Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

A mélység titka (Az NFZ és Cyprien Katsaris)

2011-12-09 09:09:31 - eszbé -

Az NFZ és Cyprien Katsaris 2011. december 6.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Cyprien Katsaris – zongora
Vez.: Joav Talmi

TALMI: Elégia vonósokra, timpanira és harmonikára (Dachaui gondolatok)
MENDELSSOHN: g-moll zongoraverseny
DVOŘÁK: VII. (d-moll) szimfónia

*

Ha nem is nagyon, de mégiscsak eltért a kedd esti koncert műsora az oly szokványos nyitány–versenymű–szimfónia felépítéstől. Meglepő módon erről leginkább a zongoraverseny szólistája tehető „felelőssé”, de ne szaladjunk ennyire előre.

A Nemzeti Filharmonikusokat ezen az estén Joav Talmi dirigálta, és a koncert műsorának összeállítását is ő vállalta.
Első műsorszámként saját műve (Elégia vonósokra, timpanira és harmonikára) szólalt meg, melyet a II. világháborúban meggyilkolt nagyszülei emlékére írt, ihletét két Dachauban tett látogatása adta, ahogy ezt a kompozíció alcíme is jelzi. Kicsit gondban vagyok a mű értékelésekor, mert a téma és az ismertetőfüzet leírása alapján az ember megrázóbb erejű kompozícióra számított, ugyanakkor a hallottak beleférnek abba a keretbe, ami az elégiát, mint műfajt behatárolja. Másképpen fogalmazva, és ezt így furcsa leírni, de igaz: ez a zene a vártnál sokkal konszolidáltabb hallgatnivaló, jól leköti a figyelmet a gondolatok, érzelmek kavargásának ábrázolása, a felbukkanó zenei idézetek beazonosítása. Joav Talmi karmesteri kvalitásainak lemérésére mindenesetre nem ez volt az est műsorából a legalkalmasabb darab.

Következett volna Mendelssohn g-moll zongoraversenye, ha nem Cyprien Katsaris lett volna a szólista. Ő azonban Liszt előtt tisztelegve a magyar származású géniusz stílusában – kevésbé jóindulatúan szólva: műveit, parafrázisait túlzottan is megidézve – néhány perces improvizációval kedveskedett a közönségnek, ízelítőt adva lebilincselő technikai tudásából, színes billentési kultúrájából. Kétségtelen ez volt a koncert legélvezetesebb része.

A ciprusi-francia zongorista eme kvalitásai az utána következő Mendelssohn-concertóból nem világlottak volna ki ennyire biztosan, mert ugyan e mű zongoraszólama is nagyon virtuóz, de nem Liszthez képest. Mi több, Katsaris hallhatóan megpróbálta kikerülni a csapdát, hogy a versenyművet a(z öncélú) magamutogatás irányába vigye el, nem látványosan, hanem szép csöndben volt virtuóz, a mű poétikus vonalát erősítve inkább, mint ahogyan a ráadásban is ezt az irányt célozta a korhűséget a legkevésbé sem kereső, de a maga módján lenyűgöző interpretációjával.

A zongoraverseny előadásának krónikájához hozzátartozik, hogy többször is különbözött a szólista és a karmester tempóelképzelése, de az utóbbi gyorsan és biztos kézzel korrigált, szinte eltüntetve ezzel a pillanatnyi diszharmóniát.

Szünet után Dvořák szimfóniái közül a nálunk ritkábban hallhatók legjobbika, a VII. szólalt meg. Itt tűnt fel, hogy a zenekar milyen jó passzban van, szépen, tiszta intonációval, gikszermentesen és egyszerre szólt, jó volt hallgatni. A szimfónia előadásán nem tudok fogást találni, teljesen korrekt volt, ennek minden pozitív és negatív felhangjával.
Azaz, egy korábbi felvetésemre reagálva: már az első két mű interpretációja megmutatta az est karmesterének kvalitásait, nevezetesen jó muzsikus, jó karmester, de adós maradt azzal, hogy az ember úgy menjen haza, „eh, de jó koncerten voltam”.
A mélység titka ezen az estén rejtve maradt.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.