Kelemen 25 év, 70 szerep – Hangok, amelyekhez nem lehet hozzászokni
- operatikus -, 2018-10-16
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=7171
 

Kelemen Zoltán Operaénekesi pályájának 25. jubileumát ünnepelte Szegeden Kelemen Zoltán. A Szegedi Operabarátok Egyesülete köszöntötte őt, a koncertről Búbánat a Fórumban részletesen beszámolt. Most valami általánosabbat szeretnék elmesélni.

A kitűnő bariton a Debreceni Csokonai Színházban 1993-ban előzetes énektanulmányok nélkül lett a kórus tagja, nem sokkal később pedig alkalma adódott, hogy kisebb szerepekben szólistaként is bemutatkozzon. Két év múlva – miután Mohos Nagy Évával tréningeztek - a Parasztbecsület Alfiója volt első főszerepe. 1996-ben a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, azóta is ennek a társulatnak a tagja, bár 2012 óta nagyon sok szerepet énekel az Operaházban és az Erkel Színházban is.

Ő azon ritka énekesek egyike, akiknek egész pályafutását nyomon követhettem. Ott voltam 1996 tavaszán a szegedi Bartók Művelődési Házban, amikor először mutatkozott be a város publikumának. Nem tudom, véletlen-e de akkor is elénekelte azt a két áriát, amelyet most, 22 év után. Gerard (Andrea Chénier) és Macbeth azóta színpadon is legjelentősebb sikerei közé tartoznak. Akkor egyébként Farkasréti Mária és egy fiatal lírai tenor, Kovácsházi István is bemutatkozott a nagy sikerű koncerten, amelyet meghallgattak a színház akkori vezető énekesei is. Kelemen a tenoristával pompás Nemorino-Dulcamara duettet adott elő. Amikor viszont a bájital maga került volna elő, egy doboz dezodort vett elő, befújta magát és így szólt: „E Old Spice non elisir”. A hatás frenetikus volt. Akadtak egyéb sziporkázó improvizációi is. Akkori beszámolómban úgy fogalmaztam: „Amikor Kelemen Zoltán a duettben fölpattant az asztalra, Gregor József elsápadt.” Szegedre maga Gregor ajánlotta Kelement, aki előtte megnyert egy Szerelmi bájital-versenyt. Nagy basszistánk nem volt irigy természet, a mondat jelképes volt, nem valóságos.

Kelemen Zoltán 25 év alatt 70 szerepet énekelt. Hogy ez az évi három és fél új feladat sok vagy kevés, azt nehéz megmondani. Ha azt vesszük, hogy Simándy József pályafutásának jó 40 éve alatt megelégedett 39-cel, akkor sok. Igaz, Simándy a kezdeteket leszámítva, csak főszerepeket énekelt, Kelemen pedig sok kisebbet is. Volt Fiorillo a Sevillaiban (Figaro azóta se), a Pillangóban Bonzó (ma Sharpless), a Don Pasqualéban Jegyző (ma Malatesta), a Bánk bánban Biberach (ma Petúr és Tiborc). Pályáján voltak zajos és csöndesebb évek.

Az utolsó 20 az egyenes emelkedés korszaka. 2008-ban José Cura Otellója mellett mutatkozott be Jagóként kiemelkedő sikerrel. Ráadásul – váltótársának lemondása miatt - 9 nap alatt 6-szor énekelte le a szerepet, közülük az utolsó 4-et egymást követő napokon, váltott Otellókkal és Desdemonákkal – határozott személyes élményeim szerint egyre jobb formában! A nagy teherbíró készség imponáló, ám ilyent csak kitűnő technikával, alapos fölkészüléssel, sportszerű életmóddal lehet megcsinálni. Ahogy Pál Tamás karmester fogalmazott az esten: legfontosabb énekmestere önmaga, hisz sok énekest hallgat, és a legnagyobbaktól Cappuccillitől és Renato Brusontól sikeresen vette át az olasz technika fortélyait. Pál jelentős szerepet játszott Kelemen karrierjében. Annak idején ő szerződtette Szegedre, 2008-ban ő dirigálta a nevezetes Otellót, s azóta is számtalan nagyszerű előadásban működtek együtt a Rigolettótól, a Simon Boccanegrán, a Macbethen vagy a Hoffmann meséin keresztül a Bánk bánig.

Kelemen életét kitölti az éneklés, mindent ennek rendel alá. Többek között ennek is köszönhető, hogy szinte soha nem mond le előadást, szerepeit idejében, alaposan megtanulja és karban is tartja. Többször ugrott be főszerepekbe próba nélkül. Így énekelte például Scarpiát, a Falstaff Fordját is egy hét alatt tanulta meg, a Nabuccót pedig úgy énekelte el a takarásból a Szegedi Szabadtéri Játékokon, hogy a premier énekese nem jött ki a főpróbára. Őt pedig a nézőtérről rángatták föl, hogy ugyan mentse már a menthetőt a. Persze ez nem véletlen a pár ezer spontán 'érdeklődő' néző előtt. A debreceni kórusban töltött évei alatt hét főszerepet tanult meg önszorgalomból, amelyekbe aztán bármikor gyorsan be tudott állni. ”Persze szerencse is kell ehhez a pályához, de a sült galambot nem árt tátott szájjal várni.” - mondta.

De nem is ezt akartam elmondani róla. Mindez lényeges, de nem alapvető.

Az opera az a színpadi műfaj, ahol egy-egy előadást, produkciót többször is meg lehet nézni, egy énekest sokszor meg lehet hallgatni. Vannak jó énekesek, akiket szeretünk hallgatni, vannak rosszak, akiktől fintorgunk és akadnak sajnos olyanok is, akiket nem tudunk végighallgatni. Aztán vannak persze a nagy művészek, akik föllelkesítenek bennünket.

Van azonban egy sajátos hang-, vagy énekestípus. Kevesen tartoznak ide, nem mondom, hogy ők a legnagyobbak, az sem biztos, hogy föltétlenül a legragosabb helyeken énekelnek, de ők a legtitkosabb tünemények ezen az álomszínpadon. Ők azok, akiket jól ismerünk egy-egy szerepben, sokszor hallottuk már őket – mégis időről időre, újra elbűvölnek! Úristen, milyen szép ez a hang! Micsoda kirobbanó erővel szólal meg! Milyen gazdagon zendül meg az a magasság! Nos, Kelemen Zoltán hangját és éneklését én 20 év után is ilyennek hallom.

Amikor például a Macbeth első felvonásában bejön a királygyilkosság után, „Tutto e finito” a piano frázis olyan szépséges tónusban szólal meg, hogy mindig megborzongok. Vagy amikor legutóbbi szerepében, az Ernani Don Carlosaként a harmadik felvonás nagy áriájában előre lép, hogy „E vincitor de secoli” - a felhangok parádéja minden este az újdonság erejét hozza. Egyszerűen nem lehet hozzászokni. Persze tudom, azt a típust képviseli, amit én minden hangfajban a legjobban szeretek: sötét színű erőteljes orgánum, amely a magasabb régióban sem világosodik ki és nem veszti energiáját. Éneklése kiegyenlített. kifejező, biztonságos.

Ez végül is fizika.

Ami ezen túl van, az ennek az érzéki műfajnak a varázslata.

Kelemen Zoltán
Pál Tamás, Kelemen Zoltán, Gyémánt Csilla (a Szegedi Operabarátok Egyesület elnöke) és Barnák László (a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója)


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.