vissza a cimoldalra
2018-07-16
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60950)
Momus társalgó (6347)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4053)
Társművészetek (1259)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2277)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11286)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Színház (9427)
Operett, mint színpadi műfaj (3634)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2805)
Balett-, és Táncművészet (5528)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (939)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4306)
Palcsó Sándor (220)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1441)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2603)
Élő közvetítések (7302)
Jonas Kaufmann (2260)
Erkel Ferenc (1048)
Franz Schmidt (3154)
Kimernya? (2722)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (742)
Lehár Ferenc (636)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Hollandi-repríz három év után
- ppp -, 2018-06-14 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

Hollandi-repríz három év után 2018. június 8./10.
Művészetek Palotája
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Wagner: A bolygó hollandi

Daland - Liang Li
Senta - Elisabet Strid
Erik - Ric Furman
Mary - Wiedemann Bernadett
Kormányos - Franz Gürtelschmied
A hollandi - John Lundgren

Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara, a Nemzeti Énekkar
vez. Michael Boder

A Hollandi három év „bolyongás” után visszatért a Művészetek Palotája Wagner-Napjaira. Három év, bizony… sokkal rövidebb időnek tűnik, de ennyi volt. Az akkori előadáshoz képest idén színpadilag (bizonyára) azonos, zeneileg azonban nem jelentéktelen különbségekkel került a közönség elé.

Miért bizonyára? Azért, mert most Kovalik Balázs rendezését, annak ellenére, hogy mindkét előadáson jelen voltam, valójában nem láttam. Nem láttam egészében, legfeljebb csak néhány foszlányt, jelenettöredéket, mert a számomra már három éve is elviselhetetlenül megrendezett nyitány elején úgy döntöttem, hogy ezúttal nem hagyom megfosztani magam egyik kedvenc operám zenei élményétől. Mikor a színpadon megjelent Erik, Senta menyasszonyi ruhájában és játék mackójával, akkor megráztam a fejem: nem fogom az előadást végigbosszankodni, mint tettem három éve, hanem a látványt szinte kizárom, teljesen a muzsikának adva át magam. Ha valaki mégis kíváncsi lenne rá, hogy mit gondoltam három éve Kovalik Balázs munkájáról, ajánlom figyelmébe az akkor írt kritikámat, nem hiszem, hogy álláspontom megváltoztatására idén bármi is késztetett volna.

(http://www.momus.hu/article.php?artid=6873)

Ami a zenei megvalósítást illeti, alapvető kérdésnek bizonyult a karmester személye. Az előző sorozatot a Wagner napok művészeti vezetője, Fischer Ádám vezényelte, idén pedig a veterán osztrák karmestert, Peter Schneidert hirdették. Az idős mester sajnos betegség miatt lemondott. Ismerve korábbi Hollandi-interpretációit, ezt messzemenőkig sajnálhatjuk, mondom ezt különösen a helyettes, Michael Boder első előadáson nyújtott teljesítménye alapján. (Felmerül a kérdés, hogy Schneider helyett miért nem Kovács Jánosra bízták, aki még a plakát szerint is a darab betanító karmestere volt, s akinek épp a Hollandi volt utolsó operaházi évtizedében az egyik legcsodálatosabb produkciója. Lennének feltételezéseim, de ezeket inkább nem adnám írásba, aki akar, gondolkozzon el az esetleges miértekről.)

Boderről nem sokat hallottam eddig, ami természetesen nem jelent semmit, az internet információi szerint nem jelentéktelen karriert futott be Európa nagyobb színpadait is beleértve. Ennek ellenére 8-án az előadás első felében zenélése nélkülözött minden valódi erőt, energiát és lendületet, annál több volt a nyitány zenekari fúvósállásaiban a kisebb nagyobb gikszer, vagy gikszergyanús megoldás. (Meghallgattam a három évvel ezelőtti produkció zenei felvételét, és abban Fischer Ádám vezénylete alatt ezek a gikszerek nem voltak észlelhetők.) Az első előadás csak a nagy Senta-Hollandi kettőstől ébredt fel tetszhalotti állapotából, de akkor hirtelen és egyértelműen. Lehet, hogy azt a kettőst másképp nem is lehet előadni, a kotta csodája delejes erővel kell, hogy hasson az előadókra is, és ezen az estén ez az erő szerencsésen kitartott mű utolsó hangjáig.

Az első és második előadás között azonban, ahogy ez három éve is volt, hatalmas színvonalbeli különbség mutatkozott, ami ugyan érthető, hiszen minden produkciónak van fejlődési folyamata, és ritkán fordul elő — bár ez sem kizárható és volt már rá példa — hogy épp a premieren sikerül a maximumot elérni. Most nem így történt: a második előadáson sikerült csak a nyitánytól a fináléig azonos lendülettel és hőfokon izzani Wagner csodálatos zenéjének, ekkor minden szín és árnyalat tökéletesen megszólalt, a zenekar is önmaga legjobb formáját mutatta.

Mindez persze nem jöhetett volna létre a magas színvonalú énekes gárda nélkül. Ha csak az első előadást látom, meg kellett volna ismételnem azt a véleményemet, hogy a mai nemzetközi mércéhez képest teljesen elfogadható, de az egykoritól messze elmaradó énekes produkciókat hallottam. Mivel azonban elvem, hogy mindenkit önmaga legjobbja alapján kell megítélni, alábbi véleményem főként a második előadáson mutatott teljesítményre vonatkozik.

