Egy lehetőség (Lendvay Kamilló egyházi művei)
- dni -, 2009-09-10
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=5279
 

Lendvay Kamilló: Heavenly City LENDVAY KAMILLÓ:
The Heavenly City
Requiem

Jekl László, Kertesi Ingrid (ének)
Mérei Tamás (gordonka)
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Kórusa
Vez.: Tihanyi László, Kovács László

Hungaroton
HCD 32574

Lendvay Kamilló műveivel elég nehezen barátkozom. A tartózkodással nem vagyok egyedül, mintha a szerző kissé légüres térben mozogna. A mai mainstreammel szemben kissé idős, a saját generációjához képest viszont mintha nem találta volna meg a saját kereteit, saját „táborát”. Operettszínházi karmester múltja miatt sokan még mindig a könnyebb műfajokhoz kötik, habár teljesen oktalanul. A Bűvös széknek, és különösen legismertebb művének, a Tisztességtudó utcalánynak is inkább az Andrássy út, mintsem a Nagymező utca a természetes élettere. Mintha ezzel a skatulyázással feszülne szembe a szerző vallási ihletettségű műveinek hosszú sora – a 89-es Via Crucistól a közelmúltban elkészült Heavenly City-ig.

Érdekes, de Lendvay ide sem tud – vagy ide sem akar – maradéktalanul betagozódni. A vallási ihletettség egyértelmű, de az egyházi felhasználás, a liturgikus szolgálat esetleges lehetősége nyilvánvalóan nem érdekli a szerzőt. A Requiem mindössze három tételes, mégsem csonka kompozíció. Az oratorikus mű nem követi a gyászmise menetrendjét, a szöveg tulajdonképpen csak lehetőség, ürügy a személyes gondolatok tolmácsolására, a Heavenly City librettója pedig eleve szubjektív válogatás a Jelenések könyvéből – németül!

Pontosan ez az egyéni álláspont, a gondos szövegválogatás, a markáns (valamint sarkos-szögletes) zenei megfogalmazás teszi számomra érdekessé ezt a hanglemezt.

Komolyan kell vennem, és ha idegennek is tűnik számomra a hangvétel, azon kapom magam, hogy igen sokszor végighallgatom az egészet. Talán többször is előveszem, mint a kedvenc darabokat. Ilyenkor nem csak a CD-t, hanem saját magamat is „tanulmányozom”.

Amire kilyukadok, az viszont engem is meghökkent, kénytelen vagyok kissé körülírni, pontosítani, mert hát ki érné be – különösen egy kortárs művel kapcsolatban – azzal a felismeréssel, miszerint:
ez a zene nem szép!

Tudom, illetlenségnek számít ilyesmit számon kérni, még akkor is, ha egyre többen jönnek rá, hogy a kortárs zene egyáltalán nem zárja ki a hagyományos értelemben vett szépséget. A Requiem Canticles postludiuma? Webern? Ligetitől például a Lux Aeterna? Kurtág "Truszova-dalok”? És így tovább, igazán hosszú-hosszú sorban az igazi gyönyörűség. Mégis, a szépség csak egy lehetőség.
Ahogy a hiánya is az...

De nem is ez zavar, hanem az esetlegesség. Néhol ugyan vannak szép pontok (egy-egy gordonkaszóló eleve nehezen tudna csúnya lenni, Mérei Tamás pedig komolyan veszi feladatát), ezek a szigetek azonban nem készítenek elő továbbiakat, nem következnek előzményekből, nem jelentenek csúcspontokat. A többi hatást, kórus-glisszandót, sprechgesäng szavalást ugyanúgy nem nagyon tudom mihez kötni.

Impressziók, gondolatok, részletek. Nekem nem sikerült összeraknom őket.


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.