Ikon, tűzmadárral (A Miskolciak a Szimfonikus Körképen)
macskás, 2009-03-07
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=5070
 

2009. március 2.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Miskolci Szimfonikus Zenekar
Jávorkai Sándor – hegedű
Vez.: Kovács László

KEREK GÁBOR: Négy ikon
BRUCH: 2 (d-moll) hegedűverseny
RAHMANYINOV: Szimfonikus táncok

A Miskolci Szimfonikus Zenekar műsor-összeállításában Kerek Gábor Négy ikon-ja volt a kötelező penzumként szereplő kortárs magyar mű. A 2006-ban komponált, négytételes darabot Rahmanyinov egyházi kórusművei, az ikonosztázok, az ortodox, görög-katolikus zene hatása ihlették. Az első tétel a mennybemenetelt ábrázolja, himnikus hangzású rezesekkel, cintányérütésekkel. A négyhangos téma jól használható mindenféle-fajta transzformáláshoz, ám ezt nem igazán használta ki a zeneszerző. A rövid, ütőhangszeres átvezetés után Sárkányölő Szent György alakjának zenei megfogalmazása következett, a sztravinszkijos ritmika jegyében, legalábbis a tétel nyitását illetően. Az ütőhangszerek kiemelt szerepet kaptak, a szlávos dallam távolian asszociált az ortodox zenéhez. A Pietà pasztorális hangulata érthetetlen volt, a himnikus rézfúvós hangzás már közelebb járt a tétel elnevezéséhez, a gyönyörűen játszott fagottszóló ismét Sztravinszkijt idézte, közelebbről a Tűzmadár fináléját. Az Istenszülő képmása rész a fúgát is becsempészi a darabba, az orosz jellegű téma szinte végigvonul a tételen. A zárás kiáltó ellentéte – himnikusból vált triviálissá – furcsán hatott.

A Négy ikon csak jelzésértékkel tartalmazott kortárszenei megoldásokat. Kellemes hangzás, de semmi különös, nem rengtek meg a falak, egy-egy jól kivitelezett hangszerelési ötletet azonban élvezhettünk.

A Bruch-hegedűversenyt ritkán hallani, hiszen még mindig tarolnak Beethoven, Mendelssohn, Csajkovszkij, Brahms, esetleg Sibelius vagy Mozart koncertjei. Az 1878-ban komponált, Pablo de Sarasaténak ajánlott 2. hegedűverseny szólistája Jávorkai Sándor, több verseny első helyezettje volt. A romantikus darab jól illett hozzá – nem játszotta túl a szólamot, nem lett csöpögős, érzelgős a koncert. Magvas, dús tónust hallottunk, jóval erőteljesebben szólt a hegedű, mint ahogy a Művészetek Palotájában megszoktuk, a pianók is átemelkedtek a zenekaron, a második tétel elhaló zárása különösen szép volt. A fiatal művész technikai biztonsága, hangképzése a kettősfogásoknál is imponáló, a dallamívek kibontása-lezárása átgondoltan történt, a dinamikai megoldások is tetszetősek voltak. Jávorkai némi megilletődöttség után nagyszerű teljesítményt nyújtott. Ráadást sajnos nem adott, bár zúgott a taps.

Szünet után Rahmanyinov Ormándy Jenőnek és a Philadelphia Zenekarnak ajánlott, Szimfonikus táncok című darabját élvezhette a közönség. Kovács László rendkívül vehemensen, élvezettel dirigálta a művet. Míg a Kerek Gábor-darabban a biztonsági vezénylésre törekedett (ami kortárszenei vagy felvétel nélküli műveknél nagyon gyakori), és a Bruch-versenymű is inkább csak a kíséretre szorítkozott, ötletek nélkül, itt igazán szép megoldásokat hallhattunk. Az első tétel jó hangsúlyai tetszettek, a szép hangszínek, a hangzásarány végigkísérte Rahmanyinov művének előadását, a fafúvósállások gyönyörűen, pontosan, puhán szóltak, az angolkürt hangja megejtő volt. A vonós bús-borongós unisonók közösen lélegezve hozták a Rahmanyinovra jellemző hangulatot. A második tétel hangszerszólói (fuvola, hegedű, angolkürt) szintén emelték az előadás minőségét, a valcerjellegű rész ízlésesen, eltalált karakterrel oldotta a melankolikus hangulatot.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar összeszokottan, szépen játszott, a legkényesebb, legtöbb tagot számláló vonósszólam kiváló, intonációs gondokat sem tapasztaltam. Kovács László leginkább a Rahmanyinov-műre koncentrált, a hegedűverseny zenekari finomságai rejtve maradtak. Érdemes lesz újra, más műsorral meghallgatni az együttest.


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.