A Wagner Napok vezetősége legjobb döntésének tartom, hogy Senta és Mary szerepében nem változtattak a három évvel ezelőttihez képest. Már előre repesve vártam, hogy újra találkozhassak Elisabet Striddel, akinek alakítása már akkor is az egész Hollandi legerősebb pontja volt. Három év alatt Strid hangja nem változott semmit, őrzi akkori nagyszerű kondícióját, hibátlanul oldotta meg a szerep minden részét, különös módon éppen a legnehezebb pontokon képes a legsugárzóbb hangi megoldásokra. Mint azóta megtudtam, ez a remek énekesnő mindössze kétszer énekelt Bayreuthban, és akkor is csak A Rajna kincse Freia szerepében, ami nem annyira nagy feladat. Eközben nála sokkal gyengébb énekesnők vidáman énekeltek és énekelnek ott Kampétól Daschon át Nylundig. Kivételes szerencséje a budapesti közönségnek, hogy Strid kétszer is megajándékozta kiváló Sentájának élményével.

Hollandi-repríz három év után

Mary szerepe sokkal kisebb terjedelmű, de semmiképp nem jelentéktelen, Wiedemann Bernadett pedig, akárcsak három éve, ismét a produkció fontos részévé tudott válni a nálánál hálásabb szólamú főszereplők mellett is.

A két hölgy tehát maradt, a férfi szereplők azonban mindannyian újak voltak. Közülük ketten korábbi fachtársuknál jobban, ketten azoknál rosszabbul abszolválták szerepüket. A Hollandi hatalmas feladatot jelentő szólamában John Lundgren a második előadáson valóban nagyszerűnek bizonyult. Hangja csukott szemmel hallgatva erősen emlékeztet a fénykorabeli Berczelly Istvánéra, az övével nagyon hasonló karakterjegyeket mutat. Erőteljes, baritonális középregiszter alatt nem túl erős, de azért jól hallható mély, felette időnként kicsit beszűkülő és kivilágosodó magas regiszter van. Ez azonban nem fogyatékosság, inkább nagyon jellegzetes sajátosság, amely szükséges pillanatokban erős kifejezési erővel bír. Nem nagyon tudnék külön kiemelni részeket, mert Lundgren valóban minden fontos részben — melyekben a Hollandi szerepe bővelkedik — kiemelkedő hangi alakítást nyújtott.

Szerencsés volt a váltás Daland szerepében is. Liang Li a német basszus énekiskola tökéletes elsajátításának köszönhetően olyan idiomatikusan énekel, hogy ha az arcát nem látnám, eszembe se jutna, hogy nem anyanyelvű énekest hallok. Az első előadáson ő is halványabb hangi formában volt, a másodikon sokat javítva aratott nagy sikert.

Az Erik szerepét éneklő Ric Furman hangszínét tekintve inkább Mozart-tenor lenne, azt azonban el kell ismerni, hogy volumene alapján nem méltatlanul aspirál Wagner leglíraibb tenorszerepére. Amíg a lírai oldalról van szó, nincs is baj, de a drámai részekben, különösen a Sentával énekelt duettek kitöréseiben a hang elvékonyodik, és inkább emlékeztet a sárkány elől menekülő Tamino hangjára, mint egy olyan tenorra, aki majd pár év múlva esetleg Wagner fajsúlyosabb tenor szólamait szeretné énekelni. Ettől egyelőre óva inteném Furmant, elsősorban a cavatina mindkétszeri erősen gikszer felé csúszó magas hangja alapján.

Énekesileg az előadás leggyengébb pontja a Kormányost adó Franz Gürtelschmied volt. Gyanúm szerint, ha esetében nemzetközi karrierről beszélhetünk, annak okát sokkal inkább külsejében, mint hangi kvalitásaiban kereshetjük. A kidolgozott felsőtest bizonyára jól mutat, ha vetkőzni kell, és Kovalik rendezésében erre szükség is van — ez azonban kevés, amikor a Kormányos amúgy nem különösen magas szólamában minden magas hangot alulintonál, a frázisok utolsó hangjaira pedig elfogy a levegője. A három évvel ezelőtti Kormányos fordított eset volt: előnytelen külső adottságait nagyon jó énekléssel kompenzálta. Kérdés, melyik a fontosabb?

A kórus teljesítményét ugyanaz jellemezte most is, mint korábban: összességében nagyon jó, különösen a Hollandi matrózkórusa a Nemzeti Énekkar férfi szekciójának előadásában, viszont a Rádiókórus női karának létszáma továbbra sem elégséges a Fonókórus (itt mosókórus) hiánytalan megszólaltatásához. Valóban kompakt, megfelelően hatásos volument akkor hallottunk, mikor a harmadik felvonásban a két énekkar egyesített hangereje áradt a színpadról a nézőtérre.

Mivel a Wagner-Napok bejáratott produkcióit továbbviszik, könnyen lehet, hogy a most másodszor látott Hollandival pár év múlva újra találkozhatunk. De ahogy a korábbi Trisztán lecserélése mutatja, az sem kizárt, hogy új, esetleg a jelenleginél hagyományosabb, és legfőképpen: darabhű rendezésű Hollandihoz lesz szerencsénk. A magam részéről nem bánnám egyiket se, feltéve, hogy az idei magas zenei színvonal megőrizhető. Mert a Hollandit jó énekesekkel, kórussal és zenekarral hallani mindig öröm.

Várjuk vissza a tengerek vándorát!

Hollandi-repríz három év után
© Kotschy Gábor, Müpa

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)
A mai nap
történt:
1782 • A Szöktetés a szerájból bemutatója (Bécs)
született:
1858 • Eugene Ysaye, hegedűs († 1931)
1937 • Pál Tamás, karmester
1948 • Pinchas Zukerman, hegedűs
elhunyt:
1979 • Alfred Deller, énekes (sz. 1912)
1989 • Herbert von Karajan, karmester (sz. 1908)