vissza a cimoldalra
2018-10-17
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61132)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4069)
Társművészetek (1278)
Kedvenc előadók (2824)
Milyen zenét hallgatsz most? (24998)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Momus társalgó (6348)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11291)
A csapos közbeszól (95)

Élő közvetítések (7452)
Balett-, és Táncművészet (5560)
Pantheon (2263)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1503)
Franz Schmidt (3197)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2930)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1112)
Momus-játék (5543)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4355)
Ilosfalvy Róbert (816)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2606)
Lehár Ferenc (641)
Opernglas, avagy operai távcső... (20144)
Erkel Színház (9460)
Jonas Kaufmann (2275)
Franz Schubert (308)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

„Az Operának feladata mindenkihez szólni…” - interjú Ókovács Szilveszterrel, a Magyar Állami Operaház főigazgatójával
- zéta -, 2018-08-22 [ Interjúk ]
nyomtatóbarát változat

Immár negyedszer ültünk le Ókovács Szilveszterrel beszélgetni a nyár elején. Ezúttal a bezárt és építési területté nyilvánított Operaházban, ahol körös-körül munkálatokat végeznek, bár azért a lépcsőház és a büfé továbbra is látogatható az érdeklődő turisták számára. A beszélgetés egyik apropóját épp a zajló felújítás adta, de szóba került az Eiffel Műhelyház és az Erkel Színház, s az egész műfaj jövője is, akár mindennapi operaházi ügyek.

   - Nemrégiben járt le a főigazgatói ciklusod. 2011. augusztus 22-én kaptad a kormánybiztosi megbízatást, azóta vagy az Operaház első számú vezetője. Mik voltak ennek az időszaknak az eredményei és mik a kudarcai? Kezdjük előbb a sikerekkel és az eredményekkel…

Ókovács Szilveszter    - Elég hosszú időszak volt. A pályázatomban én is törekedtem arra, hogy összefoglaljam a ciklus eseményeit, ezért lett olyan vaskos. Nekem is szükségem volt erre, hogy úgy érezzem, valamiféle naplózás megtörtént, ám ezt nem akartam teljes egészében nyilvánossá tenni.

   - Miért nem?

   - Egyrészt nem szerettem volna a nagyérdeműt ötszáz oldalon át traktálni, hogy intézményi belső ügyek miként oldódtak meg, talán nem is minden tartozna rájuk. És színház esetében kicsit „mítosztalanításnak” is érezném. A fenntartónak négyféle ellenőrző szerve létezik, mind a négy vizsgált bennünket a legutóbbi időszakban. Március 31-én ment el tőlünk a pénzügyi biztos, de március 1-je óta van költségvetési főfelügyelőnk is (pont úgy, mint például a Nemzeti Filharmonikusoknál, a MÜPÁ-nál, a Nemzeti Színháznál és még tizenhat másik helyen). Az EMMI belső ellenőrzése a múlt héten is vizsgálódott, nem érzem úgy tehát, hogy ne lennénk folyamatosan átvilágítva.

   - Akkor nézzük az eredményeket…

   - Időrendben? Megszüntettük az énekesek közalkalmazotti létét, ami akár tűnhet negatívumnak is, de ennek nagyon sok pozitív hozadéka volt.

   - Ebben mi a kezdetektől vitatkozunk, de mik a pozitív hozadékok?

   - Érdemben vitázni csak az tud vele, aki ideül mellém, és végigcsinálja. Kívülről rettegő nyilatkozatok, nyílt levelek és titkosan, a magasabb szervek felé küldött írások ármányárnyékai látszanak csak. És az a fájdalom, hogy a nem kis részben szociális rendszerből a nézők érdekét elsődlegesen figyelembe vevő intézménnyé váltunk. De például a honoráriumok emelkedése is pozitív hozadék, és az is, hogy ma már nincs egyenlőtlenség: az idejétmúlt közalkalmazotti énekesi lét egyik ismérve volt, hogy aki benn volt, ugyan nem keresett jól, de énekelnie sem volt muszáj, többük már nem is nagyon tudott. Azt megoldották külsősök, akik formában voltak ugyan és többet vittek haza, de sosem kerülhettek állásba… Ennek a felemás helyzetnek a megoldása kiemelten fontos lépés volt. Az énekeseink végül elfogadták. Rögtön hozzáteszem, hogy a társulati léttel viszont olyannyira nincs bajom, hogyha a pénzügyeink is kényelmesebbé válnak, kevésbé kötött, nem közalkalmazotti formában, de többéves szerződéssel és rendszeres folyósítással megoldott modellt szeretnék, erről szól a pályázatom is. Az eredmények között feltétlenül elsők között kell említenem az Erkel Színház újranyitását, a spielpénz bevezetését, a Kárpát-Haza Operatúrát, a tematikus évadainkat. Szeretem az OperaKalandot, amely nagyon helyt állt a maga területén, a Magyar Opera200 lemezprojektet, az Örökös Tagok nagyobb becsben tartását, a Csillagóra díjait. Hosszú a lista, a pályázatnak van egy 8 pontos betűvel írott oldala, abban 50 sor fér el, és minden sorban legalább 3-4 új aktivitás szerepel, szorozza ki, aki akarja. Iszonyatosan nagy munka volt mindez a kollégákkal. Hol is hagytam abba? Az OperaKalandnál?

