Azért írtam a témához mindössze annyit (mintegy időhatározót), hogy „az új Nemzeti Színház helyének második kiválasztását ért kifogások óta”, mert úgy gondoltam, a Hozzászólások a Momus írásaihoz topicba ennyi elég. Úgy gondolom most is: miután te egy Trianonról és a kormány szidásáról szólható vitához végszavaztál.

Ha a linkelt oldalba ütközöm, ½ másodpercen belül összecsukom. A Hozzászólások a Momus írásaihoz topicban sem teszek másképp.
Nem tudom, mire szavaztál, nem is érdekel. A felelőtlen politikai vicsorgás modelljének veszélyes ismérveit ecseteltem, nem ismétlem. Nyilván vannak, akiknél bejönnek a másokat érzékenyen érintő poénjaid is.
Ha közérdekű problémának találod a hozzászólásaim elküldésének időpontjait, megpróbálhatod kezdeményezni a szerkesztőknél, hogy szabályozzák a fórum nyitvatartási idejét. Külön örülnének ennek azok, akik a másik féltekén használják a világhálót.

1) Neeem, neeem. Már az égő gyufával közelítettek a gyújtózsinórhoz Erkelnél...de mert nem jártak sikerrel, inkább külföldön próbálnak azóta több-kevesebb sikerrel szerencsét.

2) Jelen helyzet szerint Erkel Színház mai működési formája irreális ... mármint ha "reális" működésen fizető nézőkkel teltházas előadásokat értünk esténként, teljes évadban és üzemmódban = pláne működő Andrássy és Kőbányai úti házakkal súlyosbítva.

3) Nem emlékszem, hogyan emelték az árakat és mi számít bázisárnak, amihez képest 100%-kal emeltek. A bejárató időszak nem tekinthető bázisnak. De ha későbbi időszak ára a bázisár és ahhoz képest emeltek 100%-kal (amit kétlek), a mai árak akkor sem elrugaszkodottak. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a zárvatartás évei alatt elmaradt áremelést is "be kellett hozni". Nem megyek ám én szemben minden OSZI-intézkedéssel :-)

Nagy tétben fogadok, hogy igen kevés olyan lakója van-lesz a MüPa környékén épülő lakóparkoknak, akik a közelség kedvéért ugranak majd át a MüPába koncertet hallgatni.

Aha, ideiglenesen. Kb. annyira ideiglenesen mint az ideiglenesen hazánkban állomásozó...stb. M3 már "felújított" része sem üzemel hétvégéken. És a neheze = a valódi belvárosi szakasz felújítása még csak eztán jön. Eztán = ki tudja, hány év múlva. "Műhelyházból hazaáramló közönség": nem vagytok ti  =te és a főig. úr kicsit (nagyon) optimisták? Már látom, ahogy csak úgy feketéllik a környék a 10.000 Ft-os Tótékról kiáramló közönségtől. Na, ezt a jó esetben (jó esetben!) 3-400 fős ...khm... sokaságot fogják a 22h30 után egymás nyakára hágó sűrítő villamosok a belvárosi Népszínház u.-ba hordani...tudod, oda, ahol a hatos megáááll. Vidnyánszky Attila fizetős nézőit, ne aggódjunk, többnyire 4-5 taxi kényelmesen hazaszállítja, az ajándékjegyes diákokat remélhetőleg iskolabuszok viszik-hozzák. Káel Csaba sem kapkodta eddig el a járatsűrítés követelését. Nem is fogja. Úgyhogy jobb, ha kinevezzük kétharmaddal a Soroksári utat és a Vágóhíd utcát belvárosnak és operáért ezentúl a külvárosba (Andrássy út, Köztársaság II. János Pál pápa tér) bumlizunk. Ahogy kb. írod, nézőpont kérdése = ki hol lakik.

MÁO majd Vígszínház (és sok más egyéb) helyét egy háromszor ekkora ország rohamosan fejlődő új fővárosának gondosan megtervezett városfejlesztési koncepciójába szervesen beépülve jelölték ki. Tudták, belváros lesz ott. Ellenben pl. az új Nemzetit csakazértsem- megfontolásból álmodta az új hatalom nem az arra leginkább alkalmas helyre, az Erzsébet térre, inkább lett ott Gödör, majd mára azt is kisajátították. Saját célokra már jó hely. Vagy inkább került volna a Nemzeti egy másik tervezett helyre (később akár MüPa is), a Felvonulási térre, amit most teleszórnak múzeumokkal.

Ehhez a gyönyörű hitvalláshoz semmit nem fűznék, max. némi sorosozással, migráncsozással sóval-borssal fűszerezném és már kész is van a mesterszakács legújabb ínyencfogása. Ő se tud ízletesebbet. "Félre": honnan tudod, mire savaztam? És hol, mikor diktatúráztam? És hogy nem jönnek be a poénjaim: hová tűnt közismerten remek humorod? Majd igyekszem további sziporkákkal föléleszteni. Éjszaka különösen üdit-frissít majd :-)

A 3-as metró felújítása remélhetőleg csak ideiglenesen rontja a főváros közlekedését.
Kétségtelen, hogy a Nemzeti Színház és a Müpa közösségi közlekedési minősége nem kielégítő, de a vonalakat illetően aligha lehetne jobb. Minden környék elérhetősége erősen függ attól, hogy a néző hol lakik.
Ókovács Szilveszter legalább megfogalmazta azt a kérést, hogy a BKK legyen tekintettel az Eiffel Műhelycsarnokból késő este hazaáramló közönség igényeire. Úgy gondolom, Vidnyánszky Attila és Káel Csaba is kezdeményezhetné, hogy 22-23 óra tájban sűrűbben járjanak a villamosok, és hogy a forgalomhoz és a helyszínek tekintélyéhez méltóbb megállót alakítsanak ki. (Bár lehet, hogy a Müpának ez nem érdeke, hiszen a nézőteret így is meg tudja tölteni.)

De miért is kellene egy színháznak mindenáron a belvárosban lennie? A lentebb említett Víg ma sincs a belvárosban, a Király Színházat, a Magyar Színházat sem oda építették. A „pesti Broadway” sem a belvárosba esik, a Madáchot, a József Attila Színházat sem belvárosban létesítették. Az utóbbit születésétől a mai napig sokan kerülik is a fekvése miatt (noha már metróállomásnál van, és persze egyéb megvetésekből is), ugyanakkor mégis népszerű színháznak számít.

