Szegedi örökség, Szegedi értékek - A komolyzene és operajátszás napjainkban
Heiner Lajos, 2019-10-07
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=7239
 

Szegedi örökség A komolyzene és operajátszás napjainkban

Minikonferencia, Szegedi Akadémiai Bizottság Székháza, szept. 30.

Sokszínű, és – a meghirdetettel ellentétben nem „mini” – rendezvényre került sor a SZAB patinás székházában.

Először Sándor János rendező, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja kapott szót.

„Az opera térfoglalása a Szegedi Nemzeti Színházban” címmel a kezdetekről beszélt.

Sosem tudtam, hogy a mai Nagyszínházat Auber A fekete dominó c. operájával nyitották meg.

1890-ben Verdi Trubadúrjának premierjén mindössze 28 fős zenekar játszott, ám, a gondos betanításnak köszönhetően, a bemutató sikert aratott a közönség és a kritikusok köreiben egyaránt.

1945-ig 33 szerző 52 operája került színre, az előadások színvonala meglehetősen ingadozó volt. Sándor felemlített egy Rigoletto-bemutatót, kihúzták a herceg két áriáját, a Gilda-Herceg kettősének egy részét, a Viharjelenetből a kórust, és más részleteket, nem tudtam követni, mert már azon gondolkodtam, egyáltalán mi maradt?

Az állandó változások mellett volt egyvalami állandó: a pénztelenség. Direktorok jöttek és mentek, egy időre a város is kezelésébe vette a színházat, de valamiféle stabilizációt nem sikerült elérni.

Pedig a vendégénekesek névsora impozáns – Anday Piroska, Pataky Kálmán, Svéd Sándor, Székely Mihály és mások.

Nem tudom megállni, hogy a neves vendégművészekkel kapcsolatban némi személyeset ne csempésszek be ide.

A Bohémélet ősbemutatójának karmestere, Arturo Toscanini fél évszázaddal a premier után koncertszerű előadásként elvezényelte a darabot.

A librettóban, a 3. felvonásban egy kis változtatással:

„Mielőtt Mimi távozna, hogy elbújjon a fa mögé, Francesco (később Frank) Valentino a következő szöveggel helyettesíti a jelenlegit: ’Ora andate a casa, per ogli parleró, poi tutti vi diró’. E váratlan változás forrása ismeretlen számomra.” Így a kiváló Puccini-szakember, William Ashbrook (Puccini operái, Zeneműkiadó, 1974, 85. old.)”

Írtam egy levelet, 30+ éve, „Frank Valentino, Metropolitan Opera House”, megkérdeztem a változtatás okáról.

És jött a válasz Szegedre, és azzal kezdődött, hogy a városra mindig szeretettel emlékszik, hiszen Lunát énekelt a helyi színházban.

A levél majd a luccai Puccini-múzeum tulajdona lesz.

A következő előadó Gyüdi Sándor. Az irányítása alatt álló zenekar ötven, vagyishogy 100 éves.

A „Szegedi Filharmonikus Egyesület” 1919 január 23-án adta bemutatkozó hangversenyét, a Tisza Szálló nagytermében.

Az alapító dirigenst, Figedy-Fichtner Sándort Fricsay Ferenc követte. Elég a szubjektív szövegekből, talán egyszer adódik alkalom mindazt megírni, amit fia elmesélt pár éve egy hosszas pattayai sörözés alatt.

Gyüdi Sándor hosszan fejtegette a „filharmonikus” és a „szimfonikus” közti különbséget, a rá jellemző, kivételes intelligenciával abszolvált előadásban nagyon sokról szó esett.

Részletek helyett a Zenekar egy kiadványára hivatkoznék – mondössze 25 oldalas, de mintapéldája annak, hogyan lehet száz esztendőt frappánsan, lényegre törően, sallangmentesen összefogni (a szerkesztés Kosztándi Melinda munkáját dicséri).

A Szegedi Nemzeti Színház igazgatója, Barnák László a fiatal közönség megnyeréséről értekezett. Ő maga se öregember – „fél éves voltam, amikor Vaszy Viktor meghalt”.

Vaszy nevét viseli az operabérlet, kétszázegynéhány előfizetőjével.

Kevés egy Szeged nagyságú városnak, de valahogy a közönségigény és a vezetés nem tud találkozni – számos jelzés kívánta az Ernani felújítását, mindmáig hiába.

Barnák fiatalítási koncepcióját jól jelzi, hogy a tervezett új Cosi tíz bérletes előadásából ötöt szán a fiataloknak.

Talán nem véletlen, hogy az est geometriai középpontjába Gyémánt Csilla előadása került. Az, hogy létezik Szegeden egy, operabarátokat összefogó kör, az ő érdeme.

Dugonics és Erkel kapcsolatról beszélt, a rá jellemző hihetetlen lexikális tudással. Bátori Mária, Erkel, de előtte vissza a középkorba.

Itt zene jött. Bátori Mária románcát Máthé Beáta tolmácsolta, Pál Tamás kíséretével.

A művésznőt korábban „élőben” nem hallottam. Tudom, hogy pályája nem típusos, csak pár éve, hogy teljesen más területről „átnyergelt” az opera világába.

Először hallottam „élőben”, és természetesen nem lehet messzemenő konzekvenciákat levonni abból, ami egy kis teremben megszólalt.

Három dolog mégis nyilvánvaló.

Intelligens, szenzitív muzsikus. Ez megtanulható.

Dekoratív megjelenésű. Ez adottság.

De éreztem azt a megmagyarázhatatlant, nevezzük karizmának, kisugárzásnak, amit nem lehet abszolválni – vagy van, vagy nincs.

Jelenleg mezzo és szoprán szerepeket egyaránt énekel – szerintem drámai szoprán, de majd eldönti, melyik Fachot választja.

És jött a „kísérő”, azaz Szeged zenei életének lassan fél évszázada meghatározó szereplője, Pál Tamás.

Nem tudok vállalkozni, hogy mindent visszaadjak, amiről beszélt. „Időpocsékolás és időhiány” – ez ugyanaz, Pál példákkal mutatta.

A Szabadtéri Játékok, ahol a kezdetek óta 2020-ban először nem játszanak a Dóm téren operát. Herczeg Tamás TAO-számokkal, statisztikákkal bombázott. Zárszavának szubjektív kicsengése adott némi reménységet, hogy ez a hiatus talán nem definitív.

Az este lezárásának hálátlan feladata Nátyi Róbertre hárult. Tényleg hálátlan dolog volt.

A konferencia 16,30-kor kezdődött. Nátyi 19,30 magasságában kapott szót.

A közönség zömét a Szegedi Operabarátok tette ki, órás-másfél órás programokhoz szokva.

Most, Gianni Scicchi helyet kaptak egy Lohengrint.

A rengeteg hasznos információ dacára, ez egy túlszervezés volt. Rövid szünettel három és fél óra.

Nátyi Róbert művészettörténészként számos emlékezetes kiállítást szervezett Szegeden, pár hónapja a Bartók Béla Zeneművészeti Kar dékánja – mondanivalója alapján önálló estet érdemelne.

Mini konferencia, mamut köntösben. Felejthetetlen információk, de új kabát szükségeltetik.


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.