Téma ismertetése: Erkel, Zak, zeneoktatás, amatőr mozgalmak, kultúrpolitika, zene és közélet etc
Sajnos mindent a (családi) környezet dönt el, esetleg az, hogy hány gyerek képes abból Billy Eliot módjára kiszakadni, vállalva a mocsárként működő család/haverok/szomszédság stb. kiröhögéssel vegyes értetlenkedését.
Hiába bármilyen kiadvány, ha nem az iskolába lépés pillanatától kezd a gyerek szervezett formában (énekóra) ismerkedni a zenével.
Kellenek a jó tanárok, de mindezek előtt a tanárképzés megújítása. Már az alsó tagozatban szakos kellene tanítsa a tárgyat.
A másik dolog a tankönyvválasztás. Jelenleg az Apáczai Kiadó könyve javasolt az első 8 évfolyamban, a régi nemzetisből az első két osztály, és az 5-6. osztály számára készült tankönyv. A középiskolák is egyetlen tankönyvet választhatnak.
Ha megfelelő módon történik a gyerekek bevezetése a komolyzenébe, akkor természetessé válik az, hogy énekeljen, zenét hallgasson később is. Ha kampányszerűen bevezetik a mindennapos éneklést, adnak ki olyan kiadványokat, amik a nagyobbaknak szólnak, az csak olaj a tűzre. Így csak néhány diák fog érdeklődni a zene vagy balett iránt. Alulról kell építkezni!
Nekem erről így első olvasatra a mindennapi közös újságolvasás jutott eszembe, fiatalabbak kedvéért "szabadnépfélóra".
A viccet félretéve, általános- és középiskolás koromban heti 2 énekóra volt, melyben sok mindent megtanulunk. Énekelni, kottát olvasni. Némi zenetörténeti ismeretanyagot kaptunk, pl neves hazai és külföldi szerzők életrajzát, kortörténetet, hogy el tudjuk helyezni őket a kultúrtörténetben. És igen, tanultunk népdalokat, a szomszédos népek dalkincsét is megismertük.Horribile dictu, a középiskolás korszakban szerveztek operalátogatást, zeneakadémiai koncert látogatást diákjeggyel - nem volt kötelező - utána énekórán megbeszéltük a hallottakat. Ezen lehet nevetni, lehet szörnyülködni, de megadta azt az alapot, hogy akinek volt érdeklődése, kiismerte magát a zene és opera világában, és lelkes operalátogató, koncertlátogató lett. Persze, akkor az Operaház megfizethető lehetőség volt, III. emeletén egyszámjegyű forintot kellett fizetni egy jegyért.
Ja, hogy el ne felejtsem! Énekkari tagnak lenni, nem volt kötelező, de érdekes módon minden valamire való általános - és középiskolának volt énekkara, melyeknek időnként kórusvetélkedőket szerveztek, és akad néhány neves énekművészünk,színésznőnk aki pályafutását a középiskolai énekkarban kezdte. Mivel én lányiskolába jártam, "csak" hölgyekett tudok említeni, a teljesség igénye nélkül. Csengery Adrienn, Zsadon Andrea, Halász Judit, Csűrös Karola, stb.
Visszaemlékezve az általános- és középiskolai énekóráimra, a heti egy óraszám és mellette még zongora-szolfézs tanulás, számomra elegendő volt egy bizonyos tudásszint eléréséhez. S mivel van jó énekhangom, és tudok kottát is olvasni, a kóruséneklés ugyancsak örömet okoz.
Hogy mások hogy vannak ezzel, nem tudom. De szerintem meg lehet kedveltetni a mai diákokkal is az éneket és zenét, ha nem botfülűek, ha kapnak ehhez bárhonnan/bárkitől bármi segítséget. A jelzett segédeszközökkel és alkalmazni kívánt módszerekkel – ha nem erőszakosan tukmálják a diákokra – felkelthető az érdeklődésük a tantárgy iránt. Nem hinném, hogy kapásból elutasítanák, amennyiben éreznek magukban némi képességet, hajlamot, és a komolyzenét sem misztifikálják nekik. Persze kedvet csinálva kell közelíteni a témához, s elvárható, hogy felkészült legyen a tanár, aki odaadó és érdekfeszítő módon, szeretettel, türelemmel és empátiával adja át a megfelelő szintű ismereteket az éneket tanuló diákjainak, és segíti, rávezeti őket az éneklés, az énekelni tudás szépségére-örömére.