És – amint az új Nemzeti Színház helyének második kiválasztását ért kifogások óta köztudott – a Vígszínház is hasonló optimizmus jegyében épült. Még ha nem a prérire is, de malmok, gyárak, raktárak, szegény bérházak környékére. A mai Újlipótváros, amelynek később a kedvenc színháza lett, még nem is létezett.

1. Kovalik Balázs, Fischer Ádám és az Opera vezetőségének más tagjai egyetlen szót sem emeltek az Erkel Színház mellett. Hidegvérrel asszisztálás helyett használhatnám a szolgai hallgatást is, és akkor még jóhiszemű vagyok.
2. Nem tudom, mely „évtizedekre” gondolsz, mindenesetre az Erkel Színház „visszaalakítása” Városi Színházként működésének formájára a mai világban sajnos irreális, az álmok dimenziójába tartozó ötlet.
3. A 100 %-os alaphelyár-emelés bármely nagyságrend esetében goromba, és a következmény bizonyította, mennyire nem célszerű. Más színházakban sem emelik a helyárakat kétszeresükre egyik szezonról a másikra, a menőkben sem. A Centrál Színház My Fair Ladyjének legmagasabb árai 6 ezerrel indultak, és még most sem kerülnek annak duplájába (10 körül vannak).
„Nem emlékszem”…, hogy olyant írtam, miszerint a IX. kerületben épülő lakónegyedek belvárosi szövetté varázsolnák a Müpa környékét. A nagyvárosias jelleg és a benépesedés alakításában játszhatnak szerepet, s hogy ez mennyire lehet tényező a Müpa nézőterén, azt a jövő kérdéseként vetettem fel.

Szerintem a film jelzőjeként az új értelme nem abszolút. Azt írod, többnyire új filmeket nézünk, ez lehet igaz részedről, részemről már nem – de nem is rólunk van szó, hiszen ebben a mondatban általános alany van. Hála az elérhetőségnek, szerintem az emberek legalább annyi „régi” filmet néznek, mint „újat”.
Az újraszinkronizálás ellen vagy mellett nem érdemes vitatkozni, mert az hanyagság, valamint jogi és nyerészkedési ügyek és ügyletek folyománya.

Nosza, undorodjunk kölcsönösen, és bár ez OFF azonmód, hadd legyen érvényes bárhol és mármikor. Politikai és médiaszimpátiáinknak, illetve -ellenszenveinknek nem kell egyezniük, és jobb, ha azok itt hallgatnak, mint ha leíródnak. De az utóbbi is túlélhető. Én azért használtam most erős kifejezést (bár mindjárt kiderül, mennyire nem az mégsem), mert kártékony és kétélű divatnak tartom, hogy valaki a jelen hatalmat (és sajtóját), mert azt nem ő választotta és nem tetszik neki, valamelyik diktatúrához hasonlítja. A fasizmus, a (Magyarországon maradva) Rákosi- és a Kádár-korszak mérhetetlen emberi veszteségeket és áldozatokat követelt. A mostani, harmadszor is a választók akaratából hatalmon levő kormánynak az előző, keményebb-lágyabb diktatúrákhoz hasonlítása, illetve ilyen vélt hasonlóságra való utalás, nem kevesebb, mint az elhunyt és túlélő áldozatok tömegeit ért veszteségek és szenvedések bagatellizálása, ezáltal az ő emlékük gyalázása. Bízom abban, sőt hiszem, hogy részedről nem ez az eredeti szándék, de az itt leírt véleményem miatt hadd tartsam a poén kedvéért semmi sem drága jópofaságokat gusztustalannak.

Minden jóra fordul, ha elkészül az M6-os metró, közvetlen összeköttetést teremtve MüPa és a még annál is megközelíthetetlenebb Műhelyház között. Azért M6 lesz a neve, mert mint tudjuk, M5 pár nappal ezelőtt elkészült és ünnepélyesen föl is avatták. Apró szépséghibája, hogy H5 néven úgy 130 éve egyszer már elkészült és belátható időn belül ott egy árva kapavágás nem várható. Hamarabb lehet M6-unk...

Nem volt belváros, nem is lesz az. Ez így igaz!  A MüPa elhelyzése valóban nem megfelelő,  a tömegközlekedési megközelíthetősége pedig katasztrofális! Volt szerencsém pár alkalommal a 2/24 villamos megállójában azon a keskeny járdaszigeten álldogálni a villamost várva, és közben hallgattam a mellettem várakozó bel - és külföldi nézők zúgolódását! Mert ugye este már mindkét járat 10 percenként közlekedik! Akinek nem a Jászai Mari tér felé, vagy kifejezetten a Keleti pályaudvar felé van az uticélja, annak valamire át kell szállnia, ami este nem is olyen egyszerű, éppen a járatsűrűség, bocs ritkaság miatt! Ráadásul a hármas metro munkanapokon a Kőbánya -Kispest végállomás és a Nagyvárad tér között nem közlekedik, szombat-vasárnap pedig Kőbánya- Kispest és a Lehel tér között nem közlekedikk, tehát további átszállűsi variációk jönnek számításba! 

Ez így igaz, egész életemet onnan nem túl messze élem le. Dicséretes, ahogyan a Duna vonzerejét kihasználva Budapest északi és déli irányban terjeszkedik az utóbbi időben. (Más kérdés, hogy építészeti szempontból milyen színvonalon.) Pl. London is terjeszkedik a folyóparton (Docklands), pedig a város ölég méretes cucc amúgyis. Azonban sem Docklands, sem Garancsi-negyed, de még a Vágóhíd u./Soroksári út sem belváros. Nem volt, nem lesz az.

Ad UFF: Amikor az Operaház telkét kijelölték az építkezésre, ott még csak városszéli kertek voltak, s a határt a mai Oktogonon lévő temető jelentette...

Talán megbocsátod, hogy csak most reagálok erre, cserében röviden, a te pontozásod szerint.

1) Nem emlékszem, hogy zseniálisnak neveztem Kovalik Balázst. Nem emlékszem, hogy ő és Fischer Ádám -aki viszont valóban nagy karmester- hidegvérrel asszisztáltak a színház lebontásának ötletéhez, még kevésbé, hogy a lebontás az ő fejükben merült fel. Egyébként egyiküknek sincs szüksége az Erkel Színház kontextusára ahhoz, hogy dicsőíteni kellene őket ... ellentétben utódaik jelentős részével.

2) Az Erkel Színházra valóban nem téglát kell dobálni, hanem -a főigazgató ígérete szerint- tisztességesen felújítani és tisztességesen kialakított repertoárral tisztességesen megtölteni vagy ha ez nem mindig megy, akkor részben vegyes profilú azaz részben befogadó színházzá át- ill. visszaalakítani, ahogyan és amilyen az volt évtizedeken át.

