Bejelentkezés Regisztráció

Külföldön

Hamvaiból… - Szerelmi Bájital a Teatro Fenicében

2020-03-09 12:34:43 Heiner Lajos

Szerelmi Bájital a Teatro Fenicében 2020. február 16.
Velence, Teatro Fenice,

Donizetti: Szerelmi bájital

Ha valaki harminc évvel korábban azt mondja nekem, hogy hamarabb jutok el a Metropolitanbe vagy a Scalába, vagy épp Madrid, Barcelona vezető operaházaiba, mint a Magyarországtól mindössze párszáz kilométerre fekvő Velencébe a Fenicébe, akkor körberöhögöm.

Pedig így történt.

De végre ott ültem a színház földszintjén, egy vasárnap délutáni L’ elisir d’amore előadáson.

Képzeljenek el egy olyan Bájital-rendezést, amelyik napjainkban játszódik, egy luxusbordélyban. A Madame, a korosodó, bőrszerkóba öltözött Adina szöggel kivert korbáccsal szadizza a pucér Nemorinot.

Belcore, a Betyársereg egyenruhájában, úgy a huszadik Campariját issza, és sorra sodorja a jointokat. Szeret ide járni katonáival, hiszen itt lakik a sereg üdvöskéje, Masenka (Donizettinél: Giannetta).

Lorenzo Dulcamara pedig semmi mást nem csinál, csak privatizál és privatizál, a környéken már majd’ az összes patika az övé.

Esztrád zenekar játssza a kíséretet, tamburmajor irányításával.

Ugye még leírva is borzasztó?
Szerencsére nem ez volt a helyzet (és remélem, nem adtam ötletet egyetlen őrült rendezőnek sem…)

Mintha Szeged valamikori legendás operarendezője, Horváth Zoltán reinkarnálódott volna Bepi Morassi személyében. Egy teljesen tradicionális-konvencionális rendezést kaptunk tőle, egy baszk falucska színes házacskái között (Gianmaurizio Fercioni vidám díszletei és kosztümei). Van, hogy a parasztlányok a nézőtérről rohannak fel a színpadra, a II. felvonásban virágok-levelek hullanak az emeletekről. Igen, ez ízig-vérig Scribe, Romani és Donizetti. Egyedül a piros-fehér-zöld zászlók (sic, a felsorolt színek cranio-caudális irányban) jelentését nem tudtam megfejteni.

Sajnos, a zenei megvalósítás elég vegyes képzetet keltett. Adinát egy bizonyos Damiana Mizzi énekelte. A hölgy negyvenes éveiben járhat, ezt nem csak arca és a newtoni alaptörvényt követő kebelstátusza árulja el, hanem, és elsősorban, a voce jellege és minősége. Számomra nem szép hang, talán nem véletlen, hogy főleg kortárs darabok előadójaként becsülik.

Szerelmi Bájital a Teatro Fenicében És a Nemorinót éneklő Leonardo Cortellazzi is másodvonalbeli. A megjelenés, játék profi színészeket megszégyenítő, gyors részekben a hang sem kellemetlen – hogy aztán a bel canto részekben, s főleg a két áriában, előjöjjön valami taknyos-nyálas, kappanszerű hangszín.

Francesco Vultaggio (Dulcamara) pedig egy természeti katasztrófával ér fel. A hang vagy egyáltalán nem hallatszik, vagy egyfajta artikulátlan üvöltés szakad ki a torokból.

Nem tagadom, Gregor József Dulcamarája óta képtelen vagyok bárki mást megnézni-hallgatni (elviselni) ebben a szerepben. De ennek a magát operaénekesnek beállító embernek Morales szólamát se adnám oda egy babazsúron.

Az egyetlen igazán nemes hang a Belcorét élneklő Julian Kimé volt. Nemes, sőtét színű bariton, repertoárján olyan művekkel, mint Ezio, Rodrigo, Riccardi az I puritaniban.

Nagy és kellemes meglepetést jelentett a tömören, átütően szóló kórus (karigazgató Claudio Marino Moretti), és a nagyszerű zenekar, élén Jader Bignaminivel. Az ő nevét már hallottam, dirigálni először, de majd bizonyára sokszor – nagyon tehetségesnek tűnik. Amúgy idén januárban nevezték ki a Detroiti Szimfonikus Zenekar főzeneigazgatójának – a zenekar státuszára jellemző, hogy Ossip Gabrilowitsch után Paray, Ceccato, és Slatkin is állt az élükön.

A Fenice idei reperotoárja impozáns – a teljesség igánye nélkül: Don Carlo, Barber A Hand of Bridge című operája egy estén a Kékszakállúval, Rigoletto, Traviata, Trubadúr, Aida, Faust, Carmen, a Sevillai borbély. A barokk operákat Vivaldi Farnacéje és Händel Rinaldója képviseli. Az elpusztíthatatlan Enzo Dara pedig, miután az operaszínpadon kellőképpen kigarázdálkodta magát, most rendez (La Cambiale di Matrimonio).

A színház pedig egyike a legszebbiknek, melyet valaha is látogattam. S az emberben ott a tudat, hogy falai között csendült fel először az Attila, a Beattrice di Tenda, Leoncavallo Bohémeke, az Ernani a Traviata, a Rigoletto és a Boccanegra, vagy a kéjenc útja - a lista messze nem teljes.

Háromszor égett le ez a gyönyörű épület, és háromszor támadt fel hamvaiból.

Come una felice.

Szerelmi Bájital a Teatro Fenicében
Köszönetünket fejezzük ki a Fenice sajtófőnökének, Barbara Montagnernek a beszámoló elkészültéhez nyújtott segítségéért.
Foto:© Michele Crosera






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.