A szabad koncentrációról és annak hiányáról (Binder Károly lemeze)
- zéta -, 2006-09-26
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=3707
 

BINDER KÁROLY: Az örök visszatérés mítosza BINDER KÁROLY: Az örök visszatérés mítosza
Hungarian Jazz History 15.
Binder Károly, Dés László, Körmendi Ferenc, Tóth Tamás, Zsoldos Béla, Ramesh Shotham
Hungaroton
HCD 71193

Lassan fél éve már, hogy megkaptam az idén ötvenesztendős Binder Károly legújabb lemezét, melyet a Hungaroton adott ki, a Jazz History sorozat 15. számaként. Persze nem új felvételekről van szó, hiszen az első öt szám a Magyar Rádióban 1985-ben rögzített In Illo Tempore c. LP anyaga, a következő három tracken meg az 1991-ben felvett Dance Music-ot hallgathatjuk.

Szóval, az eltelt hat hónap alatt meghallgattam a CD-t egyszer, kétszer, háromszor. Tetszett is, meg nem is. Ami a meglepőbb: többszöri hallgatás után sem éreztem elég muníciót ahhoz, hogy szeressem, avagy elutasítsam, és ennek megfelelően írjak is róla. Így hát (szégyen a futás, de hasznos) besuvasztottam a többi lemez alá, s ha szerkesztőségi beszélgetéseken szóba került, igyekeztem gyorsan témát váltani, és korunk valamely aktuális vonókezelési technikájáról kezdtem értekezni. Vártam, hogy a probléma megoldódjon magától. És lőn.

A Jósors vagy három hete a sárospataki Jazz Café éjszakai klubjába sodort, melynek vendége Binder Károly (zongora) és Berkes Balázs (bőgő) volt. A családias jellegű este úgy indult, hogy Binder elmondta, bár vagy harminc éve ismeri Berkes Balázst, de egyetlen röpke, epizódjellegű fellépésen kívül ők még sosem muzsikáltak együtt. Majd ezután következett az utóbbi évtized jazzszempontból számomra legizgalmasabb két órája. A két nagyszerű muzsikus - egymással szoros szemkontaktusban - lendületesen tette a dolgát, velünk alig törődve. Ha annak a remek hangulatú estének az eszenciáját két szóban kellene meghatároznom, az így szólna: szabad koncentráció. Szemmel láthatóan alig készültek arra a koncertre (nyilván egy-két alaptémát azért megbeszéltek), egyszerűen mindenki hozta azt, amit legjobban tudott. És a számomra a koncert után egy pillanat alatt világos volt, hogy Binder lemezében mi tetszik és mi nem.

E két dolog elég simán elválik egymástól. Az 1985-ös felvételekből (In Illo Tempore) egyetlen dolog hiányzik, de épp az, amit én a jazz legfontosabb elemének tartok: az improvizáció. A remek témák véresen komolyan, szervezetten, megkomponáltan kerülnek terítékre. Talán az egyébként remek alkalmi együttes ténye maga okozza a problémát. Dés László (szaxofon), Körmendi Ferenc (brácsa), Binder Károly (zongora), Tóth Tamás (bőgő) és Zsoldos Béla (ütők) játéka mérnöki pontossággal illeszkedik ugyan össze, de hibádzik belőle a szabadság. Ettől az egész produkció kicsit kiürül, s olyan hiábavalónak tetszik.

Ezzel pont ellentétes hangulatot vált ki a másik három szám (Találkozás, Mese, Táncdallamok). E művekben egyedül Binder zongoráját halljuk, mindössze az utolsó számban jelenik meg néhány - bár fontos - effekt erejéig a szintetizátor (Ramesh Shotham). Talán, mert nemigen kellett alkalmazkodni, ezen darabok végtelenül szárnyalóan, szabadon, a spontenaitás boldog érzetével jelennek meg, s ragadják magukkal a hallgatót.


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.