3) Egyetértek, kivéve a helyáremelést. Nem volt goromba. Jelentem, más színházakban is emelnek jegyárat. Mármint a menőkben. Igaz: akad, ahol meg ingyen osztogatják a belépőket.

UFF A MüPa körül épülő lakóparkoktól a Soroksári út és a Vágóhíd utca és a Müpával átellenben a Ferencvárosnak egy egész negyede nem varázsolja belvárosi szövetté a környéket, a Budán épülő Garancsi-negyed bevallottan egyfajta előkelő sziget lesz. Ezeknek a majdani lakossága aligha lehet (komoly) tényező a Müpa közönségének összetételében.

Megsúgom, de csak néked: új film az, ami új. Ez nem relatív, ez abszolút. A régi filmek egy részét is eredeti nyelven vetítik vagy ami sokaknak nem tetszik: idővel újraszinkronizálják. Ez a régi filmek régi szinkron(hang)jainak rajongói számára olyan mint az operák újrafordítása a régi fordítások iránti operarajongók számára...kivéve persze magukat az újrafordítókat: nekik az effajta újítás, értsd: felkérés szerfölött tetszik. Aligha operabolondok, akiket nem lehet elcsalni idegen (eredeti) nyelvű előadásokra. Az operák konganának az ürességtől, ha így lenne...vagy mind operabolondokkal vannak teli. (Nem az Erkel van teli, az nincs teli, de nem emiatt.)

CÖF CÖF CÖF "A hír szent, a vélemény szabad." Az enyém is. Ugye? Mélyen egyetért(ett)ünk abban, hogy a nem tetsző vagy érdektelen beírásokat átugorjuk. Ugye? Tehát: hóóó-rukk!! PS Ha tudnád, hogy én mi mindent tartok gusztustalannak és -egy korábbi, rám célzó igédet kölcsönvéve- mi mindentől undorodom: huhúúú! Ugye? A Café Momus Komolyzenei Magazin Hozzászólások a Momus írásaihoz című topicjában az előző politikai hatalomra, médiájának ilyen hasonlítással történő, torzító utalás bezzeg tetszik, ugye? UFF(izi)!

Kedves Makkzs, köszönöm, hogy az én reagálásomra is utalt, így már engedékenyebben fogadom negatív jelzőjét az „Erkel Színház nevében”.
A rendezők ügyében azonban szigorú maradok. „A rendezőnek mindenképp figyelemmel kell arra is lennie, hogy a karzatról az apró gesztusok nem fognak látszani” – írja. Én ezt úgy szigorítanám, hogy a rendezőnek mindenképp figyelemmel kell lennie arra is, hogy a nézőnek a karzatról is kell tudnia érzékelni az énekesek gesztusait. Normális helyzetben (korokban) ez úgy teljesült, hogy egy rendező akkor juthatott opera színreviteléhez, miután hosszú évekig, évtizedekig inaskodott nagy és főrendezők mellett. Ugyancsak kivételes képességekkel juthatott operarendezéshez egy prózai színházi rendező, hiszen az operának nemcsak a műfaja és a színpada, hanem az egész tere eltér a kisebb színházakétól. Sajnos a néző ma azt érzékeli, hogy operarendezéshez és „főrendezéshez” akárki hozzájuthat.

Relatív, hogy mint nevezünk új filmnek. Amelyeket a tévében adnak, ritkán „újak”, aki nem jár a bemutatómozikba, többnyire régieket lát. Sőt, a tv-csatornák és videómegosztók közönsége többnyire a vitathatatlanul „régi” filmeket nézi. Az operák esetében azokra a nézőkre is kell gondolni, akik egyáltalán nem ismerik az alapműveket, a számunkra legnépszerűbbeket sem. Az ehhez a korosztályhoz tartozó hozzátartozóimat, noha angol és spanyol tannyelvű iskolába járnak, illetve nem operabolond ismerőseimet én már egyáltalán nem tudom elcsalni idegen (eredeti) nyelvű előadásokra. A színház alapvetően nem stúdium, primer érzelmi hatásnak kell érnie a nézőt: mintha hozzá szólnának.

Ha csak azonos sémájú riportokat hallasz a közmédiában, akkor elégtelen számú minta alapján általánosítasz.
A Café Momus Komolyzenei Magazin Hozzászólások a Momus írásaihoz című topicjában a jelen politikai hatalomra, médiájának ilyen hasonlítással történő, torzító utalást még félrekalandozó társalgásban sem OFF-nak, nem is UFF-nak, hanem gusztustalan nyomulásnak találom.

Köszönöm a blogbejegyzésem megosztását, és köszönöm azoknak, akik elolvasták, és pláne azoknak, akik kommentelték. 1. Az Erkel "kellemetlenül nagy" alatt azt értettem, hogy ha valaki meg akarja tölteni, akkor rendkívüli nehézségeket okoz ez a feladat, mert csak a legnépszerűbb operák hagyományos rendezésétől várható, hogy ez megoldható, továbbá a rendezőnek mindenképp figyelemmel kell arra is lennie, hogy a karzatról az apró gesztusok nem fognak látszani. Jártam néhány előadással úgy, hogy kifejezetten nem tetszett a rendezés a földszintről, és amikor valami miatt az erkélyről sikerült csak megnéznem újra, akkor jöttem rá, hogy így szinte még jobban élvezhető. A látvány emiatt sem lehet teljesen kiiktatható elem - ha egyszer messziről az arcok nem látszhatnak.

2. A külföldi nézőkkel kapcsolatban: természetesen tudom, hogy vannak olyanok, akik épp az opera miatt jönnek Pestre. (A Wagner-napok kapcsán sem merül fel bennem, hogy az épület miatt vannak ott.) Ennek ellenére a személyes tapasztalataim azt súgják, hogy mégis rengetegen vannak, akik otthon nem rendszeres operalátogatók (mert annyira drága a jegy, hogy Nápolyban, Milánóban, stb) nem engedhetnék meg maguknak amúgy sem, és az általunk drágának tartott helyek nekik olcsók, és így még kísérletként is bevállalnak egy-két felvonást. Sok külföldi vendéget vittem én is így, sokan velem voltak életükben először operában. Azt hiszem, hogy nehéz lenne vitatni, hogy az Operaházban mindig nagyobb arányban voltak a külföldiek, mint az Erkelben.

