vissza a cimoldalra
2019-02-16
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4224)
Haladjunk tovább... (225)
Kedvenc előadók (2833)
Momus társalgó (6353)
Társművészetek (1289)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61447)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2285)
Kedvenc felvételek (150)
Milyen zenét hallgatsz most? (25007)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11312)
A csapos közbeszól (95)

modern eszement rendezesek (242)
Balett-, és Táncművészet (5612)
Kolonits Klára (1085)
Edita Gruberova (3073)
Élő közvetítések (7723)
Erkel Színház (9680)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3138)
Franz Schmidt (3276)
A MET felvételei (128)
Momus-játék (5607)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1591)
Fanyalgások és Nyavalygások… avagy virtuális siránkozó elégedetleneknek (161)
Lapról játék (1)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1280)
Belcanto (917)
Diana Damrau (438)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Az opera vége – Kurtág-bemutató a Scala-ban
Pál Tamás, 2019-01-22 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

Kurtág-bemutató a Scala-ban 2018. november 15
Teatro alla Scala

Kurtag: Fin de Partie

Hamm - Frode Olsen
Clov - Leigh Melrose
Nell - Hilary Summers
Nagg - Leonardo Cortellazzi

a Teatro alla Scala Zenekara
vez. Markus Stenz

Nincs műfaj, amely annyira összeforrt volna a nyilvánossággal, mint az opera. Ennek ezer oka közül az egyik, talán a legfőbb: eszköztárának rendkívüli gazdagsága. Egy opera, amely már méreteiben is impozáns – olykor öt óránál is hosszabb – alkotás, számtalan oldalról képes megtámadni nézőit-hallgatóságát. Alapanyagát, a zenét a legkülönbözőbb formákba öltözteti, együttesek váltják az áriákat, hatalmas finálék zárják a felvonásokat. De itt vannak a kórusszámok, a balettzenék, s ez utóbbiak nem csak a műveken belül, de önállóan is életképesek, elég a Rabszolga-kórusba belehallgatni, s máris elénk ugrik az egész Nabucco. S akkor még a dráma, a maga fordulataival, izgalmaival, a színpadkép varázsa, s – vissza a zenéhez – az énekhangok szépsége, virtuozitása... Nem folytatom, csak megjegyzem, hogy az alkotók, az alkotás irányából indulva is hosszú lista állítható. Librettista, zeneszerző, tervezők, karmester, énekművészek, zenekar, kórus és a többi. Nem csoda, hogy az opera nagy korszakaiban képes volt közüggyé válni.

Látszólag ma is így van, Kurtág György operájának, a Fin de Partie-nak tavaly novemberi bemutatójáról az egész világsajtó hírt adott, pedig napjainkban nem beszélhetünk az opera aranykoráról. Ennek egyik oka kétségkívül a szerző tekintélye, de talán benne rejlik a műfaj belső értékeinek ma is ható energiája, életereje is. A premierről szóló tudósítások mindegyike azzal kezdi (s a legtöbbje azzal is fejezi be), hogy a művet a premier közönsége nyolc percen át ünnepelte. Jelen voltam az előadáson, de az ünneplésnek nem lehettem tanúja, mert a függöny összecsapódása után szinte menekültem a szabad levegőre. Miért?...

Nyilvánvaló, hogy a Fin de Partie semmilyen szempontból nem tekinthető átlagos alkotásnak, s így elsőre meghökkentőnek tűnik, de araszoljunk végig az attribútumokon, ami egy átlag operát operává tesz. A tartalommal kellene kezdeni, de én – szántszándékkal – azt hagyom utoljára. Kezdjük inkább a külsőségekkel!

