Furlanetto és az oroszok (Rahmanyinov és Muszorgszkij dalai)

RACHMANINOV, MUSSORGSKY
Songs

Ferruccio Furlanetto - bass
Igor Tchetuev - piano

Prestige Classics Vienna
668314

A kiváló basszista, Ferruccio Furlanetto második szólólemezén (az első egy mára már sajnos teljességgel elfeledett Mozart-árialemez volt) az orosz repertoár, méghozzá a dalirodalom ismert és kevéssé ismert műveiből válogat. Hogy mindezt olasz létére be meri vállalni, nos, mindez nem kis bátorságra vall. Az eredmény azonban - majdnem teljesen - őt igazolja.

Furlanetto és az oroszok? Nem éppen papírforma párosítás, ám ismerve a művész előéletét, nem is olyan meglepő. Az olasz basszista ugyanis korábban már szülőhazájában, Bécsben, sőt Szentpétervárott is fellépett a Borisz Godunov címszerepében, énekelte már Gremin herceget, sőt, orosz dalestet is adott több ízben. Ezeken az esteken, akárcsak ezen a közelmúltban megjelent lemezen, Rahmanyinov és Muszorgszkij dalai közül válogatott.

Nem vagyok képzett nyelvész, talán nincs is túlságosan jó nyelvérzékem, azonban azt állíthatom, nem lehet könnyű dolog olasz anyanyelvűként (jól) oroszul énekelni. Nem is nagyon akad példa rá (Ezio Pinza legendás Borisza mellett talán csak Nuccia Focile remek Tatjánája jut hirtelen eszembe Bicskov Anyegin-felvételéről).
Furlanettónak saját bevallása szerint ez nem okoz nehézséget, ami a dalok esetében úgyszólván kulcskérdés. Az olasz basszista mindvégig imponáló vokális magabiztossággal énekel a lemezen, hangjának szépsége gyakran veszi le a hallgatót a lábáról (ami ugyebár például Boris Christoff esetében közel sem olyan evidens dolog), azonban az egy másik kérdés, hogy mennyire sikerül Furlanettónak annak a bizonyos, megfoghatatlan dolognak a belsejébe kerülnie, amelyet - nincs rá jobb szó - nagy orosz léleknek nevezhetünk?

Azt hiszem, itt akad némi hiányosság. Bár megvan az alapvető szentimentális, melankolikus hangütés, azonban mindvégig egy kicsit egysíkúnak éreztem a dalok előadását. A lemezen megszólaló művek talán legismertebbje, Muszorgszkij A halál dalai és táncai című ciklusa nem szól olyan lefegyverző erővel, nem olyan tébolyítóan fájdalmas, mint amilyennek a szerző elképzelhette (és egynémely felvételen, például Nyikolaj Gyaurov tolmácsolásában tapasztalható). Remekül érzékelteti viszont Furlanetto a rövidebb Rahmanyinov-dalok lemondó lírájának hangulatait, és emlékezetes marad a szerző majd nyolc perc hosszúságú, eredetileg Saljapin számára írott, Beethoven V. szimfóniájának Sors-motívumát előszeretettel kölcsönző, Végzet című dala is.

Mindent egybevetve egyáltalán nem sikerületlen vállalkozás Ferruccio Furlanetto kalandozása az orosz dalirodalom legmélyebb bugyraiban. Ja, és el ne felejtsem, az énekesnek a hódító úton egy olyan társa akadt a fiatal ukrán pianista, Igor Csetujev személyében, akiről feltehetően még igen sokat fogunk hallani a jövőben.