vissza a cimoldalra
2019-12-16
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11457)
A csapos közbeszól (95)

Társművészetek (1542)
Szentély az isteni Anna Nyetrebko-nak (3003)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62033)
Pantheon (2465)
Kodály Zoltán (383)
Rost Andrea (2048)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1365)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3541)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1824)
Franz Schmidt (3481)
Operett, mint színpadi műfaj (4183)
Kórusok, kórusművek, karéneklés (115)
Élő közvetítések (8279)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4628)
musical (189)
Kimernya? (3376)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Vissza a múltba, aranyvonaton - Pánczél Éva és művészbarátai koncertje
- ppp -, 2019-05-19 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

Pánczél Éva és művészbarátai 2019. május 18.
ELTE Jogi Kara Díszterme

Míg az Erkel Színházban Puccini Manon Lescautjának premierjére kivonult a protokoll közönség, az ELTE Jogi Kara Dísztermében igazi operabarátok gyűltek össze, hogy megnézzék és meghallgassák kedvencüket. Akit az Operaház színpadán, nevét annak plakátjain, már hét éve hiába keresik. Pánczél Éva, aki évtizedeken keresztül a színház vezető mezzóinak egyike volt, azóta száműzték onnan, bár valójában főszerepeitől már korábban megfosztatott.

Pánczél karrierjének e fordulata, énekesi sorsa emblematikus példája a jelenlegi és az ezt megelőző operai vezetés abszurd és minden művészi, emberi logikát nélkülöző tevékenységének. Nincs semmi olyan gyors a világon, mint a felejtés, és semmi oly rövid, mint az emlékezet — foglaljuk hát össze, mi is történt a kérdésben az elmúlt majdnem egy évtizedben!

Gy.R.Gy. és F.D. a színház egykori főzeneigazgatója és művészeti titkára volt az első, aki a nagyszerűen éneklő, éppen egy Norma-széria egyedüli Adalgisájaként nyolc előadást abszolváló énekesnő kigolyózása mellett döntött. „Másban gondolkodunk” – mondták, sőt: „már nem tud énekelni” – kezdték terjeszteni róla a hamis vádat. Mindenki döbbenten állt, nem értve a helyzetet. Pedig világos volt: külföldről éppen hazatérni készülő mindenkori stimmkolleganőjének, örök riválisának kívántak kényelmes helyet csinálni, aki nem szerette és szereti maga körül a konkurenciát. A jelenlegi vezetés trónra lépéséig Pánczél Éva először tűnt el a színről.

Mikor Ó.Sz. és H.D. átvette a hatalmat, úgy tűnt, változik valami — pedig dehogy, sőt: újabb riválisnak kellett a hely, aki mind a mai napig a mezzo fach kivételezett helyzetben lévő birtokosa. Pánczél ismét elénekelte ugyan régi szerepei közül például Gertrudist a Bánk bánban, de hiába vezényelte maga a főzeneigazgató az egyik hétvégi előadást, következő hét elején meghallgatásra(!) rendelte az ezerszer bizonyított művésznőt. (Szemtanúk szerint asztalra feltett lábbal, szalámis szendvicset majszolva hallgatta.) Főszerepek helyett méltatlan mellékszerepekre tűzték ki ezután a minden ízében primadonnának született énekesnőt, aki az Otello Emíliáját még elvállalta, de mikor hangtalan Rosinák mellé akarták betenni Bertának A sevillai borbélyba — Őt, minden magyar Rosinák egyik legnagyobbikát — nemet mondott. És mint tudjuk, aki Ó.Sz. birodalmában ellentmond vagy ellenkezik bármiben, az a halálos ítéletét írja alá, tehát Pánczél Évának végleg mennie kellett. (Nem volt ezzel egyedül.)

Történt mindez, mint mondám, hét évvel ezelőtt. Pánczél Éva eltűnt, de akik emlékeznek csodálatos hangjára, szuggesztív, szexepiles, minden sejtjében sugárzóan „női” alakításaira, azok folyamatosan reklamálták hiányát; szóvá téve az ellene elkövetett gaztettet. (Mert az volt.)

