Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Gidon Kremer, Kremerata Baltica és a Concerto Budapest

2019-12-15 18:06:35 - dni -

Alfred Schnittke 2019. december 4.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

MAHLER: V. szimfónia - Adagietto
J.S. BACH-BUSONI: d-moll partita, BWV 1004 - Chaconne (Gidon Kremer átirata vonószenekarra)
SCHNITTKE: III. hegedűverseny
WEINBERG: 21. (Kaddish) szimfónia, op. 152 - magyarországi bemutató

Gidon Kremer (hegedű)
Zemlényi Eszter (szoprán)
Kremerata Baltica
Concerto Budapest
Vezényel: Keller András

Ha meglátok a műsorfüzetben egy közismert nevet, vagy egy akármilyen népszerű műsort, már nem feltétlenül ugrok olyan könnyen, mint harminc-negyven éve – de ezt a programot meglátva azonnal elkezdtem keresni a lehetőséget. Erre a koncertre nagyon el akartam jutni.

Gidon Kremerrel már hallottam Schnittke hegedűversenyt, igaz, az nem a harmadik volt, hanem a negyedik. A vendéglátó akkor is a Concerto Budapest volt Keller András vezényletével, és annak idején az egész este nagy hatással volt rám („Hangverseny nem lehet ennél több”)

Akkor egy Sosztakovics szimfónia töltötte ki a második félidőt, most egy ismeretlen Weinberg volt műsoron – de amit eddig a szerzőről tudtam, az már külön is kíváncsivá tett. „Lengyel virágok” alcímű nyolcadik szimfóniája egy NAXOS kiadványon a birtokomban van, vonósnégyeseit pedig más forrásokból hallgattam meg többször. Mindig az volt az érzésem, hogy talán nem olyan jó, mint Sosztakovics, de egy kicsit több ismertség és játszottság az ő reputációjának is jót tenne. Eleve a származása és a neve olyan hendikep, ami a legtöbbeknél méltatlanul elintézi már azelőtt, hogy meghallgatták volna.

Csak gondoljanak bele – éppen száz éve született kelet Lengyelországban, még „Mojsze Wajnberg” néven ami egyszerűen fonetikus átírása a yiddis eredetinek (משה װײַנבערג). Miután a Szovjetúnió megszállta azt a területet, Моисе́й Самуи́лович Ва́йнберг szerepelt az okmányaiban. A helyzetet még súlyosbítja, hogy lengyel származása miatt a személyneve sokszor Mieczysław-ként jelenik meg. A wikipédia szerint csak Németországban hétféle fonetikus átírást használnak. Így hiába írt például szélesebb körben is ismert filmzenéket is („Szállnak a darvak”), komolyzenei tevékenységéről és személyéről tipikusan senki nem tud semmit!

Szóval a műsor…

A Mahler tétel alighanem az egész este legismertebb – és népszerűbb – darabja, elképzelhető, hogy sokan csak ezért jöttek el.

Valóban nagyon szép volt. Már máskor is elmondtam, hogy Keller vezénylését – formálás, koncentráció és koncepció szempontjából egyaránt – alapvetően kedvelem. Az Adagiettóval most is csak annyi bajom volt, hogy talán nem a legszerencsésebb ezzel kezdeni egy hangversenyt. A legjobb helye valószínűleg az eredeti, az V. szimfónia tételeként, esetleg külön ráadásként, de akkor is csak úgy, ha a közönség már egyfajta emelkedett állapotban van. Most mintha még mindenkinek máshol jártak volna a gondolatai. A zsúfolt tömegközlekedés és a pimaszul nyomulós autósok okozta stresszt nehéz a kalappal együtt a ruhatárban hagyni. Nem tagadom, én sem voltam képes úgy koncentrálni, ahogy az Mahlernek járna.

És a Bach-Busoni-Kremer sem vált be igazán. A d-moll Chaconne átiratában hiába szólnak gyönyörűen a bőgők pianisszimói, hiába az egyébként tényleg ragyogóan játszó kamarazenekar teltsége. Valahogy mindvégig hiányzott az egyetlen pontra fókuszáló szólista fegyelme, koncentrációja. Sajnos az eredeti, szóló hegedűre írt mű egyszerűen túl tökéletes. Akármilyen okból és felkészültséggel nyúlnak hozzá, javítani nem nagyon, legfeljebb rontani lehet rajta…

Alfred Schnittke hegedűversenye viszont annál inkább hatott rám. Nagyon „sűrű”, végig feszült figyelmet követelő kompozíció. Abban, hogy az ember a hegedűre, mint elbeszélőre figyelhessen, komoly segítség a sajátos hangszerelés. A szólistával egy fúvós kamarazenekar áll szemben, de az eltérő hangszínek miatt egy teltebb és hangosabb együttállásban sem fedik azt el. (Van még az együttesben egy bőgő is, korlátozott szerepkörben – talán egyfajta continuóként.)

A műben tételek nincsenek, de a tagolás – építkezés logikus és követhető. Egy közel-keleti hangsorokra emlékeztető szóló után nagyon szép klasszikus idézetig fejlődik a zene, majd a végére egy kristályossá egyszerűsített gyönyörűen tiszta összefoglalás – ami lehet mondjuk visszaemlékezés…

Kissé meglepett, hogy Kremer milyen kortalan határozottsággal hegedül. Mióta utoljára élőben hallottam a feje ugyan teljesen fehérbe fordult, de a játéka nagyon is karakteres. Talán az „intenzív” lenne rá a legtalálóbb jelző.

Azon kaptam magam, hogy azóta is sokszor meghallgattam a művet, kezdetben azzal az ürüggyel, hogy hátha felismerem benne az egyértelmű idézetet (nem sikerült), de akármilyen rövid az említett kicsiny részlet, a darabot - látszólag logikátlanul - mindig végig hallgattam. Azt hiszem már megint egy nagy felfedezést köszönhetek a Concerto Budapestnek.

A második félidő nagyszabású műve, a Weinberg szimfónia sokkal nehezebb esetnek tűnik. Itt-ott szép, de a koncerten nem éreztem, hogy „összeállna”, arra pedig egyelőre nehezen veszem rá magam, hogy a hegedűversenyhez hasonló módon, utólag felvételről is tanulmányozzam.
Valamiért mégis nehezemre esik vállat vonni és lemondani a darabról és a szerzőről. Sajnos nem tudom megmagyarázni – hiszen magam sem értem – de érzek benne valami rejtett, nehezen kibányászható minőséget. Azt hiszem kénytelen leszek Weinbergtől több felvételt beszerezni és tovább kísérletezni. Szerencsére elég sok darabját fölvették és én biztosan nem fogok elzárkózni. Ígérem, jelentkezem, ha jutottam valamire...






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.