vissza a cimoldalra
2018-08-21
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61026)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Társművészetek (1268)
Momus társalgó (6348)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4053)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11286)
A csapos közbeszól (95)

Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2841)
Operett, mint színpadi műfaj (3661)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (761)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1466)
Franz Schmidt (3168)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1000)
Élő közvetítések (7357)
High Fidelity - beállt a jégkorszak? (545)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4331)
Beethovenről - mélyebben (682)
Kolonits Klára (1075)
Jules Massenet ! Ki ismeri ? (303)
Wagner (2609)
Opernglas, avagy operai távcső... (20130)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6684)
Pantheon (2248)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

1083   Búbánat • előzmény1011 2018-05-16 11:38:53

Ma négy éve hagyott itt minket Andor Éva operaénekes, főiskolai tanár

 (Budapest, 1939. december 15. – 2014. május 16.)

Népszava, 1986. október21.

LÁTOGATÓBAN SZOT-DÍJASOKNÁL

ANDOR ÉVA operaénekes

Film Színház Muzsika: A hét portréja Andor Éváról (a Liszt-díj átvétele alkalmából):

„Az első riportot 1955-ben írtam róla. Akkor a Vendel utcai tanítóképző első osztályának volt a növendéke, s a csodálatos Andor Ilona Kodály-kórusában énekelt... Prácser Éva két hosszú szőke hajfonata csak úgy világít az énekkarban. Szép hangja akkora terjedelmű, hogy nemcsak szopránt énekel, hanem mezzót meg altot is ... Prácser Évából főiskolás korában lett Andor Éva: ez a név jobban csengett a színpadon, s még szorosabbra fűzte a kapcsolatot az annyira szeretett és tisztelt Andor Ilonával.” (Gách Marianne)

Ez a névváltoztatás lett Andor Éva talán első úgynevezett művészi sztorija. Minden róla szóló interjú így kezdődött akkoriban. Kellett is ez a sztori az azonosítás végett, hiszen — mint láthatjuk — jó korán indult a pálya felé, szakmai körökben ismert volt már az a „szőke hajfonatú” kislány, aki úgy akart másként a Nagy Színpadra lépni, hogy az út visszafelé később is járható legyen. Ugyanakkor a legjobb amerikai sztárcsinálók sem találhattak volna ki jobb kezdősztorit egy kezdő sztár számára: megható és tiszteletre méltó gesztust, amely igazán stílusos egy lírai szoprán esetében, aki később majd Butterfly lesz és Mimi lesz, és Görög Ilona, Manon, Euridike, Ophélia ... aztán persze Mozart bűbájos Paminája... Két zseniális szerző írta szerepeit: Mozart és Puccini.

Igen, én nagyon szerencsés voltam. Mert a legjobb zenei nevelőanya kezébe kerültem. Andor Ilona csodalény volt, csodatanár, csodálatos művész. Gyerekként elindulni ilyen ember segítségével, felmérhetetlen előny. Zenében éltem, amely olyan volt számomra, mint a levegő, amit belélegzek. Úgy tanulok, hogy az nem tanulás, hanem csupa öröm. Fantasztikus. Ha minden gyerek ilyen tanárral találkozna, azt hiszem, még sokkal több tehetség bontakozhatna ki. Pedig hát így is, a főiskolán olyan tanítványaim vannak, olyan hangok, olyan tehetségek, hogy az káprázatos! Nem tudom, mi lesz itt néhány év múlva, amikor azt látom, hogy mennyire nem tudunk gazdálkodni a tehetségekkel ... Igen, én nagyon szerencsés voltam.


