Bejelentkezés Regisztráció

Dalolj nekem

Valódi pletykák alapján - A Mortaz Fesztivál

2006-11-18 09:12:00 Kerékgyártó György - Szűcs József

\"Valódi Santo Quasimodo egyik hangulatos kávéháza, délelőtt. A helyiségben rádió szól, a rádióban a hatvanas évek popzenéje. Az egyik falról Che Guevara tekint le ránk, a másikról James Dean, a harmadikon a Santo Quasimodo-i buszjáratok táblái sorakoznak. A pult mögötti polcon régi használati tárgyak: mozsár, kávédaráló, egy kibelezett rádió, valamint egy gömbakvárium piranával.

Már fél órája ül az egyik asztalnál Carlos Jimenez, a Teatro Palazzo balettigazgatója, de a pincérnő inkább a Klikk aznapi számát olvassa. Belép Mike Fayo, és Jimenez asztalához telepszik.
   - Kevés időm van, térjünk a tárgyra! - mondja.
   - Nézze - fészkelődik a balettigazgató -, maga igazán jó tollú újságíró, kiváló szakember…
   - Mondom, hogy kevés az időm - vág közbe Fayo.
   - Na, jó. Most az egyszer az életben a jó ügy mellé kell állnia. Magának van szava, meg kell írnia.
   - A jövőre kiírandó igazgatói pályázatról akar beszélni, igaz?

Jimenez lehajtja a fejét.
   - Igen. A kormánynak lehetővé kell tennie, hogy Fuentes maradjon. Legalább valami kiskaput kell hagynia a törvényben. Nála kiválóbb embert nem találni a posztra.
   - Várjon csak - mosolyodik el cinikusan Fayo. - Attól tart, hogy a maga derék direktora nem viselne el még egy kudarcot? Én is tudom, hogy az őszi helyhatósági választásokon indult Santa Esmeralda polgármesteri tisztjéért, de megbukott.
   - A kettőnek semmi köze egymáshoz - dühödik fel Jimenez.
   - És ahhoz, hogy maga kígyót-békát fújt az előző igazgatóra?
   - Ezt kikérem magamnak - ropogja, de hirtelen mégis lecsillapodik. - Nem tenne jót ennek az operának, ha most kellene váltania. Annyi a tennivaló.

   - Nézze - vesz egy marékkal a sós mogyoróból Fayo -, a neves grémiumban, amely a pályázatokat elbírálja, nem éppen olyanok ülnek, akitől magának tartania kellene. Ezt az ügyet le is zárhatjuk. Ellenben érdekelne, hogy balettigazgató létére minek kellett magának beülnie a TeleDansa zsűrijébe?
   Jimenez elfehéredik.
   - Bocsánat - mondja -, nekem mennem kell. A sós mogyorót kifelé menet kifizetem a pultnál.

- (Reklám) -

A Teatro Palazzo büféje. Carmelia néni újságot olvas, az asztalnál Alvaro és Gomez, a két kürtös ül.
   - Két pohár sört, drága Carmelia néni! - kiáltja Alvaro vidáman.
   - Ez már az ötödik kör - feleli szelíd feddéssel Carmelia néni.
   - Nem baj - nevet Alvaro -, pohárral nem árt.

Ebben a pillanatban lép be a helyiségbe Gabriel Zapata karigazgató. Észre sem veszi, micsoda, kicsoda van körülötte, csak leül a szomszéd asztalhoz, és mered maga elé. Gomez kíváncsian szól át:
   - Mi az, cimbora?
   Semmi válasz.
   - Gabriel, hallasz?
   Semmi válasz.
   - Gabriel, vigyázz, kiborítod a konyakodat!
   - Micsoda, tessék? - riad fel Zapata.
   - Mi van veled?
   - Ne is kérdezd - kezdi elrévedve a karigazgató. - Különös dolog történt velem az éjjel. Sörözni voltunk, és hát…
   Alvaro és Gomez röhögve összecsapja a tenyerét.

   - Apám - nyerít fel Gomez. - Te nem tudod, hogy csak pohárral szabad rendelni, mert akkor nem árt? Eláztál?
   - El - vallja be Zapata. - Ti tudjátok, hogy én Santa Playán lakom. Én csak a pályaudvarra akartam kijutni, de ezek a marhák betuszkoltak egy taxiba. A tag kérdezte, hogy hova megyek, én meg megmondtam az igazat: Santa Playára. És el is aludtam. Otthon ébredtem fel. 130 kilométer, taxival. Egy rohadt fillérem sem maradt.
   - Carmelia néni! - sikít fel gyönyörében Alvaro. - Három pohárral, tessék szíves lenni! Az övét is mi fizetjük.

- (Reklám) -

A Teatro Palazzo, Esteban Fuentes igazgató szobája. A direktor arcát a kezébe temeti, aztán végigsimít a haján, és felnéz az íróasztala előtt jegyzetelni készen várakozó Dolores Gutiérrezre.
   - Úgy kell nekem ez a pályázat, mint Szent Péternek a kakaskukorékolás - mondja fásultan. - Nem volt elég a helyhatósági választás?
   - Nem hiszem, hogy aggódnod kéne.
   - Ugyan! - legyint Fuentes. - Láttam én már piranát a városi tóban.
   - Az nálunk nem honos.
   - Oszt mégis ott vót. Na, de térjünk a lényegre. Kell valami látványos, amitől összetojják magukat, hogy mekkora egy élet van itt. Mondjuk, egy fesztivál.
   - Hívjunk meg vendégoperákat? Esetleg külföldről is? De, nem, jobbat tudok! Énekeljenek együtt operacsillagok popsztárokkal, mint ahogy a Pavarotti a Jovanottival. Megnézem, hogy a Shakira elkezdte-e már a turnéját, mert esetleg Gloriával…
   - Édesem, ez cirka-birka rengeteg pénz. Olyat mondjál, amiért nem kell ennyit fizetni!

   - Mortaz Fesztivál. Egyszerűen sorban lejátsszuk az összes Mortaz-operát, ami a repertoáron szerepel.
   - Ez az - csillan fel a direktor szeme. - Lupe Amadeo Mortaz. Azt mindenki szereti, nem? Utána kéne nézni, biztos van valami évfordulója a halálának vagy a születésének, vagy mit tudom én, annak, hogy először evett folyami rákot. Kéne szponzor. Megvan! Hívd fel nekem a Mortaz Kugelnt, meg azt a fotós céget…
   - A Xerxészt?
   - Nem, a Come on-t. Mindenki, aki eljön a fesztiválra, kap egy fényképet egy Mortaz golyóról.
   Dolores némán várja, hogy Fuentes javítson.
   - Jó - helyesbít a direktor -, akkor minden látogató fényképét rátesszük egy Mortaz golyóra.
   Dolores összevonja a szemöldökét.
   - Rendben - mondja Fuentes. - Akkor aki kiölti a szponzorok kérdőívét, aminek segítségével ők a következő huszonöt évben teleszórhatják a postaládáját reklámanyagokkal, az kap egy Mortaz golyót. Plusz akinek van kedve, a Diktátori Lépcsőházban lefotóztathatja magát Mortaz korabeli ruhába öltözött színészekkel. Mire az előadásról kijön, kész a kép. Na, ez is megvan, még sincs este. Szervezzünk sajtótájékoztatót, és lehet nyomni a plakátokat.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.