Barokk slágerek és egy kis plusz – A Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye az Óbudai Társaskörben
- vape -, 2018-06-04
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=7149
 

Barokk slágerek és egy kis plusz 2018. május 30.
Óbudai Társaskör

Telemann: Les nations Geminiani: La Follia Vivaldi: a-moll versenymű két hegedűre Dragony Tímea: Gwethyr Händel: D-dúr concerto grosso

Tfirst Péter, Király-Domány Bernadett hegedű Liszt Ferenc Kamarazenekar, koncertmester: Tfirst Péter

Telemann kicsit gonoszkodik a nemzeteket egy-egy rövidke zenei portréban ábrázoló szvitjében: a Les Moscovites című tételben szól a nagy harang, nem túl kifinomultak a dallamok, disszonánsan hangoskodnak az oroszok. A többiek már konvencionálisabban jelennek meg, a törökök persze janicsárzenével, a svájciak, portugálok meg olyan karakterdarabokkal, amelyek amúgy szellemes muzsikák. A B-dúr szvit legjobb oldalát mutatja a kissé alulbecsült szerzőnek, aki nagyon is egyéni, sajátos hangulatú zenei világot teremtett életművének legjobb pillanatiban. A Liszt Ferenc Kamarazenekar ezen a koncerten is, mint az előzőeken ebben a sorozatban, Telemannal kezdett, és az egymást követő kis tételekben stílusosan kijátszották mindazokat a poénokat, amelyek miatt ezeket a szórakoztató műveket szeretni lehet.

Telemann neve egy esetben mindig szóba kerül: a valaha élt legtermékenyebb zeneszerzők között első helye, úgy tűnik, elvitathatatlan. Való igaz, a zenei kliséket könnyedén alkalmazó barokk szerzők inkább új művet írtak, mint hogy egy régivel szégyenkezzenek, még ha a különbség alig-alig is volt számottevő egy régi és egy új alkotás között. A kor zenei formuláinak a jó részét Corelli alkotta meg, ő még küzdött az eredetiségért, tán ezért is ölel fel csak néhány tucatot műveinek száma. Viszont ezek olyan hatásúak voltak, hogy sok megoldása klisévé merevedett a 18. század első felének szerzői kezén. Geminiani azonban nem másolt, egyszerűen vonószenekarra - concerto grosso formában megszólaltatható művekké - írta át az opus 5-ös szólóhegedű szonátákat. A sorozat utolsó darabja a híres La Follia variációk. Virtuóz elemekben gazdag mű, a zenekar hegedűs vezetője, Tfirst Péter és első gordonkása Kertész Ottó remekelt az előadása során.

Ellentétben Corellivel, Vivaldi nevét gyorsan felejtették halála után. Az ő szerepe a concertók formavilágának megszilárdítása és egy olyan dallamvilág és hangzásszépség megteremtése volt, amely például egy olyan kettős versenyben csúcsosodik ki többek közt, mint az opus 3-as sorozat, A harmóniai találékonyság a-moll két szólóhegedűs concertója. Stílusosan játszottak ismét a szólisták, szépen szólt a zenekar. Király-Domány Bernadett is a zenekarból lépett elő, tán kissé élesebb volt hegedűhangja, ami annak az időtlen szépségnek a megjelenítéséhez kellene, mint ami ebből a darabból árad. De a teremről sem mondható – hiszen nem is annak készült – hogy ideális hangzású koncerthelyszín volna, akusztikája száraz, valószínűleg az alacsony belmagasság is oka a visszhangtalan hangzásnak. A zenekar, már jeleztük, naprakészen otthon van a barokkban, olyan játékmódot alakított ki, amely a modern hangszereken is azokkal a zenei eszközökkel operál, amelyeket a régihangszeres együttesektől megszoktunk, ezzel is élvezetessé téve a műveket. Csiszoltabb együttjátékot mindazonáltal itt-ott szívesen hallottunk volna tőlük, és néha bátrabbak is lehettek volna bizonyos zenei formulák poentírozásában. És ez volt igaz a Händel Concerto grossóra is.

Magasra értékelhető, ha egy zenekar következetesen játszik kortárs műveket – ez a sorozat a zenekar saját rendezése, így csak is övék a dicséret, hogy ezt a pluszt vállalták. Most Dragony Tímeának műveinek egyike került sorra. „A kelta mitológia által ihletett programzenei sorozatom kilencedik darabja a Gwethyr című kompozícióm. A ciklus kelta isteneket, történeteket mutat be, „tesz hallhatóvá”. A kiteljesedő, expresszív darabot eltérő karakterek, tempók, változatos hangszínek jellemzik, tükrözve a kelta istenek misztikus és erőteljes világát” – írja művéről a szerző. Maga a zenei világ azonban inkább a múlt század első évtizedeit idézi, Bartók és Divertimentója több helyen felsejlik, noha Dragony természetesen stilárisan túl is lép a nagy elődön. A zenekar végül itt is a tőle megszokott magbiztossággal játszott, kisebb egyenetlenségek mellett, kiváló karakterizáló képességgel. Reméljük a sorozat folytatódik jövőre, a terem zsúfolásig megtelt, a siker pedig megérdemelt volt.


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.