Bejelentkezés Regisztráció

Hírek

ELMARAD A TAVASZI FESZTIVÁL - sajtóközlemény

2020-03-28 16:43:45

Magyarország kormányának döntése értelmében, a világméretű egészségügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos iránymutatásokat követve elmarad az idén 40. születésnapját ünneplő Budapesti Tavaszi Fesztivál, a régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata, ugyanakkor a szervezők mindent megtesznek azért, hogy a jubileumi fesztivál tervezett programjából minél több produkció eljuthasson majd a közönséghez a későbbiekben.

A szervezők kiemelik, hogy a fesztivál 17 napját több éven át tartó hatalmas előkészítő, adminisztratív és kreatív alkotói munka előzi meg: a területen dolgozó művészek, szakemberek és a színfalak mögött tevékenykedő kollégák elhivatott, fáradhatatlan munkája nélkül a fesztivál fantasztikus, négy évtizednyi története sem létezhetne.

„Hisszük, hogy a rendkívüli helyzet elmúltával, a világjárvány legyőzését követően a közös, személyes élmények, a művészet, a közös történeteinket, tragédiáinkat és sikereinket elmesélő alkotások jelentősége még inkább felértékelődik szerte a világon, addig pedig az a feladatunk, hogy mindenekfelett vigyázzunk egymásra, támogassuk egymást, előkészítve a várva várt újrakezdést-visszatérést!” - mondja Káel Csaba, a fesztivál főszervezője, a Müpa vezérigazgatója.







A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.