Alapos közönségvizsgálat nélkül nyilván nemigen lehet kinyilatkoztatni, csak benyomásaink lehetnek.

Makk Zsuzsanna (Mezei néző)

Kedves E:D: (mint kedvenc regényem főszereplője üdv) igen szerencsés is voltam, nagyon fiatal és nagyon rajongó.Már az említett operákat jól ismertem, s nem okozott nehézséget a szövegértés miután valóban minden szavukat értettem. Már idős vagyok de emlékszem kedvenceim szavaira, arra, h mikor hova léptek milyen ruhában voltak.. Pl a Nyugat lányában, Házy hogyan húzta fel a kesztyűjét "Úgy öltözöm fel ma este, mintha szent ünnep lenne..."..vagy Ilos hogyan rugta be a kocsma ajtaját: "Ki szedne ráncbe engem?"  Vagy a duett: Néma volt a száj, de muzsikált a sziv....etc. Boldog vagyok, h emlékezhetem.

Kedves Antonín,

Kaufmann kiejtését valaki más kritizálta, de  2013.szept. 9.-kén  megjelent 1 cikked - Tanmese egy balul sikerult Wagner lemez kapcsán. Itt szerintem  nem nagyon voltál igazságos Kaufmannal szemben. Viszont ebben az évben volt valamilyen Kammer Milieu-ben  egy Rigoletto eloadás, ahol a címszerepet Durčo, szlovák bariton énekelte, akit Te nagyon megdicsérted. En erre azt írtam, hogy a nuvész úr nálunk negyed rangú bariton - utálom a tremoloját.

En a szombati eloadást láttam Szegeden, véleményemet fenntartom. De ahogy tík szoktátok mondani - izlések és pofonok.

OFF Ajánljon egy jó kocsmát, ahol kulturáltabban vitatkoznak, viselkednek: talán benézek ;-)

Egészen biztosan kivétel éspedig szerencsés kivétel. Szerencsés, sőt: kivételes képességű az az ember, aki mindent ért(ett), az énekesek minden szavát, aki kívülről tudja a fölsorolt és az etc. operákat még ma is. Sajnos -vagy nem sajnos- a nézők úgy 99,99%-a nem rendelkezik e rendkívüli (meg)értő és memorizáló képességgel és ha szükségesnek tartja, igénybe veszi a feliratozást. De ha ma is fejében vannak az operák szövegei szőröstül-bőröstül, akkor semmi baj: hátra kell dőlni és az eredeti nyelven énekelt dalművek élvezete közben az évtizedekkel ezelőtt memorizált magyar szövegek úgyis előjönnek és nem kell semmit olvasni. Irigylem!

Teljesen egyetértek, de ami az egyetértésemnél fontosabb: pontosan úgy van, ahogyan írta. Legutóbb a Műhelyházban volt szerencsém élvezni magyar művek magyar felirattal való megsegítését, ami, lévén szó egy ritkaságról és egy ősbemutatóról, hasznos segítség volt a pontosabb megértéshez és a beszélt szöveg és a zene közti összefüggések követéséhez.

Jól reméled: éles szemmel és füllel vetted észre, hogy az én "ugye"-m szándékosan került a beírásba. Amit viszont valóban sajnálatosnak tartok, az a szinkronizálás nélküli, "feliratos" filmek rohamos térhódítása. Kardinális különbség a film és az opera pontosabban megtekintésük között pl. az, hogy többnyire új filmeket nézünk, új operákat viszont csak elvétve és a szinkronizálás hiánya arra kényszeríti a nézőt, hogy a filmek és a szereplők nézése helyett nagyrészt a szöveget kényszerüljön olvasni. Nincs ugyanez a kényszer operák esetében, mert azok cselekményét jórészt ismerjük. Aki beéri a "jórészt ismeréssel", annak nincs más dolga mint hátradőlni székében és azon a nyelven hallgatni-nézni a dalművet, amilyen nyelven azt megírták. Úgy teljes, úgy hiteles. Aki viszont új részleteket, apró finomságokat szeretne felfedezni régi kedvenceiben, megteheti, hogy olvassa a magyar feliratot.

UFF UFF (kiált a néma indián) Jó neked, én a köztévén sosem hallok a műsorvezető felvetésével ellenkező tartalmú választ, sőt meglepőt sem. Ismét fiatalnak érezhetjük magunkat, mert Megyeri Károly édes-búsvidám Kádár-interjúinak álomvilágába ringatnak, azzal a nem csekély különbséggel, hogy ma (még?) egy mozdulattal más világba  kattinthatjuk magunkat, bár ez a "más világ" egyre szűkül. Lehet, hogy közszereplők bármely műfajban, de nem bármely csatornán közölhetik mondanivalójukat, már ha a paletta nem "megfelelő" oldalán vannak. Egyébként én sem szeretem és nem (nagyon) nézem a be- és túlkiabálós műsorokat. Az interjú és a vita talán csak műfaji formák...miként az álinterjú is. Bizonyos médiumokban utóbbi élen jár.

… Amint a következő hozzászólásod első mondatába ékelt ugye sem azt üzeni, hogy egyet kell értenem veled. Remélem!

OFF-OFF-OFF: Jó szívvel ajánlásod nélkül is nézem a köztévét (is), ezek szerint te is. És valószínűleg mégsem ugyanazt halljuk. Én a köztévén is gyakran hallok a műsorvezető felvetésével ellenkező tartalmú választ, sőt meglepőt is. Persze ez akkor is lehetséges, ha a riporter előre megfontoltan felkínálja az ellenvetést. Ez technika kérdése. Az interjú és a vita csak műfaji formák. Az a közszereplő, akinek mondanivalója van, bármelyik műfaj kereteiben a saját gondolatát közli. Az egymást túlkiabálók véleménye viszont alapvetően egyezik, hiszen többnyire ugyanabból a bagázsból valók, csak a fenyegetőzések és átkozódások nemeiben akad nézeteltérés.
Az ugye ma már gyakrabban töltelékszó („vatta”, mint pl. az igazándiból), sőt inkább rossz szokás, semmint egyetértésre biztató, mint az úgy-e? alak volt valamikor...

A nyelven enekles/magyar feliratozas ugye szerencsere mar eldolt, de azert csak rugozzunk tovabb a teman, uborkaszezon van es nyari szunet. Magyar nyelvu eloadas eseten is fokozza az elvezetet es erthetoseget a magyar felirat. Tovabba a hallaskarosultakra is tekintettel kell lenni. Az enekeseket/korust ill. szolamaikat a maguk teljessegeben sosem lehetett erteni...vagy ha es akiket igen (de nem), ok mar nincsenek itt. Addig is, ameddig felno a minden szot erthetoen eneklo uj generacio, marad a felirat. Azaz orokre. A forditok pedig atkepzik magukat szovegfeliratozova. Szep, hasznos munka.