Majd idővel kiderül, hogy a kapott új támogatási (kísérleti) formával élni tudnak-/fognak-e az iskolai énekórákon a tanárok, amennyiben alkalmazzák, az mire lesz elegendő, milyen eredménnyel jár.
Te jó Ég, szegény unokáim! :((
" Kákay István képzési vezetőjük szerkesztésében példatárat állítottak össze népszerű opera- és balettrészletekből, melyhez minden iskola ingyen juthat hozzá, és amely nagy segítség lehet a mindennapos éneklés színvonalas megszervezésében. "
Ez igazán naccerű. A mindennapos éneklés színvonalas megszervezése amúgy igen jól áll, szinte minden tárgyi és személyi feltétele megteremtődött, igazából már csak egyvalami hiányzott: egy ingyenes példatár, amelyben népszerű opera- és balettrészletek vannak (hallhatóak, láthatóak?).
Hangsúlyosabb lesz a zenei nevelés
MNO.hu - 2019. SZEPTEMBER 26. CSÜTÖRTÖK 06:19
A FIGYELEM, AZ EMLÉKEZET ÉS A TÁRSAS VISELKEDÉS IS FEJLŐDÖTT A NAPONTA ÉNEKLŐK KÖRÉBEN
/Csókás Adrienn/
Felélesztették a mindennapos iskolai éneklésről szóló szakmai párbeszédet, hogy a jövőben hangsúlyosabb szerephez jusson a diákok zenei nevelése — értesült a Magyar Nemzet.
A Magyar Állami Operaház példatárat állított össze a legnépszerűbb operarészletekből, amelyhez minden iskola ingyen juthat hozzá, és törekvés van arra is, hogy a megújuló tananyag-szabályozás révén tantervi keretek közé emeljék a napi dalolás, zenélés lehetőségét.
[…]
„Ókovács Szilveszter azt mondta a Magyar Nemzetnek: Kákay István képzési vezetőjük szerkesztésében példatárat állítottak össze népszerű opera- és balettrészletekből, melyhez minden iskola ingyen juthat hozzá, és amely nagy segítség lehet a mindennapos éneklés színvonalas megszervezésében.
– Összesen 222 példát gyűjtöttünk össze a kötetben, afféle breviárium, tehát minden tanítási napra jut egy. Ezek egyszerű, népszerű, dallamos, szerethető részletek, amelyek szervesen illeszthetők az iskolai anyagba, és amelyeket nemcsak ének szakos tanár, hanem bármelyik pedagógus tud használni. Egy-egy példa feldolgozása, megtanulása mindössze 10-15 percet vesz igénybe, sikerélményt nyújt, szórakoztat, így remélhetőleg kedvet csinál a gyerekeknek a klasszikusokhoz – magyarázta Ókovács Szilveszter.
Hozzátette: a dalok mellett közölnek néhány ismeretterjesztő mondatot a zeneszerzőről és a műről is, a cselekményben is elhelyezik a példát, de a szolmizációt és az akkordikus kottázást is feltüntetik, megkönnyítve a zongora- vagy gitárkísérettel való előadást. Tervezik továbbá televíziós sorozat indítását is, amely az Opera gyerekkarával mutatja meg minden egyes példa betanítását és előadását, ezek a részek később az intézmény weboldalán gyűjteményesen is elérhetők lesznek.
A főigazgató kiemelte, hogy az „O/A – holnapra” címet kapott kötethez közel száz szakmai vélemény gyűlt össze, és pilot jelleggel néhány iskola már elkezdte használni, de tömegesen várhatóan januártól érik majd el az intézmények. A kötetet alapvetően digitális formában terjesztenék, de lesznek belőle nyomtatott példányok, hogy legyen mit kézbe fogni a tábortűz mellett is, és azt se bánná, ha más minőségi gyűjtemények készülnének a már létező népdalos és operás mellé, hisz a diákok és a pedagógusok változatos zenei „étrendje” is kulcsa annak, hogy szeressék a mindennapos éneklést.
