Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Bál van az O..., a MűPában (A Győriek a Körképen)

2007-02-16 18:52:00 -cl-

2006. február 13.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Győri Filharmonikus Zenekar
Vez: Medveczky Ádám

BERLIOZ: Római karnevál - nyitány, Op.9
WEINER LEÓ: Farsang - humoreszk, Op.5
R. STRAUSS: Rózsalovag - keringő
HACSATURJAN: Álarcosbál - szvit
J. STRAUSS-keringők, polkák

Jó, hogy a farsang idejére esik a MűPa nagy körképfestési akciója, melynek végeredményeként átfogó ismereteket szerezhetünk hazánk szimfonikus zenekarainak állapotáról. A Győriek ezért okosan kihasználva az időszerűséget, könnyed, közönségcsalogató műsorral készültek a budapesti közönség meghódítására.

Berlioz művével kezdtek, itt már rögtön meg lehet mutatni, mire képes a nagyzenekar, és tényleg olyan együttest hallottunk, amely igenis bír olyan erényekkel, hogy lehetett sejteni, nem kell élmények nélkül távozni az est végén. Szép tónussal szólaltak meg az egységes vonósok a lassú bevezetőben, kifejezően játszott az angolkürtös ugyanitt, és a nagy fortékban sem omlott össze a hangzáskép.

Ugyanez mondható el Weinernek a zenei tartalom minőségével nem igazán korreláló - magyarul kissé hosszúnak tűnő - művének előadásáról is. Ebben is szépen megoldott, de kis hangon megszólaló hegedűszólót hallhattunk. Problémás a Rózsalovag-keringő volt. Az elején nem sikerült igazán szép hangzásúra a szordínós vonóskezdés, az összetettebb zenei szövet jól érthető megoldása már meghaladta a zenekar képességeit. De visszataláltak a hozzájuk illő világba a Hacsaturjan-szvittel. Ez egy J. Strauss eszközeit nem meghaladó dallamos keringővel indított, és ez volt az a terület, amelynek meghódítására ezen estén a zenekar felkészült.

Ifj. Johann Strauss művei azért, ha a könnyű komolyzene kategóriájába tartoznak is, nem lebecsülendő követelményeket támasztanak egy zenekarral szemben, hiszen nagyon is élő minden hallgatójuk fejében az a kép, amit jól sikerült előadásaikról őriznek. Ezért nem is lehet olyan egyszerűen csak a könnyebb játszanivalókat kereső műsorválasztásnak tekinteni azt, amit a műsor második felében hallottunk. Már a Denevér-nyitányban is jelen voltak azok az erények, amelyeket eddig is élvezhettünk, az egységes, minden szekciójában jót nyújtó nagyzenekari hangzás, de a hiányosságok is, amelyekről már a másik Strauss művében kezdhettünk képet alkotni. Így a finomabb, összehangoltabb együttmuzsikálást kívánó részletek megoldatlansága volt zavaró. A szép oboaszólót például nem igazán hagyta a többi hangszer érvényesülni.

Medveczky Ádám tíz éve a zenekar vezető karmestere, és nagyon nagy része volt abban, hogy a műsor számai valódi táncos világuknak megfelelően, felszabadult vidámságot sugározva szólalhattak meg. Nagyon pontos, világos rajzolatú kézmozgással vezényelt, keringő vagy polka mind a maga hangján szólalt, sok részleten lehetett érezni az odafigyelő kidolgozottságot, azt, hogy a karmester érti, miről szól ez a zene.

De talán pont a legismertebb, hogy ne mondjuk legelcsépeltebb szám, az utolsóként elhangzott Kék Duna-keringő mutatott rá ismét, hogy az igazán finom, apró megszólalásbeli kidolgozásokra való ügyelés, vagy egyszerűen csak a nagyvonalú könnyedség - amely mögött fölényes biztonság rejtőzik - az, ami tényleg hiányzik a zenekar játékából, minden akarat ellenére is.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.