És most, hét év elteltével, egykori kedves kollegája, Clementis Tamás, a Belcanto Opera-Barátok Magyarországi Társaságának vezetője, több korábbi nagysikerű koncert és emlékkoncert szervezője, úgy döntött, hogy lehetőséget teremt arra, hogy a Művésznő rajongói ismét találkozhassanak kedvencükkel. Az egykori partnerek, barátok közül többen is vállalták, hogy ezen az estén ismét fellépjenek Pánczél Évával együtt, amivel egyben vállalták a vele való szolidaritást, a mellette való kiállást is. (Nem véletlen, hogy épp emiatt a teremben nem lehetett találkozni egyetlen olyan egykori kollégával sem, akinek művészi sorsa ma bármilyen értelemben függne Ó.Sz. jóindulatától. Mert senki nem meri vállalni a várható retorziókat. Akik megtisztelték a koncertet, annak főszereplőjét jelenlétükkel, ma már nem vadásznak semmiféle fellépési lehetőséget.)

Jelena Obrazcova 1989-ben, mikor a Nagyszínházban eltöltött huszonöt évének jubileumát ünnepelte, egy interjúban azt mondta, szándékosan állított össze borzalmasan nehéz műsort, mert ezzel akarta bizonyítani mindenkinek, önmagának is, hogy még tud énekelni. Pánczél Éva műsorválasztását, úgy érzem, hasonló szándék motiválta. És ahogy anno sikerült Obrazcovának, most sikerült neki is!

Hatalmas műsort énekelt, azt lehet mondani, két koncertre valót: Rosina kavatinájával kezdett, emlékezve 1985-ös vizsgájára és első szerepére, brilliánsan megoldva a szinte istenkísértésnek látszó feladatot. Eboli, Santuzza, Bouillon hercegnő áriája mellett a Sevillai, az Aida, a Bánk bán, a Gioconda duettjeit (ez utóbbiből kettőt is) énekelte, majd közreműködött a Rigoletto quartettjében, végül ráadásként egy parádés Carmen-Seguidilla ráadással búcsúzott a lelkesedésében határt nem ismerő közönségtől.

Amit feltétlenül le kell egyértelműen szögezni: a hétéves elhallgattatás ellenére Pánczél Éva hibátlan állapotban megőrizte hangját. Csodálatos színű, sűrű, igazi mezzo hang az övé ma is, hatalmasat szól, drámai erővel, különösen a felsőközép- és a magas regiszterben. Az Amneris-Radames duett két exponált Bé-je döbbenetes biztonsággal, elementáris erővel szólalt meg. A Rigoletto négyesében is végre egy olyan hang énekelte Maddalenát, hogy a hallgatónak nem kellett úgy éreznie, hogy a négyes tulajdonképpen csak hármas, mert az alsó női szólamot nem hallani egyáltalán. (Ahogy az manapság külföldön is, de itthon különösen, gyakran megtörténik a Rigoletto-előadásokban.)

Éneklésének legjellemzőbb tulajdonsága, nagyszerű legato-technikájának és muzikalitásának köszönhetően, a kantábilis részek valódi áradása. Hömpölyög ez a hang, mint egy megáradt folyó, de talán még inkább úgy, mint egy kitörő vulkán lávája, amely Bouillon hercegnő szerelmi szenvedélyében, Amneris dühödt féltékenységében vagy Eboli áriájának lírai középrészében találja meg a maga legmegfelelőbb kifejezési területét.

Az est különös jellemzője volt, fő értéke és varázsa, a barátság és szeretet aurája, amely meghatározta minden szám előadását. A Pánczél Évával együtt éneklők mindannyian teljes lelkesedéssel közreműködtek, egyértelműen világossá téve, hogy ez a koncert, annak sikere valamennyiük szívügye. Mindannyian teljes művészi fegyverzetüket latba vetették és a maximumot hozták ki belőle, a budapesti operaélet egykori, mára letűnt és elveszett aranykorába utaztatva vissza minket, egy képzeletbeli aranyvonaton.

