Sarkatlanul fogalmazva (Concerto Budapest / Zombola, Prokofjev, Sosztakovics)
SzJ, 2012-05-02
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=6307
 

Baráti Kristóf 2012. április 28.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Concerto Budapest
Baráti Kristóf – hegedű
Vez.: Keller András

ZOMBOLA PÉTER: Kamaraszimfónia
PROKOFJEV: 1. hegedűverseny
SOSZTAKOVICS: X. szimfónia

*

Sosztakovicsot emlegették nagyon Zombola Péter új, a zenekarnak ajánlott darabja kapcsán, lehetetlen is volna nem észrevenni a párhuzamokat: a mű címe Kamaraszimfónia, öt tételre tagolódik, és egy korábbi vonósnégyes átirata.
Ismerős...
Csakhogy, ami megszólalt, az nem Sosztakovics volt, hanem Pärt.
Ez, persze, ha váratlanul is ért, meglepőnek nem nevezhető, hiszen tudható, a zeneszerző a Szovjetunió Tragikus Hőse mellett a Tintinnabuli atyját is nagyra tartja, kompozíciós módszereit nem egyszer vette már górcső alá (soroljunk ide egyebek mellett egy doktori disszertációt is), s ha elméletben ilyen mélyrehatóan tanulmányozza, akkor hatása alól nyilván a gyakorlatban sem tudja kivonni magát.

Pärt munkái roppant izgalmasak (ahogy például Martynové is – de passzintsuk hozzá az Újvilágból Reich és Glass nevét még), olyan értelemben, hogy soha nem lehet tudni, a mű elején megszólaló pár hang illetve ritmusképlet csak néhány percig ismétlődik majd, vagy hosszabb időn keresztül élvezi társaságunkat, és persze rendre előfordul, hogy nem ugyanannyi elég a zeneszerzőnek, mint a hallgatónak (ilyenkor hamar elkezdenek nyikorogni a székek, kaparni a torkok), ha viszont igen, akkor nagyon magával ragadó tud lenni ez a repetitív-meditatív kompozíciós módszer.

A közönség auditív reakció alapján Zombola Péter eltalálta az idő- és hangzásbeli arányokat, de van egy olyan érzésem, hogy ez dicséretnek igen sovánka egy művészeti alkotás véleményezésekor. Úgyhogy feltétlenül említést érdemel még – mint pozitívum – a sosztakovicsi párhuzam említésekor felvillantott eljárás: a komponista részéről jó ötlet volt, hogy nagyobb apparátusra adoptálta 2. vonósnégyesét. Számomra az előny nem is annyira a teltebb hangzásban volt tetten érhető, inkább abban, ahogy ehhez az erősebb hangrakathoz képest megszólaltak a piano részek, de persze érezhetően jót tett a dúsítás (kiváltképp) a centrális tételnek, gazdagabb árnyalatokkal, térhatásosabban szólaltak meg az egymást váltogató, ki-bekapcsolt „hang-layerek”.

Míg a Kamaraszimfónia volt annyira új és ismeretlen mű, hogy maga a kompozíció álljon a hallgatóság figyelmének középpontjában, Prokofjev hegedűversenye már egy felsóhajtásnyival közelebb áll a klasszikus repertoárhoz, több viszonyítási pontot kínál a muzsikusok játékát illetően, műfaji szabályait tekintve pedig ab ovo a szólistát/vendégművészt helyezi előtérbe.
Baráti Kristóf stabilan hozta azt a fokú virtuozitást, lendületet, dinamikát, amit a darab igényel, ugyanakkor a – szerintem – szintén szükséges könnyedséget már nehezebben fedeztem fel játékában.

Mindeközben a Concerto Budapest tette, amit szokott: kísért, szolgált üzembiztosan, de ami elég volt a versenyműben, számomra kevésnek bizonyult a szünet után sorra kerülő szimfóniában. Sosztakovics Tizedikje talán egyfajta slágerdarabnak is tekinthető, gazdagon megpakolva könnyen megjegyezhető (akár: suszterinasok által fütyölhető) dallamokkal, pregnáns ritmusokkal, lírai színezettel és erőt demonstráló szakaszokkal egyaránt. Hatásvadásznak ugyanakkor semmiképp sem nevezhető, már csak azért sem, mert míg hivatalosan a IX. szimfónia tekinthető a felszabadulás feletti öröm zenei manifesztációjának, Sosztakovics sorsát ismerve valószínűleg a Generalisszimusz halála után keletkezett X. szimfóniában lelhetjük meg a nyomát az igazi felszabadulásnak, következésképp az őszinte vallomásoknak (Sztálin vs. DSCH+E-L(a)-MI-R(e)-A, például, hogy felidézve a zeneszerző fogásait, rébuszra rébusszal utaljunk).

A Keller András irányította zenekar pregnánsan, dicséretre méltó tökéletességgel ki- és lejátszott mindent, s a fafúvósok köszönnivaló extrákkal is szolgáltak, mégis úgy éreztem, most csupán annyit kaptunk, amennyit a kottafejek lejátszása eleve a felszínre hoz.

Igaznak gondolom mindezt az egész hangversenyre: a rendre izgalmas programokkal pódiumra lépő Concerto Budapest ugyan XX. századi és kortárs művekből állította össze mostani hangversenyét, de ezekben az alkotásokban azért elviseltünk volna a hallottaknál több romantikát.


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.