Új Tükör (1983. dec.): Erzsébet arcai:

„Éppen húsz éve történt, szezonkezdéskor. Zenekari ülőpróbát tartottak az Operaházban. Már mindenki elfoglalta a helyét... még egy perc és belép a karmester. S akkor a magánénekesek sorából feláll egy ismeretlen szőke kislány, megilletődötten körbenéz és csengő hangon azt mondja: Tisztelt művésznők és művész urak, nagy kitüntetés számomra, hogy mától fogva önök között, az ország legkiválóbb muzsikusaival együtt dolgozhatok. Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Andor Évának hívnak. Megtapsolták. S ezzel megkezdődött ragyogóan felívelő operai pályafutása.” (Kerényi Mária)

És nagyon jó szerepeket kaptam. Méghozzá nem azonnal főszerepeket, ami nagyon fontos, mert meg kell szokni a színpadot, a kollégákat, a légkört, egyáltalán fokozatosan kell eljutni a csúcsig. Lehetnek ugyan rendkívüli tehetségek, akiknek joguk van berobbanni üstökösként, de még náluk is meg szokta bosszulni magát a hirtelen nagy feladat. Szerencsésebb érni hagyni a művészt, különösen a mi szakmánkban. Az énekesnőnek be kell érnie, különben tönkremegy. Ha egy kezdőre, mert jól megold valamit, azonnal rámondják, hogy zseniális, akkor hova tud tovább fejlődni? Ha egyszer zseninek nevezték, utána már csak azt akarja hallani, nem? Különben ma világjelenség, hogy csak fiatal énekesnők az énekesnők. Harminc fölött már szóba sem állnak az emberrel. Ebből pedig rettenetes tragédiák szoktak következni. Ha egy hanggal hazardíroznak, akkor az a hang elvész. Nem lehet nagyobb súlyokat cipelni, mint amekkorát elbír az ember.
— Ellenkező esetben?
— Az énekesnőnek magának kell tudnia, mire képes. Lennie kell benne annyi önismeretnek, hogy nem vállal el a hangi adottságait meghaladó feladatokat. Ügy kell énekelni, mintha könnyedén pingpongozna. Abban az esetben a hang erősödik, izmosodik, fényesedik — ahogy az élet az embert pofozza, vagy éppen szépségekkel megáldja — érzelemdúsabb lesz, de ez harmincadik életéve előtt ritkán következik be. Ez biológiai törvényszerűség, amelyet ma egyszerűen elvetnek. A kezdő énekes tehát kénytelen sietni, mindent elénekelni, iszonyatosan megerőltető feladatokat elvállalni, és azután idő előtt tönkremegy. Amikor én az Operába kerültem olyan „nagy vadak” énekeltek még főszerepeket, mint Gyurkovics Mária, Osváth Júlia, Orosz Júlia, akik akkor már bizony a hatvanadik életévük felé jártak. Egy színház különben sem lehet meg a középgeneráció nélkül. Az Operában volt olyan hét, hogy négy előadás maradt el.
— Emlékszem, voltak évek, amikor két Pillangókisasszony volt összesen az Operában. Ma hány van?
— Ma? Hat, vagy hét. És — ezt add össze! — elmaradt Pillangókisasszony-előadás, mert egy címszereplő sem vállalta az éneklést. Ilyen azért még nem volt. Meg az sem volt, hogy az elmúlt két-három évben annyi előadás maradt el, amennyi az Operaház fennállása óta soha.
Én még az aranykor utolsó éveit élhettem át ennél a színháznál és megtanulhattam, hogy a legszuverénebb egyéniségek milyen alázattal szolgálták a társulatot. Nem tudom, bennünk még az volt, hogy menteni az előadást. Hogy előadásnak muszáj lennie. Ha betegen, ha rokkantan, de ki kell állni a színpadra. Most ez nincs. Ez valami súlyos erkölcsi lazulás, nem?
Egy előadás elmaradása Gyurkovics Mária, Székely Mihály idejében egyenlő volt a katasztrófával. Négy énekesnő van most a Cosi van tuttere, és a napokban az előadás mégis elmaradt. Hogy lehet ezt megérteni? Bizonyára lesznek majd színháztörténészek, akik később kiderítik, hogy ez a hanyatló korszak hogyan, miként következett be. A probléma etikai oldalával is foglalkozniuk kell. A szinte elképesztő értékeltolódások, a tehetségek elfecsérlése óhatatlanul' megbosszulja magát: a színház nem az életünk egyetlen biztos színtere, hanem olyan munkahely, amelyen legjobb hamar túllenni, s ez a művészetben katasztrofális. Mindehhez hozzájárul, hogy rengeteg a valóban káprázatos tehetség, akik — bebizonyosodott — kiválóan megállják helyüket a világban súlyos dollárokért is. A Magyar Állami Operaházban pedig az átlagfizetés nem több nyolcezer forintnál. Az más kérdés, hogy egy igazi művész, aki úgy dönt, hogy itthon marad, énekeljen forintért is, kevés forintért is, vagy csak azért, hogy énekelhessen, mondjuk, becsvágyból, de ha ezt megteszi, akkor különösen becsüljük meg.


