Az álarcosbál
Bodajky Nagy István, 2000-03-04
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=6
 

- Kihez van szerencsém?
- Az anyád vagyok.

Egy jólsikerült álarcosbálban hangzott el ez a rövid dialógus, de kezdjük az elején!
Amikor a függöny felmegy, Richard gróf palotájának nagytermében vagyunk, ahol feltűnően sok statiszta sürög-forog. Két komoly probléma kavarja fel a kedélyeket: sikerül-e megölni a tenort, és jól fogják-e magukat érezni a báli mulatságon?
Minden világos, - az emberek szórakozni akarnak. Ulrika - a néger alt - megjósolja Richard grófnak, hogy - a forgatókönyv szerint - előbb-utóbb meg fog halni. A gróf hiszi is, meg nem is. Úgy határoz, hogy mielőtt életben maradna, vagy netán meghalna, felmegy az akasztófák dombjára, hogy találkozzék legjobb barátjának feleségével, Renéné, született Kudlacsek Matild, magyar származású, az angolkisasszonyok zárdájában felnőtt szerelmével, aki épp füvet szed a nyulai számára.
Az álarcosbál- Ha már itt vagyunk - kezdi a dalt a tenor -, akár meg is csalhatnánk Renét.
- Ki az a René?
- A férjed, drágám!
(A frissen elragadtatott, boldogságot sugárzó dallamot a vonósok folyvást felcsillanó, remegő staccatói mámorossá fokozzák.) Ennek ellenére észreveszik, hogy René kaptat fel, ugyanarra a dombra, amelyen ők énekelnek. A gróf néhány gyeptéglával elfedi szerelmesét, és azt a látszatot kelti, mintha ő is füvet szedne a nyulainak. A felesége hűségében csak ritkán csalatkozott férjnek meg sem fordul az agyában, hogy a grófnak sosem voltak nyulai.
Megölelik egymást.
- Nekem most mennem kell, mert szükség lesz a tenor hangomra a báli jelenetnél - mondja Richárd, majd futtában visszaszól: - Csak rá ne ülj a gyeptéglákra! (A melódia kisérete, a klarinét és az üstdob komor, ismétlődő ritmusa adja a találkozás végzetes jellegét.)
A Magára maradt René szívében gyanú támad: - Mi van akkor, ha a frissen feltépett gyeptéglák alatt, a saját felesége piheg?
- Hogy jöttél rá? - kérdezi az asszonyka, némi meglepetést színlelve, mivel maga is jól tudta, hogy a bálra felvett nagyestélyi ruháját aligha takarják el a gyeptéglák.
Lassan összeáll a kép. A bariton végre megérti, hogy miért pont neki kell megölnie a tenort. Kedve támad arra, hogy egy füst alatt a feleségét is eltegye láb alól, de figyelmeztetik, hogy a szövegkönyv alapjául szolgáló drámát nem Shakespeare írta, hanem Eugéne Scribe (1791-1861), aki közel sem volt olyan vérengző, mint kollégája, az angol mester. (Nem tartozik ide, de kikívánkozik bel?lem, hogy egy alkalommal a Machbetet játszották a kecskeméti színházban, amikor egyszercsak az addig szundikáló igazgató megkérdezte: - Mi folyik itt? Vér, uram, vér - felelte a főrendező.)
Nos itt csak a gróf hal meg, közvetlenül az után, hogy a legjobb barátja leszúrta. A haldokló tenoristának csak arra marad ideje, hogy kivegyen egy írást a zsebéből és átnyújtsa gyilkosának.
- Na mit ír? - kérdezi a türelmetlenkedő menyecske.
- Nem kellett volna megölnöm. Ez egy számla a minap vásárolt nyulairól.
Az erényes hölgy könnyes szemmel tett igéretet imádott férjének: Valószínűleg hű leszek hozzád szívem.
René: (sajnos énekelve) - Hozzácsapjuk a nyulait a mi nyulainkhoz, - van itt fű bőven.


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.