Az egyfelvonásos mű meghatározatlan helyen játszódik, a színen egy ház, ablakai, ajtaja üresek, belül sötétség (kívül is elég sötét van), a négy szereplő (ez az összlétszám, kórus, statisztéria nincs) közül három helyhez kötött, ketten szemetes kukában, ahonnan csak fejük látszik ki. Egy szereplő – talán a legfontosabb – kerekesszékben, ő vak, szemén fekete szemüveg. A negyedik személy mozgászavaros, ő az egyetlen, aki saját lábán közlekedik, de útvonala rendkívül behatárolt, ugyanazon az úton megy oda-vissza. A látvány a mű kb. két órányi időtartama alatt lényegében nem változik, a fent leírt színpad a hét kis zeneszünetben alig láthatóan elfordul, s így kicsit más szögből látunk rá, s a világítás is változik, ám alig észrevehetően.

Szerkezetét tekintve a darab nyolc részre oszlik, melyeket rövid szünetek választanak el egymástól. A felosztásnak mélyebb formai oka nincs, azaz a részek karakterüknél fogva alig különböznek (mint például duett az áriától, kvartettől, kórustól...), a mintegy százhúsz perc a zenei struktúrákat tekintve egyhangúan telik, a kerekesszékes többet énekel, a kukások kevesebbet, a mozgássérült alig. Együtt szinte soha, inkább egymásnak válaszolgatva (ne vegyék rossznéven, hogy nem nevezem meg a szereplőket, oka van, később erre is sor kerül). Kis fantáziával finálénak lehet tekinteni az utolsó perceket, ahol az énekszó teljesen elhallgat.

Cselekmény nincs, a kerekesszékes vak néha ide-oda gördül, a kukások hol kidugják a fejüket, hol visszahúzódnak a kuka mélyére, ahol aztán véglegesen eltűnnek, a mozgászavaros... de ezt már említettem. Ha most úgy folytatnám, hogy balett sincs (holott francia operával állunk szemben), írásom gúnyolódásnak tűnne, hiszen az eddigiekből is eléggé nyilvánvaló, hogy a szerző nem kívánt élni a műfaj fent felsorolt „palifogó” eszközeivel. Az énekes deklamáción kívül Kurtág művében a hagyományos operai kliséknek nyomát sem találjuk, a szerzőt az azokban rejlő lehetőségek egyáltalán nem izgatták. Ez egyben azt is jelenti, hogy – s ez még ily felületes elemzés után is kijelenthető – Kurtág műve nem plebejus, operaszerzővé avanzsálása nem változtat azon, hogy zenéje, ahogyan eddig is, az értőkhöz, a kiválasztottakhoz szól.

S vajon miről?

Samuel Beckett drámájáról Adorno, a huszadik század egyik legnagyobb gondolkodója tanulmányt írt, amelynek címe: Kísérlet Beckett „A Játszma Vége” című művének megértésére. Vészjósló cím... Bevallom, tőlem teljesen idegen ez az alkotói attitűd, amely a művet egyfajta enigmaként, rejtvényként tárja közönsége elé, s amely iránynak Beckett szóban forgó darabja talán legismertebb példája. Idézek:

A játszma vége (1957) az abszurd színház, az antidráma egyik kulcsalkotása. Beckett a halál órájában széthulló emberi személyiség pusztulását vitte színpadra egy sakkjátszma utolsó lépéseiként: egy magatehetetlen királlyal, egy céltalanul mozgó futóval és két mozdulatlan paraszttal játszik egy teljesen letarolt sakktábla egyik felén. A sakk a leglogikusabb játék, Beckett játszmavezetése viszont a logika teljes tagadása: ellenfél nincs, a lépések ad hoc történnek, - anarchikus kétségbeeséssel, valami kiszámíthatatlan ellentámadást kivédendő. A létezés misztériumát és terrorját, minden emberi kapcsolat eleve ellentmondásos természetének tragikus abszurdumát, a nyelv, az érintkezés, a megismerés képtelenségét megjelenítő dráma – remekmű.”

