Bajazzo
Bodajky Nagy István, 2000-10-21
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=7
 

Ruggero Leoncavallo (1853 - 1919)

Nagyérdemű olvasóm!
Bocsánat, hogy szakcikkemmel zavarom,
én a Café Momus zenekritikusa vagyok.
A Musica aberrata rovat darabját olvashatja.
Egy újabb operát óhajtok ön elé tárni.
Ez van, tessék olvasni!

Bluette 2 felvonásban, tele bohózati elemekkel, némi gyilkossággal fűszerezve. Kész cirkusz!

Történik Calabriában, Montalto mellett srévizavi, 1865 Nagyboldogasszony napján, olyan reggel tíz, és este nyolc között.

Mielőtt belebonyolódnánk a kesze-kusza történetbe, elárulom, hogy Canio (tenor), atyai nagyapám középső gyermekének legkissebb fiacskája volt. Az öreg Padlacsek Tóni, a nagyapám testvéröccse, kivándorolt a magyar Cinkota testvérvárosába, a Montalto melletti Calabriába, valami szerelmi bánat, vagy szecskavágó lopás miatt. A Padlacsek nevet felcserélte a Pagliacciora. Eddig az ő nevét nem tudták kiejteni, innentől meg ő volt képtelen a sajátját. Nos az öreg Canio Pagliaccio évente írogatott haza, az új hazájukban történt eseményekről beszámolandó. Utolsó levelében tesz említést a vándorcirkuszossá cseperedett Canio gyerekről. Megírta, hogy ez a gyerek egyáltalán nem való színésznek, mert ahelyett hogy exhibicionista lenne, - mint a jó édesanyja (Szlapák Mari), inkább introvertált. Nem érezte jól magát a színpadon. Szépen énekelt, az nem vitás, de a lelke mindig másfelé járt. Nagyon kedvelte az egykapus strandfocizást. Egyedül mérkőzve, órákig cselezgette önmagát. Sokszor elfelejtett hazamenni ebédezni.

BajazzoAmikor egy alkalommal (Nem volt több 1892-nél, csak legfeljebb május 21-el!), midőn éppen Leoncavallo új operáját mutatták be, a Bajazzo-t, annak a végén kellett volna mondania, hogy Finita la comedia! Ehelyett ő elkezd sikongatni, hogy megölték Turiddut - vagy kit? Volt nagy röhögés, csak Ruggero akarta leharapni a fülét. Ennyit a családi legendáriumból! Nagybátyám leveleit, és szerény idevágó kutatásaim feljegyzéseit megtalálják a csongrádi Tari László-féle Kubikus Múzeum levéltárában.

Azt már Balassa Imrétől és Gál György Sándortól tudom, hogy milyen szomorú véget ért meg az atyai nagybátyám, a napról-napra öregedő komédiás. Öreg volt a lelke, öreg a teste. Csak a felesége volt fiatal. Pagliaccioné, született Colombina Nedda ragaszkodott a férjéhez, de nem nagyon. Szerette is, meg nem is. Azt nem szerette benne leginkább, hogy sok időt tölt el a kocsmában.

- Meglátod - szokta volt mondani - egyszer még májzsugorod lesz.

- Nem lehet mindenki fehérmájú - riposztozott az öreg bohóc. Csak ismertél volna strandfocista koromban, amikor egyedül rúgtam hat gólt magamnak.

Történt egyszer - vidéki haknin voltak éppen -, hogy újfent mással feküdt le a fiatal, szopránnak sem utolsó menyecske. Valami falusi madártenyésztő, vagy ilyesmi lehetett az illető csábító. Beppo, a társulat szakszervezeti bizalmija köpte be őket.

Canio tudta, hogy meg kell ölnie Neddát, mert bár sokat ivott (mint mindig), és mert a memóriája sem a régi, de jól ismerte a forgatókönyvet, hiszen ezerszer eljátszották már a darabot. Csak azt nem tudta eldönteni, hogy akkor szúrja-e le, amikor a zenekar az ő, már-már önkívülivé fokozódó fájdalmát, a lelke mélyén háborgó vihart a klarinét, fagott és a mély vonósok fel s alá rohanó, szaggatott, pontozott ritmusú figurációi rajzolják, vagy egy kicsinykével később, amikor már Silvio is fenn lesz a színpadon.

- Mindegy - dünnyögte. - Az lesz a legbiztosabb, ha mindkettőt leszúrom, olyan sorrendben, ahogy elém kerülnek. Egy késnek látszó tőrrel le is döfte őket. Neddának - állítólag - ez volt az utolsó fellépése. Hátatfordított a színpadnak, fiatal szeretőjének, a férjének, na meg az életnek is. Azóta minden Bajazzo előadást ezzel a praktikus megoldással adnak elő. Minden opera körül őgyeleg néhány szoprán, akire szívesen kiosztja a direktor ezt a briliáns szerepet.


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.