Bejelentkezés Regisztráció

Főtéma

Leoš Janáček nyomában Brünnben - Látogatás a Janáček emlékházban

2017-02-24 20:59:43 Heiner Lajos

Leos Janácek Brünn nevéhez sok híres ember köthető, a két leghíresebb Gregor J. Mendel, a genetika megalapítója, és Leoš Janáček zeneszerző.

A komponista ugyan csak tizenegy évesen költözött Brünnbe, de egész hátralévő életében hű maradt a városhoz.

Az 1870-es években Brünn főleg németek lakta település volt, így különösen fontos, hogy Janáček mennyit tett a cseh kisebbségért. Két fontos cseh kórus, a Svatopluk és a Beseda Brňenska karigazgatója lett, de zongoravirtuózként is fellépett. 1881-ben orgonaiskolát alapított, létrehozta és kiadta a Hudebny listyt – ez volt az első cseh zenei lap Morvaországban. Részt vett a Cseh Nemzeti Színház és több cseh társaság megalapításában, segítette a brünni cseh egyetemeket.

1918 után Brünn cseh, vagy még inkább multikulturális város lett. A mester azonnal alkalmazkodott az új helyzethez – az orgonaiskolát konzervatóriummá alakította át, kimagasló zeneiskolát létrehozva.

1925-ben a Masaryk Egyetem történetében első ízben tiszteletbeli professzorává választotta.

Brünnben számos, Janáčekkel kapcsolatos emlékhelyet lehet látogatni, az én választásom most a Janáček emlékházra esett. A Smetanova 14 szám alatt álló házacskát Alois Horák tervezte, a zeneszerző feleségével 1910 májusában költözött be. Itt születtek az olyan mesterművek, mint A ravasz rókácska, A Makropoulos-ügy, A holtak házából, vagy a Taras bulba, a Sinfonietta, a Glagolita mise.

A ház ma múzeum. A dolgozószobában ott áll az az Ehrbar zongora, melyet a komponista nászajándékként kapott, s melyen legtöbb szerzeményét komponálta. Kiállításra került több partitúrarészlet, levél, számos ritka fénykép.

A kert csöndességet, nyugalmat áraszt, a Rókácska erdei világát idézi.

A szomszédos, nagy épület, a Chleborád-villa, a valamikori orgonaiskola ma a Janáček-archívumnak ad otthont – itt őrzik a zeneszerző autográfiáit, levelezését, a vele és az iskolával kapcsolatos dokumentumokat.

Kicsi ez az emlékház – de nagyon értékes anyaggal.

Köszönetünket fejezzük ki Mgr. Bc. Nikola Illeovának rendkívül kedves és szakavatott vezetéséért, valamint a Morva Múzeum munkatársainak segítségükért.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.