Távirati stílusban bár, de essék szó mindenkiről: Bándi János tökéletesen intakt hangon, fényes és zengő magassággal énekelte Radamest. (Ő nyugdíjban, Boncsér Gergely pedig Enzo jelmezében színpadon… no comment.) Szilfai Márta Giocondaként nem a ma már kivesző félben lévő, hanem a mai generációban lényegében kiveszett drámai szoprán hangot mutatta meg, izzó drámát és finom poézist varázsolva a pódiumra aszerint, amit a kotta és a szituáció kívánt. Kertesi Ingrid Mozart egyik, mára koncertdarabként is népszerű áriájában, Olympia kristálytiszta csengésű koloratúráiban, végül a Rigoletto Gildájaként, tehát saját legszebb repertoárjából adott gyönyörű ízelítőt. Kiss B. Atilla, ezernyi elfoglaltsága közepette is vállalta kedves kolleganője koncertjén a fellépést, amelyet személy szerint a mellette való egyfajta kiállásként értelmezek. A Bánk bán duettjében önmaga legjobb pillanataira emlékeztetett, de a Rigoletto Mantuai hercegének mára már kényelmetlenné vált szólamát is lényegében kitűnően megoldotta. Káldi-Kiss Andrást életében nem hallottam ilyen jól és meggyőzően énekelni, különösen kiválónak találtam Leporello Regiszteráriájában.

A koncert szervezője, Clementis Tamás Alvise áriájában, majd a két hölggyel duettben, végül a Rigoletto négyesében közreműködött — az áriát kitűnő F-fel zárva, az együttesekben a rá mindig is jellemző példás muzikalitással, és a partnernői iránt tanúsított megható szeretettel. A Belcanto Társaság koncertjeinek mindenkori vállalt célja új, fiatal és tehetséges művészek bemutatása. Ezúttal Sógor Tamás, fiatal zongoraművész játékát hallhattuk Chopin g-moll balladájában és Esz-dúr keringőjében. Mindkettőt igen szépen játszotta, és közben néhány énekes szám kíséretét is ellátta.

Ami pedig a kíséretet illeti: külön és megkülönböztetett elismerés jár Szennai Kálmánnak. Ő a zongorakísérők azon ritka csoportjába tartozik, akik úgy mutatják meg hangszeres kvalitásukat, sőt virtuozitásukat, hogy közben minden pillanatban az énekes alkalmazkodó partnerei tudnak lenni. Önálló, a szólistákéval egyenrangú művészi teljesítmény volt az övé, egy olyan zongorahang, amely feledteti az operákat általában kísérő nagyzenekar hiányát.

Az est műsorvezetője Mohai Gábor volt: finoman, diszkréten, szeretettel és intelligenciával konferált; váratlan pillanatokban is nagy profizmussal találva fel magát, és közben egy szép Somlyó György verssel még el is gondolkodtatott. Ahogy elgondolkodtatott önálló és spontán véleményével mindenkit, aki valami hasonlót gondol általában, mint ő: hogy vajon miért nem énekel az Operaházban hét éve egy olyan hangi és művészi állapotban lévő énekesnő, mint Pánczél Éva?

Igen… ezzel kezdtem, ezzel is zárom írásom. Hogy miért? Hogy lehet, miért lehet az, hogy az Operaház előadásain lényegében ugyanaz a néhány énekes hallható minden szerepben? Hogy történhetik meg ez, és az ebben illetékes hatóságok ezt hogy engedhetik meg? Milyen szempont alapján dől az el, hogy X.Y. énekel, de Pánczél Éva nem. Az utóbbi évek ügymenetét figyelve az látszik, hogy itt nem számít sem hang, sem művészi minőség; nem számít múlt, nem számít a karrier valódi formátuma sem. A kedvencek — a vezetőségé — énekelnek, másoknak pedig kihúzzák a talajt a lábuk alól. Ilyen értelemben a korábban említettek: Gy.R.Gy, F.D, Ó.Sz. H.D. (és társaik) az én szememben a magyar kultúra értékei ellen folyamatos bűntettet követnek el: a művészi értékek pusztításának, a humán értékek gondatlan kezelésének bűntettét.

