08 11:16:54 [Válasz erre: 791 Búbánat 2017-06-08 11:12:22]
Lemaradt: a Koronázási misén a Gödöllői Szimfonikus Zenekar játszik.

791 Búbánat 2017-06-08 11:12:22
Holnapi Liszt-koncertre hívom fel a figyelmet. LISZT: KORONÁZÁSI MISE Gödöllő - Gödöllői Királyi Kastély - Lovarda 2017. június 09. (19:00) Közreműködők: Fodor Beatrix – szoprán Simon Krisztina – alt, Balczó Péter – tenor Jekl László – basszus Baptista Központi Énekkar – karigazgató Oláh Gábor, Gödöllői Városi Vegyeskar – karigazgató Pechan Kornél Vezényel: Horváth Gábor

790 Ardelao 2017-06-07 14:06:26
Liszt Ferenc önmagát is jellemzi a következő részletben, amely Chopin gátlásairól szól. A magyar művész sohasem ismert ilyen gátlásokat; sokoldalúságát és nemességét bizonyítja, hogy ebből az előnyből nem faragott a maga számára piedesztált. Hankiss János Nagy közönség – kis közönség. Liszt Ferenc írása. „Chopin tudta, nagyon is jól tudta, hogy nem hatott a sokaságra s nem tudta megfogni a tömegeket, mert ezek olyanok, mint egy ólomtenger; ámbár habjaikat minden láng formálhatja, mégis nehéz mozgásba hozni őket. Csak atlétaizmú munkás, hatalmas karja zúdíthatja őket öntőmintába, ahol az olvadó érc hirtelen eszmévé vagy érzéssé válik a rákényszerített formában. Chopin tudatában volt annak, hogy teljesen csak az olyan – sajnos, nagyon ritka – estélyeken élvezték, amelyeknek minden vendége kész volt őt követni, ahová vezetni akarta őket, - áthelyezkedni vele azokba a szférákba, ahová a régiek csak a boldog álmok ezer szivárványos fényben tündöklő gyémántokkal kirakott pilaszteres (fél-oszlop vagy fal-oszlop, megj. A.) kapuján engedték belépni az embert. Kedve telt benne, hogy e fölé a kapu fölé, amelynek titkos zárait szellemek őrzik, kupolát építsen, amelyben a prizma összes sugarai játszanak, olyan vörös-barnán áttetszőt, amilyenek a mexikói opálok, s melynek kaleidoszkópos gyújtópontjait olívzöld köd rejti el, s majd elmossa, majd megint fölfedi. Ezen a csodakapun át vezetett be abba a világba, amelyben minden elbájoló csoda, bolondos meglepetés, valóra vált álom. De beavatottnak kellett lenni ahhoz, hogy az ember tudja, hogyan lépjen át a küszöbön! Chopin szívesen menekült ezekre a képzeletbeli vidékekre és szívesen tartózkodott ott, s csak kivételes barátait vitte magával. Hirdette, hogy becsüli őket s csakugyan értékelte is, inkább, mint a zeneművészet durva csatatereit, ahol az ember néha egy rögtönzött győző, egy ostoba és hencegő hódító kezei közé kerül, akinek élete csak egy nap, de kertre való liliomot és aszfodéloszt (görög, liliomféle virág, megj. A.), hogy elállja Apollo szent ligetének bejáratát. Ezen az egy napon „a szerencsés katona” a királyokkal érzi magát egyenlőnek, de csak a földi királyokkal, ami csakugyan túl kevés az olyan fantáziának, amely a levegő istenségeivel s a csúcsokat benépesítő szellemekkel társalkodik. művészbarátjának. „Nem vagyok alkalmas arra, hogy hangversenyezzek; a tömeg megfélemlít, sebes lélegzése szinte fullaszt, kíváncsi pillantásai megbénítanak, sok idegen arca elnémít; de te, erre vagy teremtve, mert ha nem tudod megnyerni a közönségedet, van benned erő, hogy agyonüsd.” De eltekintve most azoknak a művészeknek a versenyétől, akik nem művészek, a virtuózokétól, akik hegedűjük, hárfájuk vagy zongorájuk húrján táncot lejtenek, bizonyos, hogy Chopin rosszul érezte magát a „nagyközönség” előtt, az előtt az ismeretlenekből álló közönség előtt, amelyekről sohasem tudod tíz perccel előre, hogy meg kell-e nyerned vagy agyon kell ütnöd; elragadnod a művészet ellenállhatatlan mágnesével a magasságok felé, ahol a megritkult levegő kitágítja az egészséges és tiszta tüdőt, vagy elkábítanod gigászi és felujjongó kinyilatkoztatásokkal olyan hallgatókat, akik azért jönnek, hogy kákán csomót keressenek. Kétségtelen, hogy a hangversenyek nem fárasztották ki annyira Chopin testi alkatát, mint amennyire felzaklatták a költő ingerlékenységét. Annak a szemében, aki tud különbséget tenni, az ő önkéntes lemondása a zajos sikerekről belső sértődöttséget takart. Veleszületett felsőbbségét nagyon határozottan tudta, de kívülről nem kapott elég megértő visszhangot, ami azt a nyugodt biztonságot adhatta volna meg neki, hogy teljes értéke szerint megbecsülik. Elég közelről tapasztalhatta a tömeg tetszésnyilvánítását, hogy ismerje azt az állatot, amely néha ösztönös, néha naivul és nemesen szenvedélyes, gyakrabban bogaras, szeszélyes, makrancos, esztelen, hiszen van még benne valami a vademberből: ostobán rajongó, ostobán haragvó, mert odavan színes üveggyöngyökért, amiket odavetnek neki és észrevétlen hagyja elmenni maga mellett a legnemesebb drágaságokat; semmiségek miatt haragszik meg s a legátlátszóbb hízelgésekkel elámítatja magát. De - különös, s mégis így van, - Chopin, aki kívülről tudta, hogy milyen a közönség, borzadt tőle s mégis szükségét érezte. Elfeledte benne a vadembert, s fájón nélkülözte a gyermeki naivság izgalmait, amely sír, szenved, egész lelkével tűzbe jön minden fikció, minden szenvedés és minden rajongás hallatára. Minél inkább elszokott ez a „finom lélek,” a spiritualizmusnak ez az epikureistája (olyan valaki, aki személyes kielégülését és érzéki gyönyöröket mindenek fölé helyezi, megj. A.) attól, hogy szelídítse a „nagyközönséget” és szembeszálljon vele, annál jobban imponált az neki. A világért sem engedte volna, valami balcsillagzat révén a nagyközönség jelenlétében húzza a rövidebbet, - olyan párbajban, ahol a művész, mint vitéz lovag a tornán, kihívását és kesztyűjét odadobja mindenkinek, aki kétségbe meri vonni hölgye – a művészet – szépségét és elsőségét! Valószínűleg azt mondta magának, s bizonyos, hogy joggal – hogy ha győzött is volna „odakünn,” azért nem szerethette, nem élvezhette volna őt jobban az a külön csoport, amelyből a „kis közönsége” állt. Talán azt kérdezte magától – és sajnos, jogosan, annyira bizonytalanok az emberi vélemények, annyira hullámzók az emberi vonzalmak, - hogy ha kinn vesztes lett volna, vajon nem szerették, nem értékelték volna kevésbé legbuzgóbb csodálói is?” Fordította: Hankiss János Megjelent: „Liszt Ferenc az író” című könyvben Rózsavölgyi és társa Kiadása Budapest, 1941.

789 Búbánat 2017-06-07 09:26:36 [Válasz erre: 786 Búbánat 2017-06-01 13:31:22]
Az öreg Liszt – Hétköznap este Egy másik – ugyancsak szájhagyományként fennmaradt Liszt-emlék talán még elevenebben őrizte meg a nagy muzsikus alakját. Olyan arckép ez is, amelyet csak szavakban festettek meg. Élt a múlt század nyolcvanas éveiben Budapesten egy csodagyermek, aki Mendelssohn g-moll zongoraversenyének előadásával valósággal elbűvölte hallgatóságát. Nemcsak kiváló pianista lett belőle, hanem igen becsült karmester és zeneszerző is. Beretvás Hugó volt a neve. Oratóriumait és dalait a század elején gyakran játszották. Egyik szép művét 1926-ban a salzburgi ünnepi játékok keretében mutatták be. Amikor mintegy tíz esztendős volt, megkérte édesanyját, hogy mutassa meg neki Liszt Ferenc bácsit. Közelről szerette volna látni a híres mestert. Az idős abbé életének akkoriban három fókusza volt: Róma, Weimar és Budapest között utazgatott, s az év jelentős részét a magyar fővárosban töltötte, ahol Erkel Ferenccel együtt az általa alapított Zeneakadémiát irányította. Az öreg Liszt szigorú napirendet követett. Ehhez hozzátartozott az esti kocsizás is. Minden nap ugyanabban az órában érkezett meg egyfogatúján (konflison) a Wurm utcai Szenes Ede-féle csemegeüzlet elé. A kocsist beküldte az üzletbe, ahol már előkészítették a mester megszokott szerény vacsoráját: tíz deka prágai sonkát. Amíg az ügylet lezajlott, Liszt a kocsiban ülve breviáriumát olvasta vagy pedig valamilyen kottalapot tanulmányozott. Ez volt körülbelül az egyetlen alkalom, amikor idegenek a nyilvánosság előtt magánemberként láthatták. Az anya kisfiával elsétált a Szenes-féle üzlethez és ott megvárta Liszt kocsiját. Késő ősz volt már, a fiúcska nagy bánatára hamar besötétedett. Attól tartott, hogy a zárt konflisban nem látja meg Liszt abbét. A véletlen azonban úgy hozta, hogy Liszt olyan kottakéziratot hozott magával, amely nagyon érdekelte. Nem is várt hazáig, hanem már a kocsiban elkezdte silabizálni, s amikor besötétedett, gyertyát kért a kocsistól. Az üveges kocsilámpából kivett szövetnek gyér világánál olvasta a kéziratott, s annyira elmerült benne, hogy észre sem vette az ablakon bekukucskáló gyermekarcot. Rembrandt ecsetjére méltó kép volt: markáns arc, bozontos fehér szemöldök, oroszlánsörény és a sötét háttérrel egybeolvadó fekete papi öltözet. Ilyennek látta a kis Beretvás Liszt Ferencet élő valóságában és így írta le később, valahányszor szóba került. /Ormay Imre: A gróf a vízbe fúl… - Budapest, Zeneműkiadó, 1971/

788 Búbánat 2017-06-04 16:17:52
A Classica csatornán láthatjuk ma éjjel: FRANZ LISZT MEMORIAL CONCERT Wagner: A Faust Overture - Liszt: A Faust Symphony 04.06.2017 | 13:30 04.06.2017 | 21:30 Under the direction of romantic-music specialist Christian Thielemann, the Sächsische Staatskapelle Dresden performs a special Franz Liszt memorial concert at the Semperoper in Dresden to commemorate the 200th anniversary year of one of the 19th century's greatest composers. The "Faust"-themed concert opens with the Overture to "Faust" in D minor by Richard Wagner, who was Liszt's son-in-law, before leading into Franz Liszt's symphonic masterpiece "A Faust Symphony". "A top orchestra and a top conductor have found one another" (Die Welt). Duration:01:29:56 Conductor:Christian Thielemann Soloist:Endrik Wottrich (Tenor) Sächsischer Staatsopernchor Dresden Staatskapelle Dresden (2011)

787 Búbánat 2017-06-03 09:20:47
A Bartók Rádióban a mai napon két Liszt-műsort is meghallgathatunk: 12.36 – 13.25 MVM kocertek Ránki Fülöp Liszt-műveket zongorázik (Bartók Emlékház, 2017. április 6.) 1. Angelus! 2. Obermann völgye 3. Consolations 4. Tell Vilmos kápolnája 5. Öt kis zongoradarab 6. Genfi harangok 15.06 – 17.00 Egy zenemű - több előadás Liszt: A-dúr zongoraverseny Szabó Ferenc Jánossal beszélget a szerkesztő,Katona Márta

786 Búbánat 2017-06-01 13:31:22
Liszt-hangverseny Munkácsyéknál „Bruck Jeann-tól, az egykori magyar genre- és arcképfestő, Bruck Lajos leányától hallottam ezt a történetet. Bruck Lajos annak idején ugyanolyan híres festő volt Angliában, mint Munkácsy Párizsban, vagy utódja, László Fülöp, aki szintén udvari festőnek számított, Londonban. Bruck meghitt barátja volt Munkácsi Mihálynak, aki akkoriban pályája delelőjén állott. Párizsi palotájában a francia szellemi és társadalmi előkelőségei találkoztak. Sok kiváló író, művész, muzsikus, államférfi fordult meg Munkácsyéknál. Egyik gyakori vendégük Liszt Ferenc volt, akit bensőséges barátság fűzött a nagy festőhöz. Munkácsy egy-egy újabb alkotásának bemutatása valóságos társadalmi esemény volt. Célie, a festő felesége nagyon értett az efféle ünnepségek megrendezéséhez. Amikor elkészült a rekviemjét vezénylő Mozartot ábrázoló hatalmas festmény (amely több fogalmazásban is megvan), Munkácsyné meghívta Párizs előkelőségeit. Egyházfejedelmek, tábornokok, miniszterek, külföldi diplomaták, zenészek, festők, szobrászok, tudósok, hölgyek tarka tömege gyűlt össze az emeletnyi magas teremben, ahol fekete drapériák között állott a rejtett lámpáktól megvilágított kép. Áhítatos csönd uralkodott. A termet elzáró festőállvány és a fekete leplek mögött ekkor megszólalt egy zongora: Liszt Ferenc játszott, Mozart Requiemjének motívumaiból a pillanat hangulatának megfelelően rögtönzött – sajnos, soha le nem írt – művet. Bruck Lajos elbeszélése szerint olyan meghatottság uralkodott a jelenlévőkön, hogy amikor a terem gázfényei kigyúltak, sokan könnyeiket törölgették. Manapság alig tudnánk efféle - színpadi rendezésre emlékeztető, érzelgős – bemutatót elképzelni. Mégsincs okunk fölényeskedő véleményre. Gondolkodjunk az akkori idők módján! A későromantika ezekben az években, sőt évtizedekben uralkodó közízlése kedvelte a tragikumot, a pompás jeleneteket, a túlméretezett festményeket és szobrokat. Munkácsy termének kandallóján például valódi, kitömött ló állott dísztárgyként, s rajta egy beduin életnagyságú szobra ült. Mindezt őszintén gondolták. A Mozart-kép látása nyomán támadt meghatottság is őszinte volt, a hölgyek igazi könnyeket ejtettek. A Munkácsy-kép és a Liszt-zene hatásának mélységét és fokát pedig leginkább a vernissage befejezése jellemzi. Amikor a csillárok már teljes fényükben ragyogtak – Bruck Lajos másodkézből továbbított elbeszélése szerint – a fekete függöny mögül kilépett Liszt Ferenc. Egyszerű papi köntöse élesen elütött az estélyi ruhás, ékszerektől csillogó hölgyek, aranyhímzéses frakkba öltözött akadémikusok és diplomaták, díszruhás magyar nemesek, püspöklila és kardinálispiros főpapok viseletétől. A vendégek sorfalat alkottak, s Liszt – szinte álomjáróként – lassú léptekkel elindult a kijárat felé. A hölgyek mélyen bókoltak előtte, sokan kezét csókolták… Ez a szájhagyományként fennmaradt s itt első ízben leírt történet szavahihető szemtanútól származik. Ha mai szemmel és felfogással túlzottnak és mesterkéltnek érezzük is, ne ítéljünk elhamarkodottan a késő romantikáról. Meg kell becsülnünk azt a kort, amely fejedelmeknek kijáró hódolattal ünnepelte Munkácsyt, az egykori asztalosinast és Liszt Ferencet, az egyszerű gazdatiszt fiát, mert mind a kettő – zseni volt.” /Ormay Imre: A gróf a vízbe fúl… - Budapest, Zeneműkiadó, 1971/

