Bejelentkezés Regisztráció

Kamara

Haydn kamarazenéje (Szabadi-Bársony)

2005-09-29 09:21:00 BaCi

HAYDN: 6 szonáta hegedűre és mélyhegedűre HAYDN: 6 szonáta hegedűre és mélyhegedűre
Szabadi Vilmos - hegedű
Bársony Péter - brácsa
Hungaroton
HCD 32361

"Használati zene" - olvashatjuk Haydn 6 szonátájáról Gyenge Enikő részletes műismertetőjében.
Ezek a gyönyörű feladatok egy zeneszerzőnek, amikor abból főz, ami van. Ha egy egész zenekart "üzemeltet" a megrendelő, akkor lehet szimfóniában gondolkodni, ha meg csak két vonós van a háznál, akkor a duókban kell kiélnie magát. Én mindig nagyon kíváncsi vagyok az ilyen művekre, mert rendszerint telis-tele vannak apró kis sziporkázó szerzői ötletekkel. A Haydn név pedig garancia az ötletek minőségét illetően.

Első nekifutásra engem tényleg csak Haydn tudott magával ragadni. Igazi klasszikus szalonzene ez, nem túl mélyreható, de szellemes megoldásokat rejt magában a szemfüles előadó számára.
Szabadi Vilmos és Bársony Péter minden poént, minden karakterváltást, minden zenei történést felfedezett a művekben. Első hallásra is egyértelmű volt, Szabadinak semmiféle technikai problémát nem okoz a helyenként virtuóz, szólisztikus hegedűszólam, Bársony pedig tökéletesen alakítja a kísérő szerepét. A probléma csak az, hogy ez a lemez két profi muzsikus tapogatózó, kezdő lépéseit tartalmazza egy számukra eléggé ködös, távoli stílus tájaira. Kétségtelen, hogy mindketten jól fejtették meg Haydn zenéjét, csak a megvalósításához szükséges eszköztár terén mutatnak hiányosságokat.

Szabadi az élénkebb, mozgalmasabb tételekben minden hangot kisebb-nagyobb mértékű akcentussal indít, minek következtében súlytalan helyek szinte egyáltalán nincsenek, csak a nyomaték mértéke változik. A "lágy oldal" viszont pontosan az ellentéte ennek, ott a súlyok hiányoznak. Mindezekből egyértelműen következik, hogy nem hallható a vonásnem, a hallgatónak fogalma sincs róla, hogy éppen "fent", vagy "lent" járunk. Ezek az interpretációs jegyek a romantika, még inkább a XX. század zenéjének állnak jól, a klasszikában megkérdőjelezhetőek.

Ugyanez a probléma merül fel Bársony véget nem érő legatóival és állandó puha hangképzésével kapcsolatban is. Az ő kifejezőeszköztára kimondottan a XIX. század zenéjét idézi fel az emberben.
Minden ízében értik, érzik a zenét, csak éppen keverik a korhű előadás elemeit a későbbi századokéval. Ennek a keveredésnek köszönhetően a darabok egészen újszerű köntösben születtek meg. Újszerű és számomra erősen vitatható köntösben.

Pár nappal később azonban ugyanezt a lemezt nem én tettem fel, hanem egy családtagom. S amikor elgondolkozva bejöttem a szobába, csak periférikusan hallottam a zenét, ráadásul nem tudtam, mi szól. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy már nem is a saját gondolataim kötnek le, hanem ez a pergő-forgó, izgalmas, energikus, élvezetes előadás. Persze pár perc után az ember rájön, mit hall, s akkor már működnek az agyi mechanizmusok, s előre halljuk az általunk preferált zenei megoldást.

Ez a kis, önmagammal szemben létrejött ellentmondás azonban elgondolkodtatott.
Ha az irodalmi művek esetében beszélhetünk különféle olvasatokról, akkor miért ne tehetnénk ezt a zenében is? Mennyire szabad az előadó, mennyire engedheti, hogy saját korának szellemisége hatással legyen a korábbi művek interpretációjára? Kötelessége kísérletet tenni egy mű tökéletes rekonstruálására, vagy ez csak áltudományos akadémikusság?

A kérdések természetesen csak költőiek, legalábbis én nem tudok rájuk válaszolni.
Az egészen bizonyos, hogy ilyen vagy olyan oknál fogva az ember mindig kiválaszt egy, a számára etalon előadást, amely legközelebb áll az ő elgondolásához.
S talán még egy dolgot leszögezhetünk. A központban mindig a műnek kell állnia, sohasem a művésznek.

Ez az előadás pedig a legteljesebb mértékben a darabokról szól. Haydn 6 szonátájáról.
Számomra ugyan nem ez az etalon felvétel, mégis azt gondolom, hogy jelentős mértékben hozzásegített a művek megismeréséhez.

És ki tudja, mi lenne, ha Haydn hallaná ezt a felvételt.
Lehet, hogy elvetné az itt megszólaló megoldást. De lehet, hogy elragadtatottan csettintene, és azt mondaná: sosem gondoltam volna, hogy ilyen izgalmas is lehet a muzsikám!






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.