Bejelentkezés Regisztráció

Főtéma

Borús nyári gondolatok

2017-10-24 09:16:48 riccio

nyári játékok Régen történt meg velem, hogy a tévécsatornákon és/vagy a rádión keresztül egész nyár folyamán figyelemmel tudtam kísérni a legnevesebb nyári játékokat, ezért úgy gondoltam, a teljesség igényét félretéve kalandozok az előadások között. Viszont senki érzékenységét nem akarom felpiszkálni, ezért nem annyira az énekesek és karmesterek neveivel foglalkoznék, hanem magával a jelenséggel.


Bayreuth:

Elsőként A nürnbergi mesterdalnokok új rendezése hangolt le Bayreuthban. A rendezői alapötletként a főhős Beckmesser melyet - lásson csodát és polgárpukkasztást a közönség - Wagner maszkjában tett vett az énekes, erősen hangsúlyozva a figura rasszizmusát, és antiszemitizmusát. Hogy valójában milyen is volt a városi írnok, eltűnt, mint az orgona illat a második felvonásban. A többi szereplő elsikkadt, nemcsak a dédunoka rendezéséből eredendően, hanem sajnos személyes korlátaik miatt is. Jellemző volt, hogy például Walter alakítója "hangban” elbújhatott és el is bújt Dávid mellett. A "kismesterek" együttese viszont jó volt.

A Parsifal következett, ez tavalyi produkció, már az USA tengerészgyalogos Parsifaljával. Ugyan új volt a címszereplő, de hangi kvalitása nem győzött meg. Kitűnő volt, mint minden szerepében Gurnemanz alakítója és igazi élmény volt Kundryt hallgatni. Azt szinte felesleges megjegyezni, hogy egy bombabiztos pont van évtizedek óta Bayreuthban: a zenekar és az énekkar!

Aztán jött egy harmatos Rajna kincse, egy lírai buffó hangú Wotannal. Nem tudom, hogy megy mostanában a szereplő válogatás, mert lehet, hogy valaki remek Ochs báró, nem biztos, hogy jó Fasolt is. Mint énekes előbb múlt ki, minthogy lesújtott rá, a testvérbosszú…

Walkür, neves Brünnhildével, aki szinte végig alulintonált az egész darab alatt. Jellemző a további szereplőkre, hogy a legmaradandóbb élményt itt is a kiswalkürök csapata okozta. Ilyen összefogott, együtt lélegző, együtt gondolkodó és remek hangon éneklő női együttest ritkán hallani!

Aztán jött Siegfried, és már új gondja akadt a nézőnek, hallgatónak egyaránt: vajon fél óra múlva, fog-e még ez a tenor magából hangot kiadni? Volt ugyan egy remek Mime mellette, de mindenki a címszereplőért morzsolta zsebkendőjét. Sikerült, óriási erőfeszítéssel, de átszakította a célszalagot!

Pihenésként átéltünk egy szintén hősies Trisztán és Izoldát, a jó nevű Izolda elég nehezen küzdött meg a magasságokkal, és Trisztán is csak minden erejét megfeszítve tudott meghalni. A nemrég nálunk is fellépő Marke teljesítménye szinte értékelhetetlen volt…

Végül elérkeztünk Az istenek alkonyáig, de az előzőleg felvázoltak, nem sokat változtak. Mikor hallunk megint egy igazi basso profondo Hagent? Siegfried a bajnok, ugyanazt produkálta, csak már nem kellett aggódni érte, hiszen többet nem kell énekelnie, és lehet, hogy ő is felszabadult, mert a halál jelenet az erdőben meglepően szépre és főleg líraira sikerült.

nyári játékok

Salzburg:

Nem esik messze Bayreuthtól Salzburg, ahol igen tömény zenei ajánlattal rukkoltak elő az idén, az elmúlt három szezonban együtt nem volt ennyi operaelőadás. Új bemutató volt az idén a Titus kegyelme, többszörösen is aktualizálva, néha az érthetetlenségig keverve az amerikai Észak és Dél csatáját fehérekkel, a migránsoknak tűnőket a náci láger "fillinggel". Összességében ezt az előadást az énekesek mentették meg, élükön egy színes énekesnővel, aki nagyon hasonlított produkcióban is a fiatal Leontyne Price-ra.

