Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Stílus, ízlés és fényújság - A trubadúr a MűPában

2007-04-29 20:10:00 Szilgyo

2007. április 27.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

VERDI: A trubadúr
Félig szcenírozott előadás

Renato Bruson, Alfred Kim, Sümegi Eszter, Tichiana Vaughn, Cseh Antal
A Kolozsvári Magyar Opera Ének- és Zenekara
Vez.: Medveczky Ádám

Kezdjük a tényekkel: napjaink talán legnagyobb, aktív baritonistája, Renato Bruson 71 éves. Mostanában viszonylag gyakran jár Magyarországra énekelni, az elmúlt években a Traviatában, az Otellóban és a Toscában is fellépett Budapesten, Miskolcon pedig Tell Vilmost és Don Giovannit énekelt. Elkezdhetnénk azon fanyalogni, hogy miért csak most, pályájának zenitjén túl jön hozzánk, és miért nem in floribus, de Bruson esetében ez felesleges lenne: ő még most is ad annyit a közönségnek, mint más művész ereje teljében.

Ugyanakkor Bruson ezen az estén egy olyan szerepben bizonyította művészi nagyságát, amelyet egészen bizonyosan nem kellett volna már elénekelnie. Verdi operájának szerelmes grófja ugyanis sokkalta fiatalabb baritonista után kiált, akinek a hangja kiegyenlítetten szól, mind a mély, mind a magas fekvésű részeket hiánytalanul győzi. Brusoné jelen állapotában már nem ilyen, a voce még erőteljes ugyan, de a vastagabban hangszerelt részeknél a zenekart már nem nagyon tudja áténekelni, és közel sem fénylik annyira, mint mondjuk tizenöt-húsz évvel ezelőtt. A tökéletes technika és a nagyszerű színészi játék azonban mindenért kárpótol.

Az énekes hihetetlen dolgokra képes: nem fogy a levegője az első felvonás végi tercettben, az Il balen del suo sorrisót szeretnivaló, szerelmes kisgyerekként adja elő, az Azucenával énekelt kettősben pedig fékeveszett dúvad módjára tombol. Teszi mindezt úgy, hogy közben egyetlen másodpercre sem téveszti szem elől azt a két fogalmat, amely pályája egészét meghatározta: a stílust és az ízlést.

Bruson mellett három, a fiatalabb generációhoz tartozó énekes és egy vérprofi, énekes-központú dirigens szerzett további, alapvetően örömteli pillanatot: Sümegi Eszter Leonóraként talán vokálisan egy hajszálnyival kiegyensúlyozatlanabb volt, mint máskor, viszont szerencsére elénekelte (de még hogy!) a 4. felvonásbeli Tu vedrai che amorét. Alfred Kim üzembiztos Manrico volt, helyenként forszírozott hangadással, ám olyan erőteljes és magabiztos Strettával, amely színpadon csak szökőévente hallható.

Azucenaként a fekete bőrű Tichiana Vaughn intenzív és impulzív alakításával, valamint kormos mezzoszopránjával kápráztatott el, a dirigens Medveczky Ádám pedig azzal, hogy mennyire jól felkészítette a kolozsvári muzsikusokat.

A félig szcenírozott előadás látványvilágát két kivetítő (?) határozta meg, váltakozó képekkel és vizuális effektekkel. Az ötlet Káel Csabáé, aki, úgy tűnik, az efféle előadások specialistájává növi ki magát. Sokat mindenesetre nem tett hozzá a produkcióhoz, az énekeseket viszont sokkal kevésbé lehetett látni a szemet sokszor zavaró fényújságtól.

Apróbb szépséghibáktól eltekintve, igazi élményt adó operai este volt.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.