De kérem?! Micsoda dolog, hogy csak ***? Piha! Minimum ***** jár.

Hálásan köszönöm, hogy bemásoltál ezt-azt, amit...amit én nem. Én ti. 1/1 tartózkodtam ilyesmitől, kizárólag a cikk opera(ház)i vonatkozását másoltam be és ki. A többi már a nyájas olvasó dolga = kinyitja-e a linket. Kinyitottad, mert nyájas (olvasó) vagy, kiváncsi voltál a cikkre, noha tudjuk, hogy aki kiváncsi, az ...azt érdekli a cikk :-)

Hát ha ettől nem bukik meg ***, akkor senkitől és semmitől sem fog.

Egy cikk, ami valóban az opera-játszás jobbításának kérdéséhez kapcsolódik:

Beleszállt a balliberális véleménydiktatúra a Magyar Állami Operaházba

* Az belefér, hogy átírják a Carmen végét – így tiltakozva a nők meggyilkolása ellen?
* Az normális, hogy a világ egyik leghíresebb szimfonikus zenekarától azt követelik, hogy minden ötödik zeneszerző – akit programra tűznek – legyen vagy színes bőrű, vagy nő?
* Az rendben van, hogy egy görög mitológiai hőst – csupán a píszí kedvéért – egy fekete színész játssza egy tévésorozatban?
* Ezekben az esetekben nem avatkozott bele a politika az előadásokba, drága liberálisok?

Újabb trükkös, operainak álcázott politikai reklám a komolyzenei lapban.

HVG: "Családjával és ötfős csapatával együtt Svédországba költözött.
...nem maradt más, mint elhagyni az országot.
...én nem ezt a Fideszt, nem a szélsőjobboldali Orbán Viktort választottam."

Bár a hasonlóan burkolt, kormányzat elleni támadásokat nehezményező beírásomat törölték, egy részt idézek annak érzékeltetéséül, hogy az ország meghatározó részére nézve eléggé sértő az efféle politikai pamflet.

"A minap egy jóember Bolgár urat arra ösztökélte, hogy indítson tiltakozó mozgalmat a választási rendszer révén bebetonozott magyar kormányzat ellen, legyen olyan igazságos és tisztességes a választás módja, mint Nagy-Britanniában (egyébként Angliának mondta).
Válasz: akkor a Fidesz Magyarországon bizony 99 % -ot kapott volna..."

E cikk tartalmának nem sok köze van Zéta témaindító "esszéjéhez"...

De akkor én is idelinkelek egy másik cikket, nem kifejezetten "témábavágót":

Le kell bontani az operával szembeni előítéleteket

2019. AUGUSZTUS 13. KEDD 12:45 - Mno.hu

/Izsó Zita/                              

Negyedik alkalommal rendezik meg augusztus 16–17. között a Perkupai Operafesztivált. Az esemény ötletgazdája és szervezője Szegedi Csaba operaénekes, aki elmondása szerint régóta gondolkodott azon, hogy hogyan adhatna valamit szülőfalujának, Perkupának.

– Én operaénekes vagyok, de egészen tizennyolc éves koromig református lelkésznek készültem. A teológiára viszont nem vettek fel, és ennek köszönhetően megtalálhattam a valódi hivatásomat, a zenét. De már a Zeneakadémián folytatott tanulmányaim alatt is folyton azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnék a szülőfalumnak és a borsodi régiónak a hasznára lenni. Innen jött a Perkupai Operafesztivál ötlete, aminek a célja elsősorban az, hogy minőséget teremtsünk, és hogy olyan élményt adjunk az embereknek, amiből hosszabb idő elteltével is tudnak táplálkozni – mondta el lapunknak Szegedi Csaba.

Szegedi Csaba egyik vendége idén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operaénekes tanszékének vezetője, Meláth Andrea, a másik pedig egy fiatal tehetség, Zemlényi Eszter,aki idén fog az Operaház színpadán is debütálni.

– Ez az ország egyik legszegényebb szeglete, és ha az egész Operaházat nem is tudom hazavinni, akkor legalább akkora szeletet viszek haza belőle, amekkorát csak tudok, és nagyon fontos számomra, hogy ebből az élményből az se maradjon ki, aki esetleg nem tudna megfizetni egy operabérletet – hangsúlyozta Szegedi Csaba, aki azt is elmondta, hogy a fesztivál egyik fontos missziója az opera műfajának népszerűsítése.

(A Zenei események topicból másoltam át ide.)

„Operabérletet a jövő évre is vettünk, haza fogunk jönni néhány előadásra.” Egy, az operaházi "válság" ellenére továbbra is hűséges pesti operalátogató, Takács Károly szociológus portréja, aki családostól Svédországba távozott, ahol a Linköpingi Egyetem profeszora lett. A professzor ún. névjegye és az interjú teljes terjedelmében itt olvasható.

Kedves Lujza, nem baj, ha nem emlékszel, és nem is kívánom, hogy keresgélj, elég teher nekem, hogy én viszont emlékszem. Ha fölöslegesnek minősítetted, hogy véleményt írtam valamiről egyáltalán, majd kiszámíthatóan (elnézést, megint egy csúnya kifejezést használok) utaztál rám, mégsem mondhatom, hogy már máskor sem tetszett neked valami. Amiről megírtad, hogy tetszett, annak biztosan örültem. (Névtelenül és arctalanul írunk itt, de nem személytelenül.)

Amint lejjebb sem a fórumszabályzatra hivatkoztam, most sem a jogot vitattam.

Kedves IVA, ne haragudj, de nem emlékszem rá! Nem szokásom visszaolvasni sem a saját, se mások korábbi írásait, számomra ezek a beírások mindig a jelen pillanatról szólnak. De biztos nem "rontottam" Neked, legfeljebb, ha valami nem tetszett, azt megírtam. De azt is megírtam már, amikor tetszett.

MIndig drukkolok, hogy bírd a sok - szerintem  megalapozatlan - támadást. Némelyik hangvételétől, a használt jelzőktől nekem is kinyílik a bicska a zsebemben.  Csak elismerésemet tudom kifejezni azért a higgadt stílusért, amivel a legnemtelenebb támadásra is ragálsz. Kisstílűnek és szánalmasnak tartom, ha érv helyett a hozzászólót személyében támadják, válogatott jelzőkkel illetik. Hiányoznának a hozzászólásaid, ha bedobnád a törülközőt, pedig párszor én sem értettem velük egyet. Remélem, az érintett fórumozók átgondolják, milyen unalmassá válna ez az oldal, ha csak egy-két ember maradna, akik ráadásul mindenben egyetértenek. Már így is sokan elmaradtak. Szóval: kitartás! 