OFFOFF Akik nem szeretik a feszkos, egymas szavaba vagos studiobeszelgeteseket, azoknak jo szivvel ajanlom pl. a kozteve reggeli musorfolyamat. Vita zero (es vita dolce), az egyik musorvezeto -szinte?- minden mondataban hallhato az "ugye" szocska is: nagyon cuki, szinte mar valaszolni sem kell a kerdesre, eleg lehet egy konnyed bolintas.

"címzetes értelmiségiek sem vitatkoznak kulturáltabban, mint ők a kocsmában."

Sőt, egyik-másik kocsmában kultúráltabban vitatkoznak, viselkednek, mint ezeken a helyeken. Egyébként itt a cél a csatornának a nézettség,  a megjelenő egyéneknek pedig az ismertség, a legteljesebben negatív értelemben vett népszerűség" Ennyi....)

Kedves Kozlok, valakivel összekeversz szerintem.... 

ZETA,  ép hogy két holgy volt kituno  és Boldi csapnivalo, de  hát mit várjak  Toled aki  Durcot jot baritonnak tarjta éd Kafmannak a  német kiejtését rosznak.

OFF: A kerekasztal-beszélgetések moderátorai kifejezésről jut eszembe. Milyen divat lett (azokban a tévékben, ahol kerekasztal-beszélgetések és moderátorok vannak), hogy a vendégek hosszú perceken át egymás szavába kiabálnak, a moderátor vagy hagyja őket, vagy közéjük csatlakozik, és az egészből egy gondolat sem érthető. Ilyenkor látszik, hogy ezeknek a televízióknak nincs is értelmes üzenetük. A „feszkó” lényeges, sőt maga a cél, az hozza a nézettséget: a nézőknek tetszik, ha címzetes értelmiségiek sem vitatkoznak kulturáltabban, mint ők a kocsmában.

Azt hiszem, akkoriban alapkövetelmény volt a helyes szövegmondás, a tiszta szövegéneklés.  Ez mára valahogy kikopott a követelmények közül, legalábbis részben.Tisztelet a kivételnek!  Persze, ha a TV bemondónál, a kerekasztal beszélgetések moderátorainál, stb. nem követelmény a helyes, tagolt magyar beszéd, akkor miről beszélünk? Az egyik TV csatornán (ez itt nem a reklám helye) rendszeresen nézem a "Hogy volt" sorozatot, melyben a korábbi évek nagy  énekes- és színészegyéniségeire  emlékeznek még élő pályatársak, illetve a mai generáció tagjai. Többször elhangzik, hogy X.Y. rendező, vagy Q.Z művész, művésznő mellett nem lehetett pongyolán beszélni! Mert lezavarták a színpadról, ahogyan azt is, aki a próbákra nem kellően felkészülve ment el!

Persze, az eredeti nyelven előadott darabok szövegének "maszatolása" sem bocsánatos bűn, számos nagy énekes énekel kiválóan több nyelven, akkor is, ha éppen nem beszéli társalgási szinten. Ez szerintem csupán odafigyekés kérdése. És miiért van az, hogy magyar anyanyelvűként, tárgyalóképes német nyelvtudás birtokában egyik-másik német énekes áriáit tökéletesen értem, egyik-másik hazai énekesét meg  magyarul is alig!

A felsoroltaknál jóval több énekest tartok számon, akik a szövegét jól lehetett érteni, inkább a kivétel volt elenyésző. Természetesen az énekesek sokkal tisztábban deklamálták a magyar művek szövegét is, amikor mindent magyarul énekeltek, és nem ismerték a „közönség számára úgyis alig érthető” idegen szöveg maszatolásának kényelmét.

A magyar operák magyar nyelvű feliratozásáról, illetve annak elvetéséről nem én fogok dönteni. Számomra lenne egy rossz üzenete: itt olyan szöveges művet adnak elő, amelyet feliratozás nélkül nem lehet megérteni. Ennek van olyan távolságot tartó hatása, mint annak, ha első hallásra nem ért meg minden szót a közönség. A másik kifogásom az, hogy ha a színpadi látvány színeinek, fényeinek van összhatása (elvileg kell lennie), azt rontják az erős zöld és égő napvörös feliratok, meglehetősen nagy felületen a színpad fölött.

Valószinű kivétel vagyok, 62-től jártam operába, s mindent magyarul énekeltek.Érdekes módon mindent értettem, főleg a tenor és a bariton minden szavát, de a szopránokét is , Ha nem igy lett volna , akkor nem tudnám kivülről a Bohémélet, a Manon, a Nyugat lánya, A Végzet, az Álarcos  a Carmen  etc. operákat még ma is, és nem a zárt és ismert áriákat, a többit is értettem.Igaz, h csak akkor mentem amikor Ilosfalvy, Melis, Házy , Déry,  Komlóssy szerepeltek.Az ő énklésüket minden szavukat tökéletesen értettem s 3-4 előadás után már kivülről tudtam is.... sőt máig a nagyrészét..

De miért ne lenne magyar felirat? Akinek nincs rá szüksége, az nem nézi. Ahogy már írtam, idén MIskolcon feliratozták a Hunyadit és akivel csak beszéltem, mint nem operába járó nézők (bérlet részeként adták), hálásak voltak érte. 

Nekem több, mint 35 év operába járás után nincs szükségem feliratra, az a fajta vagyok, aki egyébként is felkészül előre. De küldetéstudatból számos alkalommal próbáltam barátaimmal megszerettetni a műfajt. Az egyikkel a Bánk bánt néztük meg először Budapesten és noha nyilván tanulta a történetet az iskolában, rendkívül zavarta, hogy nem érti, éppen mit énekelnek, mi történik a színpadon. A zene el sem jutott hozzá, mert figyelme kimerült abban, hogy próbálta megérteni az énekelt szöveget. Sokat segített volna önként vállalt küldetésemnek a felirat. Így viszont nem mentünk többet együtt.

