vissza a cimoldalra
2020-01-29
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11463)
A csapos közbeszól (95)

Bartók Rádió (758)
Kimernya? (3431)
Élő közvetítések (8358)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4668)
Palcsó Sándor (280)
Operett, mint színpadi műfaj (4211)
Opera, operett, dalciklus, librettók, szövegkönyvek, versek (606)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1856)
Társművészetek (1577)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1385)
Erkel Színház (10442)
Miklósa Erika (1241)
Franz Schmidt (3513)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3649)
Jonas Kaufmann (2476)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7244)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Búcsú Mariss Jansonstól
Balázs Miklós, 2019-12-03 [ Kommentár ]
nyomtatóbarát változat

Mariss Jansons Mind tudtuk, hogy a szíve fogja elvinni. Ő is tudta. De reméltük: még nem ma, vagy nem a jövő héten, s talán belefér még a 2020-as Salzburgi Fesztivál. Mariss Jansonst első ízben 1996-ban kísértette meg a halál, egy oslói Bohémélet-előadáson lett rosszul. Szívrohama volt, s mondják: csak kevés híja, hogy nem halt bele. Ezt követte pár évvel később egy újabb szívroham Amszterdamban, egy mesterséges szívritmus-szabályozó készülék, majd egy végzetes roham az elmúlt hétvégén, Szentpéterváron. Pedig igyekezett lassítani az utóbbi időben, számos fellépését lemondta. Pedig a bécsieknek, főleg nekik, az ember nehéz szívvel mond nemet. Ha ez a pálya huszonhárom évvel ezelőtt véget ér, akkor is volna miről írnom, de nem ért véget, inkább lombot hozott, koronát, virágba borult, kiteljesedett: habot, fodrot, hullámot vetett, ezret. Alakult, formálódott, új hangsúlyokat nyert a repertoár is, változott a művészi arcél is, sokasodtak a meghódított zenekarok, szaporodtak a bevett fővárosok a lett dirigens körül. Hosszú ideig vitte egyszerre a kontinens két eminens zenekarát, a Bajor Rádió Szimfonikusait és a hollandok királyi ékszerét, a Concertgebouw-t, s ezenközben szívesen tett eleget londoni, bécsi, berlini meghívásoknak.

Ez talán még egy egészséges szívnek is sok lenne.

Amikor megszületett, éppen kerítést vontak Riga belvárosának néhány tömbje köré a megszálló német erők, amit gettónak neveztek. Mikor muzsikálni kezdett, talán már jelentettek is róla: hiszen lettként boldogulna Leningrádban, mert szülei itt kapnak állást nem sokkal Lettország szovjet bekebelezése után. Arvids Jansons, az édesapa maga is jegyzett karmester – éppen a Hallé Zenekart vezényelte 1984-ben, amikor elhunyt. Szívrohamban, persze. Ekkorra azonban már Mariss Jansons karrierje is lendületbe fordul, mert immár öt esztendeje, hogy az Oslói Filharmonikusok vezető karmestere. Idáig azonban hosszú út vezet: a dirigensi pálya nagy kanyarok nélkül, ösztönzőn, ígéretesen kap lábra, 1971-ben díjat nyer Karajan karmesterversenyén, s bár az osztrák mogul szívesen látná asszisztenseként, a szovjet hatóságok nem értesítik Jansonst Karajan ajánlatáról. Idővel azért lesz belőle másodkarmester: 1973-ban a Leningrádi Filharmonikusoknál, ahol a Mravinszkij kései éveinek űrjeit Tyemirkanov egyedül aligha tölti ki. Ezután jön a nagy váltás, a norvég főváros provinciális zenekara hívja: az Oslói Filharmonikusok zeneigazgatója lesz 1979-ben, megalapozva az elmúlt évtizedek egyik meghatározó dirigensi életútját. Szerelmi házasság ez – az oslóiak válása Okko Kamutól könnytelen volt és hűvös –, Jansons és az együttes huszonhárom évre kötik össze az életüket. A nász hosszú és édes gyümölcsöket érik, a zenekar, melyet a lett mester odahagy 2002-ben, már messze nem ugyanaz, mint negyedszázaddal korábban. Az Oslói Filharmónia hangversenyterme, az igen, az éppen ugyanaz a szűk, rideg, rosszul rezonáló, komor terem, de a szigorú tekintetű hölgyek és urak a pultok mögött azért csak megtanultak zenélni. Ahol korábban olyan kemény és csontos volt még a dévaj Csajkovszkij is, most Mahler süvít, Bruckner fütyül, Brahms dudorász. S olyan ezerszínű fényt vet a dalos Dvořák, melyet jobb helyeken is ritkábban szokott.