Válasszal átmegyek Társművészetekbe, mert ott a helye, köszönöm, ha átnézel oda.

Nem tudom, kinek mire válaszoltál, mert 7179-et kibannolták, de azt tudom, hogy Mórickának -bárki is ő- joga van a saját véleményét, élményeit megosztani, kifejteni. A Momus is mint minden fórum eszmecserék, viták, olykor "veszekedések" helye, fóruma., nem pedig egy egyszólamú kórus, ami egyszerre és egy nótát fúj ítéletnapig. Én is kifejtettem -zéta- évadzáró írása nyomán saját gondolataimat. Lehet azokkal vitatkozni, ahogyan én is vitatkozom vagy egyetértek másokkal, de vita helyett csak és kizárólag a beíró személyét becsmérelni: az ...de nem minősítem az effajta cselekedetet. Mi pl. egy ideje ismét értelmes, gyümölcsöző :-) vitákat folytatunk ... főleg ha érveid közül kihagyod a kizárólag az én értékrendemet minősítő, netán személyemet -ritkán- becsmérlő passzusokat. Jó lenne, ha tartósan így maradna. Én azon vagyok, hogy így legyen. Nem vagyok cukorbul, ingerküszöböm biztonságos magasságban :-)

OFF: Kedves Lujza, te már ED megjelenése előtt is félreérhetetlenül kifejezted, hogy feleslegesnek és soknak tartasz. Emlékszel, kedves: perzselő nyár volt akkor is, amikor először rontottál nekem.

OFF: Képzeljük el, ha egy szép napon Móricka regisztrálna a fórumra, akinek, mint tudjuk, mindenről az jut eszébe, és ezt jelezné is, záró- vagy gondolatjelek között, vagy áthúzott karakterekkel, arra késztetve a saját élményekkel és véleményekkel rendelkező fórumozótársakat, hogy az utalás jogosságáról, sőt tárgyáról vitatkozzanak, veszekedjenek. Nem biztos, hogy rossz lenne, viszont biztos, hogy a Café Momust másért alapították. Én is szeretném, ha e fórum csak zenei, művészeti témák, vélemények ütköztetésének helye lenne.

A másvalaki (úgy emlékszem, Búbánat) által hivatkozott idős hölgy érvét eddig nem értékeltem; most jut eszembe, hogy magam is példázhatom. E fórumon is megírtam már, hogy 2005 decemberében olyan minőségű Troilus és Cressidát kaptam a budapesti Katona József Színházban, amellyel megsértettek: elhatároztam, hogy nem megyek oda többé. Valóban csak négyszer jártam ott azóta, nem azért, hogy katonás előadást nézzek, hanem azért, mert valakiket feltétlenül látni akartam. Közben szemlézhettem azt is, hogy a szépségesnek nem mondtató, de egykor kiváló és drága anyagok felhasználásával felújított színházat a pénztártól a mosdókig szétverték és romkocsmává alakították… Szóval, nagyon is elveheti a néző kedvét egy színháztól egy látogatás élménye, hát még kettőé... A Rozsdatemető 2.0 megtekintésének már a gondolata sem merült fel bennem.

Kedves Héterő, én őszintén szeretném, ha a Momus nem a politikai csatározások helyszíne lenne, de ezt mindenkinek önmagán kellene elkezdenie,vagyis Neked is vissza kellene fognod magad hozzá! Engem általában nagyon zavarnak a veszekedések, úgy a valódi, mint a virtuális világban. És tudom, hogy soha sincsen csupán az egyik félnek mindenben igaza, ezért, ha muszáj lenne, még mindig jobb lenne mindenkit megpofozni, mint valakit kipecézni erre. Továbbra is fenntartom a véleményemet, hogy ED és IVA feleslegesen sokat vitatkoznak, legalábbis számomra, és emellett egyáltalán nem tartom ED valamennyi beírását olyannak, amilyen jelzővel most illetted, emlékeim szerint elég sok értelmes és érdekes hozzászólása volt.. Valahogy az az érzésem, ha kevésbé támadnák őt, akkor ő is kevésbé piszkálna másokat.

Bevallom a Café Edust nem értem, mint ahogy azt se, hogy milyen általánosításokra utaltál végül.

Uj szinpadi valtozatat (Katona J.Sz.) nem javaslom megtekinteni ld. beirasomat  Tarsmuveszeteknel.

Agyad epsege ( is) ketsegbevonhatatlan :-) mint ahogy egyeb tulajdonsagod is ... ld. 7138 kozepe tajan a magyar nyelvu operaeloadasok vedelmezojerol irt megjegyzesem. Ismeros? :-)

Kedves Lujza, nekem nincs mas dolgom mint hatradolni es csak azt javasolni, hogy olvasd, olvassatok el mindahanyan 7171-ben az "azzal a..." bekezdesu mondatot. En csakazertsem sullyedek erre a tragar szintre. Ha en irnek barkirol barkinek ilyen kifejezeseket hasznalva, ugy kitiltottak volna mar... ugy, amennyire 7171 szerzoje szeretne es amin dolgozott hosszu ideig fidelion (ott ennel is durvabb szavakkal, jelzokkel) es amin dolgozik hosszu ideje itt. Nemcsak nyaron, mindig es reggel, este meg ejjel. Meg mindig. De mint irtam mar parszor: teher alatt no a palma meg ha silany is az a teher ;-)

csilapíthatatlan → csillapíthatatlan

Régen olvastam a Rozsdatemetőt, de halványan úgy emlékszem, Pék Mária volt az, aki családi nézeteltérések esetén mindegyik gyerekét felképelte.
Kedves Héterő, értékelésed rám utaló részét köszönöm.

Meg szoktam jegyezni, mit írok, mások hozzászólásaira is igyekszem emlékezni, de ne haragudj, nincs kedvem visszakeresni, hol „hájpoltál agyon”, inkább látatlanul köszönöm. (Azért az agyam épségben maradt.)
Senkivel sem virtuskodom a főigazgató említésében (sem). Teljes mondatokban fogalmazok róla is, senkinek a véleményéhez sem viszonyítva, ott, ahol kell.

