A 2. Nemzetközi Trombitaverseny győzteseinek koncertje
Matheika Gábor, 2009-09-21
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=5286
 

2009. szeptember 19.
Zeneakadémia

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Csökmei Margit, Tóth Balázs, Olivier Bombrun, Alexandre Baty – trombita Vez.: Stephen D’Agostino

BRANDT: Concert Piece in F minor, Op.11 No.1 (Csökmei Margit)
TELEMANN: D-dúr trombitaverseny (Tóth Balázs)
HERTEL: Esz-dúr trombitaverseny (Olivier Bombrun)
HAYDN: Esz-dúr trombitaverseny (Alexandre Baty)

Gondoljanak bele: négy mű egy koncerten, és mindegyikben trombita játssza a szólót. A trombita csodálatos hangszer (vagyis hát hangszerek csoportja), fényes tónus, rugalmasság, mozgékonyság, a kifejezés lehetőségeinek széles spektruma jellemző rá, és mégis hajlamos vagyok azt gondolni, hogy mértéktartónak kell lenni, ha róla van szó. Nem titok, a Telemann-versenymű előtt átülök az ötödik sorból valahová a terem végébe, mert úgy érzem, hogy egyszerűen túl élénk túl erős, amit ilyen közelről kapok a szólóhangszertől. Kissé távolabbról minden a helyére kerül, az est főszereplője páratlan selymességét, fényét mutatja, de immár sokkal inkább a zenei szövetbe ágyazva.
Természetesen arra is van magyarázat, hogy miként kerül négy, trombitára íródott darab egyetlen hangverseny keretébe: lezárult a 2. Nemzetközi Trombitaverseny, mely egyébként minden hazánkban rendezett internacionális zenei versenyek közül épp a negyvenharmadik volt.

A gálaest műsora, mely a Joseph Haydn emlékére megrendezett viadal méltó lezárása volt, megváltozott: az előzetesen meghirdetett Leopold Mozart-versenymű nem hangzott el, helyette a XIX. és XX. század fordulójának orosz dallamai csendültek fel.
Mielőtt azonban a nyertesek színpadra léptek volna, a díjkiosztó ünnepségre került sor, amely követte a bevett szokásokat. Schanda Beáta bevezető mondatai után a héttagú zsűri elnöke, Hans Gansch mondott beszédet. A két első helyezett francia versenyzőn kívül három magyar és egy kolumbiai trombitaművész részesült valamilyen díjazásban, akik közül az első négy helyezést elérők voltak hivatottak a koncerten hangszerüket is megszólaltatni.

Még a szünet előtt lépett színpadra a verseny 3. helyezettje, Csökmei Margit, aki Vaszilij (Wassily) Brandt f-moll, no.1-es koncertdarabját adta elő, Sarkady Katalin zongorakíséretével. A kevéssé ismert orosz komponista ezen műve itt-ott manapság is feltűnik a koncertpódiumokon. A zongoraszólam romantikusan hömpölygő bevezetése után mindjárt egy kétoktávnyi zuhanással indít a szólóhangszer. A kezdés nem volt makulátlan, az utána következő nem túl heves futamok is arról tanúskodtak, hogy a trombitaművésznő meglehetősen izgul; Csökmei gyakori fellépő már évek óta különböző formációkban, a Zeneakadémia nagytermében szólót fújni azonban nagyobb koncertrutint kíván, még akkor is, ha messze nem volt zsúfolásig telve a nézőtér. Erre egyébként rácáfolt a nyilvánvalóan részben szakmabéli publikum hangereje, mellyel a fellépő művészeket minden produkciót követően hálásan megjutalmazta. A nem túlzottan magasröptű, de egyszerűségében mégis szép darab énekelnivalóan íves, lágy főtémája, mely többször visszatér a későbbiekben, szépen, selymesen szólalt meg, és úgy tűnt, hogy az előadó is megnyugodott az oroszosan érzelmes dallamokban.

A szünet után a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, illetve annak kamaraegyüttese foglalta el a színpadot, hogy három trombitakoncert megszólaltatásában segítse a győztes versenyzőket. A 4. helyezett Tóth Balázs a nagyjából Haydn kortárs Johann Wilhelm Hertel Esz-dúr trombitaversenyével készült, és nagyon jó benyomást tett. Annak ellenére, hogy a viadal döntőjének, így a gálakoncertnek is ő volt a legfiatalabb résztvevője (idén 23 esztendős), kicsit sem tűnt lámpalázasnak. Ehelyett elmélyült a kecses koraklasszikus darab könnyed íveiben, és magabiztosan tette hozzá a zenekari kísérethez élénk szólamát. Hangszerének tónusa kimunkáltnak, érzékenynek tűnt, és mikor a fürge harmadik tétel is lezárult, a közönség különösen nagy ovációban részesítette.

Olivier Bombrunnek Telemann szokatlan szerkezetű D-dúr koncertje jutott. A négyrészes mű lassú-gyors-lassú-gyors tételsorrendre épül, melyek közül a harmadik tétel teljességgel nélkülözi a szólóhangszert. Bombrun a fennmaradó három tételben különösen szépen muzsikált, talán csak egyetlen gyorsabb futamban volt fellelhető apróbb technikai baki.
Haydn Esz-dúr trombitaversenyére természetesen kisebb szimfonikus zenekarrá bővült az együttes. Alexandre Baty, a verseny győztese kekiszínű öltönyben, szürkés nyakkendőben, amolyan civil eleganciával lépett színpadra, mintha diplomakiosztóra érkezett volna. Játékára is ez a keresetlen könnyedség jellemző, pedig mikor először szájához emelte hangszerét, akár egy hatalmas perecet, mintha kicsit sután, szokatlanul tartotta volna kezében. Játéka azonban – cáfolatképpen – pontos, elegáns és tiszta.

AZ MR Zenekar és Stephen D'Agostino azt hozta, amit kell, háttérben maradt és kiszolgált, bár a Telemann-koncert közben még a szűk létszám ellenére is kicsit többnek, dúsabbnak éreztem a kíséretet a kelleténél.

A koncertet követően hosszasan lapozgattam a Nemzetközi Trombitaverseny hivatalos kísérőfüzetét; elsősorban az összesen 47 nevezett versenyző pár szavas ismertetőjét olvasgatva, arcképüket nézegetve. Közülük most négy trombitaművészt láttunk-hallottunk muzsikálni, de az ezt megelőző egy hétben további negyvenhárman is megmérettettek. Hiába a sok vita és kétkedés, még ma is a zenei versenyek jelentik az egyik legfőbb kiugrási, vagy legalábbis megmutatkozási lehetőséget a fiatal muzsikusok számára. Higgyünk a zsűrinek, hogy most ők voltak a legjobbak, de bennem mindig ott motoszkál a kisördög, hogy nem maradt-e a „futottak még” névsorban olyanok, akik sokkal többre érdemesek, mint egy zenei verseny elő- vagy középdöntője. Persze attól, hogy most nem nyertek, még adott a lehetőség, nincs egyéb, mint megbízni a szakmai stáb döntésében, hogy most, ezen a héten azok voltak a legjobbak, akik felléptek szombat este. Saját produkciójuk alapján legalább is nincs okunk kételkedni ebben.


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.