Bejelentkezés Regisztráció

Szimfonikus művek

Koloratúrák (A Fesztiválzenekar Rossini-lemeze)

2008-12-15 08:00:19 Balázs Miklós

A Budapesti Fesztiválzenekar Rossini-lemeze ROSSINI:
La Scala di Seta – Overture
Serenata per piccolo compresso
String Sonata in G major
Le Rendez-Vous de Chasse
'Grande fanfare par Rossini'
'Variationi a piu strumenti obliggati'
Variations for solo clarinet, solo string quartet and orchestra
Andante, e Tema con Variazioni per Quattro strumenti a fiato
Variations for wind quartet
Semiramide - Overture

Budapest Festival Orchestra

Ivan Fischer

Channel Classics
CCS SA 27708

Emlékeim szerint alig néhány hónapja annak, hogy DNI a tőle megszokott, mélyről jövő megfontoltságával ecsetelte egy jól sikerült koncert végén: a Fesztiválzenekar a későromantikus korszak műremekeiben nyújtja a legmagasabb színvonalat. A határozottságot tükröző felszólalások pengeélével zengő orációját magam is heveny fejbólintásokkal kísértem, jelezve, hasonló véleménnyel vagyok az együttes teljesítményéről.

Most pedig íme, egy vegytiszta Rossini-lemez; jó száz évvel a Mahler és Strauss fémjelezte korszak előttről, s innen válogatjuk a krediteket – valahol a nyers klasszika és a délszaki romantika határán a szenvedélytől ittas hangokat fürkészve. Bejárva a forró vidék ért kalászt lengető lankáit, támasztva a pállott olasz énekesteátrumok penész-ette nehéz falait.

Aki csak felületesen kíséri figyelemmel a Budapesti Fesztiválzenekar és zeneigazgatója munkásságát, akár meg is lepődhetne a jelen lemez műsorán. Pedig, ha jól megnézzük az utóbbi évek BFZ-koncertjeinek programját, Gioacchino Rossini nevét gyakorta láthatjuk felbukkanni. És nem pusztán a HaydnMozart-sorozat keretében helyet kapott számos Rossini-darabra gondolok, de emlékezhetünk rá: két éve a Titok-koncert főszereplője is a joviális mosolyt viselő talján mester volt. Csak idő kérdése volt tehát egy Rossininak áldozó CD.

S hogy az új lemez nem csupán egy újabb a sorban, arról Fischer Iván mottója árulkodik mindenekelőtt, mely szerint „fontos törekvésünk, hogy az egyes zenészek kreatív lehetőségekhez jussanak”. Kár volna tagadni, hogy ez a lemez nem véletlenül jelenik meg a zenekar alapításának 25. évfordulóján, s azt sem volna illendő elhallgatni, hogy a most megjelent CD sajátos műsora is ennek az apropónak a jegyében született, azzal a nem titkolt céllal, hogy a zenekar egyes becsült tagjai végre hanglemezen is szólómegszólalásokhoz jussanak. Ilyenkor szoktuk aktiválni az elgyötört színházi-zsurnaliszta panelt: jutalomjáték.
Mert az, félreismerhetetlenül, a szólókat vállaló zenészek névsorával a belső borítón.

A Channel Classics égisze alatt megjelent lemezen kifejezetten zenekari művek is hallhatók (A selyemlétra és a Semiramide nyitányai), s mellettük olyanok szerzemények is, melyeket ma feltétel nélkül kamaraműveknek mondanánk (pl. a Variációk fúvósnégyesre). Vagyis ahogyan a szólókban szereplő több zenekari muzsikus, úgy az egész együttes megcsillogtathatja tudását a különféle alakban előbújó darabokban.
Vitán felül áll: erre Rossini munkái csakugyan alkalmasak.
Mert mi kell a jó Rossini-játékhoz? Feszes, és lehetőleg tisztán áttetsző játék, valamint a színgazdagság széles palettája. Márpedig éppen a feszes játék és a tágas dinamika az, ami legelőször eszünkbe juthat a Fesztiválzenekar stílusát vizslatva. (Jóllehet a színgazdagságban van még hová fejlődnie a zenekarnak.)

Rossini kisebb hangszeres darabjai is mind olyanok, akár az operaáriák, s a tisztán instrumentális variációs munkák is egy kedélyes kamaraopera modorában szólnak, annak minden változatosságával, bájával, bolondériájával. S ezenközben a muzsikusok jottányit sem adják fel nehezen megszerzett javaikat: a virtuozitást, a pontosságot, a lendületes játékot. Példásan egyensúlyozzák az ottocento vidám báb-drámáit a huszonegyedik század követelte, precízen kivitelezett, foltot nem tűrő megszólalásával. És a megannyi humorral persze, hiszen ne feledkezzünk meg arról sem, Haydn mellett talán csak Rossini munkáiban találni ennyi élettel teli bő sziporkát, élettel teli derűt.

Izgalmasnak hat, ahogyan az egész lemez gyakorlatilag ugyanabban a visszhangos, gazdagon zengő térben szólal meg, s a hatás alig módosul az apparátus változásával. (Vélhetően a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem volt a felvétel helyszíne, bár a kísérőfüzet ide vonatkozó információi szűkszavúan a „Budapest” helymegjelölésre korlátozódnak). Míg a vonószenekari szonátához alkalmasint kissé túlméretesnek találhatjuk a hangteret, a négy kürtre írott Le Rendez-vous de chasse-ban már élvezzük a rezek zengését a levegős térben, az operanyitányok pedig így minden lehetőséget megkapnak a kibontakozásra, lélegzésre. És bizony élnek is vele: Rossini nyitányait ritkán hallani ilyen koncentrált és mégis intenzív előadásban.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.