Gyorsan és hangosan (Händel Brockes-passiója a Zeneakadémián)
Varga Péter, 2009-04-16
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=5127
 

2009. április 9.
Zeneakadémia

HÄNDEL: Brockes-passió

Evangélista: Hans Jörg Mammel
Jézus: Sebastian Noack
Sion leánya: Johanette Zomer
Hívő lélek I. és Mária: Sophie Klussmann
Péter és Hívő lélek II.: Colin Balzer
Collegium Vocale Gent
Akademie für Alte Musik Berlin
Vez.: Marcus Creed

Rossz divat van terjedőben régizenei berkekben (is). Való igaz, az a jó előadás, ahol jól lehet hallani mindent (autentikus hangszerek esetében ez valóban nem mindig van így), és élénkek a tempók (hiszen Harnoncourt is milyen rég megmondta, hogy így helyes). A hallhatóság azt jelenti, hogy egy jó nagy hangversenyteremben is érvényesüljön a zene, e szerint tehát legyen minden, ami csak lehet, forszírozottan hangos; a réges-régi, valóban tiszteletteljesen komótos tempókhoz képesti élénkség pedig valamilyen okból féktelen gyorsasággá változott. A kettő együtt bizony sok szépséget képes kiölni egy interpretációból.

Egysíkúnak, ezért unalmasnak tűntek nemrég a Spinozi-féle Haydn-szimfóniák első tételei is, mintha mindig azt kellett volna hallanunk, micsoda erők vannak itt jelen. (Persze, de ezek nem feltétlenül akkor jelenik meg, ha a karmester – egyébként a saját mozdulataiba is hihetetlen energiákat fektetve – arra kényszeríti zenekarát, hogy gyorsan és nem túl elgondolkodtatóan rohanjon végig egy-egy tételen.)
És bizony sok szép részlet ellenére is felemás érzetekkel kellett felállnunk a Marcus Creed fémjelezte Brockes-passió után is.

Barthold Heinrich Brockes, városi tanácstag Der für die Sünden der Welt gemarterte und sterbende Jesus című oratórium-passió szövegkönyve 1712-ben jelent meg először Hamburgban, hogy azután az elkövetkezendő tizennyolc évben még öt kiadást érjen meg, és kilenc megzenésített változattal dicsekedhessen. Ennek ellenére nem mondható, hogy irodalmi remekmű, de részleteket még Bach is felhasznált belőle a János-passióban. Keiser (a hamburgi opera megalapítója) még abban az évben, Telemann, és az akkor már egyébként Londonban élő, de éppen Németországban járó Händel is valószínűleg 1716-ban zenésítette meg a librettót, amely nagyon eltalálta azt a kifejezési formát, amelyben a barokk vallási érzület, mint megzenésíthető szöveg-alap, megjelenítette magát.

Ez a forma tehát erősen kötődik a protestáns német hagyományokhoz, ezért nem is igen rokonítható Händel angol oratóriumaival. Vannak benne nagyon szép részletek, de a zeneszerző tényleg, mintha csak kirándulna (zenei) hazájába. Már Händel is húzott az eredeti szövegből, és az az alapján íródott passiónak nem teljes változatát hallhattuk most sem a Zeneakadémián. Egy cca. háromnegyedórás és egy cca. egyórás részből állt az a Brockes-passió, ami megszólalt: az eredeti 106 számból 77.

Nagyon jó hírű együttesek, és kevésbé jó hírű énekes szólisták jöttek el Budapestre, hogy a nálunk egyáltalán nem ismeretlen művet megszólaltassák. Mert van ismeretségi és viszonyítási alapunk: a Nicolas McGegan vezényletével a nyolcvanas évek közepén, a Hungarotonnál készült lemez. Nem szerencsés mások felvételeihez hasonlítanunk koncertélményeket, annyi azonban megjegyezhető, hogy ha valaki rendelkezik a lemezből egy példánnyal és egy jó hanglejátszó berendezéssel, nem veszített sokat, ha nem volt jelen az élő megszólaltatáson.

Nagyon gyors és forszírozott hangú nyitányt vezényelt Creed, és az első, Mich vom Stricke meiner Sünde kórustétel is csodálkozásra adott okot; ez a minden hangzási finomságot nélkülöző társulat, amely itt énekel, volna a világ egyik leghíresebb régizenei együttese? A szerencse az volt, hogy a sok-sok változatos hangvételű tétellel bíró mű, amelyben rövid recitatívók, kórustételek és egy-két kivételtől eltekintve szintén nem túl hosszú áriák váltakoznak, sokszor megkívánta a lassabb tempót, kidolgozottabb játék- és éneklésmódot, amikor már lehetett érezni, itt jobb képességű csapatok léptek színpadra.

Az énekes szólisták, azt lehet mondani, illeszkedtek a koncepcióba, ha arról volt szó, hangosan, éles hangon nyilvánultak meg, gyakorlatilag nem bírták a küzdelmet a karmester elképzeléseivel, egyetlen szó szerint „kitűnő” kivétel Péter (itt jóval nagyobb szerepe van, mint Bachnál), illetve a második Hívő lélek szerepében Colin Balzer tenorista volt, aki mindvégig szép hangon tudott megszólalni. A kisebb szerepekre a kórus tagjai vállalkoztak, változó színvonalú eredménnyel, az éppen megfelelőtől a kiválóig.

Marcus Creed angol karmester 1976 óta él Berlinben, operát és Stockahusent is vezényel, de a legmenőbb német barokk zenekarokat is. Tehát tapasztalata, úgy látszik, van, hite kevésbé – ebben a zenében. Az Akademie nem bízott sokat a véletlenre, a continuo szekció két csellóból, két fagottból, egy nagybőgőből valamint egy lantból és egy csembalóból állt, ezzel nem is volt baj, de a hegedűk a bizony sokszor csúnya hanggal tiltakoztak az ellen a bánásmód ellen, ami minden erőt igyekezett kihajszolni belőlük. Lehet, hogy egy nagyobb teremben ez kevésbé tűnt volna fel, de tán az is a feladata egy zenei főnöknek, hogy az adott akusztikai környezethez igazítsa zenekarának hangzását.

Persze értem, nagy a rohanás az egyik koncertteremből a másikba, ki tudja, hol milyenek a viszonyok, az átlag koncertjáró nem unatkozni megy egy hangversenyre, legkönnyebb jó gyors tempókkal és jól hallható hangokkal kielégíteni.

De ha a zene jó része közben elvész?


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.