Z mrtvého domu - Hatalmas sikerű Janáček-premier a Prágai Tavasz keretében
Heiner Lajos, 2015-06-11
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=6868
 

Z mrtvého domu 2015. május 14.
Prága, Nemzeti Színház, május 14.

Janáček: A holtak házából

„Nézd, Dosztojevszkij – ez az, amit én irodalomnak nevezek! Minden emberi teremtményben isteni szikra – valóban jó emberek – és aztán történik valami, azt mondanám, egy végzetes döfés – csak egyszer – és nekik szenvedniük kell.”

Így a zeneszerző a Literárni svĕtnek halála évében adott interjújában.

Legjobb tudomásom szerint Janaček utolsó operáját a MÁO sohasem játszotta, hogy vendégegyüttes tolmácsolásában megszólalt-e hazánkban, nem tudom.

Az opera keletkezését illetően elsősorban a nálunk inkább dirigensként ismert Jaroslav Vogel Janaček-biográfiájára utalnék. A komponista magánéletének utolsó évtizedét a nálánál 37 évvel fiatalabb Kamila Stösslová iránti lángolás töltötte ki – máig nem tudni, ez a kapcsolat plátói volt-e, avagy több annál – Stösslová inspirálta, egy az egyben Elina Makropoulos figuráját, és szerepet játszott a Holtak házából megszületésében is.

Hic et nunc nem tudunk a mű keletkezésének részletezésébe bocsátkozni, mint a morva mester oly sok művében, itt is számos „átdolgozás”, „kiigazítás” fordult elő, ahogy a Jenufát Karel Kovařovic „lágyítottta”, itt az egyébként kiváló dirigens, Bretislav Bakala érezte úgy, hogy a partitúrát módosítani, kiegészíteni kell. Jellemző, hogy korábban egyes előadásokon a tatár fogoly, Aljeja szerepét mezzoszoprán énekelte.

Most az Universal Charles Mackerras és John Tyrrell jegyezte 1990-es kritikai kiadása került színre.

Prágában csak egyetlen hölgy jelent meg a színpadon, Akulkaként a táncosnő Jana Vrána, valamennyi énekszólamot férfiaktól hallottuk, így egyfajta reciprok Angelica nővér jött létre.

Hogy milyen ez az opus? Tulajdonképpen monológok szinte végtelen sora. A zene szikár, szomorú („Színházként és zeneileg A holtak házából primitív, a szó legjobb értelmében” – így Pierre Boulez).

Nem, ez a muzsika semmiképpen sem bír a Jenufa átütő erejével, de hát a Jenufa úgy emelkedik ki a janačeki ouvre-ből, mint Hrabalnál a Túlságosan zajos magány.

Az előadás tomboló sikert hozott.

Daniel Špinar rendezése, Lucia Škandková díszletei, úgy érzem, teljes mértékben visszaadták Dosztojevszkij darabjának minden komorságát, feketeségét.

Hiba nélkül szólt a zenekar Robert Jindra irányítása alatt.

Szükségtelen, szinte lehetetlen a teljes énekesgárdát méltatni, legyen elég annyi, egyetlen gyenge teljesítmény nem született. Két nevet szeretnék kiemelni: a Gorjancsikovot éneklő František Zahradničekét, s mindenekelőtt Štefan Margitaét Luka Kuzmich, alias Filka Morozov megformálójaként – énekelte Genovéban, aztán Bécsben, Salzburgban, Amszterdamban, az Aix-en-Provance-i Fesztiválon, Baden-Badenben és a Metben is, Patrice Chéreau rendezésében – énekes és szerep tökéletes szimbiózisa született.

Óriási siker tehát a prágaiak új Janaček-produkciója. És ha arra gondolok, hogy Budapestnek vagy egy évtized kellett, hogy a Jenufa 2004-es premierjének langyos fogadtatása diadalmenetté váljon, abban bízom, hogy talán egyszer A holtak házából is színre kerül.

Köszönetünket fejezzük ki Juraj Gerbery úrnak a beszámoló elkészültéhez nyújtott segítségéért.

Z mrtvého domu


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.