Ókovács Szilveszter szerint nagyon fontos lenne, és már tárgyalnak is arról, hogy a zenei nevelés napi szinten megjelenjen a diákok életében, mert – mint mondja – az opera és balett iránt fogékony közönség kineveléséhez a lehető legkorábban, napi rutinná kell tenni a művészeti nevelést.
– Ha a művészet iránti fogékonyságot sikerülne több ember lelkében elvetni, annak hosszú távon, áttételesen még akár olyan pozitív hozadékai is lehetnének, hogy kevesebb ember ülne a börtönökben vagy éppen tisztábbak lennének az utcák – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, aki arról is beszámolt, hogy az Opera számos módon, például gyereksorozatokkal, hangszerbemutatóval, ringatófoglalkozással csalogatja a kicsiket, az OperaKaland program segítségével pedig már több mint 300 ezer gyerek járt náluk előadáson az elmúlt hat év alatt.”
[…]
:-)
Szegény fenegyerekek, csakugyan nem mai gyerekek,
Hiaba húzták a gabonával megrakott szekeret.
A hagyományos rendszerű zene kiszámíthatóan forgó kereke,
az evolúciónak, illetve a kolektiv harmonizálásának eredménye.
A kortárs rendszerű zene érdekes, de individuális kitaláció:
egyesek számára kellEmesh a kiszámíthatatlan oszciláció!
(;-)
:-)
Rímelni a topikokban több mint érdemes:
ez Kúp Flóris egyik halhatatlan érdeme!
Ma vagy holnap ne habozz, kedves Kúp Flóris,
plíz, térj vissza az eltévedt nyájadhoz máris!
Régebben - mondjuk Bach és Händel korában - a mesterek simán beemelték pályatársaik műveinek részleteit saját készülő darabjaikba, mert ugyebár a bemutatót (egyházi ünnep, magas állású személy születésnapja stb.) nem lehetett elhalasztani. Az illető pályatárs meg talán nem is értesült róla, mi történt a művével. A kóklerséget, azaz a hallgathatatlanul ronda "zene" magyarázatát a 2. vh. utáni korszakra értem.
Hans Sachs lába nyomába se érek...sőt, még a lábbelije nyomába se ;-)
Szerintem az egy topikra jutó költők számában világrekordot állítottunk fel... ;-)
Ld. ez alatt plusz ugyanez versben bónusznak:
Volt már sok kiszámítható zene,
Sokukat mára elvitte a fene.
Kiszámíthatatlan, zavaros vala?
Lett népszerű később néhányuk dala.
Hans Sachs műveit: költeményeit, drámáit és cipőit ;-) ma már -Németországon és az irodalomtudósokon kívül- senki nem ismerné, még a nevét sem. Az ő nevét Wagner és operája tette ismertté viszonylag szélesebb körben. Úgy is mondhatjuk, Hans Sachsnak, ha megkésve is, de jó piárosa akadt.
Más, de ugyanide: tudjuk, a zeneirodalom telis de tele van olyan megbecsült művekkel, amik bemutatásuk idején és később is "első pillantásra eléggé zavarosnak tűntek", szépnek vagy jónak annál kevésbé. Fordítva is igaz: a maguk korában népszerű vagy/és hivatalosan elismert alkotók, művek sokasága mára eltűnt a süllyesztőben, jó esetben zenetudósok kevesek által olvasott könyveiben vagy a kottatárak mélyén. Általánosítok, de inkább áthúzva, mert elvinne messzire: életükben mellőzött, bukott, netán megbélyegzett (kivégzett stb. emberek egyfelől, ideig-óráig sikeres, később feledett vagy a történelem szemétkosarában végzett emberek másfelől.
Úgy gondolod, hogy régebben a zenében nem volt épp úgy rengeteg kóklerség? Legfeljebb mi ma már nem ismerjük azokat.
Megfelelő érzék (nemcsak zenei, esztétikai stb. is) és jó adag zenehallgatói múlt birtokában a gyenge muzsika elég hamar leleplezi magát. Egyik fő ismérve pl. hogy unalmas.
''Kinek mi számít "jó zenének"?''
Nekem a jó zene az, amelyik gyakran kiszámítható,
de olykor megjósolhatatlanul és elsöprően meglepő.
De mivel én magam, néha, kiszámíthatalan és komolytalan vagyok,
most komolyan, ebből a komolyzenei vitábol, egy pillanatra kiszálok!