   - Lesz folytatása?

   - Ha rajtunk áll, igen, de csak 2019 tavaszán. A múltkor voltam egy brüsszeli tanácskozáson, ahol a kollégák nem hitték el a számaimat. A legtöbb hasonló kísérlet 120-150 gyerekkel zajlik, nálunk pedig 220 ezren fordultak meg 5 év alatt. Ugyanilyen sikernek szánjuk az Eiffel Műhelyházat is, ahol a négy fő funkció mellett további hat kap még teret. Az operaházi felújítás kezdete is régi álom volt, és néhány közeli kollégámat kivéve senki sem hitt benne, olyan intézményvezető is van, aki a mai napig azzal unszol, hogy miért fogtam bele, csinálta volna meg más tíz év múlva – csakhogy már a következő évadot se érte volna meg az épület, engedélyei lejártak, a balesetveszély felelőse is én vagyok. Ahogy anno azt is végighallgattam, el is olvastam a Momus-n, hogy az Erkel újranyitása is kamu, nem lesz abból semmi. Ilyen hihetetlen heccközegben élünk, ezért kell mindig rinocéroszbőrt növeszteni.

   - Ezekre még visszatérünk, de a szervezeti változásokon túl nézzünk szakmai sikereket is…

   - A Strauss-fesztivál egyértelműen ilyen volt. Két hét alatt hat Strauss-operát tudtunk eljátszani zsinórban, ami abban az évben – hiába volt jól tudható, mikor lesz 150 éve Richard Strauss születésének – senki nem vállalt be, a „saját” városai, Drezda. Lipcse, Berlin és München, de Bécs se. Ugyanilyen fontosnak érzem a Shakespeare-fesztiválunkat. Említettem csak, de kiadtuk a Magyar Opera200 című díszdobozt, amelyben szinte az összes jelentős magyar opera hangfelvétele megtalálható. Ez minden magyar városi könyvtárban ott van, le tudod venni a polcról, kikölcsönözheted. És még lesznek pótkötetei is.

   - Balett?

   - Hogy egyetlen erős akarat mit ér, ha szakmai és vezetői szövetségeseket talál az intézményen belül, és ha huzamos támogatást élvez a balhésabb periódusok alatt is, azt Solymosi Tamás megmutatta a Magyar Nemzeti Balett élén. Rá sem lehet ismerni az együttesre, annyit fejlődtek technikailag és repertoárban is, és rajta vagyunk, hogy infrastrukturális körülményeik is javuljanak. Nagyon fontosnak érzem, hogy visszahoztunk egy sor klasszikus nagybalettet. A Magyar Nemzeti Balett nem egy átlagos magyarországi tánctársulat, ez az egy szem klasszikus balett-társulat létezik minálunk. Ezért az alapműveket muszáj játszani! De ezeknek a daraboknak a visszaédesgetése rettentő magas jogdíjakat emészt fel, ezzel tisztában kell lenni. Ehhez le kellett küzdeni némi idegengyűlöletet is, persze. Ma a balett-együttesünk nemcsak minőségében, összetételében is nemzetközi, de erre feltétlenül szükség volt a hazai utánpótlás számbéli és következésképp minőségi problémái miatt is. Hatalmas eredmény lesz az amerikai út. Bánk bán, A Sába királynője, Mario és a varázsló, A kékszakállú herceg vára, Hattyúk tava, Don Quijote, LOL és egy fantasztikus koncert a Carnegie Hallban.

