Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Szem- és fül- és tanúság (A Fesztiválzenekar és Arvo Pärt...)

2018-09-23 22:08:56 - dni -

Ciurlionis 2018. szeptember 21.

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

"Európai Hidak"

Sylvia Schwartz (szoprán)
Cantemus Vegyeskar (karigazgató: Szabó Soma)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Fischer Iván

Čiurlionis: Miške (Az erdőben)
Arvo Pärt: Como cierva sedienta
Pēteris Vasks: Epifania
Arvo Pärt: Te Deum

Az "Európai Hidak" fesztivált hatodszor rendezi meg a Müpa és a Fesztiválzenekar. Az idei programok központjában Lengyelország és a Baltikum áll, márpedig - különösen a huszadik század második felében - a kortárs zenében ez a tengely kiemelkedő jelentőséggel bírt.

A "Varsói Ősz" kortárs zenei seregszemlét 1956 óta minden évben megrendezik, és gyanítom, hogy a kor Szovjetúniójával "baráti" Lengyelország az egyetlen olyan fórum lehetett, ahová az ottani zeneszerzők elutazhattak. Ha összegyűjtenénk egy névsort azokból, akik szinte kizárólag itt tehettek szert egyfajta nemzetközi hírnévre, az nem akármilyen névsor lenne.

Közülük Arvo Pärt mindenképpen az egyik legismertebb, és talán a legnépszerűbb. Sajátos, viszonylag egyszerű eszközökkel operáló, harmonikus stílusa a kortárs zenéért rajongók körén messze kívül is népszerűvé teszik. Nekem egyszer sikerült olyan koncertbe belefutnom, ahol az igazán avatott Észt Filharmonikus Kamarakórus előadásában kizárólag Pärt műveket hallottam - és akkor a már említett egyszerűség végül komoly hiányérzetet hagyott bennem.

- Mégis, Arvo Pärt-et azóta még többre értékelem, mint korábban. Nyilván változatlanul nem szerencsés, ha egész este kizárólag az ő műveit kellene hallgatnunk, de erre a koncert szerkesztője ügyelt.

A mostani hangversenyre három ok miatt voltam különösen kíváncsi.

- Čiurlionis darabját, ha felvételről is, de ismertem. Azt könnyen el tudtam dönteni, hogy nekem nem tetszik, de azt, hogy a mű maga jó-e, azt nem.

- Az előző ponttal összefüggésben: érdekelt, hogy a Fesztiválzenekar előadása a szépséget, vagy a hiányokat fogja inkább kidomborítani. Okkal számítottam arra, hogy Fischer Iván alaposságából, stílusából nagyon sokat fog profitálni ez az egész, huszadik századi zenei világ, de a Cantemus Vegyeskarral is sok jó tapasztalatot gyűjthettünk már.

Čiurlionis szimfonikus költeményének tényleg nagyon jót tettek a Fesztiválzenekar kvalitásai. A felvételen hallottakhoz képest tömörebb és egységesebb volt a hangzás, de legfőképpen sokkal szebbek voltak a hangszeres szólók. Ezzel együtt a fiatalon elhunyt szerző kissé erőtlennek tűnt, ahogy a közben vetített festményei is. Nem akarok vele szigorú lenni, amúgy is szomorú gondolat volt elképzelni, mit tudnánk ma mondjuk Picassóról, ha nem éli túl a harmincöt évet...

Ha van lehetőség választani, a képek vetítése helyett inkább a szöveget igényeltem volna a "Como cierve sedienta" közben. A zsoltár szövegét persze csak-csak ismeri az ember (ha máshonnan nem, mondjuk Palestrina változatából), de spanyolul úgy is nehezemre esett kissé követni a tételeket, hogy Sylvia Schwartz értelmesen deklamálva, jó szövegmondással és amúgy is nagyon szépen énekelt. Maga a darab is nagyon tetszett, talán pont azért, mert nem igazán tartozik Pärt legtipikusabb, csak a szép hangzásra koncentráló művei közé. Sokszínű, karakteres, nagy hatású kompozíció.

Pēteris Vasks Epifania című művéhez aztán félig kiürül a pódium, csak a vonósok maradnak. Egy számomra eddig ismeretlen mű szól. Elégikus hangvételű darab, aminek ugyan címe is van, de alapvetően ez egy vonószenekari adagio. És eszembe jut Samuel Barber... Az ő adagióját mindig is túlértékelt darabnak tartottam. Szép-szép, de sokszor csak zenei üresjáratokkal operál. Mégis, amikor csak lehet, műsorban és ráadásképp, ezt igen sokszor elő szokták venni.

És most itt van egy ismeretlen – még élő – litván szerző összemérhetetlenül gazdagabb, szebb kompozíciója, amit először hallok – és talán utoljára. Hogy min múlik az ismertség és a népszerűség? Ki diktálja, hogy amikor valaki minden előzetes tapasztalat nélkül megszületik és egy kis időre beszabadul a világba, mibe botoljon? Mit tapasztaljon és miből tanuljon?

A hangulatom aztán kitart a koncert végéig. Arvo Pärt Te Deumját már hallottam, sőt koncerten is találkoztam vele. Ma este először érzem úgy, hogy az előadás nem száz-százalékos, de aztán hamar rájövök, hogy nem erről van szó. Az akadozás, az üresen maradó ívek és elfúló lélegzetek nem hibák hanem a mű korábban nem észlelt tulajdonságai, erényei.

Az előadók elérték, hogy másképp értsem ezt a korszakot, és ezután Arvo Pärt-et is másképp fogom hallgatni. Talán a szerző is tudta – megsejtette – hogy mi fog itt történni, és negyven év elteltével újra Budapestre utazott, hogy a koncert után kezet fogjon a színpadon lévőkkel.

Én pedig nem úgy érzem magam, mint sokszor egy jó koncert után. Most nem közönség voltam, hanem tanú...

Fischer Iván, Sylvia Schwartz, Arvo Pärt




A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.