Vajon amikor minden opera-előadás magyar nyelven ment, miért nem gondolt senki sem a magyar feliratozás szükségességére? Akkor is léteztek ehhez technikák, feliratok készültek a külföldi filmekhez (sőt már a némafilmekhez is), lehetett villanyújságot olvasni a Lenin körúton.
Az az intézmény, amelyről beszélünk (a Magyar Állami Operaház) egyáltalán nincs pénzszűkében. Sok tekintetben tetten érhető a pazarlás is. A Gioconda locsi-pocsis Velencéje sem lehetett olcsó (csak éppen rossz, sőt kellemetlen).
A jó díszletnek, ha szép, ha nem, mindvégig játszania kell a drámában. De nem mindenki figyelmes mindenre, zárójeles megjegyzésed kulcsfontosságú.
(OFF: Nemrég a Facebook valamelyik budapesti témájú csoportjában az egyik tag azt állította, hogy a kilátás nem tényezője egy ingatlan értékének. Évekig lakott Buda legszebb helyén, hegyekre, a Dunára néző kilátással. Egy hétig érdekesnek találta, aztán soha többé nem nézett ki az ablakon, hiszen mindig ugyanazt látta. Az én kilátásom, bár nem jelentéktelen, nem kívánkozik anzixra, de 44 éve nem tudok betelni vele, lépten-nyomon bámulok kifelé, sosem unom meg. A változatosságról gondoskodnak az év- és napszakok, az időjárás, az élet. Az is igaz, hogy a pazarnál szerényebb látnivalók erősen kötődnek az életemhez és az érzelmeimhez. Valahogy ilyen szerepet játszanak a jó díszletek, bármilyen koncepció szerint és technikával készülnek is, akár A bahcsiszeráji szökőkút festett díszleteinek pompájáról, amely a véres tragédiákat ellenpontozza , akár a (régi) Porgy és Bess füstlepte, fülledt, nyomorúságos udvarának atmoszférájáról, akár A lombardok vetített, többnyire a zene érzékfeletti hatásait hangsúlyozó képeiről van szó.
Szóval ennyire nem vagyunk egyformák, eltérően hatnak – vagy nem hatnak – ránk a látványok ingerei és üzenetei.)

Annyival egészíteném ki, hogy a magyar nyelvű előadásokhoz is szükséges a magyar felirat szerintem. 

A leegyszerűsített díszletekkel - különösen, ha az intézmény pénzszűkében van - teljesen egyetértek. Életem egyik legemlékezetesebb előadása egy berlini Alvajárók volt, ahol a díszletet egy vászonra festett kétdimenziós tehén és néhány szék, ajtó, válaszfal képezte. Az énekesek - nyilván megfelelő rendezői instrukciók alapján - olyan jól játszották a szerepüket, hogy nem is hiányzott más, remekül szórakozott mindenki. Láttam olyan fatasztikus Don Giovanni előadást , ahol a díszlet egy pad és egy mozgatható, több részből álló kerítés volt. A kiváló rendezés és játék miatt sokkal emlékezetesebb maradt, mint az azóta látott jó néhány, korhű és nem korhű, de gazdag látványvilágot felvonultató Don Giovanni előadás. Rá kellett jönnöm, hogy - legalábbis nekem -  a díszlet vajmi keveset segít, ha nincs mögötte rendezői koncepció, énekelni és játszani tudó karizmatikus szereplők. Az ember megcsodálja, amikor meglátja, de utána már nincs sok szerepe, nem sok nyomot hagy maga után (számomra természetesen). 

Kedves Zöldszemű, noha az Operaház válsághelyzetét úgysem oldhatjuk meg kívánságműsorral, hadd fűzzek néhány opponáló gondolatot az eszményeidhez.

„- A díszleteket - ha az elemeiknek nincs döntő szerepük - a végletekig le lehet egyszerűsíteni. (Egy fal, egy-egy ajtó, egy-két függöny, egy fél ülőgarnitúra, esetleg egy kerevet, stb. - a legtöbb opera előadható így. Ami még szükséges, a mai fantasztikus technikával a hátsó falra vetíthető.)”

Mivel az opera a maga (általában) nagy, szimfonikus zenekarával (olykor színpadi zenével), énekkarával (olykor balettegyüttessel), komplikált és bravúros szólamokat megoldó szólistákkal és együttesekkel, a színpadi játékkal korántsem olyan műfaj, amelynek kifejezésmódja végletekig leegyszerűsített, hogyan illenék hozzá végletekig leegyszerűsített látványvilág? A nagy formátumú és erős hatású zenei élményhez ugyanolyan vizulis élmény illik és jár, ha nem a partitúrát olvasom és a lemezt hallgatom az otthonomban, hanem időt, pénzt és fáradságot áldozok egy operai estére. Egyébként több előadásunk van már, amely megfelel felsorolt igényeidnek: az Olasz nő Algírban vagy a Lammermoori Lucia díszletelemei alig többek falaknál, ajtónyílásoknál, mintha a minimálstílust kedvelő harmincas korosztálynak akarnának kedveskedni velük.
Amíg különböző és különböző stílusú művek léteznek, (elvileg) különböző rendezők különböző koncepciókkal, hogyan lehetne egyenrecepthez kötni az előadások látványvilágát? A nagy mesterek, művészek (Spannraft Ágoston, Oláh Gusztáv, Fülöp Zoltán, Forray Gábor, később Csikós Attila) idejében sem egy kaptafára és főleg nem azonos technikával készültek a díszletek. Mindegyiknek volt stílusa, arca, világa és egyűttműködése a világítás- és színpadtechnikával.
Vetített díszlettechnika sem egyféle létezik csupán, és azt sem szereti mindenki. 1974-ben a nagy sikerű és a Covent Garden által is megvásárolt, puritán térben előadott Lombardok-előadásunk igényes és dekoratív vetített színpadképei sem arattak osztatlan sikert, sokan gúnyolták mozinak, diavetítésnek, még ezen a fórumon is akadt, aki utálkozva szólt róla (én nagyon szerettem), az pedig szinte kiverte a biztosítékot, amikor 1975-ben az Odüsszeusz hazatérésében (Sudlik Mária és Sass Sylvia „főszerepeltetésének megismétlése” mellett) Mikó András, illetve Forray Gábor mintha nem tudott volna továbblépni a szcenírozásban sem.
A „mai, fantasztikus technika” ellenére számomra pl. amatőr ötletnek és kivitelezésűnek tűntek a Müpa-beli Ring hátsó és egyéb falakra vetített látványmegoldásai.