   - Térjünk vissza az Operaház épületéhez! Ha 33 év után fel kell újítani egy épületet, akkor kimondhatjuk, hogy az a felújítás 1980-84 között nem sikerült tökéletesre, igaz?

Az operaház felújítása    - Nem feltétlen, mi otthon most hét év után festettünk újra, mert a falat összetapogatták a gyerekek. Az Operaházban 35 esztendő telik el, hát hogyne kéne a világ technikájának ilyen ütemű változásával és ekkora igénybevétel mellett felújítani! 2002-ben adták át a Nemzeti Színházat, már döntés van róla, hogy a színpadtechnikáját fel kell újítani. A mi technikánkat 1982-ben építették be… Ma már más világ járja, szerintem az Opera következő felújításáig még 33 évnek sem szabad eltelnie, ugyanis folyamatosan kell dolgozni rajta, minden nyáron egy kicsit. Csak a legelső színpadgépezet bírta 97 esztendeig, egyrészt a világ rohan és az elvárások szintje is felfelé, másfelől pedig Falstaff is mondja: „tutti gabbati”.

   - Azt látni, hogy nem mindent újítotok fel, bizonyos belső restaurálási tevékenység már korábban, menetközben zajlott...

   - Persze, a napi működés közben is hoz olyan helyzetet, hogy azonnal kell cselekedni, például egy beázás vagy valami hasonló elhárításánál. Nem azzal van baj, hogy már neki kellett állni, hanem azzal, hogy nem előbb kezdhettünk hozzá. Az elektronikára épülő dolgok sokkal előbb avulnak, mint korábban. De még egy cipő sem tart addig, mint régen, ugye.

   - Magyarán szükséges állandó keretet biztosítani a fenntartáshoz.

   - Igen, egy ekkora, ha minden elkészül, 200 milliárdos ingatlan-portfóliót kezelő intézményt el kell látni annyi forrással, hogy ezt az értéken tartást, állagmegóvást elvégezhesse. Ha egyszerre romlik el minden, az nagyon pocsék helyzetet eredményez. Most abban vagyunk, meg lehet nézni, körbe lehet járni, tankönyvi példa lehetne.

   - Szerinted mikorra végeztek a felújítással? Az eddigi hírek kicsit ködösek erről…

   - Igen, kicsit ködösek. Bármikor mondhatja a kivitelező, hogy valami olyan nem várt statikai probléma merült fel, ami miatt változik az eredeti terv. Vagy, hogy találtak egy második világháborús bombát. (Tudjuk, hogy nem robbant fel, csak egy gránát, de ettől még ráakadhatunk egy fel nem robbantra.) Ahhoz képest, hogy Berlinben mit művelnek a repülőtérrel vagy épp az Állami Operaházzal, még mindig mi állunk jobban. A pillanatnyi állapot szerint 2019. május 18-án, még próbaüzemben (tehát állványok is elképzelhetők kívül-belül) szeretnénk eljátszani Puccini Manon Lescaut-ját és persze, a többit is, mind a 12 operáját. Majd a nyár végére visszaadjuk hat hétre az építőknek a teljes házat, hogy kijavítsák a próbaüzem alatt felmerült dolgokat, ez a terv.

   - Mennyi lesz ez tokkal-vonóval?

   - Ötvenmilliárdos tételre kalibrálom a nap végén, de messze nem vagyunk még ott. Olyan dolgok jöttek elő, amelyeket gondos tulajdonosnak azonnal, természetesen pluszköltséggel kell megoldania. Mondok példát: friss vizsgálat szerint a 80-as évekbeli lengyel tetőbádog kipótlása többe kerülne, mintha az egészet lebontanánk és újrabádogoznánk, de akkor már az illesztések miatt új pala is kell. Ha meg most mégsem tesszük meg, öt év múlva újra előkerül a feladat, megint lezárni a környező utcákat, brrr. Szóval, dominók dőlnek el építkezés közben is, nem az előkészítésben van a hiba.

   - Az Eiffel Csarnokot már 2015-ben bemutattátok a sajtónak, s tavaly nyárra odaterveztétek (egyebek mellett) Gruberova Roberto Devereux-jét. Az az előadás végül az Operaházban landolt, s a napokban mentem el a Kőbányai úton, látom, a tető még mindig nyitva áll.

Eiffel Csarnok

   - Annak megvan az oka, a tetőn keresztül emelik be a kész beton szendvicsfalakat. Mutassunk is az Olvasóknak képet róla! Van, ahol födémet építenek, de most már fölfelé megy a dolog, a szerkezetépítés csaknem kész. Azután néhány hét alatt feldobálják a felhalmozott rengeteg tetőpanelt, és hipp-hopp lesz tető a fejünk felett.

