Bejelentkezés Regisztráció

Jazz

Szakcsi Lakatos Trió: Na dara!

2005-01-21 09:18:00 Flór Gábor

\"Szakcsi Szakcsi Lakatos Trió: Na dara!
Szakcsi Lakatos Béla - zongora
Orbán György - bőgő
Peczek Lakatos András - dob
Rostás Mónika - ének
Rostás Csaba - ének
BMC CD 103

Nem tudtam, miért nem tetszik nagyon a Szakcsi Lakatos Trió Na dara! című lemeze.
Meghallgattam újra és újra, \"birkóztam\" vele, próbáltam \"megérteni\", \"átlátni\". Pozitív előítélettel kezdtem a hallgatásába, mert szeretem és sokra tartom Szakcsi Lakatos Béla játékát, és más produkciókból ismerem (és szeretem) fiatal és tehetséges zenésztársai, Orbán György és Peczek Lakatos András játékát is. Rostás Mónikát és Rostás Csabát is hallottam már máshol, máskor, igen kiváló interpretálói az autentikus cigány éneklésnek, ráadásul mindkettőjüknek nagyon kellemes hangja van.

Jól is játszanak együtt a zenészek. Szép az ének az első számban (Red caravan). Hangulatos a nyitó bőgőszóló a 8th district című számban, ami azután világában Cab Calloway Hi-De-Ho-jába, majd vad free-be csap át, ami szvingbe vált, a tempóváltásokat stabilan \"ugorja\" a zenekar, a zongoraszóló virtuóz, majd mindez visszanyugszik az első tempóba, mintegy keretet alkotva.
A Peace of the stars vízcsobogásszerű kíséretére ráültetett énekdallammal érdekes egységet alkot, különleges Szakcsi itt-ott cimbalmot idéző zongorajátéka, ahogy a kötött motívumvilágból szinte széthullik, hogy egy egész másfajta érzést hozzon, de valahogy mégis megtartsa az eredetit (kiváló partnerei ebben a bőgő és a dob).

Viszont a Little gipsy song for you-ban, ami egy egyszerű jazz darab, olyan, amilyennek lennie kell, már azt érzem, hogy csak azért hozzák be az éneket, hogy belepasszoljon a koncepcióba. Mert lehet, hogy ez volt a mű alapja, de ez annyira nem jellemző. Pont a fordítottja az előző számnak, amely a tradícióból váltott jazzbe, és tükörként (mivel egymást követő számokról van szó) jó is. De valahogy nem érzem odaillőnek.

A Gypsy Groove a kedvencem, mert az, ami. Kicsit háttérbe szorul ugyan Rostás Csaba, és ez nekem kevésbé tetszik, de akár koncepció is lehet. A darab hangulatos, mondhatni jópofa, lendületes, könnyű, vidámságával oldja az egész lemezre jellemző súlyosságot.
A Bell of my sound - tribute to Péter Eötvös nagyon komoly szerzemény, csak kitelt volna belőle több szám is. Kortárs alappal indul, majd beköszön a cimbalmos motívum, ami egy kicsit felborítja, megzavarja a szerkezetet, aztán át is alakul népzenévé, majd modern jazzbe vált, és visszatér a népzene, ami aztán egybeolvad a jazzel és lezárja a kompozíciót a kezdeti harmóniavilág, hangulat rövid visszahívásával.

És végezetül: a zárószám, a Django. Miért pont ez? Egy olyan lemezen, aminek csak annyi köze van a Django Reinhardt-féle \"jazz manouche\"-hoz, hogy azt is cigányzenészek játszották, miért kell pont egy John Lewis-sztenderdet elővenni? Django annyi szép balladát írt, akármelyiknek az \"A\" része is jobb, mint a Lewis-féle darab - ha már mindenképpen Django kell a lemezre (persze azoknak nincs a címében Django neve, így húzónévként nem annyira használhatók). De minek erre a lemezre egyáltalán Django? A magyarországi cigány jazz teljesen más irányokat vett, mint a nyugat-európai, jóformán semmi köze hozzá. Így van ez a népzenével is, de ennek az is oka, hogy más cigány népcsoportok vándoroltak nyugat, és mások kelet felé. És ez nagyon jól is van így, mert ettől más, ettől különleges a magyar cigányzene. Amiből kicsit keveset hallani ezen a lemezen. Motívumaiban ott van, persze.
Nagyon szép a ritmikai játék, ahogy a rubatók és a kötött ritmika összeépül, ahogy egy-egy hangszer kilép ebből, már-már teljes lebegéssé változtatva a produkciót, majd visszatér a ritmusba. A két énekes hangja tökéletesen illeszkedik a néhol teljesen más stílusban mozgó zenére. Érdekesek a zongoraszólók, -szólamok, különösen a már említett, cimbalommuzsikát idéző játék, amilyet nem nagyon hallhatunk máshol. Összességében érdekes és egyedülálló ez a lemez a hazai palettán. Emiatt tetszik.

De, hogy visszatérjek az első mondatomra: azért nem tetszik nagyon, mert nem elég bátor. Nem igazán mer kilépni a keretekből, erősebben hozzányúlni a valódi cigány népzenéhez, és - ha már a fülszövegben hivatkozási alap - a \"kávéházi zenéhez\" (amiben tulajdonképpen nem pontosan tudom, inkább csak sejtem, mire is gondol Szakcsi). Akkor, ha ez megtörténik, valóban korszakalkotó lemezt tartanánk a kezünkben. Így viszont csak majdnem.

Végül valami, ami nem zene: a borító. Kívülről szép. Kivételesen a fotók sem emlékeztetnek maffiacsaládokról készült amerikai dokumentumokra. Viszont: a szövegben koncepciózusan előforduló betűtípus, -méret, sorhosszúság váltogatása kifejezetten csúnya és zavaró.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.