Bejelentkezés Regisztráció

Nagy zeneszerzők

A Nagy Bumm - Albert Einstein

2004-03-05 06:42:00 - kegy -

\"Nagy A XX. század közepén meg nem értett zseniként elhíresült Albert Einstein zenei pályája roppant nehezen indult. A kis németországi középiskolában a zenetanár egy óvatlan pillanatban felszólította az elkalandozott figyelmű Albertet: \"Nos, mondja meg nekünk, Einstein, Verdi vagy Wagner?\" Az álmos tekintető fiatalember habozás nélkül rávágta: \"Relatív\". Indulatos wagneriánus tanára délutánra az ének-zene szertárba zárta az engedetlen nebulót, aki ezt azzal bosszulta meg, hogy a Traviata népszerű melódiáinak átiratait játszotta a vitrinből zsákmányolt triangulumon és kisdobon. Felbőszült oktatója erre megbuktatta ének-zenéből és szolfézsból.

Késő kamaszkora idején komponált műveit a német zenekritika teljes értetlenséggel fogadta. Különös felháborodást keltett az a műve, amelyben megpróbálta bebizonyítani: az, hogy egy szimfónia öt percig vagy másfél óráig tart, végső soron nézőpont kérdése. A kedvezőtlen visszhang és az elhatalmasodó Wagner-imádat arra kényszerítette őt, hogy elhagyja hazáját, és Svájcban, egy szabadalmi hivatalban vállaljon munkát.

Hivatalnokként alkalma nyílt arra, hogy megismerkedjen más találmányokkal, és így az új törekvésekkel. Mély benyomást tett rá egy Bartók Béla nevű feltaláló szabadalma, amelyben a pentaton, a diatonikus és a hétfokú hangsorok relatíve viszonyultak egymáshoz. Töprengésre késztette az Arnold Schönberg nevű pályázó munkája, aki beadványában arra tett célzásokat, hogy ez a hangnemeken belüli súlyozás annyira relatív, hogy jobb, ha mind a tizenkét hangot egyenrangúnak tekintjük. Nagy hatással volt Einsteinre John Cage munkája is, amelyben a szerző azt fejtegette, ez az egész cirkusz a zenével annyira relatív, hogy elfelejthetjük a hangszereket is, sőt adott esetben a legjobb, ha a zenész nem csinál semmit.

Az új tapasztalatok új művek megírására sarkallták Einsteint. Ezek közepes sikere elég volt egy hajóút finanszírozására: az Egyesült Államokba utazott. Az Újvilág hozta meg számára az áttörést. Tulajdonképpen a hajóút volt az utolsó utazása, amelyet térben és időben hajtott végre, hiszen az Államokba érve már tisztában volt vele: a tér is, az idő is egyértelműen relatív, tehát akkor a zene is, így aztán teljesen mindegy, mikor, hol, mit ad elő.

Egy alkalommal, amikor arra eszmélt, hogy épp Washington DC-ben, a White House nevű koncert-hallban van premierje, megismerkedett a kortárs amerikai zene nagy alakjával, Roosevelttel. Kellemesen töltötték együtt az időt. Roosevelt számolt be neki a wagnerianizmus totális európai terjedéséről, mire Einstein - felidézve fájdalmas, óhazabeli emlékeit is - azt állította: \"Minden relatív. Lehet, hogy onnan nézve Wagner jó, de innen nézve nem\". Roosevelt erre meghívta Einsteint alkotói műhelyébe, amely a kor nagy zeneszerzőit tömörítette egybe: Szilárd Leót, Oppenheimert, Teller Edét és a többieket.

Einsteint akkor már hosszú ideje foglalkoztatta a zene keletkezésének története. Elmélete szerint a zene kezdetben egy összesűrűsödött C-dúr akkord volt, amelyet szétvetett a Nagy Bumm, így keletkeztek a hangsorok, a harmóniák, a ritmusok. Ez a teória megtermékenyítette a kis alkotói csoport munkáját, a művészek együttesen elhatározták, hogy létrehozzák a zene kialakulásának pillanatát modellező művet, amelynek a Nagy Bumm címet adták.

A grandiózus alkotás 1945-re készült el. Az amerikai művészeti életben már akkor hagyomány volt, hogy minden művet először turnén mutatnak be, s csak ha megérett a nagy amerikai városok kifinomult közönségének érdeklődésére, akkor mutatják be a Carnegie Hall-ban vagy a Metropolitanben. Két koncertet kötöttek le, Hirosimában, illetve Nagaszakiban. Az előadások Einstein szerint túl jól sikerültek. Megpróbálta elmagyarázni, hogy nem csak a tér és az idő, hanem az ember véleménye is relatív, ő a korábbiakkal ellentétben most már inkább azt szeretné, ha a Nagy Bumm nem szerepelne többször közönség előtt. De elkésett. A művet a showbusiness kérlelhetetlen, üzleties világa ekkor már nagyüzemben sokszorosította.

Einstein élete hátralevő részét konferenciákon, előadásokon töltötte, amely időszakból leginkább tömör bajusza és loboncos, ősz haja emlékezetes.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.