Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

A Liszt Ferenc Kamarazenekar és Seleljo Erzsébet a Kiscelli Múzeumban

2010-07-30 10:27:47 - dni -

2010. július 26.
Kiscelli Múzeum

Liszt Ferenc Kamarazenekar
Seleljo Erzsébet (szaxofon)

ROSSINI: G-dúr szonáta, Nr.1
RESPIGHI: Antik táncok
GLAZUNOV: Esz-dúr szaxofonverseny
KREISLER: Kis bécsi induló
Szerelmi öröm
Szerelmi bánat
Szép rozmaring
ELGAR: Salut d’amour, Op.12
KREISLER: Siciliano és rigaudon
Bevezetés és allegro
WEBER: Magyar rondó, Op.35
WEINER: Divertimento, Op.20

Seleljo Erzsébet A nagy nyári szabadság közben nagyon ki tudok esni a ritmusból. Még hangversenyre sem kívánkozom úgy, mint egyébként. Amikor elengedem magam, és egy szakadt pólóban teszek-veszek a műhelyemben, vagy a kertben, akkor külön erőfeszítést igényel átöltözve kimozdulni. Nem kivétel egy szabadtéri esemény sem, különösen akkor, ha ennyire esőre hajlik. Egész nap szemerkél, de a rendezők kitartanak, a meteorológia azt ígérte, hogy bárhol-bármi történik, a Kiscelli múzeum udvarán nem fog esni, és tényleg, ott valóban száraz minden – egészen a kezdés percéig...

Az egyre hangosabban záporozó esőben legfeljebb két periódust hallunk a Rossini-szonátából, majd Rolla János bosszús legyintése után csomagolás, hurcolkodás, és mindannyian bepréselődünk egy nem túl tágas terembe.

Itt magának az együttesnek is kevés a hely, de a szép számú közönség is épphogy elfér. Én a hátsó sarokban, félig-meddig egy szobor hóna alá szorulva állom végig a hangversenyt, de már az első tétel közben minden nyűgöm-nyavalyám, egész napi kedvetlenségem elmúlik.

Nem mintha a Liszt Ferenc Kamarazenekar hibátlanul játszana, de amit hallunk, az szerencsére nem a készületlen, vagy gyenge képességű muzsikusok felületessége, hanem csak egyfajta nagyvonalúság a pontossággal és intonációval szemben. Fogalmazhatnék úgy is, hogy Rolláék inkább a zeneiségre és stílusra koncentrálnak, és valóban, játékukban most sokkal több a spiritusz, mint egynémely kicsiszolt lemezprodukciójukban. A Rossini sem volt rossz de a Respighi-táncok különösen szépek. Nagyon erősen törekszik a gondolat – nem először fogalmazom meg –: a Liszt Ferenc Kamarazenekar élőben, hangversenyen nekem mindig nagyságrendekkel nyújtott többet, mint felvételről. Magamban bólogatok, bizony érdemes volna sokkal többször meghallgatni őket.

A második félidő Kreislertől Weinerig ívelő programjával szemben voltak előzetes fenntartásaim. Már a szünet után a Szerelmi bánattól a Rókatáncig csak ráadás és megint csak ráadás?

De aztán a helyszínen, "élőben", visszakoznom kellett. Volt az egésznek némi nosztalgikus bája. A kicsit túljátszott szalonstíl egyszerre volt ironikus és szeretnivaló, amit még ki is hangsúlyozott, hogy a szólókat mindig az együttes más-más tagja vállalta.

Mindazonáltal az estét emlékezetessé a Glazunov-szaxofonverseny és szólistája tette.

Seleljo Erzsébet tehetségére már volt alkalmam rácsodálkozni, amikor még konzis diákként lépett fel a Sziget komolyzenei sátrában. Akkor azt írtam: "Apró technikai problémáival együtt is meglepően muzikális. Szegény! Mit tud kezdeni egy nagy-nagy hangszeres tehetség, ha az a hangszer szaxofon?"

Csak most látom, milyen régen is volt. Már hét éve – de nem tévedtem.

Seleljo Erzsébetnek bizonyára nehezebb dolga volt, mint egy népszerűbb, nagyobb repertoárral rendelkező hangszerrel lett volna, de ezzel is megküzdött. A hét évvel ezelőtti tehetség most ugyanolyan muzikális, de mára elmélyültebb és magabiztossá is vált – egyszóval beérett.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.