A leírás tökéletes, a „remekmű”-vel is egyetértek, végtére egy tökéletesen végrehajtott robbantásos merénylet is lehet remekmű, ellenszenvem ettől azonban csak mélyül. Hamm (kerekesszék), Clov (mozgászavar), Nagg és Nell (kuka) nem személyek, nevük csak címke, mondandójuk egyhangú, a drámaíró élettagadásának rejtélyes mondatfoszlányokban való közvetítése. Nem feladatom Beckett drámájának részletesebb elemzése, elég annyi, hogy az egész dráma, s annak kétórányi, Kurtág által librettóként használt „kivágata” számomra taszító, elfogadhatatlan.

Na és az opera?

Kurtág énekes-szólamai jól énekelhetőek, a prozódia világos, egyszóval a szerző ezen a ponton hű marad a hagyományokhoz, a klasszikus drámai deklamáció maradéktalanul érvényesül alkotásában. A szöveget wagneri elvek szerint kezeli, nincsenek ismétlések, semmilyen együtténeklés nem fedi le a világos követhetőséget. Ráadásul Kurtág zenéje nagyon szép. Nem a konszonánsan sima értelemben, hanem a hangzás abszolút értelmében, szép, mint egy lezuhanó kő hangja, kifejező, mint a villamos sínjének csikorgása. S ehhez még hozzáteszem, hogy Kurtág operaszerzőként is megmaradt a kis formák mesterének, kidolgozott, míves, finoman árnyalt hangzások ömlenek ránk két órán keresztül. S mégis, ahogy teltek a percek, ahogy a nagyszerű énekesek törhetetlen energiával birkóztak meg a szerző hihetetlenül változatos frázisainak megformálásával, úgy nőtt bennem szinte elviselhetetlenné a feszültség, s késztetett végül menekülésre. Hosszú hónapokba telt, míg most felismerni vélem, hogy miért.

Kicsit másképp fogalmazva a fentieket, Kurtág nem fedte le más zenei struktúrákkal a drámaíró szövegét, nem kommentálta hangsúlyos közjátékokkal, zenéje nem másította meg a szöveg lejtését, hangsúlyait, épp ellenkezőleg, jól felismerhető célja éppen annak respektábilis követése volt. Ezt azért tehette, mert Beckett figurái nem halandzsanyelvet beszélnek, mondataik nyelvtani szempontból konstruáltak, jelentenek is valamit, csak mondandójuk eredete és célja vész el a szándékos értelmetlenségben, válik borzalmakat sejtető álbeszéddé, zajbeszéddé.

Nos, ezzel az álbeszéddel tesz úgy a komponista, mintha igazi beszéd lenne, s látja el dallammal, hangsúllyal, kísérettel, tesz hozzá olyan érzelmi, lelki töltetet, amitől az teljesen elveszti eredeti funkcióját, hiszen – a drámaíró szándékaival ellentétesen – igazi emberi beszédnek tűnik. Beckett álbeszédet beszélő árnyékfigurái helyett Kurtág operaszínpadán igazi beszédet beszélő éneklő emberek vannak. Az éneklő ember jelenléte Beckett világában pedig abszurd, abszurdabb, mint maga ez a világ, hiszen az éneklő embertől elválaszthatatlan a humánum. Azért vagyunk képesek érezni a negatív operai hősök iránt, azért tudjuk szánni Scarpiát és szeretni Jágót, mert éneklő emberek képében találkozunk velük az operaszínpadon. Szánalomnak és részvétnek pedig Beckett színpadán nincs helye.

Mi is történt tehát? Az, hogy Beckett visszaütött. Ha már a zeneszerző semlegesíti művének hátborzongató életidegenségét, akkor az ő grammatikailag korrekt, de végső soron értelmetlen mondatai librettóként magát az éneklést, az éneklő embert veszik célba. Mit buzgólkodsz, mit énekelsz, semmi értelme, az én szövegem ellenáll, az én világom nem tűri a zenét, belőlem úgysem tudsz operát csinálni, itt nem lesz dráma, itt nem lesz katarzis, hiába igyekszel!