Az általad mondottaknak nem ellentmondva megjegyzem, hogy a kortárs zenében rengeteg a kóklerség, illetve a hallgathatatlanság értelmiségi rizsával történő indoklása.
Például nemrég, a 75. születésnapja alkalmából Eötvös Péter estje volt a Müpában. Hát ott igazán "jó zenék" hangzottak el. De mondhatnám Kurtágot is, és valószínűleg találnék még akár magyarokat is.
Hans Sachs nem operákat írt, hanem színdarabokat, az opera az ő halála után született. Igaz, akkori mércével igen hamar német földön is gyökeret vert. Jó zenének én az ötletességet és eredetiséget tekintem. Van olyan zene, amelyet a szó szoros értelmében nem tartok ugyan szépnek, mégis tudom, hogy jó vagy nagy, mégha első pillantásra ez eléggé zavarosnak tűnik is.
(Mármint a cselédszórakoztatással nem lehetett annyit keresni anno, mint a mai popsztárok?) Sajnos az értékek devalválódása a 2. világháború után kezdődött, a szórakoztatóipar gigantikus manipulációs gépezetének kiépülésével és a közoktatásban végbement változásokkal együtt. Ráérők vagy tényleges oktatáskutatók feladata annak kiderítése, mi szerepelt bizonyos időszakokban egyes országok középiskolában tanítandó irodalmi anyagában. Mostanra némi túlzással eljutottunk oda, hogy a tanár BÁRHOL örül, ha a diákok legalább a Harry Potterből olvastak valamit.
...és a rádiójából valószínűleg -fórumtársunk kifejezését kölcsönözve- "popszemét" szól...
Ez másszóval azt is jelent(het)i, hogy lusta iparosok némelyike akkor is inkább operát vagy más zenét írt ahelyett, hogy tanult szakmáját űzte volna ;-)
A helyzet -maradva a topiknál- annyit romlott azóta, hogy már lusta iparos is alig akad, viszont jó zenét nemhogy suszterek, de zenszerzők is alig írnak és egyre kevesebben hallgatnak. Itt ismét felteszem szokásos költői kérdésemet: kinek mi számít "jó zenének"?
Én például szoktam még cipőt sarkaltatni. Igaz, a cipész nem fütyül, a rádió szól nála.
Nem gondolnám, hogy az iskolázottság ténye önmagában képessé tett valakit a zenei értékek felismerésére, megkockáztatnám, hogy régen sem volt jobb a helyzet ebből a szempontból. Inkább csak egyrészt az alsóbb néposztályok, közmédia híján, eleve ki voltak zárva a nívós zenehallgatás lehetőségéből is, másrészt viszont adott társadalmi rang felett elvárt volt ilyen rendezvényeket látogatni. Jó példa erre a francia nagyopera II. felv. eleji kötelező balettbetétje.
Aki még kitart, és szeretne, annak hamar elmegy a kedve (tisztelet a kivételnek, ha valakinek vannak ettől eltérő tapsztalatai). 500 évvel ezelőtt a suszterek operákat írtak, nem?
Inkább azt mondanám, nem lehetett vele annyit keresni. Az iskolázottság fogalma pedig nagyot változott. Az ún. komolyzene vagy annak egy részének ismerete sajnos lejjebb csúszott a ranglétrán. Lehet ezt nem-szeretni, de ez van. Én nem fogyasztok és szinte sosem fogyasztottam "popszemetet" de -sajnos?- még nívós pop-rockot sem. Márpedig igenis van olyan. Mindent az utókor dönt el. A mai klasszikusok egy része és a közönségük sem tud(hat)ta a maga korában, kiből-miből válik klasszikus és ki lesz "popszemét" = ki tűnik el a süllyesztőben.
Na ja, ki sarkaltat ma már cipőt? ;-)
A Gurre-dalok vagy a Megdicsőült éj egyes részei egész jól fütyülhetők.
Jelentem, én Itáliában még nem láttam suszterinast. Ősszel a pármai Verdi fesztiválon egy csütörtöki napon (Macbeth) 70+ közönséggel telt meg a Teatro Regio, majd a szombati Attilára némileg fiatalodott a közönség.