785 Ardelao 2017-05-30 23:38:44 [Válasz erre: 783 Ardelao 2017-05-30 13:53:51]
Folytatom Thomán István történetét. Thomán István nevével a zeneakadémiai okmányok közt először az 1882. évi nyilvános vizsgák, során és találkozunk, amikor is a június 13-i vizsgálaton, mint első-éves Erkel Ferenc növendék Beethoven C-dúr szonátájának I. tételét játszotta. Egy év múlva már a »Liszt hallgatók« közt említi az 1882/83. Évkönyv. Az 1883. június 28-án tartott, » második zárvizsgálati hangversenyen « Volkmann Róbert Versenyművét adta elő (tanára, mint az előző évben Erkel Ferenc). Osztályzata mind a négy akadémiai éven át zongorából kitűnő, zeneszerzésből és karénekből jeles. Az 1883/84-es Évkönyvben is ott van Thomán neve a Liszt-tanítványok közt. Az 1884. március 16-án tartott »estélyen,« Volkmann Versenydarabját zongorázta, második zongorán Szendy Árpád kísérte. Az 1884. június 27-én este tartott IV. vizsgálati hangverseny műsorában ezt olvassuk: » Abendmahlchöre Parsifal I. felvonásából Wagner R.-tól. Előadták: a karének osztályok összes növendékei. A szóló részt énekelte Horváth Ákos. Zongorán kísérte Thomán István. Orgonán kísérte Noséda Károly. « E hangverseny záró-számát, a Parsifal II. felvonásának » Chor der Blumenmädchen-t« is Thomán kísérte zongorán Willheim Etelkával négy-kézre. A növendékeknek adott ilyen feladatok a tanítvány kiemelkedő muzikalitását igazolják. A két nap múlva (1884. június 29.) tartott zenekari hangversenyen ismét zongorázott Thomán, mint szólista. Scharvenka Staccato-Etude-jét, op. 27 és Moskovszki Hangverseny keringőjét, op.17, adta elő. Az 1884/85. Évkönyvben az akadémiai kötelékben álló Liszt-tanítványok közt már csak hatodmagával szerepel Thomán neve. Ebben az évben, » Liszt Ferenc nyilvánított kívánsága szerint, a Buda-Pest főváros által alapított Liszt-féle ösztöndíjakból Thomán Istvánnak 200 frt. adományoztatott.« A Liszt Ferenc zeneakadémiai elnöki évei alatt tartott nyilvános hangversenyeken alig szerepelt egy-kettő a mester alkotásai közül. A magyar zongorarapszódiák közül csak kettő, melyek közül az egyiket Thomán adta elő az 1885. február 23-án tartott, » zene-estélyen « a budapesti Munkácsy-ünnepélyek alkalmából. (A műsorok feltűnő célzatosságát Liszttel szemben lehetetlen észre nem venni). Igen érdekes az 1885. június 24-én tartott zenekari hangverseny műsora, melyen négy, később nagynevű magyar muzsikus találkozott, mint szerző: Waldbauer József (Waldbauer Imre atyja), Thomán István, Elbert Imre és Szabados Béla. A zenekart Erkel Gyula, tanár-karnagy vezényelte. Thomán szerzeményének címe Andantino zenekarra. Így árulja el az Évkönyv, hogy Thomán, a zongora kizárólagos művésze, zenekari zeneszerzéssel is kísérletezett – növendéki kötelességből. Thomán István Liszt-vonatkozásai ismeretesek az irodalomban. Lisztről, a pedagógusról részletesen írt Somssich Andor értékes Liszt-könyvében és egyéb személyes élményeiről a Muzsika című folyóirat Liszt számában. (Budapest, 1929. I. évf. 1-2. sz.) Íme, egy kiragadott részlet: ̶ Egyik legkedvesebb emlékem növendék koromból, hogy a mester egy estét szerény diákszobámban töltött. Megkértem Liszt hűséges tanítványát, egyúttal utolsó barátnőjét, mindenható kegyencét, Schmalhausen Linát, akivel jó barátságban voltam, eszközölné ki a mesternél, hogy tiszteljen meg látogatásával. Leírhatatlan örömmel töltött el az a hír, hogy Liszt elfogadta meghívásomat. Lakótársam, akivel együtt jogászkodtam, készségesen beleegyezett abba, hogy szűk lakásunkat arra az estére teljesen nekem engedje át. Az öreg- úrnak megvolt a gyengéje – bár alig evett valamit – ínyenc módjára érdeklődött a menü iránt s gyermekes öröme telt abban, ha valami nem mindennapi ételt látott a menükártyán. Erre voltam hát tekintettel, mikor a vacsorát egy ismert cégnél megrendeltem. Finom borokkal a Hegyalján lakó – szőlőtulajdonos nagybátyám és egy budapesti jóakaróm látott el, ami különösen fontos volt, mert bár Liszt alig evett egy-két falat húsfélét, mellé az elmaradhatatlan céklát és olajbogyókat, annál jobban értékelte a finom italokat. ̶ A mai Zeneművészeti Főiskolával szemben egy kis földszintes ház állott akkoriban, ott laktam. Mindjárt a kapubejárat mellett volt két kis szobánk s dolgozószobám azon az emlékezetes estén fogadószoba, ebédlő, stúdió volt egyben. Liszt-tanítvány barátommal együtt izgatottan vártuk a mestert és ő Lina társaságában pontosan megjelent. Szegényes, bérelt zongorám volt, a mester leült mellé, néhány futamot és akkordot játszott, de röviden fel is kelt, hiszen ez a hangszer valóban nem volt méltó az ő művészetéhez. De én úgy éreztem: azzal, hogy a billentyűket megérintette, felszentelte a zongorát és szerény kis fészkemet. Az ő géniuszának fénye beragyogta azt. Vacsora után előkerült a kártya és a konyak, Liszt legkedvesebb itala. Mikor gróf Zichy Géza néhány napig vendégül látta Lisztet Tetétlenen, ahol ő híres ingyenes hangversenyét adta, a házigazda orvosi rendeletre megszorította a napi konyak adagot. Liszt utólag levélben megköszönte Zichy Gézának vendégszeretetét és vele szemben tanúsított kiváló figyelmességét, de kedves szavakban szemére hányta a konyakra vonatkozó megszorító rendszabályt s ezt írta: ~Le vin est le lait du vieillard, mais le cognac en est la créme.~ (A bor az aggastyánnak tej, a konyak pedig a tej föle.) ̶ A kártyát is nagyon szerette s szívesen szórakozott naponta egy-két óra hosszat whist-játékkal. (A whist a bridge elődje, azt is négyen játszották: két-két szemben-ülő játszott a másik kettő ellen). 1885 nyarán, Weimarban, később pedig Rómában, úgyszólván naponta játszottam Liszttel kedvenc játékát. Maga mondta ugyan, hogy nem pénzért, hanem csupán ~pour l’honneur du drapeau~ játszik (pontos fordítása: a zászló tiszteletére, megj. A.), s mégis mindenkor módfelett bosszankodott, hogyha vesztett. Így, ha rossz lapja volt, valamiképp segíteni akartam rajta s egyszer-másszor megtettem azt, hogy lapjaimat megmutattam neki, és megkérdeztem, milyen színt mondjak be, mintha magam nem tudnék erről határozni. Ezt nagyon szívesen vette: legalább egyik ellenfele lapjába volt alkalma betekinteni. Ha nézők is voltak jelen, kissé restellte a dolgot s mintegy mentegetőzve így szólt: ~Vous voyez je jouis d’une confiance sans bornes~ (Íme, látják, milyen határtalan bizalommal vannak irányomban!). Másik módszerünk az volt, hogy titokban az asztal alatt odaadtuk legjobb lapjainkat az ő partnerének, cserébe a legrosszabbat kaptuk. Így szereztünk neki néhány vidám percet. ̶ Liszt nem egyszer hangoztatta, hogy honfitársam és hogy hű fia a magyar hazánknak. Éppen a mostani nehéz időkben jól esik erre gondolnom. Egy fényképére, mellyel megtisztelt, ezt írta rá (német nyelven): ~Honfitársamnak, Thomán István művésznek, barátilag: Liszt Ferenc.~ Magyar voltát sokszor megmutatta. Többek közt utalok unokatestvéréhez, Liszt Eduárdhoz intézett levelére, amelyben megírta, hogy Párizsba utazik, hogy az ottani világkiállításon a zsűriben Magyarországot képviselje: ~Nem vagyok barátja – írja – a fecsegő patriotizmusnak, de ha arról van szó, hogy hazámnak szolgálatot tegyek, mindenkor szívesen teszem.~ ̶ Thomán a hűséges tanítvány, idők folyamán annyiszor beszélt és írt mesteréről, hogy újat róla aligha mondhat. Mégis feljegyeztem két kevéssé ismert adatot. Az egyik, hogy lett Thománból Liszt-tanítvány s a másik, Liszt utolsó budapesti napjának története. »Huszonegy éves voltam és második éves zeneakadémista. Erkel Ferenc tanította a zongorát. Csütörtök délelőttre esett az órám. Közvetlenül előttem Neumann Gizi, a későbbi kiváló Liszt-tanítvány, játszott Erkelnek. Erkel minden növendékét külön oktatta, nem lehettünk bent a tanteremben, mint ahogy Lisztnél szokásos volt. Aznap a Waldstein szonátát játszottam Erkel előtt. Egyszer csak belép Liszt és int, hogy folytassam. Mellém ül a zongorához. Jobbra ő, balra Erkel. Ilyen megilletődött és zavart még sohasem voltam. Mikor elérkeztem valahára a végéhez, Liszt csak annyit szólt, hogy másnap, mikor órát ad az intézet nagytermében, én is legyek ott. Nagy-dolog volt ez, azért is, mert a mester kizárólag a negyedéves akadémisták közül válogatta össze növendékeit. Másnap repeső örömmel mentem Liszt leckeórájára. Kérdezősködött tőlünk, honnan valók vagyunk, mik a zenei terveink, vágyaink. Aztán a zongorához ültetett s megjegyzés nélkül hallgatta játékomat (f-moll etűdjét adtam elő). Egyik átmeneti résznél megállított s mosolyogva kérdezte: ~Miféle kassai kiadásban (kassai tanulmányaimra utalva) játssza ezt az etűdöt?~ - Megmutatta a kottában, hogy egyik átmeneti résznél más hangot ütöttem le, mint ami oda van írva. Ettől a tréfás megjegyzésétől kezdve világéletemben minden kottafejet megnéztem. Ha valamelyik növendék nem játszott valamit kifogástalanul, az öregúr nem késett a megjegyzéssel. . . . ~Na, ez is valami kassai kiadásból való.~ Lisztnek Budapesten töltött utolsó napja 1886. március 11-e volt. Erre a napra hirdették jó előre első hangversenyemet, melyet a Sugár-úti VI. és VII. ker . Polgári Kaszinóban tartottam meg. De koncert előtti napokon annyira drukkoltam, hogy le akartam mondani az egészet. ~Pisztolyt szegezek a mellének, ha nem játszik,~ - fenyegetőzött Liszt. (~Je vous mets le pistolet sur la gorge~). Megtartottam a hangversenyemet, Liszt eljött, végig ott ült az első sorban és tapsolt. Annál is nagyobb tisztesség volt ez a számomra, mert a mester két nappal előbb akart elutazni s csak a hangverseny miatt maradt itt. Koncert után haza se ment, hanem egyenesen a pályaudvarra, ahol inasa a poggyászokkal várta. Néhányan tanítványai közül ki kísértük a vonathoz. Búcsú bankettre hívtam meg őket a vasúti étterembe. Utoljára búcsúzott Budapesttől. Azon a nyáron meghalt. Akárhányszor is beszélek róla, érzékeltetni sem bírom én azt, ki volt ő nekünk. . . «” Írta: Papp Viktor: Liszt Ferenc élő magyar tanítványai című könyve. Dante Kiadás, Budapest. 1936.

784 Búbánat 2017-05-30 19:49:29
STUDIO ANTIKVÁRIUM 37. könyvárverés 2017. 06. 08. CSÜTÖRTÖK 17:00 [url] https://axioart.com/tetel/-grafika-liszt-ferenc-1811-1886-zeneszerzo-zongoramuvesz; [Grafika] Liszt Ferenc (1811–1886) zeneszerző, zongoraművész arcképe.[/url] Rézkarc, mérete: 435x328 mm, a teljes lapméret: 647x468 mm. Készítette Konrad Meindl (1883–1970) osztrák festőművész 1911-ben, Párizsban. A képmező alatt, a kép bal sarkában szintén a lemezről nyomva Liszt Ferenc 1886-ban készült... KIKIÁLTÁSI ÁR: 30 000 HU TÉTEL TELJES LEÍRÁSA Rézkarc, mérete: 435x328 mm, a teljes lapméret: 647x468 mm. Készítette Konrad Meindl (1883–1970) osztrák festőművész 1911-ben, Párizsban. A képmező alatt, a kép bal sarkában szintén a lemezről nyomva Liszt Ferenc 1886-ban készült halotti maszkja, mellette ceruzával írt „Franz Liszt” Paris 1911 szöveg. A jobb sarokban szintén ceruzával szignált: „Original-Radierung von Konrad Meindl”. A műalkotás előképe feltehetően Franz Hanfstaengl (1804–1877) Liszt Ferencről Münchenben, az 1860-as években készült fényképeinek egyike lehetett. Igen ritka ábrázolás, nyomát a szakirodalomban nem találtuk. Jó állapotú lap, szélein kisebb javításokkal, paszpartuban.