   - Miért csúszott el ennyire?

   - Alapvetően a közbeszerzés elhúzódása tette be a kaput, egy bontási résztender felülvizsgálata miatt egy évvel hosszabbodott meg az egész átalakítás, de műszaki okok is rendesen közrejátszottak. Például: a próbafúrásoknál betonaljzatot találtak, de 22.000 négyzetméteren nem fúrtak le, utóbb pedig kiderült, hogy több helyen ugyan rendben van az aljzat, de még több helyen nincs. A plusz vasbeton alaplemez miatt jelentős késés jött össze. Az Eiffel akkora szabású attrakció lesz az Opera életében, hogy megéri kivárni. Az ide tervezett előadásokat – amit tudtunk – áttettük más helyszínre, így a Roberto Devereux az Operaházba került, utólag nem is bánom, nagy este volt. A személyes kedvencemnek érzett Mozart-bemutatónk, A kairói lúd továbbcsúszott, de egyszer csak elérünk oda is. 2019. január 27-re van esélyünk arra, hogy az épület fejrészét birtokba vegyük. Aztán a műhelyeket, raktárakat, majd szeptembertől a parkot is, most ez a hadihelyzet, de időjárás- és pénzfüggő is minden.

   - Közönség mennyire lesz érdeklődő ezen a be nem vezetett helyszínen?

   - Szerintem az Eiffel Műhelyház nagy dobás lesz a műfajra odafigyelők szemében. Az jön majd el a hangsúlyozottan rétegelőadásainkra, akit a barokk vagy preklasszikus opera, a huszadik század zenéje vagy a kortárs tánc érdekel. Az Operaház itt áll 135 éve, látogatók jönnek-mennek és olykor megkérdezik: miért kell egyáltalán felújítani, mikor olyan szép? Nem lehet látványos változást felmutatni, mert az a technikai fejlődés, mit most beépítünk, komfortosabbá és élményszerűbbé teszi az itt tartózkodást, de még az sem lesz szemet szúró, ha mondjuk, nem lesz olyan hosszú a sor a szünetben a női illemhelyek előtt, mint eddig, mert a kiosztásban cselezünk. Történeti felújításban utazunk, nem a feltűnés vezet minket, rejtőzködni kell a lifteknek, a gyengeáramú rendszereknek. Az Eiffel azonban számunkra nem létezett, és ahogy elénk lép, az gigantikus érzés lesz!

   - Ha már az épületekről beszélgetünk hosszabban, mi lesz az Erkellel, ha az Operaház és az Eiffel Csarnok is teljes üzemben működik?

   - Műhelyház, ha kérhetem. Nem szómágia, de itt kilenc gyártóműhelyünk működik majd mindennap, és a próbaszínpadokon is műhelymunkára készülünk: mindarra, ami eddig infrastruktúra és idő, valamint pénz hiányában nem állt rendelkezésre. Ettől komoly további minőségemelkedés várható. Az Erkel Színház újranyitása az első teendőim között szerepelt, már 2013 márciusában játszottunk benne (másfél évvel az idekerülésem után), de az a felújítás öt évre szólt, annyi haladékot kaptunk. Az akkori kormánydöntés négy különböző felújítási szintet tárgyalt meg, ebből a megvalósult a második fokozat volt. (Tehát nem a kitakarítás, hanem annál eggyel bonyolultabb, a nézőteret és valamelyest a külcsínyt gondozó.) Ezt nem bántam, mert így gyorsan tudtunk elindulni. De ebben az esetben öt év garancia volt. Így a nézőtér rendben van, ezzel már kevés a gondunk. Most viszont sort kellenne keríteni a nagyfelújításra is, 2020 végén leállítanánk.

   - Ez mit fog jelenteni?

