Bejelentkezés Regisztráció

Filmek

Olyan egyszerű lenne (Anna Bolena / Netrebko, Garanča)

2011-11-16 08:54:49 - zéta -

Anna Bolena / Netrebko, Garanča DONIZETTI: Anna Bolena

Ildebrando Arcangelo, Anna Netrebko, Elīna Garanča, Dan Paul Dumitrescu, Francesco Meli, Elisabeth Kulman, Peter Jelosits
Chor und Orchester der Wiener Staatsoper
Evelino Pidò

Universal / Deutsche Grammophon
073 4725

*

A Boleyn Anna áprilisi, bécsi előadásán készült felvételt nézve olyan egyszerű lenne azt mondani, hogy a mai énekesek között már nincsenek akkora egyéniségek, mint a régieknél. És mindjárt remek példa lenne erre az ügyeletes basszussztár, Ildebrando D’Arcangelo alakítása. Hol van ő a valódi nagyoktól? VIII. Henrik szólamát jobb időkben Bécs nagyságrendű helyeken Nyikolaj Gyaurov énekelte. Hozzá képest D’Arcangelo tényleg pehelysúlyú, és nem csak alkatilag. Ez az egysíkú, valódi mélységek nélküli, erőltetett hangadás, ez a szimplán összevont szemöldök és a morc tekintet, ez jelentené ma az Alakítást? Gyalázat.

És folytathatnám a sort a tenorista Francesco Melivel. Aki ugyan böcsülettel leénekli az összes hangot, amit Donizetti mester a kottájába termelt, de hiába, mert ezek a nyüves hangok csak nem akarnak dallammá összeállni, nincs ívük és nem vezetnek sehová. Keletkeznek és elmúlnak, cél és értelem nélkül. Melivel ráadásul az operatőröknek is meggyűlik a bajuk, mert – nyilván valami betegség folytán – neki szükséges egy taktusra kettőt pislognia, amitől viszont a kitartó nézőnek folyamatos elvonatkoztatási kényszere van VIII.Henrik udvaráról. A veterán Brian Large (a videofelvétel direktora) is inkább unadekvát vágóképekkel zsúfolja tele Meli jeleneteit.

De van ugye ebben az operában még két remek női szólam, s egy talányos nadrágszerep is, melyek azért fajsúlyosabb gazdára leltek.

Ha a régi nagyokat vesszük alapul, a mi Boleyn Annánk, Anna Netrebko sem tud mindent, amit amazok. De tud egyebet, tud sok mindent. Jelenség. Elhitető ereje van. És rejtőzik benne egy kis jótékony téboly, az pedig minden nőnek jól áll. Ami ellensúlyozza (számomra) még azt is, hogy nem olyan virtuóz. És Netrebko még akár tovább is fejlődhet. Nem, nem a virtuozitás terén. Majd ha nem fog ennyire flottul dőlni belőle a hang, ha idősebb lesz. Akkor talán nem lesz ilyen átkozottul kiegyenlített a hangadása, és tán többet fog a kifejezéssel törődni. Amikor merni fog nem csak gyönyörűen énekelni. Mert amikor az ember lányát annyi gyötrelem után kivégezni viszik, még az olyan töketlen antirendezésben is, mint ez a bécsi, még akkor is összeszorul a torka. S reméljük, hogy az addigra teljesen kigömbölyödő alkata sem fogja zavarni. (Azokat sem, akik most oly jótékonyan kiphotoshopoltatták kerek arca egyharmadát a borítóról.)

És itt van szép, bombasztikus és tüneményesen éneklő, de rettentően hideg Giovanna Seymourt megformáló Elīna Garanča. D’Arcangelo Henrikje és Meli Percyje mellett érteném a hidegséget (emlékeznek Hofi szlogenjére az angol férfi hidegvérről), de a női szolidaritás is megszólal(hatna) Seymour hangján. Mert összetett képlet ez a figura. A lány, aki az uralkodó (a történelemből is tudjuk: átmeneti) szerelmében meglátja a valós kiugrási lehetőséget. A megcsillanó „karriert”, amivel ha most nem él, többet valószínűleg nem fut össze. Igaz, ehhez gyomor kell. Szomorú, de mindennapos történet. És Donizetti hősnője vívódik, Garančáé viszont alig. De hadd legyek kicsit gonosz és egyben realista: az idő hamarosan feloldja ezt is. Három év múlva a lett mezzoszopránunk lesz a legérzőbb Seymour. Addig élvezzük az asszonyosan nemes hangot és a valódi bel canto megfogalmazást. Meg gyönyörködjünk abban a ritka szép tartásban.

Smelton izgalmasan kétértelmű nadrágszerepét Elisabeth Kulman vitte sikerre. Sokat jelent, ha egy Smelton több tapsot kap, mint egy Percy.

Az előadás irányítás szempontjából kemény, szikár és fásult kezekben volt. A dirigens, Evelino Pidò beleveszett a szép és hosszantartó dallamívek gondozgatásába, a mű békésen csordogált, egyedül a hölgyek vittek bele némi színt olykor. A rendező, Eric Génovèse ötlettelenül uncsi rendezése egészen addig irritált, amíg a darab utolsó jelenetének legvégén eszébe nem jutott valami. De akkor már inkább maradjon az unalom!

Tényleg nem is olyan egyszerű ez…






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.