A cselédromantika nem gyakorolt olyan butító hatást a maga célközönségére, mint a popszemét. Továbbá az iskolázottabb emberek tisztában voltak az egylapos kották valós értékével, amellyel szemben állt mondjuk Wagner és Brahms. A korabeli sajtó pedig nem hitette el az olvasóival, hogy a magas zeneművészet fogyasztói sznob pszichopaták, de minimum maradi, meggyökeresedett vénemberek.
Ezt szépen leképezték a korabeli színházak. Az úri közönség a páholyokban ült, a polgárság a földszinten, népség/katonaság a kakasülőn.
Kétséges, hogy a suszterinasoknak volt-e rádió- vagy gramofonkészülékük, de ha volt, akkor annál inkább fütyülhették volna a rádióban, gramofonlemezen hallgatott Schoenberg- stb. melódiákat...de nem fütyülték azokat. Legalábbis én nem hallottam ;-) és szerencsére ezek a készülékek nem voltak hordozhatók = nem sétáltak vele a vonat alá :-(
Schönberg idejében már volt rádió és gramofonlemez.
Igen, csak nem nálunk létezett, inkább a taljánoknál. Ahogy egy okos embertől olvastam régebben, ott quasi pertu viszonyban voltak-vannak az operával. Megjegyzem, mindenféle zenével azért ott sincsenek pertuban, Schoenberget az olasz suszterinasok sem fütyülik.. Mifelénk pedig az operát sem.
Dédszüleink előtt is volt élet, mobiltelefon viszont nem.
Akkoriban létezett a suszterinas-effektus, kérem szépen.
Én már elég öreg és megértőbb vagyok. Minden kor fiatalsága "popszemetet" fogyasztott, csak minden korban más számított "popszemétnek". Nagyszüleink, dédszüleink túlnyomó -úgy 99%-os- többsége sem Izolda szerelmi halálát vagy a tegnapi combos rejtvényföladványt (Schoenberget) dúdolta az utcán, fiatalon pláne nem és még kevésbé hallgatta mp3 vagy más lejátszón, okostelón :-) hanem Türk Berta és Vidor Ferike cselédnótáit, Weygand Tibor slágereit, jobb (?) esetben 1-1 új operettnótát. Más kérdés, hogy 80-100 évvel ezelőtt még nem jöttek nekünk az utcán és nem gázolta el őket a vonat olyan okból mint a fiatalembert.
A szerencsétlen srác a korszellem áldozata. Ez sajnos aligha engedi meg, hogy a popszemetet falók belássák: Kedvencük öl, butít és nyomorba dönt.
A lényeg szerintem még hátrébb keresendő: nyomkodta a telefonját .
Szerintem ez stílszerűen szólva vakvágány, ne menj ebbe bele. A halálát nem az okozta, hogy mit hallgatott, hanem az, hogy hogyan. A közlekedéshez fény-, és hanghatások is társulnak, amelyeket érzékelnie kell tudnia minden résztvevőnek. Teljesen lényegtelen, hogy mi miatt nem hallod meg adott esetben a dudálást, mentőautó szirénáját, tolatóradarod pittyegését, vagy egyebet, ha Varázsfuvola fináléját hallgatod hangosan, a külvilágot kizárva, az ugyanúgy veszélyes, mintha tuc-tuc dübörögne.
Ide a rozsdás bökőt, hogy nem Mozart vagy Bach okozta ennek a szerencsétlennek a végzetét:
http://www.borsonline.hu/aktualis/zenehallgatas-kozben-gazolta-halalra-a-vonat-szabolcsot/170683
A következtetések levonását a t. fórumozókra bízom.
No, majd ebből is valamiféle parkinsoni bizottság kerekedik ki, amely rengeteg ülésezés után létrehoz egy újabb bizottságot, és így tovább. L. még a klasszikus viccet, amikor egy fiatalember be akar ugrani a Lánchídról a Dunába. Arra jön egy öregember, a folytatás közismert.
Vashegyi György: A magyar zeneművészet nem véletlenül világhírű
MÁGÓ KÁROLY - 2019.01.12. 09:32 Origo.hu
„Egy éve nevezték ki a Magyar Művészeti Akadémia elnökének Vashegyi Györgyöt, aki alapjaiban változtatná meg például a gyerekek oktatását a zenei területen. Azt is mondja, a művészek, elsősorban a zenészek a tehetség, a hagyomány ereje és a rendelkezésre álló pénz ellenére sem elég hatékonyak. Vashegyi az akadémia elnöki posztja mellett továbbra is vezeti az általa alapított zenekarokat, és néhány hét múlva egy rádióműsora is elindul. A régizene egyik legelismertebb hazai karmestere azt mondja, ezzel is tanítani akar.”