   - A felújítás prognózisa a következő lenne: 2020 decemberében elbúcsúznánk a színháztól és a zenekari árok elülső mellvédjétől kezdve hátrafelé lebontatnánk az egészet. Jól fotózható pillanat lenne, amikor ott áll egy tátongó nyílás (nyilván valahogy alátámasztva). Majd a metrólejárat irányába kellene építeni egy új színpadi blokkot, magas zsinórpadlással (aminek ekvivalens viszonya lenne az operaházi színpadnyílással), megfelelő zenekari árokkal, igazi színpadtechnikával, mindennel, ami mostan nincs. (Még ma is van olyan träger, amit kézi erővel működtetünk.) Ez is több tízmilliárdos beruházás lenne, de még mindig az ország legnagyobb színházáról beszélünk! Érdemes egy amolyan „vegyestüzelésű” színházzá felhozni az Erkelt, aminek semelyik része miatt nem kell akkor már pironkodnunk. De ha az Erkelt nem hozzuk nagyjából rendbe 2013-ban, most mit csináltunk volna az operaházi kilakoltatás alatt? Sajnálom, hogy az Operaház bezárásakor nem tolathattunk be az elkészült Eiffelbe, nem rajtunk múlott, akkor nem kellett volna a főváros 21 különböző ingatlanát bérelnünk. Ezért kár, de a folyamat és hogy készül, határozottan ígéretes.

   - Mikor lesz újra Erkel Színház?

   - 2022 decemberében nyitnánk ki, 111 éves lesz éppen. Nem a számmágia miatt, de két év biztosan szükséges arra a felújításra is, például bele kell tenni az Operaházba most szerelendő technika ikerpárját. Akkor persze megint ez a mostani, „bicegő” évadpár jön létre. De már látjuk, hogy ezt is túl lehet élni. Nem bocsátottunk el embereket, még fizetéscsökkenést sem szenvedtek el a dolgozók, és már egy éve élünk együtt az utazás szépségeivel és kellemetlenségeivel, amihez – el kell ismerni – nem igazán voltak hozzászokva a kollégák. 12 hónap alatt több mint 90 fellépést hajtottunk végre, összesen 210 feletti eseményig jutunk az Erkel Színházon kívül a két szezon alatt, ez 18 ország 90 városát jelenti. És nemcsak Nagy-Magyarország elcsatolt részeit, és nemcsak nyugati vagy keleti országokat, hanem a kismagyar belföldet is. Most lesz olyan, hogy elmegyünk, mondjuk Nagykanizsára és előadás után, éjjel jövünk vissza.

   - Ezek sportcsarnokos koncertek lesznek?

   - Nem, végszükségben lesz csak egy-két helyen ilyesmi, alapvetően művelődési központokat, színházakat veszünk igénybe. Nem a közönségmaximálás a cél, hanem hogy megmutatkozzunk olyan helyeken, ahol az Operaház még sosem volt. Húsz vidéki városban látnak majd minket, ebből tíz helyszínen négyelőadásos bérletet hirdettünk.

   - Vegyük példának a Turandotot, nagy zenekar, nagy kórus, sok szólista. Mindenhova befér majd?

   - A Turandot kilenc helyen megy, szándékosan olyan városokat választottunk, ahova nem viszünk szimfonikus műsort (olyan van nekik is, nem a helyi zenekaroknak szeretnénk konkurenciát jelenteni). Szolnok, Szombathely, Székesfehérvár, Győr, Miskolc, Pécs, Debrecen és Hódmezővásárhely (Szegeden egyeztetési gondok miatt Bohéméletet játsszunk). Itt – nagy kórus híján – biztosan nem megy a Turandot. A helyszínek pedig színházak lesznek, Szombathelyen a Sportház, Szolnokon a Sportcsarnok. A kilencedik város pedig Tata angolparkja, ahol 1933-ban volt egy operaházi kísérlet, kicsit annak a felelevenítése lesz.

   - Igen, a Tannhäuser ment Max Lorenz-cel…

   - Meg Aida is. Az egy emlékezős kirándulás lesz. A többi helyre a Tosca és a Bohémélet megy, de ezekben a művekben az énekkarnak sokkal kisebb feladata van, technikailag egyszerűbb az előadás kivitelezése. Ez az idei turné operai szempontból az ország újraevangelizálása.

   - Művészi szempontok szerint mely előadásokra vagy a legbüszkébb az elmúlt időszakban? Csak felsorolásszerűen…

   - Tündérkirálynő, Árnyék nélküli asszony, Ariadné Naxos szigetén (sokan utálják, de nekem bejött), Lear, A vihar, Olasz nő Algírban... Nagyon sokat mondani nem is lenne ildomos… Szerettem még Szabó Máté munkáját, A színigazgatót az OperaKalandban is és a Galambos Péter-féle Kékszakállút és Mariót, Busoni Doktor Faustját és a Székelyfonót… Meg Vidnyánszky Bánkját, Háryját is. És természetesen a Porgy és Bess, A telefon és a Billy Elliot is ezen az oldalon van, naná!