783 Ardelao 2017-05-30 13:53:51
THOMÁN ISTVÁN (1862.XI.4. – 1940.IX.22) A „zongorakirály”élő magyar férfi-tanítványai közt (ez még 1936-ban volt, megj. A.), Thomán István a legjelentősebb. Azt is mondhatjuk, hogy Liszt minden magyar tanítványa közül a többi fölé emelkedik, mert mesterének pedagógiai szellemét leghívebben és legeredményesebben ő őrizte meg. „Lisztet és Thománt a művészeten felül adakozó jó-szívük, a jótékonyság, kötötte össze s emelte és emeli embertársai fölé. Liszt igen gazdag volt és sohasem volt semmije. Leánya, Cosima (Wagner Richard-né) ezt írta: ~Atyám egyike volt a legnagyobb keresetű embereknek. Európa csaknem minden asszonyát meghódította s mikor meghalt, hét zsebkendő maradt utána.~ Thomán is jómódú volt, évtizedeken át rendkívül sokat áldozott a művészetért és jótékonykodásra s ma talán egyetlen számottevő emléktárgya, - amit gyermekeire hagyhat, az-az elefántcsontból készült XVIII. századbeli feszület, mely Liszt Ferenc imazsámolyán állott, bárhol is járt a világban a mester. Sok értékes zongorapedagógusunk közül az utolsó száz évben három magasodik ki. Elsősorban, és mindenek-felett, elérhetetlen tündöklésben – természetesen – Liszt Ferenc s aztán Szendy Árpád és Thomán István, a két magyar Liszt-növendék. Akit ők tanítottak zongorázni, azok tudnak is! Szendy mesterének technikai tökéletességére törekedve, igyekezett Liszt szellemét szolgálni. A Zeneakadémia művészképzőjéből teljes technikai készséggel jöttek akkoron a növendékek. Mondják a Liszt-tanítványok, hogy a weimari, római és budapesti zeneleckéken a mester – látszat szerint – nem vetett súlyt a növendék technikai készségére. A szellem, a felfogás, a lélek, a mű megértése volt nála a fő. Ez igaz. De ha valaki technikailag készületlenül került elébe, elkergette a zongorától. Magától értetődött, hogy teljes dologbeli készséggel kellett Liszt óráira menni. Minthogy pedig a leckeórákon az akkori zenevilág legkitűnőbb zongorásai gyűltek egybe, természetes, hogy ott alig esett szó technikáról. De a legmagasabb-rendű technika mindegyiküknek birtokában volt. Ha tehát Szendy elsősorban a tudásbeli fölényt követelte növendékeitől, Liszt szellemében járt el. De Liszt tanítási módjának értékesebb ajándékát Thomán hozta el a mester zongorája mellől. Annyira behatóan ismertette a műveket, mint Liszt, s a tanítvány, küzdő, felfelé törekvő lelkét, szabad csapongásában sem korlátozta, legfeljebb irányította s emelte, mint Liszt. Ezzel a módszerrel nevelte fel a legkiválóbb zongoraművész generációit. Thománnak, a pedagógusnak, nem az a célja, hogy tanítványai őt másolják, hogy úgy zongorázzák el a műveket, ahogy tőle hallották. Azt tartja, hogy a művészetben mit-sem ér az, ami nem belülről jön, nem élményből szűrődik le. Ö csak segíteni akarja a növendék ösztöneinek helyes irányú kibontakozását, még abban az esetben is, ha az irány eltérő az övétől. Ennek a magas és nemes pedagógiai elvnek kivirágzását két világhírű tanítványában, Dohnányi Ernőben és Bartók Bélában, látjuk, Dohnányi csupa bensőség, melegség és szemérmes líra; Bartók csupa fény, csillogás, brutális erő és fanatikus hit. Milyen kiváló mester az, aki két ilyen zongoraművészt adott a világnak! Az ő keze alól került ki a Zeneművészeti Főiskolánk tanárainak egész sora: Székely Arnold, Keéri-Szántó Imre, Várkonyi Béla, Buttykay Ákos, Thoma József; aztán Gross Gizella, Linz Jenő, Reiner Frigyes, Engel Iván, Ungár Imre és hosszú sora a jobbnál jobb zongoraművészeknek. Thomán István negyven éves művészjubileumát nagyarányú hangversenyekkel ünnepelte a magyar zenevilág. Úgy a belföldi, mint a külföldi sajtó elismeréssel sorolta fel érdemeit. Ebből az alkalomból Bartók Béla (Zenei Szemle 1927. január) többek közt így ír mesteréről: »Thománról igazán elmondhatom azt a gyakran könnyelműen odavetett, már-már közhelyszerű mondást, hogy pedagógiai tevékenysége a tanári szoba falain kívül nem szűnt meg. Könyveket adott kölcsön nekünk, főként nagy zeneszerzők életrajzait, hogy műveikkel együtt egész emberi lényük is intenzíven éljen a növendékek lelkében. De egyébként is az élet más vonatkozásaiban is, ott állott növendékei mellett, mint pártfogó atyai jó barát. Felesleges rámutatnom arra, hogy pedagógiai hivatásának ilyen nagystílű, nagyarányú és széleskörű betöltése egy egész, önfeláldozó emberéletet jelent tele türelemmel, fáradtsággal, szakadatlan munkával. De az ilyen munkához nem elég csak a türelem és a fáradság; nagy körültekintés, finom tapintat, mély emberszeretet és nagy szaktudás harmonikus együttese kell ahhoz, hogy valaki olyan eredményt érjen el negyven esztendő leforgása alatt, mint Thomán István.« Ki kell emelnünk azt is, hogy Thomán kiváló zongoraművész volt, akinek pianista érdemeit Ausztria, Németország, Olaszország, Törökország többször elismerte. Nálunk negyven éven át koncertjeit művészeti komoly eseménynek tartották. Szólójátéka elmélyedésről, magasrendű tudásról és mindig stílusos előadó-képességéről tett tanúságot. Mozart, Beethoven és főleg Chopin és Liszt interpretálása mintaszerű. Zongorája nem nyűgözte le a hallgatót, de mindig gyönyörködtette, megnyugtatta. Meleg lírája mellett a drámai erő sem hiányzott játékából s az epikus részeket olyan meggyőzően és közvetlenül adta elő, mint ahogy beszélget. (Szellemes, fölényes, kissé ironikus társalgó, kinek szavaiból a humor gyógyító írja sem hiányzik.) Zongoraszólóin kívül sűrűn gyönyörködtünk benne, mint elsőrendű kamarazenészben. Nagy tanítványáig, Dohnányi Ernőig, ő volt nálunk a zongora-kamaramuzsika zászlóvivője. Sohasem azért szerepelt, hogy tündököljön, hanem azért, hogy a legnagyobbakat szolgálja, s szellemükből kultuszt űzzön. Thomán István 1862-ben született, Homonnán (ma kelet-Szlovákiában van, megj. A.), hol atyja kórházi főorvos volt. Édesanyja jól zongorázott. Apja nem volt hangszerjátszó, de annyira szerette a zenét, hogy bécsi medikus korában minden zsebpénzét erre költötte. Fia, első zenei oktatását szülővárosában Pundal János nevű templomi orgonistától nyerte, kivel a hét éves fiúcska négy-kézre játszotta a Hunyadi László nyitányát. A gimnáziumot Kassán végezte, hol egy Hoditz Károly nevű, tipikus cseh karmester-féle tanította zongorára. Operákat és kétes értékű szalondarabokat játszatott vele. Nagy készsége csakhamar megmutatkozott. Mikor a tizenhat-éves ifjú az érettségi vizsgát letette, Bécsbe ment orvostan-hallgatónak, de csak rövid ideig maradt a császárvárosban. Pestre jött jogásznak s be akart iratkozni a Zeneakadémiára. Nem vették fel. Erkel Gyula, Gobbi Henrik és Nikolits Sándor volt jelen a felvételi vizsgán. Operarészleteket, szalon-darabokat adott elő, amikre zeneoktatója megtanította, de Haydnt, Mozartot s a komoly zeneirodalmat nem ismerte. Hiába tudott jól lapról olvasni, ami mindig egyik erőssége maradt, elutasították. De ő nem hagyta annyiban a dolgot. Pártfogót keresett s mikor Andrássy Aladár gróf írt érdekében Erkel igazgatónak, azonnal felvették. Thomán már 1881-ben növendéke volt a Zeneakadémiának. 1882-től kezdve Erkel Ferenc tanította, majd Liszt Ferenchez került. Mikor Mihalovich Ödön állt az intézmény élére, meghívta a huszonhat éves ifjút a Zeneakadémia zongoratanszékére, hol tizennyolc évig működött. 1906-ban nyugalomba vonult s, azóta saját zeneiskoláját vezeti. Csaknem harminc éve áll fenn az a nevezetes művészhajlék, melynek gazdag eredményeit emlékezetessé teszi az a sok értékes házi hangverseny, ahol hosszú éveken át a főváros legelőkelőbb társadalma találkozott. (folytatom)

782 Búbánat 2017-05-23 10:34:36 [Válasz erre: 781 Búbánat 2017-05-23 10:33:50]
[url] https://www.lira.hu/hu/konyv/tovabbi-konyveink/a-dalszerzo-liszt; Bozó Péter: A dalszerző Liszt [/url]

781 Búbánat 2017-05-23 10:33:50
Most jelent meg a könyv a Rózsavölgyi és Társa Kiadó gondozásában! [url] https://www.lira.hu/hu/konyv/tovabbi-konyveink/a-dalszerzo-liszt; Bozó Péter: A dalszerző Liszt [/ur1) Oldalszám: 208 oldal Megjelenés: 2017. április 20. Méret: 165 mm x 235 mm Kötés: Keménytáblás ISBN: 9786155062339 Sorozat: Musica Scientia „Liszt Ferenc szerteágazó életútjának és életművének számos mozzanata jól ismert: az Európát beutazó zongoravirtuóz rendkívüli sikerei köztudomásúak, a Weimarban letelepedett progresszív komponista legfontosabb művei a koncertrepertoár alapját képezik, tudjuk, hogy Liszt volt a 19. század egyik legjelentősebb egyházi zenésze, s hogy kései korszakának letisztult, szikár művei a 20. századba mutatnak előre. E sokarcú életművön belül többnyire árnyékban marad a romantika korának egyik legfontosabb, s legbensőségesebb műfaja, a dal. Bozó Péter monográfiája a Liszt-dalok kevéssé ismert világába kalauzolja el az olvasót, és elsődleges forrásokra, illetve a legfrissebb szakirodalomra építve nyújt képet erről az izgalmas repertoárról. Áttekinti Liszt dalainak kronológiáját, fogadtatását és különböző kiadásait; tárgyalja a művek különféle alakváltozatait és a mögöttük meghúzódó sajátosan liszti zeneszerzői gondolkodást; és érzékeny elemzések révén veszi számba a dalok legfőbb típusait. Túl azon, hogy felvázolja a dal műfajának 19. századi kontextusát, részletesen leírja azt a történelmi hátteret is, amely a többféle zenei-nemzeti identitással (magyar, francia, német) rendelkező Liszt művészetének megértéséhez nélkülözhetetlen. Bozó Péter könyve tehát nem csupán énekeseknek, Liszt-rajongóknak és a dalirodalom szerelmeseinek kínál izgalmas szellemi kalandot, hanem a 19. századi zene- és kultúrtörténet iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség számára is.” Bozó Péter (1980) zenetörténész, 2006 óta az MTA BTK Zenetudományi Intézet Magyar Zenetörténeti Osztályának munkatársa. PhD doktori fokozatát weimari forrástanulmányok nyomán a budapesti Zeneakadémián szerezte 2010-ben, a jelen könyv alapjául szolgáló doktori értekezéssel. OTKA posztdoktori ösztöndíjasként az operett párizsi kezdeteiről és magyarországi gyakorlatáról folytatott kutatásokat. Jelenleg Bolyai-ösztöndíjasként Jacques Offenbach műveinek magyarországi fogadtatását vizsgálja.

780 Búbánat 2017-05-20 14:47:45
A gyermek D'Annunzio és az ősz Liszt Ferenc barátsága. /8 Órai Újság, 1928. április 20./ New York-i tudósítónk írja: „A New York Times tudósítója hosszú, érdekes cikkben számol be arról a beszélgetésről, amelyet Cargnacco-ban folytatott Gabrielle D’Annunzioval. — Boldog leszek, ha üdvözölhetem önt a Vittoriale dallamos csendjében, — ez volt az a távirat, amellyel a költőfejedelem az amerikai újságírónak tudtára adta, hogy szívesen veszi látogatását. Az amerikai újságíró részletesen leírja a Vittoriálét, ahol a költő emlékei és vagyonokat érő műtárgyai közé vonult vissza. Az egyik teremben — írja az amerikai újságíró — két hatalmas zongora áll egymás mellett. Az egyik zongora arról nevezetes, hogy ezen játszott Liszt Ferenc, amikor Rómába ment koncertet adni. Azóta sok esztendő telt el, de a zongora még mindig tökéletesen megőrizte harmonikus zengzetességét. A másik zongorát egy olasz zongoragyár személyzete ajándékozta D’Annunzionak. D’Annunzio féltve őrzött kincsei közt nagyon sok eleveníti fel Liszt Ferenc emlékét. D’Annunzio elmesélte, hogy még gyermek volt, mikor egyszer meglátogatta Ezechiel szobrász műtermét. A küszöbön elbűvölve maradt állva, mert lenyűgöző hatást tett reá egy impozáns, fehérhajú öreg úr, aki a szobrásznak modellt ült. Liszt Ferenc volt. A fiút annyira meghatotta ez a véletlen találkozás, hogy csak minden bátorságát összeszedve tudott válaszolni a nagy mesternek, aki fesztelen hangon a zenéről kezdett vele beszélgetni. Az ősz mesternek tetszettek a fiú talpraesett válaszai és annyira megkedvelte, hogy meghívta magához a Villa D’Este-be és megígérte, hogy ott játszani fog az ő tiszteletére. Néhány nappal később a fiatal D’Annunzio egyik legfelejthetetlenebb élményét élte át. Liszt egy elsötétített szobában, amelyre csak az ablakon beszűrődő holdvilág hintett kísérteties fényt, csodálatos ihletettséggel és technikai tökéllyel játszott D’Annunziónak a zongorán. D'Annunzio kijelentette az amerikai újságírónak, hogy ez az eset, amelyet Liszt Ferenc társaságában töltött, ifjúkorának legragyogóbb emlékei közé tartozik’.”

779 Ardelao 2017-05-14 13:55:01 [Válasz erre: 778 Klára 2017-05-14 11:42:58]
:)

778 Klára 2017-05-14 11:42:58 [Válasz erre: 777 Ardelao 2017-05-14 10:23:16]
Kedves Ardelao! Nagymamám - hegedűtanszakon végzett anno - és nővére, nagy-nagynéném, aki képesített zongoratanárnő volt, mesélt sokat arról ifjúkoromban, hogy ők annak idején Liszt Ferenc tanítványától, vagy Liszt-tanítvány tanítványától tanultak a Zeneakadémián. Édesapám 1920-ban született, tehát az azt megelőző generációról beszélünk. Miközben érdeklődve olvasom kultúrtörténeti jelentőségű bejegyzéseit, felelevenednek a felmenők szavai, velük kapcsolatos élményeim és emlékeim, ezért különösen nagy örömet okoznak sorai. Köszönet értük!

777 Ardelao 2017-05-14 10:23:16 [Válasz erre: 776 Ardelao 2017-05-14 10:21:33]
Dalszöveg? Dalos László írása — Megakad a szemem valahol egy mondaton, amely szerint Ady Endrének van egy Papp Viktor valceréhez című verse. Majdnem igaz. „Az utolsó hajók” című kötetében olvasható, csakhogy a címe: Papp Viktor valceréhöz. Aki a költeményre hivatkozik, nyilván fél az ö betűtől vagy hangtól, nem hitt a szemének. Vagy csupán felületes volt. Esetleg fölületes. — De ha már e betűvel előkerült a költemény címe, hadd szóljak néhány szót Papp Viktorról, aki joggal büszkélkedett mindvégig, hogy neve egy Ady Endre-vers címében szerepel. Magas, szikár öregúr volt, amikor 1947-ben megismertem. Hozta be Ady-emlékezéseit a Rádió irodalmi osztályára. Ezeket aztán műsorra tűztük, többször magam voltam az adások gazdája, kísértem Viktor bácsit az élő legendát, az Ady-barátot a felolvasó stúdióba. — Papp Viktor a Szilágyságban született, négy évvel fiatalabb Adynál, a költő rajongója, társaságban szolid társa. Hegedűvel a kezében. Mert Papp Viktor, a későbbi zenekritikus, zenei könyvek írója, ifjú fővel komponált is, ahogyan Dénes Zsófia írja róla: „kis rokokó valcereket szerzett.” Nos, az egyiket addig hegedülte a költő fülébe, míg Ady Endre „dalszöveget” nem írt rá. Ez lett a Papp Viktor valceréhöz című vers. — Viktor bácsi valamelyik rádióelőadás előtt, már a mikrofonnál ülve azt mondja nekem, kissé száraz hangon, de mosollyal a szemében: „Tudja, kedves öcsém, van rólam egy mondás, így hangzik: Ami a festők közt a vak piktor, az a muzsikában Papp Viktor … Érzi, ugye, nincs ebben bántó szándék, csak a szójáték adta öröm.” — Ekkor meggyulladt az adás kezdetét jelző piros lámpa, Papp Viktor olvasni kezdett. Hogy ki mondta róla azt a szójátékot? Sosem tudtam meg. Az írás megjelent: Dalos László „Nemecsek a Lánchídon” című könyvében. 2004. Holnap Kiadó.

776 Ardelao 2017-05-14 10:21:33
És most, egy pár szó Papp Viktorról! Neve szorosan összeforrt a Liszt Ferencről írtakkal, kutatásokkal és történetekkel. Számtalan írása jelent meg a nagy-mester, Liszt Ferenc életével kapcsolatban. Önvallomásában azt írja: „Mindig arra törekedtem, hogy a magyarral megismertessem és megszerettessem a zeneművészetet. Ezért írtam és ezért gyűjtöttem könyvekbe hosszú időn át felgyűlt zenét ismertető írásaimat. Kikerekítettem, kibővítettem, leegyszerűsítettem őket, nehogy bárkit is elriasszanak a tudóskodó szakkifejezések. Pázmány Péter gyönyörű jelmondata világított mindig előttem: „Magyarokért, magyarul!” Én is így akartam. „Pl. a Zenekönyv”- cím anyaga valamikor valahol szétszórtan megjelent, vagy a rádióban hangzott el. Talán legjobb hasznát a rádiózók veszik, azok a zenefigyelők és zenekedvelők, akik a rádió révén naponta muzsikával élnek. Teljesség, vagy rendszer nincs a könyvemben. Kritikai pályám alkalmai szülték itt összegyűjtött írásaimat. Magyarok! Fogadjátok szívesen törekvésemet.” Budapest, 1940. Papp Viktor ••• Legyen áldott az emléke Papp Viktornak ezért az egykor megfogalmazott szép törekvéséért! A.