„- Ami azt illeti, engem abszolút nem „neveltek” zenésznek: nincs hivatásos zenész a családomban, s noha mindkét nagyapám amatőrként magas színvonalon hegedült, felmenőim mind egészen mással foglalkoztak. Igaz, fantasztikus általános iskolába járhattam: a Marczibányi téri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola csodálatos hely volt. Ott saját bőrömön tapasztalhattam annak előnyeit, amiért most, MMA-elnökként az utolsó töltényig szeretnék harcolni: ez pedig a művészeti nevelés, szebben és pontosabban mondva, a művészettel történő nevelés. Jelenleg Magyarországon nagyon rosszul állunk ezen a területen, pedig minden modern tudományos kutatás egyértelműen igazolja, hogy 18 éves korig a művészeti nevelésnek domináns szerepet kell játszania! Ezt mondja az up to date tudomány, ugyanazt, amit egyébként az ókori görögök is mondtak – ez volt Kodály Zoltán filozófiájának a lényege: ő nem zenészt akart nevelni egész Magyarországból (ahogyan azt sokan most is félreértik), hanem zene által kiteljesedett, így minden területen sokkal többre képes, egészséges lelkű magyarokat. Tavaly októberben megfogalmazott elnöki programom első pontja volt, hogy ezzel valamit sürgősen kezdenünk kell. Éppen most folyik a Nemzeti Alaptanterv vitája: a jelenlegi tervezet, amelyet sokan, sok munkával és sok pénzből elkészítettek, sajnos teljesen alkalmatlan a művészeti nevelésre – jelen formájában valószínűleg javíthatatlanul alkalmatlan. Éppen ezért ajánlottuk és ajánljuk fel miniszter úrnak e téren a Magyar Művészeti Akadémia segítségét: a művészettel nevelés kérdésében (annak elméletében és gyakorlatában egyaránt) akadémikusaink közül sokan az egész világon egyedülálló tudással rendelkeznek.”
„Először is szögezzük le: rendszeres gyakorlás nélkül hangszeres téren biztosan nincs folyamatos fejlődés. A magyar zenei képzésben ugyanakkor jelen van egy erős versenyszemlélet, amely sokszor hasznos, de nem mindig jó: néhány tanár úgy akar sikert elérni, hogy az általa tanított növendékek
versenyeket nyernek, és kész. Ha jól emlékszem, Dárdai Pál nyilatkozta nemrég a magyar fociutánpótlásról, hogy amíg egy utánpótlásedzőnek csak az a célja, hogy megnyerje a gyerekekkel a helyi bajnokságot, addig nem lesz itt előrelépés. Ő azt mondja, az lenne az elsődleges feladat, hogy sok tehetséges gyereket a következő szintre küldjenek tovább. Valahol így van ez a zenei képzésben is (még ha ez a hasonlat természetesen sántít is): először is tisztáznunk kell, mi az adott zenei képzés alapvető funkciója. Hol és hogyan nevelünk leendő hivatásos zenészeket, akiknek majd az egész világ legjobbjaival kell (legalább) egyenrangúnak lenniük? És sokkal szélesebb körben, hol és hogyan nevelünk zene (és egyéb művészetek) által kiteljesedett, ezáltal minden területen sokkal többre képes, egészséges lelkű állampolgárokat? Ez utóbbiak zenei és művészeti oktatását biztosan nem
lehet heti egy órába belegyömöszölni: mégis mi az, amit hetente egy órában eredményesen lehetne tanítani? A válasz nem túl bonyolult: nincs ilyen tárgy. Ráadásul a művészetet a többi tárgytól nem elszigetelni kéne (mint egy veszélyes fertőzést), hanem megmutatni, hogy milyen hihetetlenül erős köze van minden máshoz: a történelemhez, az irodalomhoz, a nyelvekhez, de még a matematikához és fizikához is. Tisztában vagyok vele, hogy a közoktatás ügye körül sok-sok nagy tekintélyű szakmai kör és lobbi létezik, amelyek mind mondják a magukét – s ezekkel szemben a művészettel nevelés ügye a múltban sokszor vereséget szenvedett, de az a helyzet, hogy ez így egyszerűen már nem mehet tovább. Véleményem szerint az, hogy sokáig bizony nagyon rosszul csináltunk dolgokat, egyáltalán nem indok arra, hogy most – amikor lehetőségünk lenne újragondolni őket – ne változtassunk rajtuk, mégpedig gyökeresen.