   - A Bánkkal vitatkoznom kell. A baritonváltozattal, annak ilyetén kivitelezésével, ezekkel a zenei megoldásokkal.

   - A főzeneigazgató-karmester, Kocsár Balázs és a rendező már Debrecenben színre vitték az ősváltozatot. Én nem lennék pápább a pápánál: náluk jobban kevesen ismerik ezt a verziót. Valóban, az énekeshiány rávitt minket a baritonváltozattal történő keresztezésre. És akkor se legyünk farizeusok, ha operaváltozatokat látunk. Az elődök kinevetnek minket, mert őket a partitúrák ájult tisztelete még nem kötötte gúzsba, mi meg itt görcsölünk egy fekvésen, amire jelenleg nincs ember. Händel, Gluck, Mozart, Rossini, Verdi, Wagner és Erkel idejében pedig elővették a kottapapírt, és valaki nekiült a javításnak – jó esetben maga a zeneszerző. Lenyomtuk négy különböző szereposztással az OperaKalandot, leszűrtük a tanulságokat. Jelenleg Molnár Levente és Szegedi Csaba meggyőző Bánkok baritonként, László Boldizsár pedig az úgynevezett olasz Bánkban szerepelt. Mások ezért vagy azért, de nem jönnek szóba, Boldi például a Sába királynőjének kényes Asszádját énekli majd New Yorkban, ezért oda is a baritonverzió megy.

   - Mi az, amire nem vagy büszke, amit nem így kellett volna megoldani?

Ókovács Szilveszter    - Ilyen is van, több mint száz, azaz 100 premierből. A trubadúrt idesorolom mindenképpen. Vagy az első LateNight-előadást, A színigazgatót, az nem volt penge. Szerettem volna filmes szálakat bevonni, de se Bereményi Géza (Arabella), se Jiři Menzel (Cosi fan tutte) nem találta ebben a műfajban a szerepét, helyét. Amennyire ügyes volt a kolozsváriakkal közös ifjúkori Wagner-darab (Szerelmi tilalom, rendezte Szabó Máté) kapcsán, annyira statikus és szegényes lett előtte két évvel a Verdi-Schiller trilógiájuk, amit szintén közösen állítottunk színpadra. Az Aidával már csak felemás érzéseim vannak, Mohácsi János koncepciója határozottan izgalmas, de a negyedik felvonás nekem kissé befejezetlen lett. Hajlamos vagyok meglátni ennek az értelmezésnek a nagyszerűségét, a háborúba belerokkanó győztes hatalom képét. Meg az sem mindegy a repertoárszínházban, hogy előtte 25 évig néztük a gyönyörűen kivitelezett Nílus-parti képeslapokat. Zsótér Sándor Bűvös vadásza is kiégette a nézők biztosítékait, de tegyük hozzá, hogy Zsótér plakátválasztási félrevezetésén túl a családok magukat vezették félre, amikor – dacára pl. a 16-os korhatárkarikának – csak’ eljöttek kisgyerekekkel, mert Mozart (feleségének) unokatesójától a Varázsfuvola folytatását akarták hallani – miközben a Freischütz egy szétszedett régi és egy össze nem rakott újabb stílus daljátéka, rideg pillanatokban gazdag, és felettébb infernális remekmű. Ennyi év után tudomásul vettem, hogy míg a digitális vásznon minden oké, a mi élő operaelőadásunk vagy balettünk a kritikus számára általában a Mariana-árokból indul. Túl sok bukást nem fogok tudni felsorolni, mert nem is volt. Nyilván Szerinted más is ide tartozna.

   - Farnace, meg is indoklom. Azt éreztem, hogy a rendezői koncepció olyan mértékben elnyomta az alapművet, ráadásul ezt az ötletet szinte bármely operára rá lehetett volna húzni, akár az Aidára is. (Ez amúgy Anger Ferenc több rendezésénél alapérzés.) Az első Vivaldi-opera az Operaházban, ráadásul kiemelkedő zenei minőségben ennél többet érdemelt volna. Ez az a tipikus helyzet, amikor a rendezői koncepciónak az égadta világon semmi köze nincs a darabhoz. De mondok még: a Stefano Poda-féle Otello…

   - Szerintem ülj le Ferivel, ő most leköszönt a művészeti igazgatói posztról, Almási-Tóth András vette át a feladatot, tehát ráér. Poda Otellójáról: mennyi fájdalom van abban a partitúrában! Ott is, ahol nem sötétek a színek. Nekem tetszett, hogy egy képzőművész-rendező vette kezébe a darabot, ő tervezte a látványt is, más látásmód érvényesült, mint az ugyancsak képeslapos ciprusi verzióban. A segítségért feszülő kezek nem voltak szuggesztívak?

