Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

A BFZ és a kis hableány

2007-04-04 09:33:00 -cl-

2007. március 30.
Zeneakadémia

Budapesti Fesztiválzenekar
Stephen Kovacevich (zongora)
Vez.: Hans Graf

ZEMLINSKY: A kis hableány - fantázia zenekarra
BEETHOVEN: 5. (Esz-dúr) zongoraverseny, Op.73

Nyolcvan évig aludta Csipkerózsika-álmát Zemlinsky kis hableánya. Alma Schindler végül Mahlert választotta, életen át tartó traumát okozva a zeneszerzőnek. Az 1902-03-ban írt mű, amely e boldogtalan végű szerelem feldolgozása, kiírása zenében, 1905-ben Schönberg vezényletével mutatták be, az ő Pelleas és Melisande-ja mellett. Schönberg mindig is nagyra tartott a Zemlinskyt, a koncerten A kis hableány aratott sikert, és az ő műve részesült elutasításban. De a zene története később máshogy alakult, Schönberg lett a név, Zemlinsky és életműve feledésre ítéltetett - ez a szimfonikus költemény egészen 1984-ig.

A mű mélytengeri, mélybasszus hangszereken megszólaló morgással indul, majd a kis hableány igazi vízi zene, zsongás-csobogás közben a felszínre emelkedik. Már rögtön e morgás megfogta a hallgatót. A zenekar az első másodpercektől hangszínben, dallamjátszásban hozta azt a mesés gazdagságot, szépséget, amely Zemlinsky partitúráját jellemezte. Nehéz dolga lehetett a szerzőnek a poszt-wagneri, poszt-brahmsi zenei világban megtalálnia saját hangját, de valóban egyéni muzsikát hallottunk, talán a szerelmi témába keveredett egy kicsi a Trisztánból.

Három tételből, két negyedóra körüli hosszúságúból és egy tízpercesből épül fel a mű. Az elsőben kifejezetten szép dallamokkal, szép zenekari hangzásokkal fejezete ki a remélt boldogságot a zeneszerző. És mint már említettem, ennek megvalósításában a zenekar jelesre vizsgázott.

Ez köszönhető volt a karmesternek is. Az osztrák Hans Graf, aki most a Houstoni Szimfonikusok vezető karmestere, jó technikával, muzikálisan irányította a zenekart, nem az önmutogató fajtából való. A második tétel tűnt kissé hosszadalmasnak a menetrendszerűen érkező drámai hangkitörésekkel, de jellemző a zenekar hangzásminőségére, hogy a sok hang nem szorult be a Zeneakadémia viszonylag szűk nagytermébe. Teljesen felfogható volt minden zenei történés.

Zemlinsky műve nem teljesen a reménytelen lemondásról szól, a végén visszatérnek az első tétel szépsége, de nem csoda, hogy a kissé hosszadalmasnak tűnő, bár valóban sok szépséget felmutató darab előadásába az utolsó ütemekben kisebb pontatlanságok már becsúsztak.

Az amerikai Stephen Kovacevichet korunk nagy Beethoven-interpretátoraként tartják számon, így az első részben hallottak alapján nem kellett izgulnunk azon, vajon hasonlóan magasrendű előadói teljesítménynek örülhetünk-e a második részben. Éppen ezért egy kicsit meglepő volt az a határozatlanság, ahogy a bevezető zongorafutamok után a főtéma elindult, mintha zenekar és karmester nem igazán találta volna a közös hangot, ennek a feszesség-feszültség látta kárát. De a szólista első nagy szólójáig már rendeződtek a dolgok.

Az előadás természetesen már nem a régebbi korokra jellemző dagályos zenekari hangzással operált, noha a szép tónus továbbra is meghatározó volt. Ebben benne volt a jó tempóválasztás is. Kovacevich és a zenekar együttműködése példaszerű volt, azonos felfogásuk hozzájárult a sikeres előadáshoz. Semmi túlromantizálás, de nem tértek el az ellenkező irányba, a szárazabb, vagy túlságosan az erőn alapuló megvalósítás felé sem. Mértéktartó, a hangzás szépségén alapuló összefogottság jellemezte produkciójukat. Lágyan szólt a második tétel \"éjszaka\" zenéje, de energikus és feszes volt a harmadik tétel is.

Tanulságos és szép este volt.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.