„Figyeltük, merre visz az útja — talán Desdemona, Tatjana, a Boccanegra Ame- liája — ám Andor Éva egyszercsak eltűnt a szemünk elől. Volt olyan szezonja, amelyben mindössze négy előadásra tűzték ki, holott repertoárja mintegy félszáz szerep.” (Új Tükör: Kerényi Mária)

Az utolsó nyolc év. Iszonyú volt. Hogy nem bolondultam meg? Nem is értem. Ástam, kapáltam, gyomláltam, halálos fizikai fáradtsággal este ágyba dőltem és jól aludtam. így sikerült átélnem.
— És ilyenkor nem lehet szervezni valamit?
— Nahát, ezt nem tanultam meg. Ez a szerencse hátránya. Hogy azt sem tudom még ma sem, hova, kihez kell menni egy dalest megrendezéséért ... nem tudom, képtelen vagyok rá. Várok. Valakinek majd csak eszébe jutok. Persze, az igazság mégiscsak az, hogy a Filharmónia elég sok vidéki koncerttel keresett meg, oratóriumokban működtem közre. (A Ferencsik János vezényelte Liszt-emlékkoncerten Szent Erzsébetet énekelte lenyűgözően.) Szóval azért volt munkám, de az Operaház ... megkérdeztem a direktoromat, miért nem jutok színpadhoz, azt mondta kedves mosollyal: nem tudom Éva, valahogy nem jutottál eszembe. Hát erre mit lehet mondani ?
Hát persze azt lehet mondani — ha ez érv egyáltalán a szakmában —, hogy kérem, AndorÉva énekelt külföldön Geddával, Tito Gobbival, vezényelte Claudio Abbado, Doráti Antal, Lovro von Matacic — valamint nem kisebbek magyar partnerei sem: Ferencsik János, Melis György, Réti József és a többiek. Dehát érvek helyett szerepek kellenek egy énekesnőnek! Mert amúgyis ki van szolgáltatva egy természeti tüneménynek, amely törékeny, amely addig él, amíg használják, amely a legkedvezőbb körülmények között a legszebb (— ha ideges vagy, ugye, megszólalni sem bírsz, kapkodod a levegőt, hát akkor képzeld el, milyen rossz idegállapotban énekelni!), amely előbb múlhat el, mint maga az élet, amely azonban mégis akkora hatalom, hogy maga köré szervezi az élet legalapvetőbb közegét, a boldogságot és a boldogtalanságot. Lerobbant, kiégett, tönkrement lelkiállapotban nem lehet művészetet teremteni. Egy szerűen nem szólal meg a hang.
— Most Szokolay Sándor Ecce Homo című operájának egyik szerepét tanulom Kazantzakisz: Akinek meg kell halnia című művéből írta Szokolay az operát. Huszonöten vagyunk a szereposztásban — én már két Szokolay-operában énekeltem, úgy gondolom, kötelességem is részt venni ebben a Vérnász és a Hamlet után. Nagy munka, sokat kell rajta dolgozni, de remélem, hogy január 25-e, a premier, siker lesz.

Kovács Júlia

1011   Búbánat 2017-12-21 11:02:15

Már kapható az Opera Shopban   Andor Éva operaénekesnő emléke őrzőjének Angelika Lippenek képekkel gazdagon illusztrált könyve:

"Nyílegyenesen - Andor Éva Pályaképe" 

/Az Operaház örökös tagjai -sorozat - 2017/

/125 oldal/

Az anyagot gyűjtötte és közreadja Angelika Lippe

A fotóanyagot válogatta: Welmann Nóra

A képek forrása: Andor Éva hagyatéka; Operaház Archívuma és Emlékgyűjteménye

Sorozatszerkesztő: Karczag Márton

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1933 • Janet Baker, énekes