Egyetlen remény van, egyetlen remény lehetséges: hogy ezt az irányítói kört mielőbb leváltják, és helyére olyanok kerülnek, akik valós értékszempontok alapján döntenek majd, rehabilitálva a száműzöttek mára elég széles körét, és mindenkit a saját tehetségének és képességének megfelelő posztra és szerepbe helyezve. Ez remény, de egyelőre semmiképp nem bizonyosság. Hogy kósza remény marad-e, majd elválik. De ahogy a mondás tartja: a remény hal meg utoljára.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

"A szomorúság és vigasz énekei - Liszt Ferenc kései zongoraművei"
Lemezbemutató és koncert
A lemezt bemutatja: Domokos Zsuzsanna, zenetudós, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont Igazgatója, valamint Hunka Róbert Zoltán, a lemez producere (Hunnia Records and Film Production)
Közreműködik : Borbély László (zongora)

17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)

19:00 : Budapest
Erkel Színház

PUCCINI: Bohémélet

19:00 : Budapest
Jókai Anna Szalon

Komáromi Márton (ének)
Bereczki Julianna (csembaló), Fahidi Patrícia (hegedű), Derzsi-Pap Enikő (hegedű), Botos Veronika (brácsa), Maróth Bálint (cselló), Tóth-Kiss Péter (nagybőgő)
"Barokk Kamaraest"
Händel, Vivaldi, Scarlatti, Pergolesi, Caldara művei

19:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
Rácz János (fuvola), Várnai Beáta (klarinét), Polonkai Judit (fagott), Szélpál Krisztina (oboa), Tóth Gábor (kürt)
Verbőczi Noémi, Kóbor Demeter (tánc)
Az est házigazdája: Tóth Endre zenetörténész
A karácsonyi verseket, novellákat válogatta és előadja: Hirtling István Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes művész
"Karácsonyi ének"
DVOŘÁK: Szláv táncok op. 46, no. 8
CSAJKOVSZKIJ: A diótörő - részletek
Jingle Bells, New Orlrans Style
La Paloma
J.S. BACH: D-dúr szvit, BWV 1068 - Air, Gigue
SOSZTAKOVICS: 2. keringő
DELIBES: Pizzicato a Sylvia című balettből
ABREU: Tico-Tico

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

"Kodály 137"
KODÁLY: Hét zongoradarab op. 11 – 6. Székely nóta
KODÁLY: Négy dal – 2. Nausikaa
KODÁLY: Magyar népzene – 8. A rossz feleség
KODÁLY: Marosszéki táncok
KODÁLY: Kádár Kata
KODÁLY: Hét zongoradarab, op. 11 – 2. Székely keserves
Fodor Bernadett, Rálik Szilvia (ének), Kovács Gergely (zongora)
KODÁLY-GYULAI PÁL: Este
ZÁMBÓ JONATÁN: Álomtündérek – négy bölcsődal
KODÁLY: Új esztendőt köszöntő
DOBOS DÁNIEL: Regős ének
KODÁLY: Semmit ne bánkódjál
KODÁLY: Esti dal
Mondok Yvette (ének)
Alma Mater kórus
Vezényel: Somos Csaba
A mai nap
született:
1770 • (vlsz.) Ludwig van Beethoven, zeneszerző († 1827)
1775 • François-Adrien Boïeldieu, zeneszerző († 1834)
1882 • Kodály Zoltán, zeneszerző, népzenekutató, zenetudós († 1967)
1917 • Delly Rózsi, énekes († 2000)
1946 • Trevor Pinnock, karmester, csembalista
elhunyt:
1783 • Johann Adolph Hasse, zeneszerző (sz. 1699)
1921 • Camille Saint-Saëns, zeneszerző (sz. 1835)
1923 • Kacsóh Pongrác, zeneszerző (sz. 1873)