Azok után, hogy éveken át meghatározóan, bármely témához kapcsolódva azon iparkodtál, hogy a nézőterek alakulását vizsgálva a vattázást firtasd, és ezzel „leplezd le” az Operaházat terhelő jelenségeket, én a főiparág és a témavezető kifejezésekben semmi sértőt sem találok, nem is annak szántam. Jó, a vattázás mellett, illetve ahhoz kapcsolódva, az általad látatlan Billy Elliot is alig kerülhetett szóba markáns véleményed nélkül.
Nos, a Billy Elliot nehéz esetének felidézése is megér néhány gondolatot, igazolandó, hogy az Operára nincs erős hatással a nézői vélemény, a közönség nem szavaz se kézzel-lábbal, sem a pénztárcájával. Amikor kiderült, hogy a darabra szóló két és félszeres árú jegyeket nem viszik, mint a cukrot, hamar megpróbálták bónuszként hozzáadni az Operaház épületét, annak díszességével és kisebb nézőterével. A következő szériákhoz jöttek a különböző kedvezmények, végül a kormányoldali sajtó felőli… majd a jövő színháztörténet-írói kiderítik, hogy műbalhé volt-e vagy elkeseredett reklám. Mindenesetre a Madách színházi musicalek fizetőképes közönségétől remélték az üzleti sikert, amely nem jött be. Tanultak-e ebből vajon? A főigazgató eddigi nyilatkozatai szerint a Bánffy teremben a Müpa közönségének 10 ezer forintot könnyedén odaáldozó, ínyenc rétegére számítanak. Ezt az egységes helyárat éppen te sokalltad – miután én még nem állítottam, hogy egy nem természetes akusztikájú helyen ez az árképzés goromba.
A Hozzászólások a Momus írásaihoz topicban az Operaház válsághelyzetét elemző vitairathoz szólva (én folyamatosan ragaszkodom ehhez a témához, bármennyire unja is a kedves Lujza) többen megállapítottuk (sőt a vitairat feltevésének is ez az alapja), hogy a válságjelenségek „nem vezethetők le” egyetlen jelből, okból. Jómagam is azt a véleményt fejtegettem, hogy a működés zavaráért a rossz rendezések, rossz látványok, a túl nagy számú, ám sorra nagy csalódást hozó felújítás, a forszírozott repertoárcsere, fölösleges rendezvények, a tömbösített játékrend, a rossz reklámkampányok, rossz helyárképzés és az eredményel láttán nyilvánvalóan rossz közönségszervezés felel. Erre te, csilapíthatatlan opponálási kedvedben, rendre elmagyarázod, hogy a bajok „nem vezethetők le egyértelműen” ebből meg abból...

...de lassan az összes Momus fórumot át lehet ugorni.

Kedves lujza, jelen feddésed emlékeztet arra, amikor a verekedő két fiúcskát a mama elpáholja, mindegy, ki kezdte az affért.

Összemosod az egyik szereplőt, aki 13 év alatt 9272 értelmes, figyelemre feltétlenül méltó hozzászólást produkált (évi 713-at),
azzal a bérbeíróval, aki 4 év alatt 4265 beböffenéssel árasztotta el gyűlölködés-szító ocsmányságaival (évi 1066) a Café momust, mai állapotában inkább a Café Edust.

-zéta- vitaindítója – feltételezhetjük bátran – az operajátszás jobbítását célozta, de egy alapvetően tisztességes, becsületre méltó embert, a főigazgatót farkasfalkaként lerohanó horda célja azonnal a párt-referenciákra, és nem -zéta- eredeti szándékára adott visszhangot.

Szeretném, miután megnyilvánulásaidnak 99 % -ával teljesesen egyetértek, kissé több figyelemmel lennél ezekre a – nem is oly lényegtelen – általánosításokra.

Engem továbbra is zavar, ahogy egymással vagytok elfoglalva. Mintha a legfontosabb lenne felülkerekedni a másikon. Ennek ez a véleménye, a másiknak az. Na és? Egyiktek se a római pápa, nem tévedhetetlen (mondjuk ő is csak hit és erkölcs dolgában az). De oldalakon át ragozni a témát nagyon unalmas! Úgyse fogjátok meggyőzni egymást, nem mindegy, kié az utolsó szó? Tudom, azt mondjátok, ugorjam át, de lassan az összes Momus fórumot át lehet ugorni. Vagy csak uborkaszezon van, és többeknek már az agyára ment a hőség?

Nem oktató, nem fölényes. Agyonhájpoltalak egy minapi beírásban is (igaz, név nélkül, mert úgy elegánsabb, de rád lehet ösmerni, keresd meg, és szólj ha nincs meg), hát mit tegyek még? :-) A közönség igenis szavaz: jegyet vesz/nem vesz, elmegy/nem megy el. Erről szól szinte mindenki, -zéta- óta. Azt én is írtam: "és szavaz a kezével a helyszínen = tapsol ... vagy nem tapsol, sajnos ez utóbbi szokás elég ritka mifelénk, erről sokan sokat írtak már itt is, máshol is." (7158) Kösz az "ügyes fogalmazványt". Üres (is) lenne? Tán a zsebem? Megesik olykor :-) Bárbeszéd tényleg nincs, néha be'jó lenne...párbeszéd sincs sok, szentigaz. De egyezzünk már ki: ki, miért és mikor szidja és többet Főig. urat? Ami engem illet, én sosem (személyében) és főleg úgy általában nem és nem kiáltok általános "válságot" sem, hanem esetről esetre próbálok véleményt (véleményt!) fogalmazni konkrét dolgokról, produkciókról, intézkedésekről és nem húzok egyetemleges vizes lepedőt az Intézményre. Baj?

Hagyományos jó kapcsolatunk folyamatossága érdekében."főiparágban és témavezetőként": ezeket észre sem veszem. A többit nem tudom értelmezni, talán  romlik a felfogóképességem.. Egyszerűsítek. Vattázás: nem vállalható és demoralizáló fizető közönségnek, művészeknek egyaránt, főleg rendszerszerűen nem. Nem látom, hol, mikor írtam mást. Viszont érthetően megírtam valakinek, hogy a rossz házak nem vezethetők le egyértelműen vélt vagy valósan rossz rendezésekből, ahogyan még a másvalaki által hivatkozott "idős hölgynek" sem hiszem el, hogy kizárólag azért nem megy "soha többé" az Operába, mert X/Y produkció nem tetszett neki.

Évek óta főiparágban és témavezetőként ostorozod az Operaházat a két ház nézőterének állítólagos vagy tényleges vattázása miatt. Már az Ybl-palota bezárása előtt sem fogadtad el a főigazgató adataid, amikor az előadások látogatottságával (is) tömjénezte magát. Most egyszeriben milyen nagy becsülete lett a szemedben a vatta- (pontosítsuk: nem fizető) közönségnek: alkalmasnak találod arra, hogy igazolja az Operaház műsorpolitikájának és stílusirány-követésének helyességét vagy tévedését. Nem fizetőként vagy diákkorú kedvezményezettként igazolja vissza a pénztárcájával ezeket a fontos döntéseket, tehát kölcsönhatásban: az ő tévedhetetlen jelzésükre hivatkozva láthat a jövő „haladó” közönsége olyan műveket olyan újragondolásokban és átértelmezésekben, amelyeknek ők tapsoltak mint ajándéknak. Ez az elgondolás számtalan etikai problémába és hibába ütköznék.