Aztán az agyonreklámozott Aida. Iráni rendező-festőművésznő vitte színre. Eleinte nem is volt rossz megoldás a sok mozgó fehér díszletelem, ami ha kellett, piramis volt, ha kellett, sivatag vagy sziklasír. Meglepően dekoratív női jelmezek voltak, elszoktunk attól, hogy Amneris minden megjelenésénél más ruhában van. Igen látványos volt a Fáraó udvara, ami teljesen néhai Faruk egyiptomi király környezetét jelenítette meg (aki amúgy európai nevelésben részesült és nagy operabarát volt). Itt ennél a jelenetnél felkaptam a fejem, mert sajnos igen ritkán volt olyan szerencsém, hogy a Fáraó alakítójának ilyen jó hangja legyen. Aztán megjött egy Ernesto-Nemorino-Almaviva szerepkörre predesztinált Radames, öncélú crescendálások tömkelegét bemutatva, ha kellett, ha nem. Hogy Ptah templomában egyszerre avatják dzsihadistává és szamurájjá, az már nem az ő hibája volt. Hasonlóan huncutkodott hangjával Ramfis is, mert hol lehetett hallani, hol nem. Amneris: a neve után ítélve eleinte azt hittem, egy jó szláv mezzót fogunk hallani, de sajnos tévedtem. És ott volt, ugye maga Aida, akiért lelkesedni kellene. Volt is egy pár szép momentum az éneklésében, pl. a Nílus-parti áriában, de még nem teljesen birtokosa a szerepnek. Aztán jöttek a meglepetések, a bevonulási menet és balettbetét kiirtása, helyette görög színjátszásból ismert kecskék szaladgáltak, ugráĺtak, ki tudja miért.

nyári játékok

Bregenz:

Salzburgot elhagyva ott van közel Bregenz, nézzük meg, az új intendáns mit tud nyújtani a Carmennel? Ha van egy játszóhely ahol valamilyen természeti adottság van, vagy épület, óhatatlan, hogy minden rendezőt ez megkísért és kevesen tudnak ennek ellenállni.

Itt adva van a bregenzi tó, tehát játszatni kell, mindenáron. Az alapdíszlet elfogadható, két női kéz a színpad kereteként, bennük kártyalapok, eddig semmi baj, ahogy megjelenik egy-egy új szereplő, kivilágosodik egy lap. Első felvonás minden gond nélkül lemegy, a két női szereplő jó figurát hoz, Don José jelen van. Aztán jön Lillas Pastias híres kocsmája, a sodró cigánytánccal, Carmen fent olyan kétemeletnyi magasságban énekel, míg a tánckar jobb sorsra érdemesebb tagjai szó szerint pancsolnak lent a tóban. Azután valami félfordulatos díszlet befordul Escamillo belepő zenéje alatt, és a hős torréró azon hentereg egy hölggyel. Ezek után a katarzist jelentő belépő és szerelem első látásra, valahogy elmaradt. Megjelenik José, minden egyenruha nélkül, egy szál kardba öltözve, igen gyenge hangi adottságokkal (bár szép nagydarab fiú volt). Amikor a csempészek átveszik a hatalmat, mindjárt felkapja az ember a fejét, a két csempésznél ott jobb José, és Escamillo nem kellett volna, de ők nem azt a két szerepet énekeltek, a közönség sajnálatára.

Ezek után már gyorsan peregnek az események, a harmadik felvonás csodás előjátéka és csempészkórus eltűnt, bár alpinisták lógnak a fejek felett. Minden külön értesítés helyett belevágunk a Kártyaáriába, és a tercett is húzottan megy. De élmény nélkül nem maradunk, a Biscaya-i hegyek, a sziklák közé megérkezik Escamillo – motorcsónakon. Ezek után senki ne lepődjön meg, hogy Carment José csak egyszerűen vízbe fojtja.

nyári játékok

Verona:

Most mar belejöttünk, irány a másik szentély, Verona! Verdi Nabuccoja, mi kell több egy érző szívnek, gyönyörű csillagos este, tömeg a nézőtéren.

A nyitány hangjaira kicsit megvilágosodik a színpad, hajnalodik, de hisz az az épület a Scala! Egy csomó Gavroche özönli el a színpadot. majd puskaropogás, rohangáló emberek. Visconti megfordulna a sírjában, hiszen ilyen tökéletes forradalmi képet még ő sem rendezett a Párducban. A forradalmi hév csak nem hagy alább, sebesültek, ágyúzás, görögtűz. Igazi olasz körmenetekről ismert jelenetek, Mária szobrok hurcolása, monstranciák, papok, minden, ami kell. Később kezd oszlani bennem a homály, hiszen osztrák lovasok keringenek immár állandóan (hiába, egy akkora teret ki kell használni), de hiszen akkor ez az 1848-as milánói öt napos forradalom.

Mivel ismerem a zenét, tudom nagyjából, minek kell következni és nem is tévedtem. Nyitott fiákeren megjelenik maga Radetzky marsall, alias Nabucco! Feláll a nyitott sétakocsiban, integet egy zömök, vaskos ember, majd háttal a nézőknek, kimászik a kocsiból, mint maga Tschöll papa. Amikor dalra fakad, mint egy tökéletes Don Pasquale-hang és figura. És ekkor előpattan a tömegből egy Nagy Katalin cárnőnek öltöztetett hölgy, akiről kiderül, hogy ugyan Abigailnak kellene lennie, de jó esetben Konstanza lehetne.