„- A jelmezek is lehetnek szerények, a korhűség illúzióját keltők, mindenképpen a darab mondanivalójával összhangban” – erre sem lehet általános recept. Ha egy királynőre, grófnéra, császár- vagy fáraólányra, vagy egy nagyvilági kurtizánra szerény jelmezeket adnak, az a darab és a jellem meghamisítása. Jelenleg színpadi divat a szereplőkre erős és egyszínű, mai ruha- vagy bútorszövetből készült jelmezt adni, amelyeknek legfeljebb a hossza és egy-egy vonala igyekszik halványan utalni valamilyen „általános” történelmi korra. Egész estés divatbemutatót tudnék itt leírni az elrettentő példákból, egynél maradva említem meg Lucia metálkék estélyi ruháját az ominózus esküvőn. Ez is hamisítás, még inkább a tehetség, a fantázia és a műveltség megúszása.
Én úgy gondolom, az Operaház egyik legnagyobb betegsége ma a színházi tehetségek hiánya és az ebből fakadó igénytelenség.

Messzemenőkig egyetértek  gondolatmeneteddel, felvetéseiddel, kedves  "zöldszemű"!

„Temetni veszélyes” – és „elpártoló nézők”.

Csak lesem, mikor rukkolhatok elő régóta keringő eretnek gondolataimmal.
Szóltak ilyenekről  előttem  itt már többen, többször is. 

Az opera lényege ugye a ZENE,  a zeneszerző és a szövegíró  forgatókönyve szellemének megfelelő tálalásban. 

A HÁZ, a Magyar Állami  Operaház Európa egyik legszebb neo-reneszánsz  dalszínháza.  Ebben a gyönyörű  épületben „hagyományos”, természetesen magas művészi színvonalú előadásokat  kellene tartani.

Mire gondolok, sok évtized  operalátogatási élményei és tapasztalatai alapján?

- A szerepeket a műben szereplő személyek énekeljék, a zeneszerző által írt szólam/ok/ban.
- Idegen nyelvű előadáshoz vetítsék a szöveg igényes magyar fordítását, magyar mű előadása esetén német, vagy angol szöveg vetítése kívánatos.  
- Az énekesek mozgása, viselkedése legyen összhangban  a mű cselekményével.
- A díszleteket -  ha az elemeiknek  nincs döntő szerepük  -   a végletekig le lehet egyszerűsíteni. (Egy fal, egy-egy ajtó, egy-két  függöny, egy fél ülőgarnitúra, esetleg egy kerevet, stb.  -  a legtöbb opera előadható így.  Ami még szükséges, a mai fantasztikus technikával a hátsó falra vetíthető.)  
- A jelmezek is lehetnek szerények, a korhűség illúzióját keltők, mindenképpen a darab mondanivalójával összhangban. 

Nem térek ki a repertoárra és az előadóművészekre; egyébként lennének elképzeléseim. 
Általam látott, minden szerzői instrukcióval szembe menő megoldások garmadájának  idézésétől  itt szintén eltekintek.  

A  vajh miért(?)  távol maradó zenebarátoknak  először,  legalább egyszer!  az eredeti formájukban kellene megismerkedniük az operákkal,  azért, hogy az egész világon dívó ilyen-olyan átértelmezéseket később legyen  mihez viszonyítaniuk.
(Lehet, hogy sántít, de példa:  a karikatúrát csak az érti, aki  ismeri a szóban forgó személyt vagy helyzetet.)

Véleményem szerint az ilyen Operaházba  szívesen menne a közönség, vidékről is, több alkalommal is. Meg az érdeklődő,  zeneszerető fiatalok is, mert ha elolvassák az Operák könyvét, előre tudhatják,  mi  vár rájuk  – természetesen megfizethető árakon. 
Aki ma egy korábbi ismertetőből készül, az Operába beülve úgy érezheti magát  egyik-másik előadáson, mint aki (már bocsánat) tévedésből egy idegen temetésen van.  

Mivel a klasszikus szerzőknek nem jár jogvédelem, a jelenkori beavatkozásoknak csak a jó ízlés szabhat(na) határt. Egyre abszurdabb értelmezésekkel Dunát lehet rekeszteni, miközben  világszerte nagyítóval is alig találni hagyományos  előadást. 
Ezért megkockáztatnám, hogy a fent javasolt  vállalás  európai ritkáság lenne.
Az opera műfaját valóban kedvelő  külföldi turisták  megfizetnék a nem államilag támogatott jegyárakat is.  Szervezés kérdése.

Természetesen lehet  helye kísérletezésnek, próbálkozásnak, átértelmezésnek,  rendezői önmegvalósításnak, „modernizálásnak”, stb. -  más, arra alkalmas  helyszíneken.  
De nem Budapest világörökségi ranggal elismert útvonalán, a város legelegánsabb  klasszikus  játszóhelyén, „eszi-nem eszi-mást-nem kap” alapon, és nem mellesleg: az adófizetők pénzén.

Majd a közönség eldönti, mire vevő. 

Nem vitatom, hogy sok hajdani színház (és más intézmény) lebontása, felismerhetetlenné változtatása stb. mögött is hűtlen kezelés, magán- és közbűnök állnak. Álmom egy eszményien meggazdagodott Magyarország, ahol visszaépítik a Nemzetit (számomra a Blaha Lujza téri volt az), eredeti formájában a Hevesi Sándor téri Magyar Színházat – és a Városi Színházat is, de mindez nem lehetséges, még ha olcsóbb lenne is pl. annál, amit egy-két Facebook-csoport egyes tagjai követelnek: bontsák le az 1964-ben átadott Erzsébet hidat és rekonstruálják a lebombázott eredetit, mert az mégiscsak szebb volt. És erre az embernek eszébe jutnak a még nagyobb és felfoghatatlan magán- és közbűnösök: az az emberiség, amely tűrte, sőt előidézte és megrendezte a háborúkat, amelyekben az emberek élőhelyei semmisültek meg oly módon, hogy Budapest a szétbombázott városrészeivel és felrobbantott hídjaival még a szerencsésebbek közé tartozott.
Az Erkel Színház esete annyiban különbözik azoktól a veszteségektől (már nem létező, illetve visszafordíthatatlanul átépített színházaktól; fővárosunk, nemzetünk vagy a világ, az emberiség már csak siratható egyetemes értékeitől), hogy megúszta a megsemmisítést: áll és működik. Ezt a kegyelmi állapotot meg kellene ragadni, többeknek, többféle gesztussal.