Kodálynak alighanem lenne egy-két (szerintem találó) szava ahhoz, ami itt és most folyik, hadd idézzem tehát most őt, több mint 50 évvel ezelőttről: „Az egész tantervben még mindig túlsúlyban van az értelmi fejlesztés az érzelmi rovására. Számológépeket nevelünk, akiket fölöslegessé tesz az elektronikus számológép. Szűkkeblű embereket, akik semmi nagy és szép iránt nem tudnak lelkesedni. A technika és természettudomány egyoldalú, utilitarisztikus művelése az érzelmi élet és a művészi érzék sorvadásához vezethet.”
„Az európai zenetörténetnek van egy különlegessége – s nem minden más zenekultúrában van ez így –; létezik benne a lejegyzés, azaz a notáció lehetősége, s ez olyan, mint egy tervrajz. Valószínűleg a Kheopsz-piramist vagy a budapesti Parlamentet sem lehetne tervrajz nélkül felépíteni: egyrészt
hamar összedőlnének, másrészt a lépcsőház nem oda vezetne, ahová kell. Így van ez a zenében is: de a zenei notáció, az csak a tervrajz, nem az épület maga – fontos, hogy ezt jól lássuk.
A ma élő magyar zeneszerzők közül Gyöngyösi Levente áll hozzám a legközelebb, nagyon sok művét bemutathattam, nagyszerű zeneszerző. Amikor együtt dolgozunk az aktuális darabján (ilyenkor Levente zongorázik, én vezényelek, egy vagy több énekes énekel), néha azt mondom: „Kedves Levente, írtál itt egy crescendót (azaz egy felhangosodást) a 42. ütemben, de azt nekem jól esne már a 41. ütemben elkezdeni. Szabad?” És akkor Levente erre két dolgot mondhat. Vagy azt, hogy: „Nagyon jó ötlet, köszönöm, írjuk át!” – és akkor megváltozik a műnek egy kis részlete, mindez szerzői jóváhagyással! A másik lehetőség, hogy azt mondja, „Nem, ne haragudj, ezt most nem akarom, mert ennél a résznél én ezt és ezt szeretném...” A lényeg, hogy így olyan információt kaphatok meg az élő zeneszerzőtől, amelyet egy halott komponistától sajnos soha már. Petrovics Emil életműve ezért már régizene: hiába tanította sok kollégánkat a Zeneakadémián, van tőle rengeteg lemez és interjú, közvetlenül már nem tudunk tőle megkérdezni bizonyos, fontos dolgokat. Az európai zenei lejegyzés nem tökéletes: az alapinformáció megadása mellett nagyon szuggesztív, erősen sugall dolgokat. Ha az ember meg akarja érteni azt a darabot, amelyet előad, akkor bizony kutatnia kell. De kutatni érdemes, mert amit megértettünk, azt már sokkal jobban csináljuk.”
Belenéztem az itt belinkelt videókba. Ha neked ez tetszene - nem lennék meglepődve.
Jajj!
Sajnos, nagyon elfoglalt vagyok:(
A "pont" frappans, trendi es fancy. A tobbi nem annyira es nem is biztos, hogy ugy van. Latni kellene.
Le teccett maradni MAO/61000-rol. Eeejnye-beeejnye miaumiaumiau ;-)
Kovács Jánosnak teljesen igaza van. Pont. A "RockGiovanni" közreműködői pedig szégyelljék magukat.
2277
"A jelen sokkal tartozik a múltnak, s ha ezt a tartozást ki nem egyenlíti, a jövőtől sem követelhet." (Jókai Anna) Ez a végtelenül bölcs gondolat annak kapcsán jutott eszembe, amelyet egy másik fórumon már megemlítettem.
http://www.parlando.hu/2018/2018-1/2018_evi_szuletesnaposok.htm
