Tenorlét, baritonlét – Gondolatok Plácido Domingo Nabuccója kapcsán

Jó, én benne lennék, hogy Placido Domingo énekelje Nabuccót. De akkor Abigél Edita Gruberova legyen, legföllebb, ha Cecilia Bartoli! Ludmilla Monastyska ide nem jó, ő vérbeli drámai szoprán, ezért kínzóan fölvetődik a kérdés: akkor a mostohaapja miért nem hősbariton?

Mert Domingo nem az. Sose volt, sose lesz. Pedig most jó formában volt. Több Trubadúrban előfordult ugyanis, hogy alig-alig tudott megbirkózni Luna gróffal. Ebben a tartományban a voce megfelelően, néha varázslatos színben szól. Frazírozása most is elegáns, értelmes, sőt értelmező. Az ember szinte lelkifurdalástól gyötörve töri a fejét, hogy miért is nem tetszik neki jobban.

Nekem valamikor III. felvonás Abigél-Nabucco duettjében esik le a tantusz. „Deh perdona! - Kérlek, bocsáss meg!” - énekli a megzavarodott király. Egy tenor egészen másképp kér megbocsátást, mint egy bariton. A tenor fiatal, szép, diadalmas és tudatlan. Úgy gondolja, neki jár a kegyelem, ezért öntudattal kéri. Csak egy bariton tud igazán nyomorult és kétségbeesett lenni. Egy bariton lelkületében van meg csak igazán az a kettősség, fény és árnyék ellentéte, amely nemcsak a hang, de a karakter fő vonása is.

Az idős Domingóval nem az a probléma, hogy a hangja nem elég sötét és bozontos Verdi szólamaihoz (egyébként nem elég), hanem az, hogy a szíve tenor maradt. Persze ő nem volt tipikus tenor, egyáltalán nem volt együgyű! Minden szerepében átérzett, mélyértelmű portrét adott, legnagyobb szerepei pedig az ellentmondásos, gyötrődő hősök voltak, mint Hoffmann, Ramerrez A Nyugat lányából, Don Carlos vagy Otello.

Ám a világhoz való viszony a két hangfajban teljesen más.

(P.s.: Domingo még mindig óriási vonzerő a közönség részére! Igazságtalan volna azt mondani, hogy ez már csak a múltjának szól. Még ma is képes nagyon jól énekelni, ugyanakkor sikerének fontos tényezője páratlan művészi formátuma, és rokonszenves személyisége. Lehet valakinek az a véleménye, hogy jobban tenné, ha már befejezné énekesi pályáját, de azt senki nem állíthatja, hogy kegyeletből van színpadon. A szegedi Belvárosi Mozi is rendszeresen átveszi a Metropolitan világközvetítéseit, és régóta Domingo Nabuccója volt az első produkció, amelyre megtelt a terem.)