   - De. Két percig…

   - Persze, volt benne ügyetlenség, pl. a színpad kevesebb fényt kapott a sötét elemek érvényesülése miatt. Montanót például nem lehetett látni, kimondta, hogy ’Megsebeztek…’ és nem láttuk.

   - Annak, aki vagy százszor látta az Otellót (mint én), nem okoz problémát, jól el lehet a kezek értelmezésével lenni egy ideig, de mondjuk, a 14 éves fiamat nem hoznám el erre, mint első Otellójára, inkább beteszek otthon neki egy DVD-t…

   - Tegyünk egy kitérőt! Van egy kedves popzenész barátom, akivel mindig vitatkozom azon, hogy nem lehet elvinni a gyerekeit színházba, megnézni az alapműveket, hogy azt lássák, amiről szól. Legyen az János vitéz vagy Toldi. Csak azért nem mond operát, mert éppen velem beszél, ez kedves tőle. Én meg azt mondom neki erre: egy repertoárszínház sem tudja mindig ugyanabba a ruhába öltöztetni azt a darabot, ahogy Te is a koncertjeiden mindig teljesen más öltözéket találsz ki ugyanannak a dalnak. De elismerem, hogy ettől még nem mindig sikerül ugyanolyan érvényű előadást létrehozni, ám ha nem alkotóművészet lennénk, „csak” előadóművészet, akkor egyedül hitelesként a Scala 1887-es premierjét ismerjük el. Nem is tudom, ki rendezte, ki vezényelte, Tamagno és Maurel ugrik be. De tudom, hogy pár hónappal később Rómában is színre került, teljesen más díszlettel, szintén Verdi jelenlétében. Akkor most mi van? Melyik az igazi? Ezt nem lehet csinálni, hová lenne a prózai színház, ha fel kellene derítenie az Antigoné első előadásának leírását?! Van egy listám, pipálni szoktam, most éppen egálban vannak a formabontó rendezések a hagyományossal. De ebben a listában például a Lammermoori Luciát modernnek vettem. Szinetár Varázsfuvolája, a János vitéz és még egy sor rendezés bizony klasszikus. Ceterum censeo mondjuk el: az Operának feladata mindenkihez szólni, de nem feladata mindenkihez ugyanazon az estén. Teljesen különböző színű, márkájú és méretű ruhákban járunk, autókban mozgunk, miért is lenne mindenkinek épp ugyanarra igénye az Operában?

   - Beszéljünk még egy fontos témáról: ki felelős igazából a szereposztásokért?

   - Ez nálunk tiszta. Az évadtervet én készítem, utóbb bevonok mindenkit (főzene, művészeti, balett, műszak), a javításokat újra átszűröm magamon. A szereposztás a művészeti igazgató feladata, helyettese, a művészeti főtitkár ebben operatív, van egy komoly stábjuk a próbák szervezésére. A kész listát bemutatják a főzeneigazgatónak, a tanácsadónknak és nekem is. Én kérdezek valamit, ami nem világos, a többiek is. Erre válaszolnak, végül kiegyezünk és aláírom. De sosem kell úgy elképzelni, hogy az ember az eszményi szereposztásokat hozza ki, mert ezer és egy faktor van, ami miatt nem kivitelezhető. X akkor szül, Y már leszerződött máshol, Z akkor egy másik darabot próbál. Nincs annyi betű az ABC-ben, ahányféle akadályt kell legyűrni.

   - Elég szórványosan érkeznek operaházi művészek kitüntetései. Hogy működik ez? Ti terjesztitek fel a díjazottakat?

   - Igen, szinte mindig. De azért volt olyan is, aki „oldalvágányon”, más intézmény vagy szervezet, netán magánszemély közbenjárására kapott, mondjuk Kossuth-díjat, de általában mi javaslunk. Van ennek egy jól átgondolt rangsora, és egyébként nem érzem szórványosnak a kitüntetések megvalósulását, a pályázathoz össze kellett szednem 2017 nyarán, és már ott 70 állami kitüntetésnél tartottunk, sőt a saját díjrendszerünkkel kiegészítve a művészeti oldal kifejezetten jól ellátott szerintem. Aki viszont nem művész, de meghal a maga területén az Operáért, már nehezebben kaphat bármit, ilyen típusú díjak híján.