Az oktató hang fölényessége jelzi, hogy a gondolatmenetként megfogalmazott sorokban üres közhelyek vannak. Beleillenének egy Miért így és miért nem másképp? típusú beavatásba, de írhatta volna ezeket akár Ókovács Szilveszter is egy levéláriában.
Nem igaz, hogy a közönség szavaz. Ha a nézőtéren a közönségnek 30 vagy 49 %-a vastapsol, 2-3 rajongó bravázik meg hujjog is, máris nem hallható, hogy 70 vagy 51 %-a nem (vagy csak rutinból) tapsol (és esetleg 98 % nem ujjong).
Már nem emlékszem rá, hogy te az Erkel Színházban vagy a tévében nézted-e a Triptichont, de vajon szavaztál-e a lábaddal, zsebeddel, kezeddel a további előadásokon „a Ház jelentős művészi teljesítményére”? (Érdemes lett volna, hiszen az első két darabban újabb főszereplők is bemutatkoztak.) Mert ha nem, ez az egész gondolatáradat a közönség szavazásáról, a színpad és a nézőtér közötti kölcsönhatásról és kölcsönös egymást formálásáról ügyes, ám üres fogalmazvány.
Nincs bárbeszéd. Diktátum van (a néző eszi vagy nem eszi, nem kap mást), bóvli Faust és bóvli Carmen után jöhet az Aida- és A Nyugat lánya-blődli, és pökhendi nyilatkozatok a főigazgató részéről – amivel visszajutottunk az eredeti téma kiemelt gondolatához: „Az Operaház láthatóan válságban van. Szervezeti válságban, művészeti válságban és morális válságban is”.

Nem ugy ertem. Ugy ertem, hogy kerdeztem valamit Klara idezete okan ugy altalaban es gondoltam, valaki valaszol. Rosszul gondoltam (eddig). Csak nem ertettem, hogyan s miert kerul Hans Sachs csizmaja Madarasz Henrik asztalara. Most sem ertem, de nem baj. Johet idezet Aida-kiralytol vagy Fulop kiralytol is. Kiraly ... kiraly. Ez kiraly!

Úgy érted, engedélyt kellett volna kérnem, ha nem az össztopic-vezér kérdésére válaszolok? Sejtettem, hogy ide jutunk.

Ez mi? Első ránézésre = Brabant nekem mondjuk Lohengrin. Klára a Mesterdalnokokat idézte, engem is utóbbinak a MüPa-beli finálé-fordítása érdekelne.

Eredeti - ezt éneklik
                        Istentelen változat, egyesek így szeretik
_______________________________________

Isten hozott, király, itt nálunk, Brabantban!
                        Köszöntünk felség, vár a nép!
Isten óvjon titeket, derék brabantiak!
                        Jó népem, üdv tenéked, hős Brabant!
A Birodalmat fenyegető vészt idézem most!
                        Országunk bajban, ím kimondom ezt!
...ami oly gyakran sújtja német földünket keletről?
                         ...mely napkeletről régen támad ránk,
Úgy illik, hogy én, a Birodalom feje, kiötöljem,
                        De én e nemzet őre lelek módot,
az időt a Birodalom védelmére fordítottam:
                        Harckészületre szántam ezt:
Eljött a nap: védjük meg Birodalmunk tisztes hírét!
                        Rajtunk a sor, ne tűrjük már e szégyent!
Kelet? Nyugat? Most egyre megy!
                        Ma egy a cél, egy most a harcos vér!
A német föld szólít fegyverbe minket:
                        Hát kardot rántson minden hősi harcos,
senki ne gyalázza többé a Német Birodalmat!
                        Megvédjük győztesen e drága hont!

Egy, inkább a vidéki operajátszás terén ismert tenorista ("az üvöltő dervis")  egy külföldi turnén fogott egy magas hangot a Stretta végén. Fültanúk szerint b-h-C-ben. Tartotta, tartotta, tartotta. 

Kilépett a kórus.

Tartotta.

Kilépett a zenekar.

Tartotta.

Az ügyelő ráhúzta a sötétet.

Na erre végre elhallgatott.

Itt OFF, de itt jött elő: nem biztos, de valahogy arra emlékszem, hogy a Mesterdalnokok MüPa-fordítása, vetítőfelirata nem "nyelte le" a Harmadik Birodalom óta rosszul csengő záró sorokat, hanem eléggé másképpen fordította magyarra, az eredetinél "piszibb" változatot olvashattunk. Valakinek talán megvan az ottani szöveg vagy emlékszik rá, köszönöm, ha be tudja másolni.

Kedves Héterő! Én a magyar fordításokról beszéltem!

Valamennyire otthon vagyok a szláv nyelvekben, de kapásból  nem tudom, hogy a  Dvořák  idézet cseh vagy szlovák. (gondolom, cseh)  Egyet biztosan tudok, más nyelv, más kiejtés, más ritmus, tehát lehetséges, hogy ezek a szövegek az anyanyelvként használóknak nem okoznak ilyen jellegű problémát.

A hosszan tartott hangokról eszembe jut B. Nilsson és F.Corelli örökös párbaja, a ki bírja tovább, ki bírja hangosabban - ezt Nilsson önéletírásában nem kevés humorral, íróniával és önkritikával említi. De tudnék olyan neves hazai énekest is megnevezni, aki komoly fenyítést kapott egy akkori szintén neves karmestertől, mert "rajta feledkezett" egy kedvező magas hangon. És akkor a Trubadur Stretta magas "C"-je még szóba sem került.

Ami a Német Birodalom, Német Kultúra stb. kifejezéseket. szókapcsolatokat illeti, a Nürnbergi Mesterdalnokok fináléjában Sachs örökérvényű szavait nem csak a dicsőséges NDK korszakban "nyelték le" a szerencsétlen énekesek (lásd Theo Adam önéletírása). de bizonyos körökben manapság sem aratnak osztatlan sikert az alábi sorok: 

Dann bannt ihr gute Geister;
und gebt ihr ihrem Wirken Gunst,
zerging' in Dunst
das heil'ge röm'sche Reich,
uns bliebe gleich
die heil'ge deutsche Kunst!

A hajló nádas és "ne hallgass rája, hazug a szája" kínrím esetében igazad van, de nyilván nem jutott eszébe ennél jobb. (Egyébként manapság is akad ilyesmi - sajnos!)