Oslo az idővel híres és érdekes lesz Jansonsszal a névjegyén, és keresett a válogatós nagyközönség számára, s Jansons megismerteti a nagyvilággal a zenekarát, s megismerteti a nagyvilágot a zenekarával. A 2002-es szakításkor a mester már egy minden hájjal megkent testületet hagy a flegma és közömbös André Previnre. De szemben már jön a fényes, gazdag Amszterdam, mely tárt karokkal fogadja őt, s jön a díszes München is, mely ugyancsak mindent megígér, fogadkozik, esküszik. Munkás e két poszt szimultán, de visszautasíthatatlan. Alakítják e karriert London történelmi zenekarai és a csábító Amerika is, alkalmi sikerek Philadelphiában és Chicagóban, s egy decens vezetői állás, a hosszú ideig Maazeltől sújtott Pittsburgh-i Szimfonikusok felszabadítása a vidéki dögunalom alól. Szentpétervár filharmonikus zenekara, mely éppoly kecses, mint egy balerina, s egyszersmind izmos, akár egy súlylökő, megmarad fontos hobbinak, vagy talán kicsivel többnek: száz bájjal ékes Rahmanyinov-szimfóniák és egy érzéki színekkel dús Sosztakovics Hetedik szimfónia e sírig tartó liaison hanglemez-mementói. Amszterdamnak és Münchennek ismét a harcos Bruckner dukál, megannyi nehéz Mahler és nem mellesleg Richard Strauss hatalmas-pompás hangtablói, no meg a kötelező kűr, a giccstelen, elegáns, letisztult Beethoven-ciklus. Ezenközben berlini fényár, londoni vastaps, s az elpusztíthatatlan bécsi Újévi koncertek penzuma három ízben is (2006, 2012, 2016), s egy be nem tartott fogadalom a bajoroktól, mely egy új hangversenyteremmel kecsegtet, azután sok színes kitüntetés és nagy, messzire hangzó lemezfelvételek sora, köztük Sztravinszkij, Sibelius, Wagner, Bartók – a nagyzenekari repertoár legmeredekebb hágói. Eget, földet rengető, óriás csodák. Jansons, azt mesélik, sosem fegyelmezett, tanított. Nem vezetett, utat mutatott. Nevelt, művelt, szeretett. Mondott sok igent és sok nemet. Utóbbiból talán nem eleget. S kereste a hangjegyek mögött megbújót.

Befejezett egész az életmű, mely határozott, tiszta sziluettet vet. S most véget ért Nagy Péter városának zegernyés ködében, a Tolsztoj-házban, a Rubinstein utcában, a tizenötös szám alatt.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Koros-Fekete Fanni (hegedű), Bálint Péter (zongora)
"Hangulatkoncert"
JANÁČEK: Szonáta hegedűre és zongorára
MOZART: G-dúr szonáta zongorára és hegedűre, K. 301
MONDELSSOHN: Variations Sérieuses, op. 54
BACH: d-moll partita, BWV 1004 - Chaconne

19:00 : Budapest
Fészek Művészklub

Tóth Ágnes (fuvola), Szűcs Péter (klarinét),
TRIO Y:
Varga Oszkár (hegedű), Matuska Flóra (gordonka) Dani Imre (zongora)
Magyar Kortárszene a Fészekben IV. - Huszonévesek kamarazenéje
GELLÉRI ANDRÁS: Transformotion II.
ZÁMBÓ JONATÁN: T(Rio)
PERSÁNYI ZSÓFI: Jeux – á B.H.
KECSKÉS D. BALÁZS: Chantsd’amour
SZÉCSI LŐRINC: Triószonáta
SZŐCS MÁRTON: ArcsIncertaines

19:00 : Budapest
Erkel Színház

ADAM: Giselle

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Matias Tosi (ének)
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
Vezényel: José Cura
JOSÉ CURA: Montezuma és a rőthajú pap – vígopera (de azért nem annyira) [ősbemutató]

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Mihail Pletnyov (zongora)
MOZART: Esz-dúr szonáta, K. 282
BEETHOVEN: Asz-dúr szonáta, op. 110
MOZART: C-dúr szonáta, K. 330
BEETHOVEN: c-moll szonáta, op. 111
A mai nap
született:
1782 • Daniel Auber, zeneszerző († 1871)
1862 • Frederick Delius, zeneszerző († 1934)
1924 • Luigi Nono, zeneszerző († 1990)
elhunyt:
1962 • Fritz Kreisler, hegedűs (sz. 1875)