vissza a cimoldalra
2020-06-06
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11498)
A csapos közbeszól (95)

Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1954)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (3901)
Operett, mint színpadi műfaj (4323)
Kimernya? (3650)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (840)
A MET felvételei (467)
Pantheon (2652)
Momus-játék (5854)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4814)
Balett-, és Táncművészet (6025)
Történelem (494)
Franz Schmidt (3611)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (1015)
Kolonits Klára (1176)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4595)
Bartók Rádió (774)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Mindenkinek a maga Zenéje - Az LSO és Simon Rattle a Müpában
- dni -, 2019-01-18 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

Mindenkinek a maga Zenéje 2019. január 14.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

BARTÓK: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, Sz. 106, BB 114
BRUCKNER: VI. (A-dúr) szimfónia, WAB 106

Londoni Szimfonikus Zenekar
vez.: Sir Simon Rattle

Telt ház, és a diákjegyeket kiadó pultnál is hosszú sorok. Patinás együttesnek és legendás karmesternek jár a kiemelt érdeklődés…

De van még valami: a műsor is jelentős. Nem tudom mi az oka, de éppen a „Zenét” elég ritkán lehet hallani itthon, s Brucknert is csak elvétve játszanak hazai együttesek.

A „Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára” fontos mindannyiunknak, de zeneszerzés-szakos nebulóként valamelyest kivételezett helyzetben voltunk. Sólyom György nem csak a hozzáférhető felvételeket ismertette meg velünk, de olyan dolgokra hívta fel a figyelmünket, amiket nem biztos, hogy magunktól észreveszünk. Valójában elméleti szinten szerettük meg Bartókot - partitúrából. Ott nem zavartak a rettenetesen szóló kórusok, a torzító fortisszimók, és általában a hatvanas-hetvenes évek szörnyű hanglemezgyári technikája.

Azért is volt akkora „durranás” Bernstein 1983 novemberi hangversenye az Erkel Színházban (igaz, én csak a főpróbára fértem be…). Kritikátlanul imádtuk. Lenyűgöző volt, hogy ez a zene nem csak jó, hanem még meg is szólal. Hogy milyen lehetett az az előadás valamiféle objektív mérték szerint? Ki tudja, van-e ilyen egyáltalán, de nem is fontos. Így utólag már biztos vagyok benne, hogy egy bizonyos technikai szint fölött a mű minden előadásának őszintén lehet örülni. Persze, általában csak egy emlékeztetőt hallunk, a „Zene” mindenkinek a saját agyában, belül szólal meg…
És ahogy már a koncert szünetében hallom is a kommentárokat - biztosan nem egyformán.

A Londoni Szimfonikusok és Simon Rattle is tudják olyan szinten és olyan minőségben prezentálni a partitúrába jegyzetteket, hogy az esetleges problémák ne rontsák le a belső élményt. Különös, hogy most pontosan olyan apróságok szegik a kedvem, amik egyébként az előadás erényei szoktak lenni. Rattle kívülről vezényel, beszédszerű az agogika, kifejezően hangsúlyoz – éppen ezért kicsit sokallom az ő jelenlétét. Bartók mérnöki pontossággal fogalmaz, és én beérném magával a zenével, a tisztaságával, egyszerűségével és áttekinthetőségével.

A Bruckner viszont – legalábbis nekem - nagyon másról szól. Eleve sokkal később szerettem meg, nem volt hozzá olyan kalauzom, mint Bartókhoz. Celibidache lett azzá, mikor végre a halála után megjelentek a felvételei. Igaz, Celibidache csak érthetővé tette számomra ezeket a szimfónia-szörnyeket, de később az ő szertelen lassúsága helyett egyre gyakrabban választottam például Eugen Jochum felvételeit.

Azt hiszem, csak nagyon kevés karmester képes Brucknert „értelmesen” előadni. Rattle sem csinál semmi feltűnőt, de az a beszédszerűség, amit a Bartókban sokalltam, most nagyon is működik. De ami igazán lenyűgöz, az a zenekar hangzása, pedig szó sincs hatalmas, posztromantikus apparátusról. Nincs olyan ütő-arzenál, mint amit Richard Straussnál megszoktunk, egyetlen timpanis tevékenykedik. Persze hárfa sincs, és a kürtösök is csak négyen vannak (szemben a Mahlernél szokásos kilenccel), három trombita, három harsona stb. Egy szolid szimfonikus zenekar. És akkorát szól, amilyet ritkán hallunk a Müpában.

Nem varázslat, csak éppen a vonósok rendkívül együtt és tömören szólnak, a rézfúvósok pedig annyira tiszták, hogy sokkal több felhang szólal meg a szokásosnál. A hangzás csillogó és telt, nekem pedig ez ma estére tökéletesen elégnek tűnt.

Utóirat:

Ezen a koncerten a feleségem nem lehetett ott, de eléggé foglalkoztatta (szerintem titokban szerelmes Rattle-be). A fórumokban kibontakozott vitákban ovasta a „bezzeg Currentzis” stb. hozzászólásokat, és természetesen én is elmeséltem, hogy mit tapasztaltam. És megint sikerült nagyon tömören összefoglalnia mindent. „Szóval az a baj, hogy Mahler jobb, mint Bruckner, a Bartókot meg jobban csinálta a Kocsis?”

Mindenkinek a maga Zenéje
fotó:© Posztós János - Müpa

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
történt:
1953 • A Pomádé király új ruhája bemutatója (Budapest)
született:
1903 • Aram Iljics Hacsaturjan, zeneszerző († 1978)
1926 • Klaus Tennstedt, karmester († 1998)
elhunyt:
1950 • gróf Bánffy Miklós író, grafikus, díszlet- és kosztümtervező, színpadi rendező, operaigazgató (sz. 1873)