775 Ardelao 2017-05-14 10:00:26
Márkus Dezső, az egykori Liszt-tanítvány. „A magyar zeneélet egyik kiválósága Márkus Dezső. Mindenki ismeri és értékeli, de kevesen tudják róla, hogy Liszt-tanítvány. Már arra sem sokan emlékeznek, hogy a Népopera volt igazgatója, a Városi Színház főzeneigazgatója és az Operaház kiváló volt karmestere: valamikor jelentős zongoraművész volt. Fiatal korában sok külföldi sikert aratott hangszerével, s mint a bécsi konzervatórium növendéke, Beethoven-ösztöndíjat nyert és ugyanakkor Bécs városának zenei stipendiumát élvezte, ami nagy kitüntetésnek számított, főként azért, mert magyar ember létére kapta meg. Márkus Dezső Pesten, 1869-ben született. Iskoláit itt végezte. Négy Márkus-fiú járt egyszerre a Kálvin-téri református gimnáziumba, kikből mind neves ember lett. Márkus Dezső előbb ismerte a kottát, mint a betűt. Tanára hat éven át Keresztély Sándor, a későbbi ismert zongora-gyáros. Csoda-gyermek volt. Azok a Liszt-tanítványok, kik vele együtt jártak a mester óráira, így emlékeznek reá. Liszt budapesti óráin ő volt a legfiatalabb. Tizenegy éves korában, 1881-ben, iratkozott be a Zeneakadémiára. Az intézet 1882/83-as Évkönyve II. évesnek említi, mikor is a záróvizsgán Domenico Scarlatti d-moll szonátáját adta elő, melynek eljátszásáért Liszt megcsókolta. Három akadémiai osztályt járt, tanára Gobbi Henrik volt. Osztályzata zongorából: kitűnő. Liszt előtt először Bach d-moll koncertjét játszotta. A mester a másik zongora mellett ült s ugyanezt a versenyművet vele együtt végigzongorázta. Kiemelendő, hogy Liszt ezzel a tanítási módszerrel gyakran élt. Márkus említi, hogy ez a metódus az ő idejében, a bécsi konzervatóriumban is általános volt. Liszt Márkus Dezsőt, a gyermeket, többször játszatta óráin és mindig kedvesen becézte. »Emlékeim Liszt Ferencről« – mondja Márkus Dezső – »annyira összefolynak gyermekéveim emlékeivel, hogy csak nehezen tudom különválasztani. Legerősebben az él bennem ma is, hogy: féltem tőle. Tudtam természetesen, hogy milyen nagy művész, örömmel is tanultam tőle, de képzeletemben, mint egy »óriás« élt. Megjelenése lenyűgöző volt és a kis gyermek mindig remegve ment fel a lépcsőn órára, de ha szembetalálkozott az óriással, annak szelíd tekintete mindig elfeledtette vele ezt az érzést. Csókra nyújtotta drága, óriási kezét és szelíden megsimogatott. ~ Der kleine, grosse Márkus ist ja wieder da.~ Ezek voltak kedves szavai és azonnal komoly munkára hívott a zongorához.« A gimnáziumi érettségi vizsga után az ifjú a bécsi konzervatóriumba iratkozott be, ahol 1888-ban zongoraművészi oklevelet szerzett. A zongoraművészi pályát csakhamar elhagyta. Muzsikus lelkesedésével egészen a karmesteri művészet és orchester-tudomány szolgálatába állott. Előbb az ischli színház, majd a budapesti Népszínház karmestere volt. Huszonöt éves korában Operaházunk korrepetitora: 1898-ban a prágai német színház karmestere; két évig Amsterdamban működött s 1903-tól a magyar királyi Operaház karmestere, ahol emlékezetes előadásokat vezényelt. 1911-ben megalapította a Népoperát, melyet négy évig igazgatott. Legutóbb a Városi Színház főzeneigazgatója. Elég gazdag, változatos művészpálya, nagy mesterének, Lisztnek, örök nyugtalansága rezeg.” Budapest, 1936. augusztus 24-én Papp Viktor. Liszt Ferenc élő magyar tanítványai című könyve alapján. Dante Kiadás, Budapest. Márkus Dezső, karmester (1870.XII.15. – 1948.IX.20.)

774 Ardelao 2017-05-14 09:57:33
BAHNERT JÓZSEF a Liszt tanítvány Az Országos magyar királyi Zeneakadémia legrégibb, 1882/83. évi Évkönyvének legelső oldalán már találkoztunk Bahnert József nevével. Először a felsorolt Liszt-tanítványok közt s néhány sorral lejjebb zenekíséretes zongoraversenyéért és szorgalmáért az Évkönyvben való nyilvános dicséretre érdemesített növendékek sorában. Bahnert Józsefet Liszt haláláig mindig megtaláljuk a mester magyarországi pedagógiai működésével kapcsolatban. Neve a magyar zeneéletben 62 éven át mind-máig ismert és elismert. Bahnert nem itt született, de ennyi időn keresztül a magyar zenekultúrát szolgálja, tehát testestől, lelkestől magyarnak számít. Születési helye: Nápoly, éve: 1859. december 29. Atyja, Giovanni Bahnert, londoni egyetemi tanár volt, híres vegyész. Dédapja, John Bahnert, angol tábornok, történelmi alak, Waterloonál esett el. Bahnert József anyja, den Giordano Carola, ősrégi sziciliai családból származott. Bahnerték évekig Nápolyban és Rómában laktak. Fiuk kisgyermek korában sokat járt a római Szent Péter templomba, ahol a gregorián énekekben talált nagy gyönyörűséget. E római templomban többször látta Lisztet s áhítattal nézte a hírből már ismert mester rendkívüli alakját. A Bahnert család később Görzbe költözött, majd Budapestre, ahol a 18 éves ifjú a Nemzeti Zenede növendéke lett. A Zenedéből a Zeneakadémiára ment át, hol 1883-ban a zongora főtanszak negyedik osztályát elvégezte. Azok közül a kevesek közül való. akik zeneakadémiai tanulmányaikat a »Hal-téri« Zeneakadémiában kezdték. Végbizonyítványában a zongora jeles tanára Erkel Ferenc; zeneszerzés, és Nikolits Sándor. A bizonyítvány jegyzetében ezt olvassuk: »Magasabb kiművelésre Liszt Ferenchez volt beosztva.« Az igen tehetséges, nyugtalan szellemű ifjú Erkeltől mindig Liszt szárnyai alá kívánkozott, amit Erkel nem látott szívesen. Érdekes, hogy több mint félszázad után is zavartan szabadkozik az öregúr ettől a témától a »nagy Erkelre való tekintettel,« - ahogy ő mondja. Egy napon Bahnert beállított Liszthez, kérte, hallgatná meg játékát. A mester a »Lammermoori Lucia« operaátiratát játszatta el vele, oly hatással, hogy azonnal felvette tanítványai közé. Évekig járt Liszt óráira (Évkönyv 1882/83, 9. oldal). Weimarba is hívta pesti tanítványát a mester, de Bahnert anyagi és családi okok miatt nem mehetett. Bahnert Lisztnek mindig kedvelt embere volt. Vele mindig olaszul beszélt, »cavallierinek« szólítva kedvelt tanítványát. Bahnert Liszt halála után rövidebb ideig zongoraművész volt, majd a zeneszerzésre adta magát. Első önálló hangversenyét 1886-ban tartotta a Vigadóban. Az ország nagyobb vidéki városaiban is hangversenyezett. Műsorain kizárólag Liszt alkotásai szerepeltek. Bahnert József testvérbátyja (Giovanni) szintén zenei pályán működött. Tehetséges ember volt. Kiment Párizsba s ott nyoma veszett. Ez a Bahnert nem ismerte Lisztet. Bahnert József színpadi, zenekari, egyházi műveket, zongoradarabokat és dalokat írt. A magyar királyi Operaházban két operáját játszották: a Csempészek című 2 felvonásos dalművét, Káldy Gyula igazgatósága idején (1900. március 17.) s a Jégvirág című 1 felvonásos operáját, melynek bemutató előadása 1922. május 12-én volt. A Csempészek szövegét egy Bari-ból való hajóskapitány, Carlo Luigi Villa írta, Radó Antal fordította. Öt előadást ért meg. Méltatlanul került le a műsorról, mert vezérkönyve tehetséges munka. A Jégvirág szövegét Berczik Árpád írta. Három előadást ért meg. Operettjei: A granadai vőlegény (Népszínház 1905), A császárnő; balettjei: Maria Antoinette, A varázstükör. Bahnert József egész életén át széleskörű zenepedagógiai munkásságot fejtett ki. A 77 éves öregúr jelenleg az Állami Polgári Iskola Tanárképző Főiskola nyugalmazott zenetanára. Forrás: Papp Viktor: Liszt Ferenc élő magyar tanítványai című könyve. Dante Kiadás, Budapest. 1936. Bahnert József (1860.XII.29. – 1937.IX.11.)

773 Ardelao 2017-05-12 17:08:59
Folytatom Papp Viktor: »Liszt Ferenc élő tanítványai« című, 1936-ban írt könyvéből, az akkor még fellelhető magyar tanítványok élete történetét. Weisz József „Feltűnően tehetséges Liszt-tanítvány volt Weisz József. Társai egyértelműen nagy elismeréssel beszélnek róla. Hírnevet szerzett magának, mint zongoraművész, s mint zeneszerző, jelentős zenei állásokban is működött és valahogy mégis elkallódott a művészeti világversenyben. Mondják, hogy rendkívül nyugtalan lélek, hirtelen és izgága természetű. Talán ez akadályozta boldogulását. Adataink róla hiányosak. Nem sikerült összeköttetést találnunk vele. Rokona, barátja nincs, ismerőse is alig. Kassán született, 1864-ben. Budapesten Liszt és Volkmann tanítványa volt. Az 1891-93 évben a szentpétervári konzervatórium zongoratanára. Virtuóz zongoraművek szerzője (versenyművek, variációk és fugák, jellemképek). Berlinben él. Ennyit ír róla a Riemann zene-lexikona (1929). Zeneakadémiai adataink szerint (1882-83. Évkönyv bevezetésének »Rövid történeti visszapillantásában«) Weisz József az 1878-78. évben az Akadémia zeneszerzési osztályának kitüntetett növendéke. Az Évkönyvnek ugyanebben a bevezetésében olvassuk, hogy az 1661-82. tanévben Weisz József, Rauch Károly és Jerusalem Júlia kapott Liszt ösztöndíjat. Több feljegyzés nincs róla. Bizonyos, hogy a Zeneakadémia legrégibb növendékeinek egyike, mert az Évkönyv az 1879-ben kitüntetett zeneszerző-növendékek közt említi, amit csak néhány évi tanulmány után érhetett el. Weisz József talán két évvel ezelőtt, mikor a berlini rádió kötelékéből eltávozott, néhány hónapig Budapesten tartózkodott, majd szülővárosát, Kassát, látogatta meg. Aztán visszament Németországba”. . . . Budapest, 1936. augusztus 24-én Papp Viktor. Liszt Ferenc élő magyar tanítványai című könyve. Dante Kiadás, Budapest. Sajnos, a magyar internetes oldalakon, Weisz József nevű Liszt-tanítványról semmiféle adat nem található. (A.)

772 Búbánat 2017-05-09 21:15:38 [Válasz erre: 771 Búbánat 2017-05-09 10:36:27]
A Bartók Rádió ma esti műsorsávjában hallhattuk: 19.00 – 19.30 Összhang - a zenei élet aktualitásai Liszt és Itália - kiállítás a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban Szerkesztő-műsorvezető: Katona Márta Ezt az adást holnap reggel megismétli a rádió, 9.30-tól.

771 Búbánat 2017-05-09 10:36:27
[url] http://www.lisztmuseum.hu/hu/hirek/216/; Kiállítás | Liszt és Itália [/url] Liszt Ferenc Emlékmúzeum – 1064 Budapest, Vörösmarty u. 35. Liszt Ferenc: Itáliai képek, Itália hatása Liszt életművére "Május 11-én nyílik új időszaki kiállításunk, mély 2018. május 8-ig látható az Emlékmúzeumban. A kiállítás Liszt két életszakaszát mutatja be, amely Itáliához kötődik: a fiatal zongoraművész és zeneszerző Lisztet, aki Marie d’Agoult társaságában 1837 és 1839 között főleg Észak-Itália városaiban tartózkodott, majd az 1839-es első római látogatás után áttér az ötvenéves Liszt életére, amikor letelepedett az Örök városban, hogy következő 9 évét itt töltse. A városhoz fűződő kapcsolata gyakorlatilag élete végéig tartott, hiszen 1869 után életét Weimar, Róma és Budapest között osztotta meg . Az első életszakasz észak-olaszországi élményeit, azoknak az életműre kifejtett hatását a Bolognában székelő Fondazione Istituto Liszt munkatársai, Rossana Dalmonte professzor és Mariateresa Storino mutatja be, a római kapcsolatokról a budapesti Liszt Múzeum ad ízelítőt a látogatók számára. A római szakaszban olyan különleges dokumentumok, zenei összefüggések is bemutatásra kerülnek, amelyek a Liszt-irodalomban csak érintőlegesen kerülnek említésre, mint például a kiállítás alsó részében Liszt és az olasz egyházzenei reform képviselőinek kapcsolata. Ugyanitt találunk majd egy rövid válogatást az olasz irodalom és képzőművészet Liszt életművére gyakorolt hatásából született legfontosabb kompozíciókból is." A kiállítás megnyitója: 2017. május 11., 18 óra A kiállítást megnyitja: Dr. Vigh Andrea (Rektor, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem), Dr. Gian Luca Borghese (Megbízott igazgató, Budapesti Olasz Kultúrintézet). Közreműködnek: Prof.Rossana Dalmonte, Dr. Maria Teresa Storino és Dr. Domokos Zsuzsanna, valamint Gregorio Nardi zongoraművész (Firenze). A budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum és a bolognai Fondazione Istituto Liszt közös kiállítása a Liszt Ferenc Emlékmúzeum szervezésében, az Olasz Kultúrintézet együttműködésével A belépés díjtalan Szervező : Museo Commemorativo Liszt Ferenc ; Fondazione Istituto di Liszt - Bologna In collaborazione con : Istituto Italiano di Cultura di Budapest Műsor: - Bellini- Liszt: Introducione e variazioni sul tema „A te, o cara” dai Puritani (1836) - Verdi – Liszt: Rigoletto. Paraphrase de Concert (1851)

770 Ardelao 2017-05-07 11:39:52 [Válasz erre: 769 Ardelao 2017-05-07 11:31:37]
Liszt még élő tanítványai a Stúdióban A Rádió vezetősége felkérte Papp Viktort, hogy a mikrofon előtt is szólaltassa meg Liszt Ferenc, még élő magyar tanítványait. Akkoriban 9 személyről volt tudomásuk. Közülük néhányan külföldön éltek, vagy a rádióműsor idején nem tartózkodtak Budapesten, Thomán István pedig betegsége miatt nem lehetett jelen. Végül négy hiteles Liszt-tanítvány vállalta a rádiószereplést: Forster Stefánia, Kramer Ernesztin, Varga Vilma és Vaszilievits Olga. Megemlítjük még, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban díszes emlékkiállítást rendeztek és a megnyitó ünnepségen a 76 esztendős Göllerichné Voigt Gizella, Liszt kedves tanítványa játszott a mester zongoráján.