Az ízlésvilág változását jól érzékeltetted. A fölsorolt "attribútumokra" építő produkciók lefutottak, az a korszak elmúlt, jött helyette másik. Az is le fog futni és így tovább. Közben folyamatos kölcsönhatás van a két oldal: "színpad" és "nézőtér" között: formálják egymást. A "színpad" sikeres szereplői -szerzők és előadók/megvalósítók- formálják vagy formálni igyekeznek a néző ízlését, "világát", a néző pedig reagál, visszajelez, ha úgy tetszik: szavaz. Szavaz a lábával = elmegy az előadásra illetve előtte szavaz a zsebével = megveszi a jegyet és szavaz a kezével a helyszínen = tapsol ... vagy nem tapsol, sajnos ez utóbbi szokás elég ritka mifelénk, erről sokan sokat írtak már itt is, máshol is. Egyvalami nem történik: az idő nem áll meg, hiszen te is ezt fejtetted ki. Az nem megy, hogy egy általam kívánatosnak gondolt pillanatban vagy bármikor megáll(ítom) az idő(t) és a változó ízlés kereke(t)! Konkrétan kedvenc példámat hozzávarrva beírásodhoz: olyan nincs, hogy bevezettük a villamosságot, a folyóvizet (és sok más is bejött: elektronika csodái stb.), a nézők nem dobálják be, amit nem illik, ám pl. a Nádasdy-Bohémélet pesti bemutatójának pillanatában megáll(t) az idő és "úgy" marad örök időkre: Bohémélet is, más is marad örökre, teszem azt pl. az 1930-as, Rékai András-rendezte Traviata, ha jól emlékszem, arról is beírtál pár hónapja. Vagy pláne szelektíve: ami nekem tetszik, az marad, annál megáll az idő, ami nekem nem tetszik, az nem marad(hat). Számomra evidens, hogy ha már majdnem 100 éve nemigen írnak maradandóan színpadképes operát, akkor az operai aranykor műveit gondolják újra, értelmezik (igaz: sajnos és olykor félre is) rendezők, társulatok. Ugyanez vonatkozik klasszikus drámákra. Új drámák-operák esetében erre nincsen szükség, mert "jólnevelt" új drámák-operák aktuálisan eleve saját korukhoz szólnak, nem kell őket (át)értelmezni, újragondolni. Az aranykor operáit sem kellett  (át)értelmezni, újragondolni bemutatásuk idején, mert azok eleve saját koruk hangján vagy azt megelőzve szólaltak meg. Csakhogy saját koruk elmúlt, 100-200-250 évvel: 2019 emberéhez pedig nem lehet 1/1 úgy szólni mint Mozart, Rossini, Verdi, Wagner sőt Puccini vagy a sokak által kortársnak vélt Berg idejének emberéhez, ahogyan Euripidész, Shakespeare, Moliere, Ibsen sőt!: Strindberg, Ionesco, Beckett, Jarry nyelvén sem, pedig utóbbiak aztán elég "bevállalós", "merész", ám régóta klasszikus szerzőknek számítanak.Mégis értelmezik,újragondolják őket is.

A Triptichon komoly és meggyőződésem szerint indokolt sikert aratott és a Ház  jelentős művészi teljesítményének tartom. A trilógiás napra váltottam jegyet és a maga teljességében élvezhettem a produkciót. Anger Ferencért nem rajongok, ahogyan más rendezőért sem: mindig 1-1 konkrét produkcióért "rajongok", megjegyzem elég ritkán, mert nem vagyok rajongós típus és mindig 1-1 konkrét produkció nem tetszik és nem általában "a" rendező. Persze sok "1-1 produkció" idővel megrajzolja 1-1 rendező művészi profilját -ami szintén változhat és változik idővel!- és a nézőben kialakul egy nagyjából általános vélemény X vagy Y rendező (színházi társulat) stílusáról, ízlésvilágáról, értékrendjéről. A Don Carlos-szal (ami Bécsben már Don Carlo, hm...mint Don Juan vs Don Giovanni), szóval a Don Carloval megfogtál :-) mert ahogy öregszem, úgy araszol fölfelé a darab az én ranglétrámon kedvenceim legelső vonalába, pedig már először is bizonyos Boris Christoff-al láttam úgy 48 éve, elsőrangú bariton, jó mezzo és sajnos enyhén szólva nem kifogástalan tenor és szoprán főszereplővel. Na ez az az opera, amiért a minap emlegetett vonatra felszállva szívesen elmennék a nem távoli Bécsbe, noha az ottani tenort és mezzót nem ismerem. (Megköszönöm, ha valaki igen és ír róluk.) Valószínűleg nem fogok, úgyhogy érdeklődéssel várom a pesti újat.

Az ízlésvilág változása a pontosabb kifejezés, mert ez tartalmazza a visszafelé haladást is.
Egy-két évtizeddel ezelőtt, amikor a színházakben egymást érték a minél igénytelenebb díszletek, föld, sár, locs-pocs, vizelés, hangos szellentés stb. a színpadon, a „kísérlezető kedvű rendezések fölvállása” mellett szót emelők azzal érveltek e divat ellenzőivel szemben (mint jómagam is), hogy Shakespeare idejében sem volt díszlet, sőt azzal sem törőd(het)tek, hogy a játszók száma és neme nem egészen egyezik a megszemélyesített drámai személyekével. Csakhogy, kérdem én, ha már ilyen tisztelői lettünk egyfajta historizmusnak (pontosabban atavizmusnak), miért nem mondunk le a színházban a folyóvízről, az elektromosságról is, és miért nem vállaljuk a nézőtér földszintjén, hogy a páholyok és a karzat előkelő nézői ránk dobálják az előadás közben elfogyasztott hús- és gyümölcsfalatoknak az emberi szervezet által nem hasznosítható részeit? Mert az mégsem járja, hogy mi kiöltözünk és tisztelettudóan viselkedünk, a színpadon pedig tombol a hivalkodó igénytelenség, primitívség, olcsóság.
Nem vagy könnyű helyzetben, ha neked nagyon tetszett a Triptichon és nagyjából megfelelt a Traviata. Egy idő után kénytelen leszel ugyancsak az emlékezetedben utazni, vagy rajongóként utána eredni Anger Ferencnek, még nem tudjuk, hová. Ettől persze Pesten sem változik a helyzet egyhamar. Egyelőre az új Don Carlostól félek, hiszen már műsorra tűzésének időzítése is a szakértelem (vagy pusztán az értelem?) hiányáról árulkodik. Az 1969-es felújításig sem volt hiány azokból a könnyebb drámai szoprán szólamnak megfelelő énekesnőkből, akik Erzsébet szerepén osztoztak (Báthy Anna, Wargha Lívia, Osváth Júlia, Mátyás Mária, Laczkó Mária), de attól kezdve is sorbaálltak a szerepért, Moldován Stefánia, Déry Gabriella bemutatkozása után láncban kapták meg: Sudlik Mária, Rohonyi Anikó, Tokody Ilona, Temesi Mária, Csavlek Etelka, Misura Zsuzsa, Lukács Gyöngyi, Sümegi Eszter... Fölfoghatatlan, miért kell a Don Carlost éppen akkor felújítani, amikor – a jelzett színlap szerint – egyetlen Erzsébetnek való sem akad a társulatban, sőt címszereplő sem. Hiszen a Don Carlos történelmi hátterének felidézése a keresztény évadban valóságos eretnekség.

