Rendhagyó operagála a Danubiával
- zéta -, 2019-11-24
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=7247
 

Kelemen Zoltán és Pál Tamás Budapest Music Center
2019. november 22.

LUI VERDI III. – Apák, szerelmek, barátok

Stiffelio – Nyitány
Macbeth – Perfidi!… Pietá rispetto amore
Traviata – Di Provenza il mar, il suol
Don Carlos – Per me giunto
Rigoletto – Cortigiani, vil razza dannata
Macbeth – Balettzene
Az álarcosbál – Eri tu
Don Carlos – O Carlo, ascolta
km. Kelemen Zoltán (bariton)
Óbudai Danubia Zenekar

vez. Pál Tamás
házigazda: Eckhardt Gábor

Operagála, de nagyon másképp. Szokásunktól eltérően már fent olvashatják részletes műsort, a szünet a Rigoletto-monológ után volt. Ez a program fogott meg, mert ritkán hallani ilyen ütős baritonáriákból egy estényit. De mitől volt nagyon másképp? A koncepciótól és Eckhardt Gábor házigazdától.

Pár éve csömörlöttem meg véglegesen az üres és felszínes operagáláktól, azóta nyugodt lélekkel hagyom ki a legnagyobb neveket is, ha az említett standard laposságra utaló jeleket vélek felfedezni előzetesen. Ezúttal viszont az Óbudai Danubia Zenekar három estés Verdi-sorozatának utolsó részére elmentem, helyesebben annak első estjére (minden program kétszer megy). A helyszín az egyszerre intim és patinás Budapest Music Center, mely – mint a példa mutatta – az efféle nagyzenekaros koncertekre is (még) épp alkalmas.

A műsor vonzott, és az, hogy a szokásos énekesi bevonulási manírok helyett volt egy házigazdánk. Eckhardt Gábor zongoraművész, de inkább vérbeli pedagógusnak mondanám (egyébként az is), mert pompásan bánik a közönséggel. Visszatérő házigazda Ő a Danubiánál. A nézősereget szemlélve úgy vélem, nem kevesen jönnek a szellemes-okos, tanító-magyarázó kísérő előadása miatt. Eckhardt ugyanis ügyesen lavíroz a tudományosság és a bulvár között, de talán az előbbihez közelebb egy fokkal. Ez amúgy egy keskeny ösvény számos buktatóval, de egy jó házigazda a szaftos Verdi-idézeteket, és –történeteket mértékkel adagolva a szórakoztatás egyedi műfaját tudja megteremteni, ami Eckhardtnak sikerült is. S mindezen túl még arra figyelnie kellett, hogy a szöveg és a zene aránya összhangban legyen, de ez is összejött.

Az összekötő szöveg azért sem volt mellékes, mert ezen az estén hatalmas anyagot kellett egyetlen szólistának teljesíteni, ha előadásként méricskéljük, úgy jó „két Rigolettonyit”. Az első félidő vége előtt zsinórban négy húzós áriát. Szóval, ezért sem volt baj, ha akadt közben egy szusszanásnyi szöveg.

Mindenesetre Kelemen Zoltán dicséretes magabiztossággal állta a sarat és az áriákat, persze a dolog természetéből fakad, hogy a legjobb összeállításban is vannak még sikerültebb számok is. Kelemen öt Verdi-operából énekelt összesen hat részletet, s valamennyi szólamot már huzamosan repertoárján tartja. A hang magvassága régóta predesztinálja Kelement a hősbariton szerepkörre, számos szerepben Szegeden és most már Budapesten is hallhattuk. Jelen sorok írója korábban olykor a komplett színpadi alakítás nagyformátumosságát hiányolta az imponáló hangi megszólalás mögül, de ezen a koncerten elég volt csak a hangokra figyelni.

A voce pedig egyszerre harapós és nyers, puha és szenvedélyes, azaz Kelemen technikailag már mindent tud, amit egy olasz baritonnak tudnia kell. Ahhoz a kellékhez nyúl egy frázis megfogalmazása során, amelyikhez szükséges. Minden a rendelkezésére áll és széles a választék. Ez egy nagy és ritka adomány. Ahogy figyelem az énekes pályáját, ez nem jött össze azonnal, de Kelemen a folyton csiszolgató énekes prototípusa lehet. Azaz egy sikeres előadás után is keresi, mit oldhatna meg még jobban. És – ezt a blogját olvasók pontosan tudhatják – folyamatosan hallgatja a nagy elődöket, figyeli, mit leshetne el tőlük.

Az este három legsikerültebb jelenete részéről szerintem az elsőként előadott Macbeth-ária, a szünet előtti utolsó szám, Rigoletto monológja és az estet záró Posa halála voltak. Ezekben a jelenet pontos felépítését és a szélsőséges indulatok megjelenését csodálhattuk. Ez utóbbit azért is emelem ki, mert az énekes ezek segítségével megidézhette a hiányzó színpadot. A publikum reakciójából ítélve, felettébb hatásosan.

Talán ebben a darabkörnyezetben kevéssé érvényesült, vagy az énekes nem teljesen tudott ilyen gyorsan átállni a lírai hangvételre, mert a híres Germont-áriát és Posa búcsúját egy fokkal kevésbé éreztem eltaláltnak. A szólam pontosan megvolt, de jóval kevésbé árnyaltan, mint a megelőző szám. De persze ott lehetett a levegőben, hogy mindjárt utánuk következik a rettegett Cortigiani, a maga démonikus egzaltáltságával.

Kelemen Zoltán partnere a dirigensi pulton az a Pál Tamás volt, aki tán legtöbbször működhetett az énekes előtt a színházi árokban. Lenyűgöző az a vitalitás, ami nyolcvanharmadik életévében járó karmestert jellemzi, s nemcsak az, ahogy végigállta az estét (még a szövegek alatt is). Pál a karmesteri instrukciókkal takarékosan bánt, viszont egyértelmű és határozott mozdulatokkal tartotta kézben az előadást, melyet mindvégig fejből vezényelt. A Macbeth "boszorkányos" balettzenéjét még sosem hallottam ennyire izgalmasnak.

Az Óbudai Danubia Zenekar pedig lubickolt az opera műfajában, s érezhető lelkesedéssel vettek részt ebben a rendhagyó kirándulásban. A teltházas est a publikum zajos ovációjával ért véget.


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.