769 Ardelao 2017-05-07 11:31:37
Papp Viktor: „Liszt Ferenc élő magyar tanítványai” „Liszt Ferenc zongoratanítványai közül mindenképpen említésre méltó Schuk Anna, akit Liszt tréfásan, „kis forradalmárnak” nevezett, mert a zongoratanításnak új módszerével kísérletezett. Sokféle zongoratanítási módszerről hallottunk, azóta is, de legtöbbjét megsemmisítette az idő. Ez a találmány azonban annyira egyszerű és logikus, hogy érdemes vele megismerkedni. Liszt tetszését is megnyerte s az akkori sajtó meleg rokonszenvvel fogadta. Lényege az, hogy a zongoratanítást kéz és ujj tornával kapcsolja össze. A kéz anatómiai szerkezete alapján álló módszerrel a kezet és az ujjakat a hangszertől függetlenül mozgékonyabbá, ügyesebbé, hangszerjátszásra alkalmassá, alkalmasabbá teszi. A módszer feltalálója Schuk Anna nagyatyja, dr. Fischer József kiváló pedagógus, ki – jóllehet maga nem zongorázott – helytelen eljárásnak találta, hogy a növendékkel órák hosszat gyakorlatokat játszattak anélkül, hogy a kezeket és az ujjakat, melyek szervi alkatuknál és helyzetüknél fogva különböző mozdulatokra nem egyenlő mértékben alkalmasak, előbb erre külön kiképezték volna. Ő tehát egy egész sorozat elmésen kombinált kéz- és ujjgyakorlatot állított össze s unokáján és másokon kipróbálta. De adjuk át a szót Schuk Annának, aki nagyatyja módszeréről, melyet ő tovább fejlesztett, ’A zongoratanítás reformja’ címen egy kis füzetet adott ki, 1897-ben.” »Brahms egyik hangversenye után – írja Lukácsné Schuk Anna - a halhatatlan Liszt Ferenc mester azzal tüntetett ki, hogy távozáskor, karját nyújtva, nyájasan kérdezte, mi a véleményem Brahms játékáról? Dicsértem a művész szabatos, klasszikus előadását, érces hangadását és megjelöltem bizonyos részeket, melyeket Brahms, felfogásom szerint, utánozhatatlan tökéllyel interpretált.« ~ Lám, ez a tizenkét órai gyakorlás eredménye és mindenkinek, aki zongoraművész akar lenni, mindennap 10-12 órán át gyakorolnia kell, úgy, amint én is tettem ~ szólt Liszt. »Erre én félénken azt a megjegyzést kockáztattam, hogy a kész zongoraművészre ez valóságos gyötrés lehet. Minthogy csak arról lehet szó, hogy a művész kezei és ujjai kellő mozgékonyságukat megtartsák, vagy tökéletesítsék, úgy vélekedtem, hogy erre a célra talán elegendő volna naponként végzendő rendszeres kéz- és ujjgimnasztika, amely nagyon kevés időt venne igénybe. Felhoztam nagyatyám erre vonatkozó elméletét, és hogy én az ő kéz- és ujjgimnasztikáját gyakorolni szoktam. Hozzátettem, hogy mióta -gimnasztikálok,- azóta igen kevés időt fordítok etűdök játszására s mindamellett nagyon észrevehető haladást teszek a zongorajáték technikájában.« »Vallomásom végére érve, a mester nagyot nézett. Attól tartottam, hogy szigorú megrovás lesz merészségem következése. E helyett azonban a mester tréfásan kis ~ forradalmárnak ~ nevezett s miután elgondolásomat a maga egészében körülményesebben elmagyaráztatta magának, azt mondta, hogy az ügyet komoly megfontolásra érdemesnek tartja és arra más alkalommal még rá fog térni.« »Rövid idő múltán Lisztnek egy élvezetes és tanulságos előadása után, társaimmal a tanteremből távozni készülve, a mester ezekkel a nyájas szavakkal marasztalt:« ~ Most pedig, kicsikém, szíveskedjék nekem azt a bizonyos kéz- és ujjgimnasztikát bemutatni, mert engem az nagyon érdekel. Remélem, - jegyezte meg tréfásan – hogy a gyakorlatok nem valami nyaktörő természetűek? ~ »Készséggel engedelmeskedtem kívánságának. A mester látható érdeklődéssel figyelt mutatványaimra és mikor elvégeztem, így szólt hozzám:« ~ Adja át, kérem, kedves nagyatyjának ismeretlenül is szívélyes üdvözletemet és mondja meg neki nevemben, hogy ha nem is tud zongorázni, mégis a legjelesebb zongoratanítók egyikének tartom őt. Mihelyt időm engedi, majd felkeresem és ezt a zongoratanítás jövőjére nagy fontosságú rendszert behatóbban fogom vele megbeszélni.~ »Lelkendezve siettem azonnal nagyatyámhoz és örömrepesve mondtam el neki a történteket.« »Nagyatyám nem várta be a nagymester látogatását, hanem a legelső alkalommal tiszteletét tette Lisztnél. A mester kitüntető nyájassággal fogadta őt; azonnal rátértek a gimnasztikára s Liszt élénk érdeklődést tanúsított a rendszer iránt, mely még fokozódott, mikor a részletekkel jobban megismerkedett. Ez időtől fogva nagyatyám többször találkozott ebben az ügyben a mesterrel. Egyik alkalommal egy amerikai zongoramesternek szintén kéz- és ujjgimnasztikát tárgyaló művét mutatta be nagyatyámnak, melyet időközben meghozatott. Praktikus tanító adta elő ebben tapasztalatát, melyeket hosszú évek során a zongoratanítás terén szerzett. Liszt már abban a körülményben, hogy két egymást nem ismerő férfi – egyik itt Budapesten, a másik Amerikában, az egyik teljesen járatlan a zongorajátékban, bár jeles pedagógus, a másik egy tapasztalt, hírneves zongoratanár, - egy irányban törekednek a zongoratanítás reformálására, csalhatatlan jelét látta annak, hogy a reform nemcsak szükséges, hanem üdvös és sikeres lesz.« »A mester abban egyezett meg nagyatyámmal, hogy az 1886/87-ik iskolaév elején a Zeneakadémia minden egyes évfolyamából a leggyengébb növendékeket kiválasztja s azokat a nagyatyám által ajánlott mód szerint taníttatja, úgy, hogy magát a zongoratanítást az illető osztálytanár, a kéz és ujjgimnasztikát pedig nagyatyám adná elő.« ~ Ily módon csattanósan be fogjuk bizonyítani az új tanmódszer csalhatatlanságát, mert meg vagyok győződve, hogy a gyengébb növendékek, akik e módszer szerint fognak tanulni, csakhamar meghaladják a régi módon tanított legjobbakat is.~ ̶ Most pedig, ~ folytatta Liszt ~ az egész dolgot egyelőre titokban akarjuk tartani s csak tényekre és biztos sikerekre támaszkodva lépünk majd a nyilvánosság elé, mert csak így remélhetjük, hogy a régi iskolának, mely minden újítást ellenez, makacskodását legyőzzük! ~ »Kedvelt tervének kivitelében a nagymestert gyászos halála megakadályozta.« „Schuk Anna nemcsak kitűnő zongorista volt, de vérbeli pedagógus is. Egész életét a zenetanításnak szentelte. Ma (1936-ban, megj. A.), leánya dr. Káldorné Lukács Edit zenetanárnő folytatja pedagógiai módszerét. Schuk Anna Budapesten, 1863. október 13-án született. Atyja Schuk N. Nándor kereskedő és gyáros, anyja Fischer Terézia, aki kitűnően zongorázott. Anna nyolc éves korában kezdett tanulni zongorázni egy zongoramestertől, kinek nevét már elfelejtette. Két év után édesanyja vette át tanítását. Az 1882. június 14-iki zeneakadémiai vizsgán, Bach egyik ’Fúgáját’ és Chopin ’Rondeau á la Mazurját’ játszotta. Harmadéves korában Liszt Ferenc legfelsőbb osztályának tanítványai közt találjuk (1883/4. Évkönyv 9. oldal), Az 1884. június 27-én tartott vizsgálati hangversenyen Rubinstein D-dúr zongora-gordonka szonátájának zongorapartiját játszotta (a gordonkát Kauders Emil). Osztályzata a zongorából mindvégig kitűnő. A Zeneakadémia elvégzése után a fővárosban és vidéken többször hangversenyezett, közben mindig tanított. 1897-ben nagyobb-szabású zeneiskolát alapított. Ez volt a legelső magán-zeneiskola az országban. Növendék-hangversenyei, vizsgái zenei körökben feltűnést és elismerést keltettek. Legtehetségesebb növendéke Kálmán Imre. Fiatalon férjhez ment. Első férje Lukács Vilmos bankigazgató volt, második Grünfeld Vilmos, Operaházunk versenymestere, a nagykultúrájú, elismert kamaramuzsikus (meghalt 1921-ben). Emléktárgya Liszttől csupán egy lepréselt babérág, melyet a nagymester küldött neki kedves névjegy kíséretében.” Papp Viktor: Liszt Ferenc élő magyar tanítványai című könyvéből idéztem a történetet. Dante Kiadás, Budapest. 1936.

768 Búbánat 2017-04-19 11:42:39
Bartók Rádió, 19.00 – 19.35 „ Kritikus füllel” Liszt Ferenc dal- és operaátiratait Farkas Gábor zongorázza A kiadványról Mácsai János, Molnár Szabolcs és Ujházy László beszélget. Szerk.: Katona Márta (Ism. holnap, 9.30)

767 Búbánat 2017-04-12 11:15:27 [Válasz erre: 766 Búbánat 2017-04-12 10:42:00]
Az újságcikkhez tartozó fotón: az F-dúr ária nyitánya kottaképen - Liszt nehezen olvasható gyorsírásával a kéziraton. (Liszt: Sardanapal)

766 Búbánat 2017-04-12 10:42:00 [Válasz erre: 761 Búbánat 2017-03-12 15:10:32]
Kapcs. 761. sorszám Kódfejtés - David Trippett színpadra állítja az elfeledett Liszt Ferenc-operát Interjú a brit zenetudóssal (Magyar Idők, 2017. április 1., Sárdi Krisztina) Idén június 15-én, a BBC Cardiff Singer of the World énekversenyén tartják Liszt Ferenc Sardanapal című ismeretlen operájának részleges ősbemutatóját. A befejezetlen zeneműre David Trippett cambridge-i professzor és zongorista bukkant rá több mint tíz évvel ezelőtt. A brit zenetudóst az olvashatatlannak tartott kézirat megfejtéséről és a színpadra állítás kulisszatitkairól kérdeztük. - Bár a műértő közönség számára nem titok, hogy Liszt Ferenc az opera műfajában is alkotott, a Sardanapalról még csak említés szintjén sem hallhattunk soha. - Ez így nem teljesen igaz. A Liszt-kutatók körében a XX. század eleje óta ismert tény, hogy a magyar származású zeneszerző 1849-ben nekifogott Lord Byron Sardanapulus című tragédiája [magyarul nem jelent meg – S.K.] alapján egy opera komponálásának, ám két év múlva abbahagyta a munkát. A félkész kéziratot 1910-11-ben már katalogizálta Weimarban Peter Raabe, Liszt első életrajzírója. - Mégis a weimari archívumban porosodott addig, amíg 2004-ben rá nem bukkant. Miért? - Mindig azt tartották a kéziratról, hogy összefüggéstelen, töredékes, részben olvashatatlan: tulajdonképpen csak egy halom ötlet papírra vetve. Nem több témakezdemények összességénél, amellyel nem igazán lehet mit kezdeni. De kíváncsi voltam rá, és amikor Lipcsében tanultam egy évig ösztöndíjasként, úgy gondoltam, vetek rá egy pillantást, egy weimari vonatozást megér. Mivel előtte éveken keresztül tanulmányoztam a Dante-szonátát, addigra már elég jól ismertem Liszt Ferenc kézírását és szerkesztési szokásait. Amint a kéziratot a kezembe vettem, rögtön megakadt a szemem egy csodálatos, lírai szoprán hangra írt árián. Ahogy hallgattam a dallamot a fejemben, az kerek egészt alkotott, zenei értelme volt. Sőt egy álló hétig nem tudtam kiverni a fejemből. Ekkor döntöttem el, hogy ezt a muzsikát nem hagyhatom veszni. Úgy gondoltam, ha a kéziratot alapos tanulmányozásnak vetnénk alá, láthatnánk, valójában mennyire töredékes vagy éppen teljes Liszt jegyzetelése. - A zenetörténetben nem mindig egyértelmű, hogy a töredékes jelző pontosan mire vonatkozik. A Sardanapal-kéziratnál mit jelent? - Ezt a kifejezést tényleg nagyon sokféle kontextusban alkalmazzuk, akár Mozart Rekviemjéről vagy Elgar Harmadik szimfóniájáról beszélünk, akár Puccini Turandotját említjük, mindig más értelemben használjuk. Esetünkben a befejezetlenség azt jelöli, hogy Liszt Ferenc csak az első felvonást jegyezte le teljes egészében. Így 1300 ütemnyi, nagyjából 55 percnyi zenei anyag áll rendelkezésünkre kész zongorakivonattal és szólamkottákkal. Liszt a tervezett hangszerelésről is írt részleteket, viszont a második, illetve a harmadik felvonásról semmit. - Tudható, hogy miért nem? - Igen, bár természetesen csak feltételezéseink vannak. Véleményem szerint háromféle indoka lehetett annak, hogy Liszt félretette a témát. Egyrészt ebben az időben rendkívül elfoglalt volt, a zeneszerzés és tanítás mellett a weimari karmesteri pozíció, valamint az azzal járó udvari-társadalmi kötelességek minden idejét felemésztették. Másrészt ekkoriban vált egyre szorosabbá barátsága Wagnerrel, egyre több figyelmét kötötte le a wagneri esztétika, a szimfonikus költemények írása. A komponálás megszakításának legfőbb oka azonban mégis a librettó problémája lehetett. Ugyanis az opera szövegkönyve egy névtelen olasz költőtől származik, akit Liszt nem ismert személyesen. Cristina Belgiojoso párizsi száműzetésben élő olasz hercegnő tartotta vele a kapcsolatot. Azonban nemcsak a fogoly költő és a zeneszerző közti kommunikációt biztosította, hanem felülvizsgálta, javította is a szöveget. Csakhogy a hercegnőt 1848-49-ben nagyon lefoglalták az olasz forradalom eseményei, amelyben komolyan közreműködött, így nem maradt ideje a szöveggel foglalkozni. Liszt pedig, mivel nem kapta meg a második és harmadik felvonás átdolgozott librettóját, nem tudott hozzá zenét komponálni. Már sosem tudjuk meg, milyen lett volna a teljes mű, de meggyőződésem, hogy mindezek ellenére az első felvonás megállja a helyét önálló darabként. - A felfedezése eltelt időben sikerült is előadható formába varázsolnia. Milyen módszerrel dolgozott? - Ahogy említettem, a meglévő anyag nagyon alapos, majdnem teljes, ezért nem kellett hozzáírnom vagy kitalálnom semmit. A sok helyütt rövidítéseket tartalmazó kézirat kisilabizálása, illetve a librettó rekonstrukciója inkább szerkesztői munka volt. Az Editio Musica Budapestnél 2018-ban megjelenő kritikai kottakiadásban részletesen is nyomon követhető lesz, hogyan dolgoztunk. Szerencsénkre a zene leglényegesebb elemei nem maradtak ki a kéziratból: Liszt megírta a harmóniákat, melódiákat, ellenpontozott, részletesen jelölte a ritmust, egyéb zenei struktúrákat. Ugyanakkor sok helyen hiányoztak a zenei kulcsok, a módosítójelek, a vokális részek zongorakísérete néhol félbemaradt, azt nekem kellett befejezni a meglévő dallam alapján. A legnagyobb nehézséget annak átlátása okozta, ahogy Liszt mindezt lejegyezte. A kézirat magán viseli a többszöri átdolgozás nyomát, a törlések, újraírások kihámozhatóak a kottából, de a zeneszerzői gyorsírás sokszor nehezen követhető. Ez a – mondhatni – kódfejtés lassú folyamat. Csak fáradhatatlan és alapos munkával juthattunk el addig, hogy érthető és előadható kottát „nyerjünk ki” a kéziratból. - Ekkor már tudta, hogy végül a BBC rendezvényén lesz a Sardanapal ősbemutatója? - Nem, csak abban voltam biztos az első pillanattól kezdve, hogy komoly történelmi és esztétikai értékkel bír a darab, ezért a nagyközönségnek is meg kell ismernie. Noha az egész ötvenperces anyag előadásához még keresem a megfelelő karmestert és zenekart, nagy örömmel mondtam igent arra az óriási lehetőségre, hogy Anus Hovhanniszján [i/] részletet énekeljen belőle a BBC világversenyének döntőjén. Így június 15-én a cardiffi St. David’s Hallban előadott tízperces ízelítőből az egész világ megtudhatja, Liszt e lélegzetelállító műve mennyire egyedülálló ötvözete az olaszos líraiságnak és a finoman hangolt wagneri innovációnak. Semmi ehhez fogható nem létezik az operairodalomban.