Visszautazáshoz jó lehet az emlékezet vonata, én is felülök rá nem ritkán, de még jobb lehet X légitársaság nem virtuális, hanem valóságos repülőgépe/vonata :-) Az én emlékezetem (vonata) is jobban működik 30-40-45 évvel ezelőtti előadások, énekesek, az első előadások szereposztása és hasonló becses relikviák tekintetében operai és sok -minden?- más téren. Szerintem ez a szelektív emlékezet korral jár és nem (okvetlenül) azzal, hogy a frissebb emlékek, élmények mindig vagy többnyire silányabbak. Nálam legalábbis. Én sem "irigylem" azokat, akik nálamnál többször voltak rangos külföldi opera-, koncert stb. előadásokon. Senkire semmiért nem irigykedem (én sem). Magam is megfordultam nem kevés külföldi operaházban, hangversenyteremben, de szívesen visszamennék mindegyikbe vagy elmennék olyan(ok)ba, ahová még nem jutottam el, ha netán rossz produkciót fognék is ki. És igen, ahogy te is írod, a "nagy" házakban is vannak rossz produkciók, ahogy Pesten is. Miért is ne lennének? Nincs hely, ahol mindig sikeres és mindenkinek tetsző produkciók mennek. A kritikusok éhen halnának :-) Vetítésekről: igen, hallottam technikai problémákról, sőt, egyszer én is elszenvedtem, hogy többször és percekre megszakadt (!) a közvetítés a Fesztivál Színházban és az előadás nem a megszakadástól folytatódott, hanem onnan, ahová közben az élő MET-előadás elért. Bosszantó volt. OFF-oddal egyetértek, legfeljebb kétlem, hogy fél évszázados elmaradás pótolható. Szerelemben sem, operában sem, kettőben együtt = opera iránti szerelemben pláne nem :-)

"Kisérletező kedvű rendezések fölvállalása" mellett emeltem szót. Most az baj, ha egy dologban MÁO oldalán állok. Csakúgy mint Erkel jegyáremelés-toposzban. Nehéz itt megfelelni ;-) igaz nem is szándékom. Megfelelni a saját véleményemnek akarok, ami akár téves is lehet ill. egy vélemény sosem téves, legfeljebb eltérhet másokétól. Az általános ízlésvilág  halad, még pontosabban változik. Ehhez talán (biztosan) nem férhet kétség. A fölsorolt darabok nem mindegyikét láttam (még) vagy csak tévében és nem keresek vissza itt, de határozottan emlékszem, hogy tetszett vagy nagyon tetszett a Triptichon, Don Pasquale, Porgy és Bess, Lucia (kivéve az ideiglenes?  díszletet), Gioconda (kivéve a meghamisított finálét), persze Bohémélet 2.0 és nagyjából megfelelt a Traviata. Bánk bán bariton változat képtelenségének pedig látatlanban hangot adtam. Többi restanciám zömét igyekszem behozni, kivéve tán a Wagnereket, abban MüPa verhetetlen. Már csak ezért is igazságtalan mondjuk teltházas Rheingoldot várni-számonkérni Erkelben és a listán akad még pár olyan cím, amiért semmilyen rendezésben nem tolong(ana) esténként másfélezer ember, pláne sorozatban. Lehet ízlésterrorról beszélni: akkor a világ operaházainak túlnyomó többsége (mindegyike?) rendezői ízlésterror alatt nyög. Miért lógnánk ki a sorból? A felelősség a kisérletezésnek, újragondolásnak nem önmagának a tényében, hanem annak minőségében, milyenségében leledzik. Igen, vannak kisebb-nagyobb (nagy) melléfogások, naná hogy. Azonban -mint írtam másik fórumtársunknak- életszerűtlen ezekre fogni MÁO "válságát" vagy azt, hogy csak emiatt nem megy el sok néző "soha többé" az Operába. Ahogy világhírű karmesterünk (NN) pár hete egy interjúban kb. mondta: 40 éve is az opera válságáról és a közönség elöregedéséről beszéltek, ahogy ma is. És fognak beszélni 40 év múlva is...teszem hozzá én. Remélem, megérjük :-)

„Manapság”, amikor valamennyien irodalmi szinten ismerjük és anyanyelvként beszéljük az olaszt? Továbbá minden idegen nyelvet, amelyen operát írtak?

Kedves Héterő, biztosan emlékszel arra, amit többször emlegettem már: operai ismereteimet és lángoló rajongásomat színházi előadásokat, valamint a rádió, olykor a televízió adásait és (bakelit) lemezeket váltogatva hallgatva szereztem. Két táskarádiót nyűttem el, egy „nyugatit”, amelyet 1964-ben kaptam, és egy Orion-készüléket. Sohasem szenvedtem a „rossz” minőségüktól. A legolcsóbb Supraphon lemezjátszóétól sem.
A Kossuth és a Petőfi adóhoz képest nekem hanyatlást jelentett az URH, mert nem tudtam zavartalanul fogni. A sztereó hangzást soha, de sohasem tudtam értékelni. Egyszerűen nevetségesnek találtam, hogy az énekesek és a zenekari árok végein elhelyezett hangszerek egymástól két méternyiről hallhatók, vagy akár a szobám két szemközti sarkából. Számomra a sztereó inkább a gyenge utánzása annak az élménynek, amelynek szélsőséges csúcsa, hogy egy Lohengrin-előadásban az árokból, a két proszcéniumpáholyból és a színpadról tombolnak a hangszerek. Így hát sem a rádiózáshoz, sem a lemezhallgatáshoz nem is törekedtem drága minőségű készülékekre.
Ezzel persze senkit sem akarok lebeszélni a magas technika csodálatáról és használatától, csak azt jelzem, hogy nem mindenki ugyanattól a nagyságtól esik hasra.
Nem úgy hallgatunk operát, mint akinek bedugult a füle, hanem úgy, hogy az a rádióból, a lemezjátszóból, magnóról szól: nem a hangversenypódiumról, nem a zenekari árokból, nem a színpadról. Más élmény. A tévénk és a számítógépünk monitorja sem azonos a színpaddal. Más.
A Szentivánéji álom, a Phaedra, A víg özvegy és a Rigoletto lefordításának és fordításban is játszásának szükségességéről és létjogosultságáról sokszor beszéltünk már. Nem fogjuk tudni meggyőzni egymást, alábecsüléssel, gúnyolódással különösen nem.
Szerintem a jó minőségű stúdiófelvétel szerkezet kifogástalan. Annyit jelenti, hogy nem helyszíni (élő) előadás felvétele: nem tapsolnak, zörögnek, köhögnek, nevetnek bele, nem hallatszik a sugó, gyakran a színházénál jobbak voltak a felvétel akusztikai körülményei. A stúdióminőség változó lehet.