1. Mindenekelőtt szentségtelennek és káromlásnak tartom az Erkel Színház működésének a kontextusában dicsőíteni azoknak az embereknek a nevét, akik hidegvérrel asszisztáltak a színház lebontásának korántsem csak egy kávéház asztalánál felmerült ötletéhez, melynek nyomán tervek születtek a színház és földrajzi terének „pótlására”, akkora „szakértelemmel” az operaművészet iránt, hogy fel sem merült bennük az Andrássy úti épület felújításának esedékessége, mely felújítás most teljes kulturális katasztrófa lenne az Erkel Színház nélkül. Ha ez a gondolat nagy karmester, zseniálisnak mondott rendező és az Opera mindkét színpadán példás karriert befutott balettművész fejében nem merül fel, ha nincs egy karmesteri pálca, amellyel ezt az ötletet a szempillantásnál rövidebb idő alatt leintik, az emberben okkal merül fel a gyanú: van az a pénz, amiért ilyen gondolatok nem merülnek fel…

2. Rosszalva fogadom, hogy vannak, akik a mégis túlélő Erkel Színházra előszeretettel dobálnak egy-egy téglát. Nem gondolom, hogy a műsorpolitika, a művészi színvonal, a propaganda, a közönségszervezés, a honlap és még számos tényező hibáival és hiányosságaival szembeállítható, illetve azok védelmére felhozható az Erkel Színház mérete és „túl sok” nézőhelye, és ezek miatt minduntalan az épület alkalmatlanságát kell megállapítani. Ezért kifogásoltam lejjebb a vitafolytató Makk Zsuzsanna jelzőjét („kellemetlenül nagy”), még ha csak pontatlan fogalmazásból eredt is. Ha mégis panasz lenne, azt tudnám rá válaszolni, amit a számukra nem tetsző hozászólásokat reklamáló olvasóknak: át kell ugorni, nem kell mindenáron kellemetlen helyre járni. (Nagy a Müpa is, mégsem befogadó képességének ostorozásával oldják meg sikeresen a működését.)

3. A színház megmentése és működésre alkalmassá tétele, rehabilitációja élharcosának számító, a kormányzattól teljes bizalmat (mondhatjuk ezt teljhatalomnak is) kapott (azóta) főigazgatónak kötelessége lenne (még nem késő, hogy ezt a feltételes módot feloldjuk) megbecsülni saját tetteinek eredményét. Felismerni, hogy az Operaház jelenlegi válsághelyzetének (ugye, érzékelhető, hogy visszakanyarodtam a topic aktuális témájához, Zéta vitairatához) meghatározó motívuma az Erkel Színház rehabilitációs dicsőségének, további megbecsülésének, megtartásának, ápolásának fontossága. Nekem, aki a színház körül minden facsemete ültetését vagy futószőnyeg leterítését hajlamos vagyok ünnepelni, fájdalmas összegeznem: az Erkel Színházat sok tekintetben elhanyagolják. E folyamat jelenségeit is szóvá tettem már ezen a fórumon, csak néhányat ismételek. Az Operaház (röviden) kellemetlen és nem eléggé eredményes pr-ja a rekonstrukció idején koncentráltan az Erkel Színházat sújtja. Az Erkel Színház műsorát különösen a rekonstrukció idején célszerű lett volna megkímélni az eszement rendezésektől (ahogy ezt mondani szoktuk), azok egész sorától. Ártott a színház működésének és a közönséggel való kapcsolatának a 2017-es goromba helyáremelés. (Használni a mostani, szelídebb sem fog.) Szintén goromba gesztus volt a 2018-as évadkezdés negyed évvel való késleltetése az egyetlen operajátszó épületben. Nem józan dolog az Operaház felújításának gigászi projektje mellett kialakítani egy új játszóhelyet, amelynek nincs a főépületet helyettesítő funkciója és képessége, ez szintén az Erkel Színház elhanyagolásához vezetett. A züllés jelenségének tartom az Erkel Színház „büfé-tagozatának” felpuffasztását, kiterjesztését a foyer-ba és az utcára, elvéve az e célra szolgáló pazar terület funkcióját. (Kólás műanyag rekeszek látható tárolása a lépcsőforduló alatt stb.)

OFF: Azt hiszem, Edmond Dantes, rögeszméd, hogy a Müpa egy kulturális intézmény elhelyezésének legrosszabb példája. Ideálisnak én sem tartom, de szerintem a közösségi közlekedési adottságai nem rosszak (és fejleszthetők) – természetesen nem azokhoz az esetekhez hasonlítva, amikor valaki más színházak közelében lakik. Ami a „klasszikus (bel)városszövetből” (tetszik ez a kifejezés) való kiesését illeti: még épülnek a Soroksári út Dunára néző szakaszának luxuslakásai, a Müpával átellenben pedig a Ferencvárosnak egy egész negyede okoslakásokból. Ha ezeknek a majdani lakossága tényező lehet a Müpa közönségének összetételében, ez az ottani műsorpolitikában és helyárképzésben is jelentkezhet.

Ááá, értem. Hát akkor viszont nagyon sok színházat kezeltek hűtlenül -nemcsak nálunk- az elmúlt évszázadokban, csak a fővárosban a Pesti Magyar (és Német) Színháztól kezdve a Király, Magyar, Nemzeti stb. Színháztól a Nép- később Nemzeti Színházig = lebontásra ítéltettek. De jaj, hol folytassam ezt a szerintem érdekes témát...itt nem, mert ez másik topik. Nem is folytatom, mi már félszavakból megértjük egymást ;-) Annyiban mégis érinti e topikot és -zéta- írását, hogy az Erkel Színházzal azon kívül, hogy szinte már hosszabb ideje ünnepeljük egyfolytában újranyitását mint amennyi ideig zárva volt,  szóval az Erkellel valamit kezdeni kell. A leggondosabb elemzés és hozzászólás sem tölti meg a kisebbítve is túlméretes nézőteret estéről-estére csakis saját opera- és balettelőadásokkal ... főleg ha pár húzó darab még el is tűnik onnan. Ahogy a  legklasszikusabb rendezések, díszletek és kosztümök sem. Már többször javasoltam az Erkel vegyes profilú, részben befogadó -értsd: bérbevehető- színházzá alakítását. Szintén írtam már, hogy egy tisztességesen (!) felújított-korszerűsített Erkel Színház mint befogadó színház, már csak jóval kedvezőbb lokációja miatt is komoly versenytársa lehetne a MüPának, ha ez nem is tetszene mindenkinek. MüPa körül Pesten és lassan Budán (Kopaszi-gát) kialakuló új városnegyed sem fedheti el azt a tényt, hogy MüPa helyszíne a klasszikus (bel)városszövetből kiesik, Erkel pedig centrális elhelyezkedésű maradt, M4-gyel még inkább.