765 Búbánat 2017-04-08 11:00:20
Ma este fél 8-kor a Müpában - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar Liszt-hangversenye Vezényel: Rossen Gergov Közreműködik: Bogányi Gergely – zongora Kolonits Klára, Ulbrich Andrea, Nyári Zoltán, Cser Krisztián – ének a Bécsi Állami Opera Kórusa (karig. Thomas Lang) a Nemzeti Énekkar (karig. Somos Csaba) A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében előadásra kerül: Liszt: Esz-dúr zongoraverseny Liszt: Koronázási mise „1867-ben, megpecsételendő a kiegyezést, magyar királlyá koronázták Ferenc József császárt. Magyar részről nem volt kérdés, hogy Liszt Ferencet kell felkérni a szertartás ünnepi zenéjének megkomponálására, az osztrák hatóságok viszont egy császári udvarhoz közel álló muzsikust kívántak megbízni. A magyarországi sajtó heves tiltakozása azonban megtette hatását, s a koronázás előtt hat héttel Liszt Ferenc megkapta a hivatalos megbízást. A zeneszerző a publikum soraiból hallgatta végig a mise előadását, s nagyon elégedett volt a hallottakkal. ’Misém zenei sikere teljes. Mindenkit meglepett rövidségével és egyszerűségével - és, ha szabad így mondanom, karakterével.’ 1867-ben a Mátyás-templomban Bécsből hozott muzsikusok adták elő a kompozíciót.” A Bartók Rádió élőben közvetíti a koncertet, 19.35 órától.

764 Búbánat 2017-04-06 11:44:35
Bartók Béla Emlékház koncertek 2017 1025 Budapest II. kerület, Csalán u. 29. MVM Koncertek Április 6. csütörtök 18 óra Ránki Fülöp zongoraestje Liszt-művek: Angelus! –Ima az őrangyalokhoz Obermann völgye Consolations – Vigasztalások - 1. Andante con moto, E-dúr - 2. Un poco più mosso, E-dúr - 3. Lento placido, Desz-dúr - 4. Quasi adagio, Desz-dúr - 5. Andantino, E-dúr - 6. Allegretto sempre cantabile, E-dúr Tell Vilmos kápolnája Öt zongoradarab - 1. Sehr langsam, E-dúr - 2. Lento assai, Asz-dúr - 3. Sehr langsam, Fisz-dúr 4. Andantino, Fisz-dúr 5. Sospiri! –Andante Genfi harangok – nocturne

763 Búbánat 2017-03-30 21:54:12
Lukin László egy ismeretterjesztő tanulmányt írt „Széchenyi, a zenebarát” címmel, még 1990-ben, a Liszt Ferenc Társaság által megjelentetett „Liszt KISKÖNYVTÁR 3.„ kiadványba. A kiváló zenepedagógus-karnagy -műfordító ebben az írásában Széchenyi NAPLÓ-jából (1813 – 1860) azokat a részeket idézi, melyekben zeneművekről, zeneszerzőkről, zenészekről fejti ki gondolatait, vagy éppen őt foglalkoztató/érintő történésekről számol be. Lisztről is megemlékezik több helyen a NAPLÓ: 1839 „Zay meghív személyesen, hogy holnap társaságában Liszttel ebédeljek. „Liszt meglátogat.” „Liszt hangversenye. Caroline-nal etc. megyek el. Orosz ül előttem. „Liszttel etc. ebédelek Zaynál. A lányok a Grassalkovich-páholyba, meghallgatni Lisztet.” „Károlyi Györgynél ebédelek Liszt társaságában.” 1840 „Elolvastam Liszt levelét „ – „Si l’on se mari ou si l’on ne se mari pas on s’en repent toujours. (Ha megházasodik az ember, ha nem, mindenképp megbánja.)” „Este nálunk Liszt egy aranykelyhet.” 1846, Bécs „Klein nálam – előbb Wirkner – végre Liszt. Átöleljük egymást!” 1846 „Liszt nagyon jó hozzám. Felette rokonszenvezem vele.” „Lajosnál eszem Liszttel.” „Károlyi György elküldte a Liszthez szóló jegyemet.” „Ürményi: Ebédet rendezek Lisztnek. Lisztnél s Liszt nálam.” Liszttel Óbudára. Nálam ebédel Horváth Lacival.” Lukin László kivonatolta a NAPLÓ-ban található zenei témájú bejegyzéseket. Liszt mellett a kor szinte összes fontos zeneszerzőjének, zenészének a neve (Auber, Bellini, Donizetti, Erkel, Flotow, Halevy, Mendelssohn, Mercadante, Meyerbeer, Rossini, Verdi, de Mozart) benne fellelhető; ahogyan a zongoraművészeké (Engel, Kalkbrenner, Anton Rubinstein, Ignaz Moscheles), a hegedűsöké (Bihari János, Boka Károly, Ole Bull, Ernst Heinrich, Paganini, Henri Vieuxtemps) vagy énekeseké (Füredi Mihály, Jenny Lind, Schodelné Klein Rozália) Midőn a NAPLÓ írója örökre lehunyta szemét – írja Lukin László -, az irodalom nagyjai lírai sorokban siratták el. (Idézi Arany János tőle búcsúzó verssorait és Jókai Mór írását, aki a magyar sajtó hasábjain fejezte ki nemes érzelmeit.) „A hangok nagy tanárja” – zárja végül írását Lukin László -, Liszt Ferenc az ő külön Pantheonjában állította piedesztálra barátját: a Magyar történelmi arcképek zongoradarab-ciklusában ott áll Széchenyi István hangokból mintázott emlékműve. A Teleki László című zongoraműben pedig pályatársának, Mosonyi Mihálynak „Gyászhangok Széchenyi István halálára” basszus-témája dübörög makacsul. Valahányszor felcsendülnek ezek a művek, a zenebarát Széchenyit idézik, aki a muzsika hangjai mellett vezette honfitársait az „Európai Ház” felé…” Nem hagyhatom ki Lukin László tanulmányának Széchenyi NAPLÓ-jából vett következő idézetét, amint a Nagy Rivális operahősként aposztrofáltatik: (A mai Astória-sarokkal szemben állt az első Nemzeti Színház. ) „Kerületi ülés. Már nem tapsolnak meg… annál inkább a Kossuth Lajcsit. Emez 2 óra hosszat deklamál, adókról. Igazi szerencselovag és Dulcamara…” (1848)

762 Búbánat 2017-03-15 10:33:33
Bartók Rádió, 14.08 - 15.00 Jandó Jenő Liszt transzcendens etűdöket zongorázik (MR 6-os stúdió, 1983. június 3.)

761 Búbánat 2017-03-12 15:10:32
[url] http://fidelio.hu/zenes_szinhaz/2017/03/08/rekonstrualtak_es_eloadjak_liszt_felbehagyott_operajat/; Rekonstruálták és előadják Liszt félbehagyott operáját [/url] FIDELIO, 2017.03.08. 09:48 Igazán romantikus témához nyúlt 1849-ben a magyar zeneszerző: Lord Byron eposztragédiájából írt operát. De nem fejezte be, és a kevéssé ismert kéziratot eddig olvashatatlannak, rekonstruálhatatlannak tartották. Most David Trippet mégis megkísérelte helyreállítani ezt értékes művet. David Trippet, a Cambridge-i Egyetem zenei fakultásának docense, egy weimari archívumban fedezte fel a Sardanapale operát tíz évvel ezelőtt. A kézirat létezésről csak néhány Liszt-kutató tudott, akik azt – mivel gyorsírással íródott és egyetlen felvonást tartalmazott – olvashatatlan töredéknek tartották. Trippet két éven át dolgozott a kézirat revideálásán és rekonstruálásán. A júniusi BBC Cardiff Singer of the World énekversenyen tízperces részlet hangzik el a műből Anush Hovhannisyan, az ígéretes örmény szoprán előadásában. Elképesztő a zene, ami fennmaradt – egyszerre fedezhető fel benne az olasz líraiság és a harmóniai újítás. Nincs még egy ilyen az operairodalomban. Liszt mézédes zenei nyelvezete uralja a darabot, de akkor írta, amikor először felfedezte Wagner operáit" –közölte Trippet. „A kézirat 111 oldalas, zongorára és énekhangra íródott. Mindig úgy gondolták, lehetetlen összerakni a darabot, de ahogy alaposan megvizsgáltam a notációt, kiderült, Liszt az első felvonás minden lényeges elemét lejegyezte. Végig kellett gondolnom, milyen alkotói döntésekkel szembesülhetett, és újraalkotnom a kreatív folyamatot (...).” „Többféle rövidítés látszik a kottában, és jó pár hely üresen maradt. (...) Úgy tűnik, Liszt már fejben megkomponálta a zenét, mikor hozzáfogott a lejegyzéséhez. Egy 19. századi zeneszerző bőrébe kellett bújnom (...), ami ritka és emlékezetes lehetőség.” Az első felvonás kritikai kiadását az Editio Musica Budapest bocsátja közre 2018-ban. Francesca Vella és David Rosen segített Trippetnek rekonstruálni és angolra fordítani az olasz szöveget. A librettó Sardanapalo, a békeszerető asszír király történetét mondja el, akit jobban érdekel a mulatozás és a nők, mint a politika és a háború. Ellenzi az erőszakot és naivan hisz az eredendő emberi jóságban. Bukását lázadás okozza, és szeretőjével, Mirrával együtt illatszerektől és fűszerektől füstölő tűzben égnek meg. Byron eposzát Hector Berlioz (1830) és Maurice Ravel (1901) is megzenésítette, mindketten a Conservatoire rangos Római-díjáért kiírt pályázatára. A BBC énekversenyének premierje előtt, május 15-én Trippet és kollégái egy dokumentumfilmet is bemutatnak, amely Liszt elfelejtett remekművének történetét meséli el. Anush Hovhannisyan (szoprán) mellett Samuel Sakker (tenor) és Arshak Kuzikyan (basszbariton) énekel majd a filmben. „Csodálatos, rendkívül kreatív és fantáziadús munka volt összerakni ezt a művet, és szerencsésnek mondhatom magam, hogy részt vettem benne” – mondta a szopránénekesnő. „Hallgasson bele Liszt rekonstruált operájába!” – a cikkben szereplő linken elérhető a videó-részlet.

760 Búbánat 2017-02-25 11:01:33
Andrew Halinger Liszt-zongorakoncertje ma este 18 órakor Pécs, Művészetek és Irodalom Háza – Fülep Lajos terem Szervező: Liszt Társaság Pécsi Csoportja, ZsÖK NKft Műsor: LISZT: Spozalizio LISZT: Melankolikus polonéz (No.1) LISZT: Benediction de Dieu (Költői és vallásos harmóniák No.3) LISZT: h-moll szonáta

759 Búbánat 2017-02-23 17:34:25 [Válasz erre: 758 Búbánat 2017-02-23 17:32:35]
[url] http://zeneakademia.hu/hu/klasszikus/-/program/a-koreai-liszt-tarsasag-2016-evi-liszt-zongoraversenyenek-gyoztese-20170223-1900; 2016. évi Liszt-zongoraversenye győztesének - Minse Kwon – hangversenye [/url]

758 Búbánat 2017-02-23 17:32:35
A Koreai Liszt Társaság [url] http://zeneakademia.hu/hu/klasszikus/-/program/a-koreai-liszt-tarsasag-2016-evi-liszt-zongoraversenyenek-gyoztese-20170223-1900; 2016. évi Liszt-zongoraversenye győztesének - Minse Kwon – hangversenye [/url] a Régi Zeneakadémián (Budapest, VII. Vörösmarty u. 35.) , ma este 7 órakor. Műsor Liszt: Paganini-etűdök - 1. (g-moll) Il Tremolo Liszt: Paganini-etűdök - 2. (Esz-dúr) Andante Liszt: Paganini-etűdök - 3. (gisz-moll) La Campanella Liszt: Paganini-etűdök - 4. (E-dúr) Arpeggio Liszt: Paganini-etűdök - 5. (E-dúr) La Chasse Liszt: Paganini-etűdök - 6. (a-moll) Téma és Variációk Prokofjev: 6. (A-dúr) zongoraszonáta, op. 82 - 1. Allegro moderato; 2. Allegretto; 3. Tempo di valzer lentissimo; 4. Vivace Minse Kwon (zongora) Támogató:Koreai Liszt Társaság Jegyár: A koncertre a belépés díjtalan a terem befogadóképességének határáig.

757 Ardelao 2017-02-18 20:16:03
Liszt Ferencre emlékezik Vilma néni az Irányi utcában Gách Marianne írása „Az egyik kapu alatt ütött-kopott, eső mosta kis cédula fityegett: > Liszt Ferenc utolsó élő növendéke jutányos áron tanítást vállal…< 1948 szeptemberében becsöngettem a földszinti lakásba. Fehér hajú öreg néni nyitott ajtót. Mintha múlt századbeli kép elevenedett volna meg. Vargha Vilma, Liszt Ferenc egykori híres tanítványa neves zongoraművésznő, emlékekkel agyon zsúfolt, sötét szomorú kis társbérleti szobában tengődött. Magányosan és szegényen. Asztalán kis üveg baracklekvár, a falon Liszt Ferenc arcképe. Vilma néni — így nevezte mindenki — szemmel láthatóan örült az újságíró látogatásának. Szívesen mesélt: nyolcvannégy éves, tizenhat esztendős volt, amikor Liszt Ferenc tanítványául fogadta. Fényképet mutatott azokból az évekből. Vilma néni gyönyörű szép leány volt. ›Három és fél évig voltam Liszt Ferenc növendéke, egyikeként annak a három-négynek, akik a Mestert valamennyi útjára elkísérték. Thomán István is mindig velünk volt. Jártunk Weimarban, Salzburgban, Bécsben és Romában. Liszt Ferenc mindenütt tanított minket. Valamennyi szavára emlékszem. Tavaly Jeanne Marie Darré látogatott meg. Liszt és Chopin műveket zongoráztam neki, megmutattam, Liszt Ferenc hogyan játszotta ezeket.‹ Vilma néni sokat koncertezett Bécsben, Párizsban, Berlinben és persze Pesten is. Jó néhány növendéket is tanított. ›Apám, dr. Vargha Ferenc sebészorvos, rektor volt az egyetemen. Szigorúan nevelt, én voltam egyetlen gyermeke. Nem örült annak, hogy tanítottam. Akkoriban nem volt olyan jó soruk a nőknek, mint ma: jóformán kalitkába zárták őket. Rákospalotai kis házunkban éltünk. Liszt Ferenc meglátogatta szüleimet. Legkedvesebb eledeleit: rántott békacombot, töltöttkáposztát és fánkot tálaltunk neki ebédre.‹ Vilma néni szemét könny lepte el: ›Rettenetesen fölizgat, amikor róla beszélek. Ma is siratom. Az emberek nem tudják, milyen volt. Harsányi Zsolt Liszt regényében is sok a tévedés. Azt írta róla, minden nőért megbolondult. Kérem, ezt én tudom, hogy nem igaz. Sosem udvarolt a növendékeinek.‹ Ismerte Wagnert is, Vilma néni? Elborult az arca, hangja ingerültté forrósodik: ›Weimarban találkoztam ezzel a kiállhatatlan emberrel. Papagájszínű ruhákat viselt, rettenetesen piperkőc és elbizakodott volt. Imádta önnönmagát. Haragudtam rá azért is, mert sok melódiát lopott el Liszt Ferenctől. Levelezésüket Cosima meghamisította. Liszt csodálta Wagner tehetségét, de nem igaz, hogy emberi vonatkozásban is annyira rajongott érte.‹ És Cosimát milyennek látta? ›Mániákusan szerette Wagnert. Mindenkit föláldozott érte. Még az apját is. Liszt Ferenc halálának Cosima erőszakoskodása is oka volt. Elcipelte lázas beteg apját Wagner egyik premierjére.‹ Vilma néni elmondta, ma is mindennap gyakorol. Liszt Ferenc ujjgyakorlatait játssza. Egy évvel megelőzőn még zongorázott a rádióban is. Most csupán egy növendék jár hozzá. ›Egy nappal ezelőtt az utcán kifüggesztett hirdetés nyomán fiatal fiú keresett föl. Asztalos inas. Tizenhét éves. Azt mondta, egyetlen vágya, hogy zongorázni tanuljon. Panaszkodott, hogy kevés a pénze erre a célra. Elérzékenyültem a fiatal fiú ambiciójának hallatán. Azóta ingyen tanítom és örülök, hogy milyen szépen halad.‹ Miből él Vilma néni? ›Havonta negyvenkilenc forint kegydíjat kapok az államtól.‹ Hogyan jut ebből mindenre? ›Házbéren kívül jóformán semmire sem költök. Reggelire egy kis teát főzök magamnak és egy kis kenyeret eszem hozzá. Délben elmegyek a Holub vendéglőbe, ott ingyen jó kis főzeléket kapok mindennap. A szakács lányát valamikor ingyen tanítottam. Vacsorára már nem futja. Szívesen vállalnék még néhány növendéket, de nem jön hozzám senki sem. Keserves az életem.‹ Vilma néni már találkozásunk idején történelem volt. (Úgy emlékszem, hogy Vilma néni később némi segítséget kapott itthon is, sőt külföldről is. Véleményei, emlékei, ha elfogultnak hangzanak is, mégis hitelesnek érződtek és meghatottak…)” Az írás a Film, Színház, Muzsika című folyóirat 3. számában (1986.I.18.) jelent meg.