A visszautazáshoz természetesen nem a virtualitás, hanem az emlékezet vonatára szállok – ha már megadatott rögzítenem vizuális és hangzó élményeimet, sőt azok hatásának emlékét is. Ez nem folyamatos merengés a múltba, viszont önigazolás arra, hogy miért járok mai előadásokra mégis, hiszen azok élménye alapján nem lenne sok közöm a színházhoz.
(Olvastam beszámolódat a Met-beli Aidáról.)
Mint írtam, az az illúzióm, hogy New Yorkban kellene élnem és operába járnom, valójában sosem létezett. Kifejezhettem volna magam úgy is, hogy nem irigylem azokat, akik a Metbe járhatnak, de ugyanúgy azokat sem, akik a Staatsoperba, a Salzburgi Ünnepi Játékokon pedig (a Bohémélet, A trubadúr és az Aida alapján) csak életminőséget valtoztatható összegért (mármint nekem járóért) lennék hajlandó előadást nézni. Szóval, nem hiszem, hogy van olyan színház, ahol feltétlenül egyik gyönyörből a másikba esik az ember; a Metben is előfordulnak olyan balettbetétek, mint a (már nem működő) Bakáts téri szabadtéri színpadon vagy a mai Erkel Színházban, Magyar Állami Operaházban. Ezen kívül további okait is felsoroltam annak, hogy miért nem csábított a két kísérlet az operavetítésekre. Leglényegesebb talán a túlzott hangerő, amit rossz hangminőségnek is nevezhetek.
OFF: Van egy barátom, különben művelt, a művészetben jártas értelmiségi, de a komolyzene, az opera és a klasszikus balett eleddig hidegen hagyta. Mostanában kezdte pótolni fél évszázados elmaradását e téren, részben az Erkelben, részben a világháló megosztóiról, valamint a Müpában, az Urániában és a Puskinban elérhető közvetítéseken. Úgy gondolom, ehhez a nemes törekvéshez korántsem megvetendő, sőt feltétlenül alkalmas azoknak az előadásoknak a megtekintése, amelyek a világ nagy játszóhelyeiről, nagy és/vagy sztárolt művészek közvetítésével elérhető. Szinte be lehet hozni ezáltal hosszú évek restanciáját, csupán a kényszerűen gyorstalpaló jelleg miatt kétséges, hogy az idő is elegendő a feldolgozáshoz.

„Az általános ízlésvilág azonban halad.”
A Mohácsi-féle „merész” (idézet Ókovácstól) Aida, a Pillangókisasszony (Kerényi Miklós Gábor), Carmen (Oberfrank Pál), A bolygó hollandi (Szikora János), Nabucco (Kesselyák Gergely), A Rajna kincse, A walkür, Siegfried (M. Tóth Géza), Traviata, Triptichon, A rajnai sellők (Anger Ferenc), Sába királynője, Don Pasquale (Káel Csaba), Bánk bán (Vidnyánszky Attila), A cigánybáró (Szinetár Miklós), Lammermoori Lucia (Szabó Máté), Porgy és Bess, Gioconda (Almási Tóth András)…
Faust, Otello, Parasztbecsület és Bajazzók, Bohémélet 2.0, Székely fonó, Az álarcosbál, A Nyugat lánya (a megannyi külföldről szerződtetett és bűncselekményeikhez szabad kezet kapott „rendező” nevét sem megtanulni, sem előkeresni nem tartottam érdemesnek)…
Mily jó, hogy Novák Péter West Side Storyja már nincs műsoron, eltűnt a nyilván friss repertoárdarabnak szánt Jancsi és Juliska, és a Szűcs Gábor-féle lerémesebb Hunyadi Lászlót sem érdemes a fentiekhez sorolnom már, mert a főigazgató jelzése szerint eltemetik.
Ha majd az első két bekezdésben felsorolt előadások Erkel színházi látogatottsága 100 %-os lesz, az újranyíló Operaházban pedig 100 % fölötti, hiszen a csilláron is lógni fognak a nézők, a magyarok is, mert inkább nem esznek, csak hogy gyönyörködhessenek a haladó általános ízlésvilágnak megfelelő előadásokban (beleértve azt is, hogy ezeknek a zsúfolt nézőterébe te is beleragadsz, Edmond Dantes) – akkor elhiszem, hogy az általános ízlésvilág haladt.
Ami ugyanis ennek az állapotnak a bekövetkeztéig halad, az nem az ízlésvilág, hanem csak ízlésterror, ízlésdiktatúra, ahogy tetszik. Bár én azt gyanítom, hogy a terrort, a diktátumot csak a közönség érzi a bőrén. Maguk a rendezőnek kinevezett emberek, amíg pénzt kapnak mindezért és még sznob kritikusaik is akadnak, tesznek magasról az egészre.
Ha látnád, hogy a „modern” rendezők „korszerű” rendezéseiben hogyan törekednek a szólisták a színpad közepéről küldeni a hangjukat, hogyan csoportosulnak szintén középre, hogy a karmestert figyeljék és mint játékostársak egymásra se hederítsenek, nem írnál le olyant, hogy „az operarendezés hétmérföldes léptekkel halad”.

Kedves Klára, azt mondod, ...ne legyen i, é, ű, stb.

Képzeld csak, ha Dvořák is így vélte volna, a világ szegényebb lenne például ezzel a remekkel:
                    Měsíčku na nebi hlubokém, světlo tvé daleko vidí,
                    po světě bloudíš širokém, díváš se v příbytky lidí.

Egyszersmind jó érzékkel kiemelted az énekelhető fordítások egyik legellenszenvesebb tulajdonságát: rengeteg az áááá és az éééé, amit azután lehet nyújtogatni, kitartani, ha kell, ha nem. Az énekes csillogtat, a (nem igazán) értő közönség alig várja, hogy tapsikálva bravózzon, mint a Vincerò! Vincerò! -nál. Az eredmény: táncdal-, jobb esetben musicalszerűség. Továbbá a magyar énekelhető szövegekben általában kétszer annyi szív van, mint az eredetiben. A szerelem meg többnyire váááágy.

