vissza a cimoldalra
2019-07-18
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11352)
A csapos közbeszól (95)

Balett-, és Táncművészet (5841)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6959)
Opernglas, avagy operai távcső... (20257)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3308)
Erkel Ferenc (1059)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (985)
Operett, mint színpadi műfaj (3989)
Kimernya? (3175)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1696)
Franz Schmidt (3374)
Élő közvetítések (8013)
Erkel Színház (10287)
Társművészetek (1320)
A nap képe (2136)
Udvardy Tibor (208)
Edita Gruberova (3086)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Negyedszcenír, vagy amit akarunk? – Az operaházi Simon Boccanegra a MÜPÁ-ban
- zéta -, 2019-01-13 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

Az operaházi Simon Boccanegra a MÜPÁ-ban 2019. január 10.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Verdi: Simon Boccanegra

Simon Boccanegra - Alberto Gazale
Amelia Grimaldi - Miksch Adrienn
Jacopo Fiesco - Szabó Bálint
Gabriele Adorno - Brickner Szabolcs
Paolo Albiani - Kelemen Zoltán
Pietro - Bakonyi Marcell
Az íjászok kapitánya - Roska Dániel
Amelia komornája - Szepessy Beáta

A Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara
vez. Kocsár Balázs

Az Operaház – nyilván az Andrássy úti épülete bezárását ellensúlyozva – már tavaly is koncertszerűnek nevezett produkciókkal jelent meg a Művészetek Palotájában. Az akkori három előadást sikerként könyvelhették el, ha a sorozat az idén folytatódott. A Simon Boccanegra 2011-es produkció, mely a tavalyi évadban már az Erkel Színházban is sorra került (cikkünk: momus.hu/article.php?artid=7125), viszont ezúttal – a dirigens Kocsár Balázson kívül – teljesen új gárda vitte színre Giuseppe Verdi dalművét.

A színrevitel ellentmondásosságára sajnos kicsit hosszabban ki kell térnünk. Az Operaház honlapján koncertszerűnek hirdetik a MÜPÁ-s előadásokat. Nem is lenne ezzel semmi gond, a zenekar a színpadon, a szólisták az előtérben, a kórus a karzaton, ez a helyszín bevált receptje erre a változatra. Igen ám, de a honlapon ott a jelmeztervező neve is, s itt kap gellert először a koncepció. A főszereplők ruházatát – kiragadva az eredeti környezetből – láthatjuk tehát, Ivan Stefanutti jelmezei viszont nem igazán életképesek a szintén általa tervezett jellegzetes díszletek nélkül.

Tovább árnyalja a helyzetet, hogy Valaki úgy döntött, hogy azért mégis legyen valamiféle szcenírozás, ezért a zenekar mögött (!!!), közvetlenül az orgonaülés elé építettek egy kisebb járást, ahol a szereplők mégiscsak eljátsszák a történetet. Negyedszcenír, vagy amit akarunk?

A döntésben, hogy a zenekar mögé kerüljenek a szólisták, nyilván nem vett részt valódi zenei szakember, vagy, ha igen, akkor most mondjon le: a zenekar kb. harmadát kitakarta, elfedte az énekhangoknak. Az énekkar fent ül (koncertöltözetben) a karzaton, de olykor lejön egészen a zenekar mellé két oldalt. A hírek szerint a tavalyi megoldások is hasonlóak voltak, az ember azt gondolná, leszűrték a tapasztalatokat, de nem. És még mindig nincs vége!

Ezen az előadáson két főszereplő (az ötből) kottából énekelt. Csak hogy értsük: voltak hárman, akik jelmezben a szerepet eljátszva énekeltek és voltak ketten, akik jelmezben álltak a kottatartó előtt. A valóságban ez úgy nézett ki, hogy a címszereplő a szívszorító duett végén, amikor felismeri sok éve eltűnt lányát, szenvedélyesen a karjaiba zárná őt, de amaz inkább a kottájába temetkezve továbblapozott. Vajon ennek így mi értelme volt? Nem volt egy döntéshozó, aki azt mondja a próbán, hogy ne csináljunk már magunkból bohócot?