756 Búbánat 2017-02-16 11:39:38
„Hangversenykülönlegességek” Bartók Rádió sugározza ma délután: 12.36 – 15.06 Liszt: Krisztus – oratórium (Zeneakadémia Nagyterem, 1985. január 18.) Ea. Andor Éva, Takács Tamara, Fülöp Attila, Sólyom-Nagy Sándor, Polgár László - ének, Peskó György - orgona Magyar Rádió Gyermekkórusa (karig.: Csányi László, szólót énekel: Lovas Judit), Magyar Rádió Énekkara (karig.: Sapszon Ferenc), Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Peskó Zoltán

755 Búbánat 2017-02-15 14:30:49 [Válasz erre: 747 Búbánat 2017-01-09 11:16:51]
Bartók Rádió, ma este 19.00 – 19.35 „Kritikus füllel” [url] http://www.hirado.hu/2016/12/08/vilagpremier-felvetel-liszt-ferenc-faust-szimfoniajanak-atiratabol/; Liszt -Tausig: Faust szimfónia [/url] (Lajkó István - zongora) A kiadványról Mácsai János, Fazekas Gergely és Ujházy László beszélget. Szerk.: Katona Márta (Ism. holnap, 9.30)

754 Búbánat 2017-02-08 14:36:01
ID. ÁBRÁNYI KORNÉL: KÉPEK A MÚLT ÉS JELENBŐL XXIII. Liszt Ferenczről (emlékezések és jellemvonások) (Az írást eredeti helyesírásban másolom át ide.) "A Liszt Ferenczről szóló életrajzok, jellemzések, levelezések s minden rendű megdicsőítő adathalmazok immár egy egészen különálló világirodalmi s műtörténeti tárházat képeznek. Magam is, aki húsz évig álltam vele szoros és benső hivatalos s intim baráti viszonyban, számos jellemző adattal járultam hozzá ez irodalmi halmazhoz; de akármeddig is élnék, mindig tudnék felőle a leghitelesebb alakban jellemzéseket s érintkezési adatokat szolgáltatni. Kimagasló, mondhatni mithikus alakja volt ő úgy a művészetnek, mint a társadalmi élet és pozícziónak. Az ő egyénisége századokra szóló reformprogramra volt, aki belejátszott még a XIX. század döntő eseményeibe is. Amiket ezúttal felőle nyújtok, épp úgy vonatkoznak művészi mint emberi ténykedéseire, mert bajos lesz a műtörténelemnek valaha eldönteni, hogy mint művész vagy mint ember volt-e nagyobb? A felsorolandó adatokból is eléggé ki fog ez derülni. A királykoronázás évében, 1867-ben történt, mikor meghitt barátja: néhai Schzuendtner Mihály belvárosi apátplébános vendégszerető házánál több hetet töltött. Ez időben a világ minden részéből ki volt rá vetve a háló, hogy világhírű nimbusza (ha csak lehetséges) kizsákmanyoltassék. Az akkori szerencsés kezű s nagyhitelű művész-impresszárió Ullmann is itt debütírozván akkor: felkereste Lisztet s kerek egy millió forintot ígért neki kellő biztosíték mellett, ha egy évi hangverseny-körutra megy vele Amerikába. Liszt mosolyogva hallgatta a reklámhős ajánlatát s aztán megveregetve a vallat e szavakkal ereszté el: «Kedves Ullmann! Köszönöm szíves megemlékezését, de nem kérek belőle. Lássa, én soha sem üzérkedtem a művészettel s a míg élek, már nem is fogok. Aztán meg öreg is vagyok már arra, hogy mint lánczra vert oroszlán engedjem magamat mutogatni. De őszintén szólva, nem is tudnék mit kezdeni az ön milliójával, mert lássa: sem a börzén nem játszom, sem dividendákra nem spekulálok. Az én szerény életigényeim az ön milliójával is csak a mostaniak maradnának, azokat pedig istennek hála. meg reklámdrótok s monstre-plakátok nélkül is ki tudom elégíteni.» Így hallottam e szavakat saját szájából. Azután visszatért az örökvárosba, Rómába, hogy megírja «Krisztus» oratóriumát; átdolgozza «Esztergomi miséjét», «Prometheusz» szimfóniáját stb., s emellett még egy pár operai átiratot is írjon, hogy értük cserében kinyomatva lássa «Szent Erzsébet» oratóriumát s «koronázási miséjét». 1859-ben jelent meg először franczia nyelven «A cigányok és zenéjükről» szóló könyve, mely az egész világ sajtójában óriási port vert fel, s mely számtalan ellenséget és éles támadást zúdított a nyakába. Francziaországi ellenségei − élükön a híres zenekritikus Scudo-al − voltak az elsők, akik anathémát kiáltottak fejére, s a legrosszabb akaratú elferdítésekkel kürtölték világgá, hogy Liszt mint magyar, megtagadta a magyartól zenéjét s azt a cigányoknak ajándékozta. Utána ment csak úgy vakon a többi európai sajtó, főleg pedig a német, de legdühösebben mégis a magyar, mely egyenesen kiátkozta. Akadtak ugyan igazságos elbírálók is, kik elolvasták a könyvét, s úgy találták (köztük csekély magam is, ki az időben szintén nagy részt vettem a polémiában), hogy mindebből egy szó sem igaz, csak annyi, hogy Liszt megmondja benne az igazságot, t. i. hogy a magyar zenét semmiféle faj sem tudja oly eredeti módon interpretálni, mint a czigány zenészfaj, kiváltképen Magyarországon. A könyvet aztán lefordították minden európai nyelvre, még magyarra is Heckenast Gusztáv kiadásában, rettenetes magyarsággal és zenészeti abszurdumokkal. De nem olvasta azt el többé senki, mert nem is akarta, csak szidták, ócsárolták szerzőjét kritika, közönség egyaránt. Sajátságos megtévelyítése volt ez a közvéleménynek, melyet nem is lehetett többé jóvátenni, s melynek égető fullánkjait egész életében kellett viselnie. Még a 80-as években is akárhányszor a szemére vetették (sőt halála után még a magyar parlamentben is). Utoljára már nem is védekezett ellene; csak tűrte e mártíromságot. Kevéssel halála előtt (1886-ban) egy ízben alkalmam nyílt vele ez ügyben is beható eszméket cserélni. «Lássa mester, − jegyzem meg a többek közt, − ön csak könyve czímével számította el magát; mert ha ahelyett: «Les bohémiens et de leur musique en Hongrie» ezt írja: «Les bohémiens et de leur manière à jouer la musique hongroise», soha senkinek eszébe nem jut önnel megtagadtatni a magyar zenét. Hisz aki a franczia nyelv szellemet érti, az tudja, hogy a leur musique» nemcsak azt jelenti, hogy az a zene, melyet valaki maga komponál, hanem azt is: ahogyan valaki a más centjét előadja. Az ön ellenségei az első értelmet tulajdonították könyve czímének s ez vált végzetessé. − Igaza van, − felelé − de ennyi malícziát épp a francziáktól nem tételeztem fel. Azután bizonyos fájdalmas iróniával tévé hozzá: «Csak az fáj, hogy hazámfiai is elhitték e rágalmat s követ dobtak rám. Pedig vagy tizenyolcz magyar rapszódiát írtam, de egyiket sem neveztem czigány-rapszódiának, holott a logika így hozta volna magával.» Hogy milyen volt érzületében, életmódja, szokásai s berendezésében? Erről köteteket lehetne összeírni, melyekhez magam is számtalan részlettel járultam már hozzá, alkalmam levén számos éven át vele legközvetlenebbül érintkezni. Egynehány vonás álljon itt is megvilágításul. Az irigység nemtelen szenvedélyét nem ismerte. Épp úgy méltányolta a legnagyobb szellemek alkotásait, mint az igazi tehetségek megnyilatkozásait. Finom, jóakaró, felbuzdító volt minden nemesebb törekvés iránt, ellenben szigorú, gyakran kihívó, visszatorló szemben az üres nyegleség vagy önhittséggel. Találó élczeinek mitrailleuse-ét ilyenkor puffogtatta legtalálóbban. Amennyire szerette, sőt kereste az alapos műveltségű s a szellemdús emberek társaságát: annyira terhére voltak az úgynevezett illemlátogatások vagy fogadások konvenczionális csevegései. Száz meg százféle megkeresésekkel terhelték. Ilyenek után órákig tartó idegesség fogta el s rendesen a hozza tapadt nagyság atkára hivatkozott. Hónapokon át érintkeztem vele a napnak minden szakában, de soha egy perczig tétlenül nem találtam. Vagy olvasott, vagy irt, vagy javította a maga és a mások műveit. Tenger idejét vették igénybe horrend levelezései, annyival inkább, mert minden érdekesebb vagy importánsabb leveléről másolatot tartott meg magának; a levelek czím-irata egész lélektani tanulmánynyá fejlődött ki nála. Szellemi foglalkozásainak részletein kívül, házi életét és szokásait, apró szeszélyeit s szenvedélyeit illetőleg is íveket, sőt köteteket lehetne összeírni. Aki őt házi rendjében, mindennapi életében nem ismerte, fogalma sem lehet azokról a minucziózus és sok tekintetben a pedánsságig ment szokásairól, melyeknek magát alávetette. Az ő házánál, de még inkább az ő szobájában legcsekélyebb nyoma sem volt az úgynevezett zseniális rendetlenségnek; még az utolsó levélborítéknak vagy vörös czeruzának is megvolt a maga rendes helye íróasztalán. Ha budapesti, vagy weimari, vagy római lakását bizonyos időre elfoglalta, napokat vett igénybe, míg különösen zongora- és dolgozószobáját berendezte. Valamint életmódjában, úgy lakásában sem volt barátja a felesleges luxusnak, sőt az úgynevezett comfort-ból is csak annyit lehetett nála találni, amennyi az ő kényelmi igényének megfelelt. Daczára ama fényűző életmód- és társadalmi érintkezésnek, melyben úgyszólván egész életét töltötte: a gastronomia raffinement-jai legkevésbbé nőttek a természetéhez. Rendes étkezési rendszere a legegyszerűbb volt. amit csak képzelni lehet. Este csak hideg étkeket s teát lehetett nála találni. A magyar konyhát s annak főleg drasztikusabb termékeit elébe tette a világ minden franczia menüjének. Hasonló ízlése volt a szivarokban is. Az adventnek egy rorátéját sem mulasztotta el, ha csak nem volt ágyban fekvő beteg; s dologhoz általában addig soha nem fogott, míg a templomból haza nem tért. Ez nála tiszta vallási meggyőződés szüleménye volt. Ε mélységes vallási érzület nélkül nem is lett volna képes azokat a monumentális egyházi műveket, oratóriumokat s miséket megalkotni. Magas szellemi műveltsége s gazdag világtapasztalatai mellett mindig a legfinomabb, udvarias és szellemdús volt a társalgása. De visszataszító is tudott lenni. Ha bizalmas körben, vagy meghittebb barátjaival szemközt néha belemelegedett a múltak emlékébe: önmaga is sokat beszélt el ilyemeket. Virtuózi fénykora s hódításainak tetőpontján pl. egyszer Bécsben az egykori hatalmas Metternich herczeg estélyére volt hivatalos, kinek szellemdús neje bizonyos inczidens következtében, nem éppen nagy rajongást akart művészete iránt tanúsítani. Midőn Liszt belépett a szalonjába, legmagasabb arisztokratikus, de finom gúnymosolylyal azt kérdezte tőle: «Minő Geschäfteket csinált Bécsben?» − «Bocsánat, heczegné! − felelé Liszt francziául, − csak a zsidók és a diplomaták szoktak Geschäfteket csinálni, mi művészek zenével foglalkozunk.» Chopinről beszélik, − de Liszttel történt az is, hogy egyszer egy büszke pénzkirályhoz volt hivatalos ebédre. A bankár azt hitte, hogy nem sérti meg, ha a fekete kávé után mindjárt fölkéri hautén-hangnyomattal, hogy játszék valamit a zongorán, melyhez karonfogva vezette. Liszt sértett önérzetében e szavakkal tért ki a fölkérésnek: «Uram! most nem vagyok hozzá diszponálva s azonkívül is alig ettem valamit.» − De száz meg száz hasonló jellemű vonást lehetne a nagyvilággal való érintkezési naplójából felsorolni. Természete nem tűrt semmiféle erkölcsi pressziót. Ez alatt szikla és aczél lett, míg saját akarata, érzülete s kedélyhangulatára hagyva, az előzékenységek bőséges szaruját minden nap, minden órában kész volt kiüríteni. Emlékező tehetsége valamint a művészetben, úgy világi éleményeiben is bámulatos volt, kivévén a személyi neveket és az emberi arczokat, melyeknek millióival volt dolga életén át. Ε tekintetben csak azokat tartotta meg emlékében, amelyek s akik bizonyos érdekesebb mozzanatokkal álltak kapcsolatban. Így volt a helyi tájékozódással is. Akiket igazán szeretett és becsült, azok irányában határt nem ismert előzékenysége, figyelme és őszínte barátsága. A rokon- és ellenszenvből eredő osztentatív magatartás felett, ha kellett, a legnagyobb nyugodtsággal tudott uralkodni; de ha kellett és szükségét látta, nem habozott azt tartózkodás nélkül kimutatni. Benne a művész eszményképe egyesült a nemesen, önzetlenül érezni és tenni tudó emberrel. S ez szerezte meg szamara azt az osztatlan nimbuszt és kegyeletet, melylyel mindenhol találkozott.”