A "szocialista erkölcsű libretto" megjegyzésed szellemes; van opera, amiben a Német Birodalom -kifejezéssel anno sehogyan sem tudtak kiegyezni, pedig jónéhányszor előfordul.

Azonban Francesco Maria Piave és Giuseppe Verdi valami ilyesmit írt:
          Az asszony mind csapong, mint szélfújta pihe; változik hangja és kedvessége.
          Bár szeretnivaló, bájos az orcája, ha sír, ha nevet: hazugság ül rajta!

Azon a hajló nádas-ügyön is – akár belátja valaki, akár nem, – bizony, némi hazugság ül, "ne hallgass rája". Egy ilyen refrén-hiányos csasztuskának örvendezni manapság inkább siralom tárgya lehetne, mint nevetségé.

Kedves Klára, 

úgy látom, a tapasztalataink hasonlóak.
Amikor még csak két rádióadó volt, el sem tudtuk képzelni a mai lehetőségeket. Televizióról, hi-fi -ről nem is hallottunk, nem is álmodtunk, úgy hogy nem is hiányoltuk. Szellemileg, lelkileg, érzelmileg akkor is gazdagodtunk. 

"Az asszony ingatag,
Úgy hajlik, mint a nád" -  sec-pec mindenki énekelte. 

Nem sírom vissza, de örülök, mert a dallamot szöveggel könnyebb megjegyezni és reprodukálni.  

Tisztelt Edmond Dantes!

Senki nem vitatta, hogy az alapok lerakása, a  gyerekek zenére nevelése az otthon, a család dolga. A zene szeretetét tanulja az iskolában, megtapasztalja  a baráti körben.
A  gyereket oktatási intézménybe járatjuk zenére: szolfézs órára, játszik (gyakorol)  hangszeren, játszik a zeneiskola zenekarában, hangversenyeket hallgatunk együtt a Zeneakadémián és más hangversenytermekben,  elvisszük mindenféle  zenés produkcióhoz.

Azonban rendíthetetlenül vallom, hogy az operaelőadás, mint különleges összetett műfaj alapélményét csak egy élő, hagyományos operaelőadás adhatja meg.

A” hagyományoson” én azt értem, hogy az előadás alkalmazkodik a librettóhoz. 
Ha a libretto szerint a gróf egy oldalajtón bejön a terembe, és azt énekli, hogy „....”, akkor a gróf bejön (stb.), és azt énekli,  hogy „.....”.  

Ha  majd évek múlva a gyerek lát egy modern előadást, ahol egy  űrhajós leszáll a puszta közepén, kikászálódik az űrkapszulából,  és azt énekli, hogy „.....”, akkor a gyerek fogja tudni, hogy a gróf bejött a terembe, stb.  Ennyi. 

" Aki soha nem látta Florestant a homályos pincebörtönben bilincsbe verve senyvedni, az hová teszi a legutóbbi Fidelio rendezést, ahol a 2. felvonásban Florestan az ezerrel megvilágított,  fényárban úszó  lépcsősoron hever, és arról énekel, hogy  „Szörnyű ez a sötét...”? 

A fenti példa éppen azt támasztja alá, micsoda - bocsánat - marhaságok következnek be, ha 1./a rendező nem olvasta a librettot, ami sajnálatos,  2./ olvasta, de nem érdekli, ami botrányos, és szégyenteljes, mert nem az a dolga, hogy önmegvalósítva gyömöszöljön bele valamit a  darabba, ami a szerző szándékaival tökéletesen ellentéres, hanem az (lenne) hogy mindent kihozzon, ami benne van! Persze, ehhez kell egy igazgató, vagy intendáns, aki ezt engedi, de manapság sajnos ilyen időket élünk. Verdi: A végzet hatalma - egyik legcsodálatosabb jelenete Leonóra befogadása kolostorba, illetve  a remetebarlangba. A gvárdián utasítja Melitonét, hogy értesítse a barátokat, jöjjenek mind ünnepi ornátusban a templomba. Ehhez képest szedett-vedett, utcai öltözékben "pompázó" szeretesek ődöngenek elő, és valami borzalmas ötlettől vezérelve hidegvizes medencébe merítik a szerencsétlen Leonórát, holott ilyesmiről az operában szó sincs, és a cselekmény játszódása idején maximum a boszorkány-gyanúval megvádolt szerencsétleneket vetették alá ilyen jellegű próbáknak.

Tisztelt Edmond  Dantes!

Az operák megismertetésére vonatkozó elgondolásomat onnan indítottam  (ld. 7048 és 7118), miszerint üdvösnek találnám,    
hogy a remélt következő operabarát-generáció először,  legalább egyszer!  az operákat az eredeti formájukban ismerhesse meg. 

Ezt azzal indokoltam, hogy  
Aki nem ismeri az eredeti művet,  később nem fogja tudni  mihez viszonyítani az egész világon dívó ilyen-olyan átértelmezéseket. 

KÉSŐBB – ezt én úgy értem,  hogy KÉSŐBB majd még más előadásokat is fog  látni.

Ön szerint azonba ez   
"kétséget sem hagyott afelől, hogy akár ön vagy akár pl. ......... soha, de soha nem fogadna el másfajta rendezést"

Ha később más előadásokat fognak látni, akkor  „soha, de soha nem fogadnak el másfajta rendezést”?  Már miért ne fogadnának el? 
De szerintem csak akkor értik meg, hogy mit látnak, ha ismerik az eredetit. 

Kivételesen engedjen meg egyetlen példát.
Aki soha nem látta Florestant a homályos pincebörtönben bilincsbe verve senyvedni, az hová teszi a legutóbbi Fidelio rendezést, ahol a 2. felvonásban Florestan az ezerrel megvilágított,  fényárban úszó  lépcsősoron hever, és arról énekel, hogy  „Szörnyű ez a sötét...”? 

"Szabad ezt a folyamatot, mármint az operarendezés radikális vagy radikálisnak vélt térhódítását egyetemlegesen és differenciálatlanul elitélni, elmarasztalni " - írja Ön. 

Szabadni éppen szabad, de tisztelettel  érdeklődöm, ilyen elítélést  hol olvasott  nálam?

"Az általános ízlésvilág azonban halad." - írja Ön. 

Szerintem is. Éppen ezért írtam (ld. 7048): 
Természetesen lehet  helye kísérletezésnek, próbálkozásnak, átértelmezésnek, rendezői önmegvalósításnak, „modernizálásnak”, stb. - ... Majd a közönség eldönti, mire vevő. 

"szót kell emelnem kisérletező kedvű rendezések fölvállalása mellett."  - írja Ön. 

Éppen a fenti soraim  után kell szót emelnie? 

Maradok tisztelettel.