Nem hiszem, hogy Kurtág ne tudná, Beckett kategorikusan tiltotta a zenét darabjai színrevitelekor, kétlem, hogy ne látta volna világosan, mi fog történni, ha a tiltás ellenére, ő mégis nekilát, s biztos vagyok benne, pontosan tudta, hogy zenéje által Beckett művészi szándékai ellentétükbe fordulnak. Azt gondolom, hogy nagy alkotóhoz méltóan, azért nyúlt Beckett darabjához, mert – azt librettóként használva – annál többet, valami egészen mást, valami sajátot akart mondani.

Adrian Leverkühn, Thomas Mann tragikus zeneszerző hőse „visszavonja” a Kilencedik Szimfóniát. Korunk világában körültekintve, nem tartom lehetetlennek, hogy Kurtág György úgy ítélte meg, eljött az idő az opera visszavonására. Mintha azt mondaná az értőknek, a kiválasztottaknak: az operának vége. Melankolikusan szép, velőkig ható zenéje a melodramma fellegvárában, a Scala di Milano-ban, a sivár, vigasztalan színpadon a négy emberi ronccsal, akik értelmetlen szövegekbe próbálnak életet lehelni a leghumánusabb emberi tevékenységgel, az énekléssel, nekem úgy hangzott, mint tragikus gyászinduló a műfaj temetésén. Jelképszerű, hogy a mű utolsó perceiben a zenekar egyedül marad. Nincs már szükség éneklésre, nincs már szükség operára. S miután én gyarló módon halálomig szeretnék hinni ebben a zajos ripacsériában, amely kulisszahasogató módon hirdeti az életet, gyászszertartását képtelen voltam ünnepelni.

Kurtág-bemutató a Scala-ban

Műsorajánló
Mai ajánlat:
10:00 : Budapest
Zeneakadémia, Előadóterem

"Liszt-kukacok Akadémiája"

11:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Anima Musicae Kamarazenekar
(művészeti vezető: G. Horváth László)
R. FUCHS: D-dúr szerenád
SCHUBERT: Hattyúdalok, D. 957 – 4. Szerenád
CSAJKOVSZKIJ: Vonósszerenád, op. 48

11:00 : Budapest
Erkel Színház

ZAHAROV-ASZAFJEV: A bahcsiszeráji szökőkút - Balett

11:00 : Budapest
Festetics Palota, Tükörterem

Boros Misi (zongora)
„MVM Koncertek – A Zongora a Festetics Palotában”
MOZART: a-moll szonáta, K. 310, Schubert: A-dúr szonáta, D 664
LISZT: Un sospiro, Manók tánca, Paganini etűdök (válogatás)

11:00 : Budapest
Olasz Kultúrintézet

Langer Ágnes (hegedű)
MÁV Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Cser Ádám
MOZART: Titusz kegyelme - nyitány
MOZART: D-dúr hegedűverseny K.118
MENDELSSOHN: IV. (Olasz) szimfónia

14:30 : Budapest
BFZ Székház

"Kakaókoncert"
ismétlés: 16:30

17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Wang Yenting (zongora)
"Hangulatkoncert"
J.S. BACH: Das wohltemperierte Klavier II, g-moll prelúdium és fúga, BWV 885
BEETHOVEN: Asz-dúr zongoraszonáta, op. 110
SCHUMANN: C-dúr fantázia, op. 17

17:00 : Budapest
Olasz Kultúrintézet

MÁV Szimfonikus Zenekar
"Kamarazenei bérlet 2"
MOZART: Varázsfuvola – részletek
TORELLI: D-dúr Concerto trombitára No.1
BARTÓK: I. vonósnégyes

18:00 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Steven Mead (eufónium)
A Szent István Király Szakgimnázium Fúvószenekara
Vezényel: Makovecz Pál
HOLST: A bolygók, op. 32 - Uránusz, Szaturnusz, Merkúr, Jupiter
PETER GRAHAM: In League with Extraordinary Gentlemen - eufónium-verseny; magyarországi bemtató
JOHAN DE MEIJ: Extreme Make-over - Egy Csajkovszkij-téma metamorfózisai

