Tommy Vig: Most és Akkor
Flór Gábor, 2004-03-09
www.momus.hu - komolyzene az interneten
http://www.momus.hu/article.php?artid=1736
 

Tommy Vig: Most és Akkor Tommy Vig: Most és Akkor
Pannon Jazz - PJ 1055
2004

Örömmel vettem kezembe Tommy Vig 2004 Most és Akkor című lemezét, hiszen egy világnagyság új lemeze általában nagy élmény. A várakozás öröme miatt hamar átsiklottam a borító enyhén szólva is kezdetleges "jéilyetislehetamájkroszoftvörddel" jellegű kialakításán, majd beleolvastam a bookletbe, és meglepetéssel vettem tudomásul, hogy különbség van a magyar és a külföldi felhasználó között, ugyanis az angol és a magyar szöveg más információkat tartalmaz. Nem hiszem, hogy ebből az igen "igényes" papírból nem futotta volna még egy oldalra a lemez költségvetéséből, de hát tulajdonképpen az is egy nézőpont, hogy akit érdekel, tanuljon meg angolul.

A lemezen szereplő felvételek ritkaságok, 1947 és 2003 között készültek. Bár a borítón feltüntettek egy mentegetőző szöveget, én nem hallottam a hibákat, amit jeleznek, tehát a restaurálás jól sikerült. A válogatás viszont annál kevésbé. A lemez nagy időszakot átfogó volta miatt amúgy is eklektikus, ezt még erősítették a felvételek alapos és indokolatlan összekeverésével is: 1995-1971-2003-1971-1995-1947 a sorrend. Ütik is egymást rendesen a különböző hangzásvilágok, stílusok, minőségek, egyebek.

Az első felvétel (Lover Come Back To Me) 1995-ben készült, a Studio11, és a Duna Szimfonikus Zenekar (legalábbis erre következtettem a DUNA SYMPHONIC megjelölésből) közreműködésével. Mia Vig énekel, Tommy Vig vibrafonozik, Deseő Csaba hegedül. Kifogástalan. A "nagyzenekari jazz" tökéletes példája: kiváló hangszerelés, jó tempó, "dögös" ének. Nincs mit mondani többet, ez így jó, ahogy van. Ezt vártam, meg is kaptam.

Aztán következik egy Autumn Leaves. Hát... Nehéz dolog ez. Tommy Vig kiváló zenész, vibrafonjátéka kolosszális, dobosként is fantasztikus. Partnerei többségében szintén ismert, sőt, híres zenészek. Azonban mindenkinek lehet rossz napja. Meg előfordul, hogy rossz felvételt készít az ember. És nem adja ki. Meg az is, hogy kiadja. Nagyon jó a vibrafonszóló. Nagyon érdekes hangzása van a többi ütős hangszernek is. Természetesen a szólók is hoznak egy szintet, hiszen a közreműködő zenészek egy bizonyos színvonal alá nem képesek lemenni. De ennyi.

A Hungarian Potpourri című ópusz számomra értelmezhetetlen. Paródiának unalmas, komoly műnek cikis, amúgy a leghosszabb felvétel a lemezen, alig vártam, hogy vége legyen. Remélem, nem ezt az irányt veszi a jövőben Tommy Vig pályafutása (bár 2003-as felvételről van szó, sajnos!).
Aztán jön a Straight No Chaser. Lásd: Autumn Leaves.

A következő szám címe Besame Mucho. Az előzmények miatt kicsit megijedtem, mi lesz itt, hiszen ez az egyik legjobban "lerágott csont", egy időben minden vendéglátó-ipari egységben kötelező volt, leginkább Vermona márkájú "szintetizátorokon" kísérve magukat adták elő zenei szakmunkások.

És lőn csoda! Igen erős kritikai érzékkel megáldott ötéves fiam azt mondta: de jó zene, és figyelmesen végighallgatta a (számára) elég hosszú és nagyon modernre sikeredett művet! A zenekar összeállítása az első felvételével megegyező. A hangszerelés, a dinamika, az összhang, a szólók, minden annyira "helyén van", kiváló párja az első számnak. Mia Vig ismét csodálatosan énekel, előadásmódja színes, ízléses. Kár, hogy ebből a muzsikából csak két felvétel jutott a lemezre, ilyet szívesen hallgatnék többet is. Mindenesetre kellőképpen feledteti a 2-3-4. darabot.

Ezután jön a lemez "vintage" szakasza: négy szám 1947-ből, bécsi és budapesti felvételek. A kor jazzmuzsikájának megfelelő tiszta zene, sodró dinamika, igazi swing-hangulat. "Tommy, der jüngste Trickommler der Welt" olyan tempóval dobol, olyan lüktetés, "time" sugárzik a játékából, hogy nem hinném el, hogy kisiskolás gyermek játékát hallom, és azt hiszem, nem is fontos. A Mopex zenekar (rácáfolva egyik híres előadóművészünk szavaira, miszerint a hatvanas években ő hozta be Magyarországra a jazzt) a kor legnagyobbjaival (pl. Martiny, Chappy), még a magyar jazz tetszhalála előtti korszakból, szintén a világ élvonalába való (volt, lett volna, stb., sajnos.) Tommy itt is briliáns, és még a Tell Vilmos-nyitány jazz-feldolgozása sem ízléstelen.

Mindent összevetve: sok ez a lemez és kevés is. Tommy Vig munkássága olyan hosszú időt ölel át, hogy megérdemelt volna egy duplát, hogy az egymást nagyon ütő stílust és hangzást ne kelljen keverni, bár ez lehet, hogy koncepció, de nekem nem jött be. Nem tudom, milyen volt a rendelkezésre álló zenei anyag, amiből válogattak, de lehet, hogy lett volna még felvétel, ami megörökítést érdemel (esetleg némelyik lemezre került helyett is).

Nagyon jó, hogy van egy ilyen kiadó, mint a Pannon Jazz, és az általuk kiadott lemezek igen fontosak és hiánypótlóak a magyar zenei életben. Ez a lemez is a fontos kiadványok közé tartozik, hiszen nincs éppen túlkínálat a boltokban Tommy Vig-CD-kből, és mivel világhírű és világszínvonalú magyar muzsikusról van szó, itt az ideje, hogy itthon is megismerjük. Éppen ezért a jazzrajongó polcán a helye ennek lemeznek, amennyiben egy kicsit is érdekli a magyar jazz. És éppen ezért, kicsit nagyobb anyagi ráfordítást és figyelmet is megérdemelt volna.


A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.