   - Már most tudod, kit terjesztesz fel jövőre…

   - Igen. Sümegi Eszter, az idei díjazott már évekkel korábban a listán volt. Az idősebb generációnál is van tartozásunk, de én a most működő művészeinket tartom leginkább szem előtt. Kossuthot általában egy énekes és egy táncos kap, néha valamelyikük helyett karmester vagy rendező. Ennek van egy szolid ritmusa, ezért is volt szükség a nem-életmű szerű kitüntetéseinkre, amelyeket a Csillagóra-gálaesten adunk át immár 5 éve.

   - Kicsit csöndben, de megszűntek a Budapesti Filharmóniai Társaság koncertjei, helyette a Magyar Állami Operaház Zenekara ad hangversenyt. Most képzeljük el, mi lenne, ha mondjuk a Bécsi Filharmonikusok helyett a Bécsi Staatsoper Zenekarát nézhetnénk jövő január elsején a hagyományos Újévi Koncerten?

   - Ha sznob lennél, akkor feszengenél. Ha viszont a zene, a produkció érdekel, vagy a zenekari muzsikusok invencióját ébren tartó szimfonikus feladat, akkor észrevennéd, hogy ugyanúgy Varga Tamás vagy Somodari Péter vezeti a csellókat, mintha a Philharmoniker nevét írnák fel – ők egyébként mind játszottak a mi Operánk zenekarában is. Az összevetés a szokásos analógiáknál is jobban sántít, mert Bécsben ab ovo a zenekari egyesület létezik, amely meghatározott számú előadásra és próbára szerződik az Operával, amelynek viszont nincs saját együttese. Nálunk ez fordított, és sokkal könnyebb így, hogy nem kell egyezkedni egy vagyon és forrás nélküli társasággal. Viszont sokkal többet muzsikálunk pódiumon, idén megint lesz vagy húsz hangverseny, még a Carnegie Hallba is eljutunk, nemcsak Nagykanizsára, zenekari művészeink pedig versenyművek szólistáivá lépnek elő.

fotó:© Opera, Emmer László

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Miranda Liu (hegedű), Kiss Gergely (gordonka), Kiss Gyula, Nagy Míra (
zongora)
"Hangulatkoncert"
HAYDN: D-dúr gordonkaverseny, Hob. VIIb:2 - I. tétel
HAYDN: fisz-moll zongoratrió, Hob. XV:26
HAYDN: D-dúr zongoratrió, Hob. XV:24

19:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Soltész Ágnes, Kovács Judit, Fahidi Patrícia (hegedű), Rácz János, Kunszeri Márta (fuvola), Kökényessy Zoltán (brácsa), Magyar Gábor (cselló), Váray Rita (zongora)
Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
Az est házigazdája: Tóth Endre, zenetörténész
KOVÁCS ZOLTÁN: Amisz és Amil – két fuvolára
SCHUMANN: Gyermekjelenetek (Benjamin Godard átirata) Op. 15.
SCHNITTKE: Moz-Art duó 2 hegedűre
VAJDA JÁNOS: Musica sull’ acqua – zongoraötös (2015)
MOZART: D-dúr fuvolanégyes

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Vigh Andrea (hárfa)
Budapesti Vonósok (koncertmester: Pilz János, művészeti vezető: Botvay Károly)
Fuvolán közreműködik és vezényel: Drahos Béla
MOZART: 1. (G-dúr) fuvolaverseny, K. 313
MOZART: 2. (D-dúr) fuvolaverseny, K. 314
MOZART: C-dúr fuvola-hárfa kettősverseny, K. 299
MOZART: C-dúr andante, K. 315

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Rohmann Ditta (cselló), Binder Károly (zongora)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Hollerung Gábor
a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói
koreográfus: Feledi János
CAFe Budapest
VAJDA JÁNOS: Csellóverseny
SZENTPÁLI ROLAND: Orfeusz-balett - ősbemutató
BINDER KÁROLY: Zongoraverseny - ősbemutató
A mai nap
elhunyt:
1837 • Johann Nepomuk Hummel, zeneszerző (sz. 1778)
1849 • Frédéric Chopin, zeneszerző (sz. 1810)