Az operaházi Simon Boccanegra a MÜPÁ-ban

Az előadás az újabb szereplők miatt volt előzetesen izgalmas. A címszerepben Alberto Gazale-t láthattuk, aki nem teljesen ismeretlen idehaza, majd kilenc évvel ezelőtt a Nabucco címszerepében mutatkozott be az Operaházban. A Café Momus akkori recenziója szerint „súlytalan volt, csekély vivőerejű, fakó hanggal”. A helyzet nem változott sokat. Gazale az első részben még koncentrált néhány jelentős frázisra, de utána már arra sem maradt ereje. A darab zárójelenetében már gikszerek tarkították az amúgy is zenekar által elnyomott hangot. Az énekes így kétségbeesve próbálta meg eljátszani azt, amit elénekelni alig tudott.

Szabó Bálint Fiesco szerepében továbbra is talány. A német színházakban működő énekes a szerep tökéletes ismeretével érkezett, érezhető rutinnal oldotta meg a feladatot, de mégis olyan „se hús, se hal” érzés maradt utána. A voce színe megfelelő, de ereje kevésnek tűnik egy ekkora házban egy Verdi-főszerephez. Csak találgatni tudok, nem lehet, hogy az igazi fachja basszbariton, s ezért nem szólalt meg igazán?

Az előadás legbiztosabb pontja Kelemen Zoltán Paolója volt, s érdekes módon az Ő hangja jött át legátütőbben a „hangfüggöny” mögül. Kelemen nem bonyolította túl a figurát, hozta a szimpla negatív alakot, amolyan „Jago kistestvérét” és pontosan annyira, ahogyan ezt Verdi elképzelhette.

Miksch Adrienn utolsó pillanatban történő beugrása és helytállása egy hat éve (máshol) énekelt szerepében feltétlenül dicséretet és köszönetet érdemel. Maga a szólam ma már idegen Miksch hangadásától, akinek igazából a jugendlisch-dramatisch szerepkör lenne az ideális.

(Egy zárójeles bekezdést azért a lemondás önmagában is ér: A krónikás számára egyaránt érthetetlen a szerepet utolsó pillanatban ismét visszaadó kollegina felelőtlensége és az Operaház már-már nevetséges hiszékenysége, amiért újra kitűzték. Ugyanakkor a helyszínen a szereplő-változásról a nagyérdemű nem értesült kellőképpen, be nem mondták, s az ajtóknál osztogatott – mérsékelten ízléses – műsorlap sem tartalmazta.)

Határozottan ígéretesnek mutatkozott Gabriele Adorno szerepében Brickner Szabolcs. A szólam ugyan egyfajta távolságtartással szólalt meg, de láthatóan Brickner is tanulószakaszban van a szereppel. A figura éthoszát viszont határozottan tudta megjeleníteni, mind erőben, mind színben kifejezetten hatásosnak mutatkozott. A dallamíveket nemes formálással mutatta be, még némi szenvedély szükségeltetne az ideálishoz.

Kocsár Balázst legalább húsz éve hallottam (még Debrecenben) először Boccanegrát vezényelni. Az eltelt idő alatt az opera egyértelműen a sajátjává vált, érezhetően neki is szívügye a darab. Sajnos a körülmények most ellene dolgoztak, de Kocsárnak is tennie kéne azért, hogy ilyesfajta zenei körülmények ne hátráltathassák a remekművek színrevitelét.

Az operaházi Simon Boccanegra a MÜPÁ-ban
fotó:© Berecz Valter

Műsorajánló
Mai ajánlat:
10:00 : Budapest
Hagyományok Háza

"III. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny" - Elődöntő

19:00 : Budapest
Kiscelli Múzeum

Anima Musicae Kamarazenekar
"A barokk zene bölcsője"
VIADANA: Sinfonia a „Padovana”
CASTELLO: Sonata Prima
CIMA: Sonata a 2
FONTANA: Sonata 16 a 3 Violini
FRESCOBALDI: Canzon Sesta a 4
GABRIELI: Canzona due a septimi toni a 8
VIVALDI: Concerto a L’estro Armonicoból, Op. 3. No. 11.

19:30 : Budapest
Pesti Vigadó

A hongkongi Egyházmegyei Fiúiskola Szimfonikus Zenekara
19:00 : Szombathely
Savaria Egyetemi Központ

Sebestyén Márta
Szent Efrém Férfikar

19:30 : Eger
Egri Bazilika

Keith John (orgona)
A mai nap
született:
1927 • Kurt Masur, karmester († 2015)
1954 • Hollós Máté, zeneszerző