Ruhapróba a Mozart-szabóságban – Andrea Rost: Mozart Arias
- zéta -, 2014-01-06
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=6670
 

Andrea Rost: Mozart Arias Andrea Rost: Mozart Arias
(Rost Andrea, Liszt Ferenc Kamarazenekar, vez. Pál Tamás)
WARNER 2564 64442-9

A Warner újra piacra dobta a Rost Andreával készült Mozart-árialemezt. Ez a CD épp tíz évvel ezelőtt készült, akkor recenzió nem készült róla, de az énekesnő szimpatikus interjúban mesélt Kollégánknak a lemezről… és Mozartról. Itt akár elolvashatják, tanulságos:
"Mozarttal amúgy is mindig érdemes foglalkozni"

Ha az ember azt hallja, hogy egyetlen lemezen, egyetlen énekesnővel rögzítik a Don Giovanni és a Figaro házassága összes (szám szerint: nyolc) női szereplőjének áriáit, akkor az érzései a feltétel nélküli hódolat és a feltétlen kétkedés között ingadoznak. Mert bármily pazar is az ötlet, eluralkodik benne az eztúgysemlehetmegcsinálni gondolat. Pedig, dehogynem.

Ott kezdeném, hogy Rost Andrea a pálya tíz évvel ezelőtti szakaszában is már eljutott a legtöbb Don Giovanni/Figaro-hősnőig. Igaz, ezeknek a fele volt csak igazán meg (színpadon, jelmezzel, ahogy illik), a maradék egy része életkori okokból, a másik fele meg hangalkati különbözőség miatt kerülte el. De most itt van, minden egyben.

Ha egymás mellé tesszük ezt a nyolc alakot, akkor társadalmi rang, neveltetés, életkor és a cselekményben megélt történetük bizony áthághatatlan falakat állít közéjük. Mert Barbarina például mennyire másképp látja a világot, mint mondjuk Marcellina, még akkor is, ha sejtjük és jól sejtjük, hogy Barbarinákból lesznek (majd) a Marcellinák, de közben még egy kicsit Susannák, s ha minden jól meg még Grófnék is. A figyelmes Olvasó persze már okkal gyanítja, hogy mellébeszélek és igaza is van, mert akárhogy is tologatom, azért illene színt vallani.

Kezdem a legnehezebbel: kattintsunk a 10. trackre, Donna Anna áriájára, és hallgassuk meg belőle az első sort. „Or sai chi l’onore” és amikor eljutunk odáig, hogy l’onore, már tudjuk, mi a baj. Hogy a ruha nagy egy(két?) számmal. Az áriában persze minden hang benne van, de a jelenet drámaisága, a hősnő bosszúszomja alig-alig. Hasonló a gond Elvira első áriájával („Ah fuggi il traditor”), egyszerűen hiányzik belőle a szenvedély, de a másodikban („In quali eccesse, o Numi”) Rost már pontosan tudja érzékeltetni az elhagyott asszony szánalmát szívtelen csábítója iránt és a helyzet fura ellentmondásosságát. Ez azért is érdekes, mert Elvira második áriája lelkileg sokkal összetettebb.

Olyan ez az egész lemez, mint amikor egy mutatós fiatalasszony beszabadul a ruhaszalonba szombat délután és egyik darabot a másik után próbálja fel. Cherubino fiús ruhája remekül áll, Barbarináé elbűvölően bájos, de mi mégis Susanna lábai elé vetnénk magunkat a legszívesebben. A Grófné ruhája csöppet még bő neki, de Marcellináéban inkább csak a szilveszteri jelmezbálba engednénk el. Elviráé is – mint láttuk – lötyög egy kevéssé itt-ott, Anna királynői jelmeze tán szép és mutatós, de mégsem igazán az ő stílusa. Azután amikor magára ölti Zerlinetta finom, de mégis egyszerű és fölöttébb szexis ruhácskáját, hát, már húznánk is be a paraván mögé, s függöny be, lámpa le …

A lemez szerkesztésének zsenialitása, hogy a különböző számok a lehető legsűrűbben következnek egymás után. Mivel komponistánk ritkán tett hosszasabb zenekari bevezetőket áriái elé, így azok szinte varázslatosan egybefolynak. Ha előzetesen valaki megkérdezi a véleményemet, biztosan elutasítom, de így hallva, nagyon tetszik. Egészen más értelmet kapnak a különböző, esetenként igen eltérő alakok és helyzetek.

A lemez Pál Tamás gondos irányításával a Liszt Ferenc Kamarazenekar értő és avatott közreműködésével a lehető legautentikusabb közegben jött létre.


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.