Mahler - Negende symfonie in D
- dni -, 2018-09-03
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=7163
 

Concertgeouw 2018. augusztus 29.
Amsterdam - Het Concertgebouw, Grote Zaal

Mahler: 9. Symfonie
Koninklijk Concertgebouworkest
Bernard Haitink

Ilyen illusztris eseményre az ember jól teszi, ha időben, adott esetben hónapokkal korábban beszerzi a jegyét, és akkor nyugodt lehet. Hacsak közbe nem jön valami.
Mondjuk, ennyi idő alatt sok minden megváltozhat. Most például eredetileg nem a kilencedik, hanem a hetedik volt műsoron, karmesterként pedig Daniele Gatti neve szerepelt a plakátokon...

Aztán Gattit augusztus elején kirúgták, a segítségül hívott régi főzeneigazgató Bernard Haitink pedig a kilencedikkel vállalta a munkát.

A szervezõk e-mailt küldtek a változásról, és mi nem tiltakoztunk és nem kértük vissza a pénzt - sőt! A műsorváltozásnak még örültem is, egyrészt a kilencediket talán jobban is szeretem, ráadásul ez az egyetlen Mahler szimfónia amelyiket valami rejtélyes ok miatt még soha nem hallottam hangversenyen.

Gatti személye - és persze munkássága - pedig amúgy is megosztó. Szexuális zaklatásra hivatkozva rúgták ki - az ilyesmit manapság nagyon komolyan veszik - de tudtommal különösebben vizsgálatokat sem folytattak, és a döntést azonnali hatállyal érvényesítették. Norman Lebrecht szerint az ügy csak ürügy, valójában a zenekar tagjai és vezetősége csak Gatti próbáinak lassúságát és unalmasságát elégelték meg. Ennek a tisztázása szerencsére nem lehet a mi feladatunk, de a "nagy" karmesterek személyiségjegyei fölött még sokat fogunk töprengeni. Az igazán jók közül bizony sokan egocentrikusok és erőszakosak, másképp nem érvényesíthetnék akaratukat emberek egész serege fölött. Nyilván nem mindegyik szexuális ragadozó, de valahol megnyugtat, hogy régen az ilyesmiből nem mindig lett hangos botrány. Inkább nem írok neveket, de biztosan jó néhány karmesterlegenda emlékével lennénk most szegényebbek.

Azt, hogy időközben Haitink is elkövessen valami "meggondolatlanságot" kevéssé valószínű. Közel kilencven éves, és a Concertgebouw zenekar vezető karmestereinek még olyan generációjához tartozott, akik úgy ahogy maguk a muzsikusok is, még mindannyian hollandok voltak. Willem Mengelberg és Eduard van Beinum után 1988-ig állt a zenekar élén.

Szóval ha aggódtunk, akkor legfeljebb azért, hogy Haitink még megérje a koncert napját. Fiatalabb korában sem tartozott a tomboló, önmegvalósító muzsikusok közé. Kissé kimért, joviális karmester, egyfajta "grand seigneur". Van persze, amihez ez a karakter kifejezetten jó, de talán nem mindenhez. Attól szerintem joggal tartottunk, hogy az ereje elég lesz-e egy ekkora mű megformálásához?

Amikor - nagy nehezen - felkapaszkodott a pódiumra, a közönségtől és a zenekartól is nagyobb és hosszabb tapsot kapott, mint sokan mások a koncert után...

A hollandok nem felejtették el a mesterüket, és feltűnő, szinte tüntető szeretettel, tisztelettel és figyelemmel fogadták, és nekem nagyon hamar teljesen világossá vált, hogy pusztán ezzel az attitűddel sikerült felülkerekedniük a feladatok kilencvenkilenc százalékán. Minden máshoz elég volt a fontos helyeken figyelmeztetésül felemelt mutatóujj, egy összevont szemöldök, néhány kisebb segítő gesztus.

Én pedig elengedtem a karfát, hátradőltem, és kissé elérzékenyülve kezdtem szemlélni és hallgatni ezt a csodálatos termet. A legfontosabb tanulság kézenfekvő, hogy ha a tisztelet és szeretet működik, akkor messzebbre jutunk, mint az önmegvalósító arroganciával, a hatalom eszközeivel, az erőszakkal. Bizonyára mindez működik más korszakokból származó egyéb művekkel is, de éppen Mahler utolsó szimfóniája így kapta meg legfontosabb, lényegi karakterét.


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.