Egy hamiskás hangfenomén (Boris Christoff: Russian Opera Arias & Songs)
- zéta -, 2007-10-18
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=4372
 

Boris Christoff: Russian Opera Arias & Songs Russian Opera Arias & Songs
MUSSORGSKY, BORODIN, RIMSKY-KORSAKOV, TCHAIKOVSKY

Boris Christoff - bass

Gerald Moore – piano
Eugenia Zareska – sopran
Philharmonia Orchestra & Chorus of the Royal Opera House, Covent Garden
Conducted by Nikolai Malko, Herbert von Karajan, Issay Dobrowen, Wilhelm Schüchter

EMI
3 92054 2

Az EMI biztos kézzel nyúlt archívuma végtelen mélynek tűnő kamrájába, és ezúttal az exbolgár világfi, Boris Christoff orosz felvételeit dobta CD-összeállítás formájában a piacra. A rögzítéskor Christoff a harmincas évei második felében járt, és már jócskán megérintette a világhír. Olyannyira, hogy a stúdiómunkák idején (1949 és ’52 között) a Covent Gardenben énekelt Boriszait a máskor kotnyeles angol napisajtó nemcsak rendszeresen szuperlatívuszokkal illette, de kikiáltotta őt a nagy Saljapin kizárólagos örökösének.

Ha most végighallgatjuk e tanulságos összeállítást, egyrészt adóznunk kell a bő fél évszázad távlatából is tekintélyt parancsoló orgánumnak, másrészt ezzel ellentétes előjellel időnként meg kell azt is állapítanunk, hogy mennyire szalad az idő.

Mert vajon termett-e basszista az elmúlt fél évszázadban, aki nála markánsabban merte volna frazírozni az olyan, amúgy is túlhangsúlyos szólamokat, mint Pimen, Varlaam, Boris, Koncsak, Gremin és a többiek? Nem bizony, még Gjaurov sem mert ennyire messzire elmerészkedni. És vajon volt-e bárki is kerek e világon, aki a dinamikai skálának oly széles skáláját tudta fölvonultatni, mondjuk a Borisz Godunov Óramonológjában, mint ő? Nem, persze, senki.

Igaz az is viszont, hogy épp itt, a basszistáktól elképzelhetetlennek tűnő leheletpianókban dőlt ki a liszt nálam: Christoff ugyanis pont ezekben a frázisokban, ezekben a jelenetekben mai füllel egyszerűen hallgathatatlan. Egész dallamokat énekel olykor negyed-félhanggal alul-, máskor meg fölülintonálva. Majd vesz egy levegőt, és folytatja – már mezzoforte – a legéteribb tisztasággal. Egy ilyen ária után normális esetben a hallgatóban csak annyi marad, hogy az énekes enyhén szólva modoros stílusban abszolválta az áriát.

Amúgy valószínűleg valamely bátor dirigens szólhatott Christoffnak később. Ugyanis kétszer rögzítették vele a Borisz Godunovot, ráadásul mindkét lemezen a címszerepen túl Varlaam és Pimen szólamát is ő énekelte. (S mindkettőt az EMI adta ki.) Az elsőn, 1952-ben (vezényelte Issay Dobrowen) még rendesen élt a fentebb leírt eszközökkel, de tíz év múltán (Andre Cluytens pálcája nyomán), bár szűkebb tartománnyal dolgozott, zenei tisztaság terén nagyságrenddel jobbat, többet alkotott.

De menjünk vissza újra az innenső oldalra! Volt-e, nem basszista, hanem egyáltalán énekesszínész, aki egy haldoklási szituációt annyira megindítóan tudott megjeleníteni, mint ő? Nem, nem volt senki, mondhatjuk abszolút határozottan. Amikor ezt a lemezt gyanútlanul betettem az autóm lejátszójába, és a felvétel során eljutottam a Borisz halálához, egyszerűen félre kellett állnom, s csak hosszabb levegőzés után tudtam folytatni az utat. (Azóta alaposan meggondolom, mit teszek be vezetés közben.)

A legendás Bolhadal Rimszkij-Korszakov hangszerelésével ma egyértelműen múzeumi, poros és avítt zenei eszközöket jelent, az Ej uhnyem zenekarral dúsított változata pedig kifejezetten mókásnak hat. A lemezzáró két Muszorgszkij-dal immár zongorával (minden idők legjobb kísérőjével, Gerald Moore-ral) viszont ismét a legnagyobb magaslatokba röpíti a hallgatót. Hát, elég ellenmondásos lemez ez!

Az EMI korábbi szokásaival szemben elég hanyagul összeállított booklettel látta el lemezét. A kísérő zenekarok és karmesterek nevét alig-alig tudjuk az egyetlen igen apró betűs helyről kibogozni, a felvételek többségét Issay Dobrowen vezényli, egy-egy számot Herbert von Karajan és Nikolai Malko dirigál, míg két népdalt Wilhelm Schüchter pálcája nyomán kísérhetünk. A Borisz halálában közreműködő énekesnő nevét csak egy másik lemezről sikerült azonosítani: Eugenia Zareska.

Mindegy, hallgassuk inkább a legendát!


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.