18:00 : Budapest
BMC, Koncertterem

Budapesti Vonósok
A művekről ismertetőt tart és vezényel: Vashegyi György
"Haydn közelében II."
HAYDN: g-moll szimfónia, „Tempesta di mare” (Tengeri vihar), No. 39, Hob. I:39
HAYDN: G-dúr szimfónia, „Palindrom” (Oda-vissza) No. 47, Hob. I:47

18:00 : Budapest
Bartók Béla Emlékház

Bársony Péter (brácsa), Marczi Mariann (zongora)
BRAHMS: Esz-dúr szonáta op. 120, no. 2.
MILHAUD: 4 Visages
HONEGGER: Szonáta

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Koller Dániel (tamburák, ének), Pozsonyi Dávid (tamburák, tapan, ének), Babcsán Bence (tamburák, klarinét, furulya, szaxofon, ének), Réti Benedek (harmonika), Varga Veronika (tamburabőgő, ének)
"Babra"
Déli szlávok népzenéje
Szerb, horvát, magyarországi szerb és horvát, valamint makedón népzenei feldolgozások

19:00 : Budapest
Erkel Színház

ZAHAROV-ASZAFJEV: A bahcsiszeráji szökőkút - Balett

19:00 : Budapest
Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ

Hegedűs Endre és Katalin (zongora)
"Hegedűs Endre és Hegedűs Katalin koncertje a Házasság Hete jegyében"
„Párok az életben, párok a színpadon”
BEETHOVEN: e-moll szonáta, op.90.
SCHUMANN: Keleti képek, op.66
CHOPIN: Esz-dúr keringő, op.18
CHOPIN: E-dúr noktürn, op.62
CHOPIN: Asz-dúr keringő, op.42
DVOŘÁK: e-moll szláv tánc, op.72 No.2
BRAHMS: 6., 7., 1., 2. és 5. magyar tánc

19:00 : Budapest
Festetics Palota, Tükörterem

Király Csaba (zongora)
LISZT: Erdőzsongás, 3. magyar rapszódia, Un sospiro, Scherzo és induló
Két transzcendens etűd (Ricordanza, f-moll etűd), Desz-dúr consolation, no. 3,
BELLINI-LISZT: Norma-parafrázis

19:00 : Budapest
Nádor Terem

Paulik László (barokk hegedű), Ratkó Ágnes (csembaló)
Jean-Joseph Cassanéa de Mondonville, Giuseppe Tartini, Jean-Marie Leclair, Francesco Maria Veracini művei

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Rost Andrea, Sebestyén Miklós, Rab Gyula
Purcell Kórus
Concerto Budapest
Vezényel: Keller András
HAYDN: A Teremtés Hob. XXI:2

20:00 : Budapest
Mátyás-templom

Magyar Virtuózok Kamarazenekar

23:30 : Budapest
Várkert Bazár

Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Fischer Iván
"Midnight Music"
17:00 : Martonvásár
Brunszvik-Kastély

Budapesti Filharmóniai Társaság
BEETHOVEN: D-dúr vonósnégyes op. 18.
DEBUSSY: Trió fuvolára brácsára és hárfára
BEETHOVEN: D-dúr szerenád fuvolára, hegedűre és brácsára op. 25. (részletek)
SCHUBERT: Erlkönig
DVOŘÁK: Két keringő

18:00 : Miskolc
Művészetek Háza

Miskolci Szimfonikus Zenekar
Vezényel: David Curtis
"Muzsikás maszkabál…"
WEINER: Farsang
SELMECZI GYÖRGY: Farsang
LISZT: II. Magyar rapszódia
ROSSINI: A sevillai borbély – nyitány
LEOPOLD MOZART: Gyermekszimfónia
JOHANN STRAUSS: Im Krapfenwaldl
JOHANN STRAUSS: Perpetuum mobile
RESPIGHI (Rossini): A varázsdoboz
A mai nap
elhunyt:
1829 • Francois-Joseph Gossec, zeneszerző (sz. 1734)
1963 • Lajtha László, zeneszerző (sz. 1892)
1993 • Faragó András, énekes (sz. 1919)