753 Búbánat 2017-02-06 14:42:12
1936. OKTÓBER 24., Budapesti Hírlap „Diadalút volt az Operaház művészeinek bayreuthi vendégszereplése” „Tüntető szeretettel fogadta az együttest a német művészváros” BAYREUTH, okt. 23. (A Budapesti Hírlap tudósítójának jelentése.) "A bayreuthi Liszt Ferenc emlékhét nemzetközi jelentőségű művészeseményeinek sorában is nagyszabású és felejthetetlen élményt jelentett az Operaház művészegyüttesének vendégszereplése. Wagner Richard és Liszt Ferenc történelmi városában Karl Schlumprecht dr. bayreuthi főpolgármester meghívására, mint ismeretes, két estén át vendégszerepelt a m. kir. Operaház teljes művészegyüttese. Márkus László igazgató, Oláh Gusztáv főrendező, Morlin Amadé főtitkár vezetésével 240 tagú együttes indult útnak Bayreuthbe, hogy a hivatalos Magyarország képviselőivel együtt hódoljon Liszt Ferenc emlékének és a magyar művészek nevében Liszt Ferenc magyarságát hirdesse a nagy hagyományok nevezetes városában, ahol a világot járó nagy zeneszerző és zongoraművész végső pihenőre talált. Az Operaház művészei közül Báthy Anna, Budanovits Mária, Palló Imre dr., Losonczy György, Komáromi Pál, Farkas Sándor, Palotay Árpád, Vitéz Tibor vettek részt többek között a vendégjátékon, amelyen Ferencsik János karmester vezényletével Liszt nemes alkotása, a Szent Erzsébet legenda került előadásra. Bayreuthba indultak ugyanakkor az énekkar, a zenekar és az Operaház balettkarának tagjai is, s az utóbbiak a Liszt Ferenc zenéjére összeállított táncképekkel, a Magyar ábrándok és a Pesti karnevál kedvesen finom táncjeleneteivel gyönyörködtették a bayreuthi közönséget, amely megható lelkesedéssel és őszinte érdeklődéssel fogadta a Liszt Ferenc hazájából érkező művészeket. A németországi vendégjáték az ünneplések valóságos sorozata volt! A határállomáson, Passauban zászlódísz és ünnepi közönség fogadta az érkező művészcsoportot, Bayreuthben Ludwig Siebert bajor miniszterelnök, Gürtner ' birodalmi igazságügy miniszter vettek részt az operaházi együttes előadásain, és a vendégjáték két estjén hely nem maradt üresen a Ludwig Siebert Festhalle hatalmas csarnokában, sem az újjáalakított őrgrófi Operaház nézőterén. Magyarország kegyelete megkapó módon jutott kifejezésre a mélységes hódolatban, amelyet Wagner Richárd és Liszt Ferenc iránt érzett az egész nemzet. Sztójay Döme tábornok, berlini magyar követ a kormány nevében, vitéz Hász Aladár miniszteri tanácsos a kultuszminiszter képviseletében helyeztek koszorút Wagner és Liszt Ferenc síremlékére, de részt kért az emlékezésből a baráti német birodalom is, amely szívvel-lélekkel osztozott a magyar nemzet kegyeletének megnyilatkozásában. Koszorúkat helyeztek el Liszt Ferenc sirkápolnájára Márkus László, az Operaház igazgatója, Isoz Kálmán, a Zeneművészeti Főiskola főtitkára, Dömötör Lajos, a Filharmóniai Társaság igazgatója, de a művészek közül is csaknem valamennyien legalább egy szál virággal rótták le kegyeletüket a halhatatlan muzsikus emléke előtt. Nem csupán a kegyelet, de az őszinte barátság testvéri ünnepe is volt a bayreuthi vendégszereplés. Karl Schlumprecht dr., Bayreuth főpolgármestere megható szeretettel gondoskodott a város vendégeiről. Páratlan bőkezűséggel látta vendégül az egész együttest, ajándékokkal az őszinte barátság és szeretet jeleivel halmozta el az összes szereplőket, kezdve Márkus igazgatótól a legegyszerűbb műszaki munkásig és tette felejthetetlenné a német kedély, a barátság és a megbecsülés jeleivel a bayreuthi napokat mindazok számára, akik csak azokon részt vehettek. Semmi nem jellemzi jobban az általános érdeklődést és a magyar nemzet iránti baráti érzést, amely Németországban a bayreuthi ünnepség alkalmával megnyilvánult, mint az, hogy Schlumprecht főpolgármester meghívását szíves szeretettel fogadták a birodalom legelőkelőbbjei is. Megjelent Bayreuthben Ágost Vilmos porosz királyi herceg. Részt vettek a díszelőadásokon Wreede herceg és leányai. A Liszt-ünnepség legfőbb védnökségét Wagner Siegfried özvegye, Winifred asszony vállalta, aki a Villa Wahnfried kastélyában személyesen fogadta az Országos Liszt Ferenc Társaság nevében nála tisztelgő vendégeket. Tapssal, virággal, ajándékkal kedveskedtek az Operaház tagjainak és általában a magyar művészeknek a bayreuthiak. A sok ajándék között az Operaháznak ajánlotta fel Schlumprecht dr. főpolgármester Liszt Ferenc egy fiatalkori pompás mellszobrát, valamint több Liszt-ereklyét, köztük a mester egy hajfürtjét és az inget is, amelyben lelkét kilehelte. Ezek az emléktárgyak a magyarországi Liszt Ferenc-múzeum értékeit gyarapítják. A legszebb ajándék azonban, amelyet Bayreuth csak adhatott a magyar együttesnek — nem szólva a főpolgármester szinte tékozló bőkezűségéről, amely több mint 50.000 márkát fordított a magyar művészek vendéglátására — a sajtó elismerése volt. A bayreuthi lapok közleményei kivétel nélkül a legnagyobb elismeréssel és tisztelettel ünnepelték ezúttal Liszt Ferencben a legnagyobb magyar zeneköltő emlékét."

752 Ardelao 2017-02-04 23:15:06 [Válasz erre: 751 Ardelao 2017-02-04 18:38:04]
[url] http://www.muzsikalendarium.hu/muzsika/index.php?area=article&id_article=199;GOBBI HENRIK, A ZENEAAKADÉMIA ZONGORATANÁRA - Liszt és Gobbi kapcsolata [/url] Szerző: Gyöngyösi Szilvia

751 Ardelao 2017-02-04 18:38:04
Papp Viktor: „Liszt Ferenc élő magyar tanítványai” >Liszt Ferenc tanítványaival s a mester pedagógiai munkásságával aránylag keveset és elég felületesen foglalkozott a hatalmas arányú Liszt-irodalom. A szegényes magyar zenei irodalom pedig csaknem semmit. Holott Liszt sokrétű egyéniségének egyik jellegzetes vonása: tanító-hajlama, mely egész életén, a zeneművészet minden ágát érintve, végigvonult. Tizenhat éves-korában Párizsban már zongoraleckékből élt s ettől kezdve a tanítványok csak a virtuóz évek utazgatásaiban maradtak el mellőle. De azért Liszt sohasem volt zenetanító, vagy zongoratanár, többször és hevesen tiltakozott is ilyen megítélése ellen, ő nem zeneleckét adott, hanem „művészetet terjesztett” zongorája mellett, íróasztalánál, a zenekar élén, sőt az emberekkel való érintkezése közben is. Nem volt a mai értelemben vett pedagógus és hat évtizeden át mégis ő tanította zenére a világot. Ha pedagógus nem volt, természetesen pedagógiai módszere sem lehetett. És mégis volt: mely a felismert tehetségek előbbre vitelében és megerősítésében nyilvánult meg. Senki sem tudott olyan elismeréssel adózni a tehetségnek, mint Liszt, még akkor is, ha a tehetség iránya az ő felfogásával ellentétes volt. A szép, a szebb: egyetlen pedagógusi parancsa, melyet a zenében legtöbbször példákkal, „megmutatással” érvényesített. Sokszor csak beszélt a műről, anélkül, hogy megszólaltatta volna, de legtöbbször a megmutatáshoz folyamodott s hangokkal, a játékával oktatott. Legnagyobb pedagógiai ereje pedig a grandiózus egyéniségében rejlett, mely bűvös hatása körébe vont mindenkit. Egyik Lotz tanítvány mondta el, a mester úgy oktatta rajztábláját körülvevő tanítványait, hogy megjelölve a feladatot, - mondjuk: futó alak – a krétát kezébe vette, a táblának háttal állt s anélkül, hogy a rajztáblára nézett volna, a futó alak körvonalát, nagy lábujjánál megkezdve, egyetlen lendülettel felrajzolta . . . . aztán megfordult, ránézett rajzára s ennyi magyarázatot tett hozzá mint tanár: „Így kell ezt csinálni” . . . . És mégis, nem is képzelné az ember, milyen hatalmas oktató erő van a tudásnak ilyen bravúrjában. Liszt is tett így nem egyszer, de ha érdemesnek látta, apróságokba is belement. . . . . . Liszt Ferenc tanítványai „megjelölt” emberek. Megkülönböztetett tiszteletben járnak közöttünk. Hiszen ők látták a mestert, hallották a hangját, gyönyörködtek páratlan zongoraművészetében, dicsekednek kézszorításával, legendás homlok-csókjával, feddésével, vagy elismerésével, feledhetetlen pillantásával, melynek glóriája láthatatlanul övezi őket s kíséri mindenfelé, akár megmaradtak a művészet berkeiben, akár pedig elbújtak a társadalom valamelyik bokrában. A szépnek és nemesnek valami imbolygó fénye kíséri őket, valami megkülönböztetettség, melyet esetleg csak mi aggatunk reájuk, de amely mesterük művészeti tündérvilágának itt maradt foszlánya is lehet. . . . . Tudjuk, hogy Liszt a legnagyobb magyar zeneköltő és a világ legnagyobb zongoraművésze, korának és minden időknek legemelkedettebb szellemű zeneművészeti apostola volt. Ebbeli működését tanítványai útján hatványozta. Tanítványinak száma a vonatkozó irodalom szerint 427, köztük olyan világ-nevek, mint: Sophie Menter, Emil Sauer, Eugen d’Albert, Karl Taussig, August Stradal, Bernhard Stavenhagen, August Göllerich, Isaac Albeniz, Alexander Borodin, Franz Brendel, Hans Bronsart, Hans von Bülow, Peter Cornelius, Wilhelm Kienzl, Moriz Moskowski, Felix Mottl, Joachim Raff, Rimski-Korzakoff, a két Rubinstein, Saint-Saëns, Bedrich Smetana, Felix Weingartner, Joseph Wieniawski, Vincent d’Indy, Joachim József, Nikisch Artur, Mosonyi Mihály, Thomán István, Zichy Géza gróf……. Szinte elkáprázik az ember szeme ettől a tündöklő névsortól. És még van vagy száz Liszt-tanítvány, kik közül nem egy megragyogtatta nevét időlegesen a zeneművészet történetében. < • >Liszt tanítványait többféleképpen osztályozhatjuk. Voltak „hiteles” Liszt-tanítványok, kiket a mester maga vett fel, s akiket tüzetes oktatásban részesített. Ezek neve széles körben ismertté vált. Voltak olyanok, akiknek megengedte, hogy óráira eljárjanak, de velük sohasem foglalkozott. Voltak aztán számosan olyanok, akik talán egyszer valahogyan bekerültek az órára s a világban, mint a mester „legkedvesebb tanítványai”szélhámoskodtak. Merészségükben odáig mentek, hogy nem egyszer szabó és virágszámláikat is a mesterrel fizettették meg, mikor odébbálltak. Az ilyenek sok bajt és kisebb-nagyobb kellemetlenséget okoztak a jóságáról híres Lisztnek, aki tanítványait nemcsak oktatta, de sokszor anyagilag is segítette és mindenkit ingyen tanított, úgy Weimarban, mint Rómában és Budapesten. (Legfiatalabb éveiben, Párizsban természetesen fizettette leckéit, hiszen akkor azok jövedelméből élt, de Genfben a konzervatóriumi oktatást már ingyen látta el.) A budapesti Zeneakadémián az volt a helyzet, hogy a két zongoratanár, Erkel és Gobbi, saját akadémiai növendékei közül válogatta ki a legtehetségesebbeket s mikor Liszt évente szokásosan ősszel megérkezett, ezeket bemutatták neki. Liszt tetszése szerint vette fel közülük növendékeit és ezen felül bárkit, akit akart. Erről a Zeneakadémia 1883-84-es Évkönyvében (9. oldal) ezt olvashatjuk: „A Liszt-hallgatókra megjegyeztetik, hogy a nagymester beleegyezése mellett, az elnökség felterjesztésére a nmgu (nagyméltóságú, A.) közoktatási ministérium 1884. évi február 13-án kelt 5672. számú magas rendeletében elhatározta, hogy ezen túl, akik az orsz. m. kir. zeneakadémiába alapszabályszerű módon és időben felvéve nincsenek, ha Liszt Ferenc elnöknek Buda-Pesten tartózkodása alatt annak legfelsőbb zongora-osztályába elfogadtattak és abba járni óhajtanak, kötelesek előre és egyszerre harmincz forint tandíjat az igazgatóságnál lefizetni és hogy e tandíj fizetése alól csak azok menthetők fel, kik az alapszabályok értelmében felszerelt s az igazgatósághoz figyelmet érdemlő indokkal támogatott kérvényt nyújtanak be.” Ez volt a rend néhány évig a Zeneakadémián, melynek alapján a Liszt-növendékektől harminc pengő tandíjat szedhettek. De úgy látszik, többen nem tudták megfizetni az összeget, vagy Liszttől elkönyörögték azt (könnyű volt!), mert a mester budapesti tanításának utolsó Évkönyvében (1885/86. 10. oldal) azt olvassuk, hogy . . . . . „ennek a (t.i. a tandíjfizetésnek) a folyó tanévben érvényt szerezni nem lehetett, mert növendékeit a nagymester privát tanulóinak declarálta, s mint ilyeneket a saját lakosztályán oktatta.” Így Liszt az ingyen oktatás elvét a Zeneakadémia szabályzatával, s a minisztérium rendelkezésével szemben is meg tudta tartani, ami talán szükséges volt azért is, hogy a mestert évente Budapestre is elkísérő külföldi tanítványok (Menter, Stradal, Stavenhagen, Schmalhausen, Weigelt stb.) ne fizessenek nálunk tandíjat, mikor a mester mellett, más helyt, sohasem fizettek. Budapesten Lisztnek kétféle tanítványa volt. Azok, akik a Zeneakadémia kötelékében állottak s azok, akik az intézet kötelékeibe nem tartoztak. Ha az akadémisták közben oklevelet kaptak, Liszt meghívására, mint intézeti köteléken kívül állók, látogatták óráját. A Liszt-tanítványok névsorában feltűnhetik, hogy azok nem mind zongoristák. Liszt óráinak egyik jellegzetessége volt, hogy felölelte az általános művészet és zeneművészet minden ágát. Ezért hozzá írók, zeneszerzők, karmesterek, hegedűsök, hárfa- és orgonajátékosok is jártak tanácsáért s irányításért. < . . . . . Budapest, 1936. augusztus 24-én Papp Viktor. Liszt Ferenc élő magyar tanítványai című könyvéből- Dante Kiadás, Budapest.

750 Búbánat 2017-01-23 09:20:11
Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére a kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére január 23-át nemzeti gyásznappá nyilvánította A Dankó Rádió Túl az Óperencián című operettműsorának szerkesztő-műsorvezetője, Nagy Ibolya felkonferálta: [url] http://rockdiszkont.hu/index.php?lap=163¶m=34¢er=uj_termekek&term_id=5762; Liszt Esztergomi miséje szólal meg: [/url] Kincses Veronika - soprano Takács Klára – contralto Korondi György - tenor Gregor József - bass Hungarian Radio and Television Chorus Budapest Symphony Orchestra conducted by Ferencsik János 1. I. Kyrie (7´24") 2. II. Gloria (12´35") 3. III. Credo (16´20") 4. IV. Sanctus (5´34") 5. V. Benedictus (6´33") 6. VI. Agnus Dei (8´09") Ismétlés a Dankó Rádióban 18 órától.

749 Búbánat 2017-01-18 10:43:20
Ma este, 20.46 – 22.00 Bartók Rádió Junior Prima-díjasok hangversenysorozata Vörös Szilvia énekel, Váradi László zongorázik I. Liszt: 1. Három dal - a) A Rajnánál, b) Mily szép, mily földöntúli szép, c) A marlingi harangok 2. Liszt: 104. Petrarca szonett II. Schubert-Liszt: 1. A molnár és a patak, 2. Margit a rokkánál III. Liszt: Két dal, 1. Jókedv és bánat, 2. A három cigány IV. Bellini-Liszt: Norma reminiszcencia V. Schumann: Asszonyszerelem, asszonysors - dalciklus (Bartók Emlékház, 2016. március 8.) (Ism. január 30., 13.46)

748 Búbánat 2017-01-14 15:43:51
Bartók Rádió ma este 21.41 – 23.00 MVM Koncertek - A Zongora Bogányi Gergely hangversenye I. Beethoven: B-dúr (Hammerklavier) szonáta Op. 106. II. Liszt: 1. Két legenda - a) A-dúr (Assisi Szent Ferenc a madaraknak prédikál) - b) E-dúr (Paulai Szent Ferenc a hullámokon) 2. Spanyol rapszódia (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2016. november 17.)





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.