Alban Darche: Stringed
Flór Gábor, 2005-02-08
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=2587
 

Alban Darche: Stringed Alban Darche: Stringed
Alban Darche - szaxofon, Gadó Gábor - gitár, Sebastien Boisseau - bőgő
RTQ String Quartet:
Bujtor Balázs - hegedű, Janzsó Gergely - hegedű, Winkler Zsófia - brácsa, Gál Béla - cselló
BMC CD 104

Általában tetszenek a BMC lemezborítói. Még azt is megszokom lassan, hogy a belső borítón a zenészek sokszor úgy néznek kifelé a fényképből, mintha a Vörös Brigádok akcióra készülő tagjai lennének (különösen a főszereplőkre vonatkozik ez, a vonósok, más szereplők már egészen normális módon tekintenek ránk). Erre a lemezre ez különösen igaz, a három muzsikus mintha még rá is játszott volna egy kicsit a mord anarchista szerepére. De ismétlem, megszoktam, néha már tetszik is. A külső borító viszont kifejezetten csúnya, szín- és formavilágában egyaránt (arról nem is beszélve, hogy legalább hangulatában nem ártana, ha illene a zenéhez, de inkább valami elektronikus zenei alkotáshoz passzol).

Ezért maradnék is inkább a muzsikánál. Ez a lemez tökéletes példája annak, hogy a mai jazz többfelé vált: egyrészt megmaradt a hagyományoknál, másrészt popularizálódott, harmadrészt pedig beleolvadt a kortárs komolyzenébe (vagy inkább - ebben az esetben - magába olvasztotta a kortárs komolyzenét).
Egy időben nagyon sok kortárs zenét hallgattam (főleg tizenéves, korai huszonéves koromban, amikor azt hittem, híres fuvolaművész leszek), köszönhetően Matúz Istvánnak, aki a mai napig is az egyik kedvenc magyar fuvolistám. Ekkor találkoztam a francia kortárs szerzők műveivel (jó ez a kortárs szó: ezek között a zeneszerzők között szerepelt például Debussy, Jolivet, Boulez), és nagyon szívesen hallgattam is ezeket.
Ezt a zenei világot idézte nekem első hallgatásra Alban Darche lemeze. Valami olyasmit, amit én francia kortárs zenének hívok, bármennyire is szakszerűtlen ez a megfogalmazás.

Mindenesetre áthatja valami hangulat ezt a zenét, ami akkor is föltűnne, ha nem tudnám, hogy francia zenészek (is) játsszák, és nagy többségében francia szerző műveit. (Egyébként érdekes dolog ez, hogy eddigi tapasztalataim szerint a magyar és a francia jazz az, ami szinte első hallásra fölismerhető.)
Talán nem véletlen ez a hatás, hiszen mind a szaxofonos Alban Darche, mind a bőgős Sebastien Boisseau, és Gadó Gábor is klasszikus zenei tanulmányokkal indult, onnan "nyergeltek át" a jazzre.

A lemezen szereplő 12 darab egy kerek egészet alkot: Prelude az első szám címe, Postlude az utolsóé. A szándékosság nyilvánvaló. Az egész mű, az összes rész egy észrevehetetlen határvonalon mozog, igen érzékenyen egyensúlyozva a zenei stílusok között. A vonósok (az RTQ String Quartet) és a szaxofon-gitár-bőgő-trió hol kiegészítik egymást, hol külön életet élnek, vagy éppen választ játszanak egymás kérdéseire.

Érdekes módon, ennél a nagyon akusztikus lemeznél Gadó Gábor elektromos gitárhangja egyáltalán nem lóg ki, sőt, még érdekesebbé teszi a hangzást. Nem nagyon találhatjuk a hangszereket megszokott szerepükben: a bőgő, a gitár nem kísér állandóan, sőt, a vonósok sem "szőnyegeznek" A harmóniák néha durván disszonánsak, máshol pikánsan különösek, vagy édesen harmonikusak.
A számok nem válnak külön, nem is számok ezek igazán, hanem inkább tételek, egy egybefüggő folyamat részei. Onnan tudom, hogy "már egy másik szám jön", ha ránézek a CD-lejátszó kijelzőjére. De nem nézek. Mint ahogy nem dobolom a ritmust a lábammal, nem mozog viccesen a fejem. Gondolatok, hangulatok, képek, színek, illatok keringenek bennem akaratlanul és kikerülhetetlenül. A zene annyira erős érzelmi töltést hordoz, hogy nem lehet a hatása alól kibújni, de nem is akar az ember.

Ha lenne koncertterem Magyarországon, ahol olyan szépen szólnak a hangszerek, mint ezen a lemezen, akkor nagyon szívesen meghallgatnám élőben is ezt az anyagot, hiszen úgy valószínűleg még nagyobb hatást kelt. Nem tudom, van-e ilyen terem.
A lemez hangzása tökéletes. (Nem először írom le ezt BMC-lemezeknél, úgy látszik ez náluk tendencia. Ennél a lemeznél a Tom-Tom Stúdió és Kölcsényi Attila munkáját dicséri, de általában ott is jellemző ezekre a kiadványokra, ahol más stúdió, másik hangmérnök szerepel a lemezborítón.)

A tételeket/számokat Alban Darche jegyzi, egy kivételével: a Hommage á Alfred Schnittke Gadó Gábor szerzeménye. Darche hat tételt Magyar suite-nek nevezett el. És a címadás nem csak kedveskedés, udvariasság a lemezt kiadó ország vagy a zenésztársak irányában. Ezek a darabok valóban magyar zenei hatásokat tükröznek, a francia művész széles zenei műveltségéről téve bizonyságot: hallatszik, hogy ismeri és szereti a magyar zenét.

Nehéz lemez a Stringed, nem háttérzene, csaknem egy óra odaadó, teljes figyelmet kíván a hallgatótól. Megéri rászánni ezt az órát. Nem is egyszer.


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.