Lesz még egy tenorunk Ismael szerepében, akinek ’Á’ felett már gondjai akadtak, viszont Abdallo (ugyan kackiás huszáregyenruhában) remek, kellemes spinto hanggal tűnt föl. Megpróbáltatásaink, még nem értek véget, Zakariásnak - úgy számoltam - Milánó polgármesterének kellett lennie, szépen hangzó grúz neve volt. Csak egy nem volt neki, hangja.

Aztán újabb rendezői lelemény, ismerünk ilyent, színház a színházban, kifordul a Scala épülete (ami addig Radetzky-Nabucco főhadiszállása volt). Belülről abszolút hitelesen elénk tárul a Scala nézőtere, ez lesz helyszíne Nabucco megörülésének. Így folydogált az előadás. Később Zakariás, mint díszletező jelent meg és rögzítette a díszletmenórát, majd az osztrákok előtt, hagyományos ruhában a kórus elénekelte a Va Pensierot. De eddigre már Abigaille félreérthetetlenül Sissynek volt öltöztetve.

Kétségbeejtő produkció volt, egy burleszknek tűnt az egész.

nyári játékok

Stuttgart:

A "turné” utolsó állomása, Stuttgart volt, vadonatúj rendezés, az áldozat Csajkovszkij Pikk Dámája volt. Itt is el kell a nyitózenét játszani, bemutatják a helyszínt, de minek, mi ismerjük a képet, komplett "nyócker", szürke sivár lepukkant épületek, egy háztömb, ami a későbbiekben állandóan forog, kellemetlen érzést keltve a nézőben. Idővel megjelennek a lakók is, teljesen mintha 20-30s évekből látnánk szovjet filmhíradót. A szentpétervári parkban sétálók helyett, akik élvezik a napsütést, a Fidelio rabkórusa jelenik meg és hangzik el. Aztán megjelenik elegánsan selyemöltönyben, divatos szemüvegben Tomszkij, futball-labdával a hóna alatt egy csomó sportruhás gyerek között, akiknek állandóan futniuk kell. Jönnek Hermann barátai, itt drogos, lepukkant csöves fickók, aztán megjelenik maga Hermann, kissé piknikus alkatú fiatalember. Kora meghatározhatatlan, mindenesetre farmerben, hátizsákkal, gördeszkával a hóna alatt érkezik.

A meglepetés az eddigiekhez képest, hogy itt most mindenkinek van énekhangja, nem is rosszak, nemzetközi gárda, kanadaitól, magyarig minden van benne, és jók. Aztán feltűnik Lisa, kicsit enyhén szellemi fogyatékos kiskorúra van véve, Jeleckij herceg egy kistermetű, ázsiai férfi, már nem a fiatalok közül való, de rosszabb baritont mostanában ne halljak.

Végül előkerül a Grófnő is, fehér sportruhában, lobogó fehér hajjal, és sajnos elég magas szoprán hanggal. Folyik az élet a háztömbön belül és kívül, mert a szereplők éppúgy állandó mozgásban vannak, mint a díszlet. A folyton mozgó elemek közt ugrálnak egyikről a másikra, tűzoltólétrán mindenki közlekedik, még a Grófnő is (már érthető a sportruha), Lisa magas sarkú cipőben, ahogy kell. A körfolyosóknak nincs eleje, se vége, így a szereplők, az ablakokon közlekednek, egyiken ki, a másikon be. (És közben még énekelnek, ráadásul jól.)

A hercegi bálon a közönség, önfeledten ül a padlaton, és papírcsákókat, és zacskókat ragasztgat, és néha felvesznek egy álarcot, például a Herceg a csodás áriáját egy róka álarca mögé rejtőzve énekli el. Kész vége, tovább nem akarom borzolni olvasók idegeit!


Körbejártuk Európa szinte valamennyi fontos kulturális eseményét, a végeredmény mindenütt ugyanaz: jobb sorsra érdemes énekesek hangjuktól, alkatuktól nagyon messze álló szerepekben feszengenek. Ahol "véletlenül" jól osztották ki a szerepeket, ott a rendezés tette fizikailag lehetetlenné a normális előadást. Mire és főleg kinek jó ez? Mert sem az énekeseknek, sem a közönségnek, csak az utóbbi nem meri a horribilis helyárak leszurkolása után bevallani, hogy nem erre vágyott, és hogy ne tűnjön ki a többi balek közül, vadul tapsol, de lopva egymásra pillantanak: Te is ...?






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.